Tolnai Népújság, 2003. június (14. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-20 / 142. szám
8. OLDAL G A Z D A S Á G I T Ü K Ö R 2003. Június 20., péntek Fellépés a forint erősödéséért A kamatemelés megállította a valuta gyengülését, de még messze a kívánt kurzus 250-260 forint közötti euró- árfolyammal az ez év decemberi inflációt 5, a 2004 végit 4 százalék alatt lehet tartani” - mondta Járai Zsigmondi jegybankelnök. Hangsúlyozta: a jegybank nem követ rövid távú árfolyamcélt. A kamatemelés melletti érvként elhangzott az is, hogy a jegybankelnök és a pénzügyminiszter szerint is a jelenleginél erősebb árfolyam mellett csatlakozhat Magyarország az ERM-II. árfolyam- rendszerhez, terveik szerint jövő május-június folyamán. Egy erősebb árfolyam szolgálná egyszerre a gazdaság versenyképességét és az antiinflációs célok teljesítéBudapest Rendkívüli kamatemeléssel, gazdaságpolitikai összhangot sugalló kommunikációval próbálta a jegybank és a kormányzat erősíteni a forint árfolyamát. A gyengülés ugyan megállt, de a kívánatos szinttől még záráskor is messze állt a kurzus. A döntés a gazdaságpolitika hitelességének helyreállítását is szolgálni próbálja - vélik piaci szakértők, de arról megoszlanak a vélemények, hogy ez milyen sikerrel kecsegtet. A teljes gazdaságpolitikai arzenál felvonult tegnap a gyengélkedő forint árfolyamának rendbetételére. A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa 200 bázisponttal, 9,5 százalékra emelte a jegybanki alapkamatlábat rendkívüli ülésén. Az árfolya” stabilitásának visszaszerzése rdekében egységesnek mutatkozott a kormány és a jegybank, a kamatemelést a pénzügyminiszter is támogatta, s a döntést követő sajtótájékoztatóval egy időben Medgyessy Péter miniszterelnök közleményben állt ki a jegybankkal egyetértésben kialakított, inflációcsökkentő és stabilitásőrző gazdaságpolitikai célokat egyszerre szolgáló, 250-260 forint/euró körüli árfolyam mellett. „Néhány hónapos távlatban a A forint tegnapi árfolyammozgása [forint/euró) 270 A kamat- I emelés v| bejetentése:J 9.07 I 264 262 5.30 7.30 9.30 11.30 13.30 15.30 17.30 líG-GRAFIKA Forrás: Bloomberg sét is, aminek elérését segíti a mostani kamatemelés. László Csaba pénzügyminiszter az árfolyamrendszerhez való csatlakozás jövő május-júniusi időpontjára 250-260 forintos euróárat jelölt meg várható és kívánatos árfolyamként. László elmondta: bízik abban, hogy a piacok stabilizálódnak, és így a jegybanki kamatemelés nem gyűrűzik át a banki kamatokba. A jegybankelnök sem gondolja, hogy a tegnapi döntésnek nagyobb reálgazdasági káros hatása lenne. Mint kifejtette: nem várható, hogy emiatt csökkenne a GDP ez évben várt 3-4 százalékos növekedési üteme. A piaci vélemények megoszlanak a tegnapi kamatdöntés hatásosságát illetően. Az árfolyam 265 forinton zárt, vagyis némileg erősebben, mint tegnapelőtt, de messze a középtávon kívánatosnak tartott sávtól. Londoni befektetési banki elemzők szerint a 200 bázispontos kamatemelés jó eséllyel elegendőnek bizonyul majd a gyengülési folyamat megfékezéséhez. A mostani drasztikus emelés célja egyrészről a jegybank elszántságának a demonstrálása, másrészt az ismét elvesztett hitelességének helyreállítása lehetett - vélik piaci szakértők. Jövő héttől ismét műtrágyavám Budapest Szigor a pénzmosásügyben Újabb alkotmánybírósági beadványban kifogásolják az előírásokat A szándékok szerint a jövő hétfőn jelenik meg a Magyar Közlönyben a rendelet a pótvám újbóli bevezetéséről az ammó- nium-nitrát alapú műtrágya importjára. Pongomé Csákvári Marianna, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) helyettes államtitkára elmondta, hogy a hazánk európai uniós csatlakozásáig fennmaradó 11600 forintos tonnánkénti pótvám a hétfői megjelenést követő egy-két napon belül lép hatályba. Az intézkedést, amely minden ilyen műtrágyaimportra vonatkozik, jóváhagyta a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) és az EU is. Mint ismert, a 11,6 ezer forintos tonnánkénti pótvámot a GKM már február 1-jén bevezette. Ezzel a lépéssel az egyetlen hazai nitrogénműtrágya-gyár, a péti Nitrogénművek Vegyipari (NV) Rt. érdekeit kívánta védeni a fokozódó behozatal ellen. Az előkészítetlennek és elhamarkodottnak tartott döntés azonban vihart kavart kormánypárti körökben. Felháborodást váltott ki a tavaszi munkákra készülő mezőgazdasági termelőknél is, akik műtrágyadrágulástól, illetve összességében több milliárd forintos költségnövekedéstől tartottak. Ezért a gazdasági miniszter a pótvám alkalmazását február közepén felfüggesztette. A gazdálkodók tiltakoznak a pótvám újbóli bevezetése ellen, s a hatályba léptetést érzéketlenségként értékelnék a kormány részéről - reagált lapunknak Tóth István, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) titkára. Az érdekképviselet szerint az NV életben tartását nem a mezőgazdasági termelőkkel kellene megfizettetnie a kabinetnek. Tóth leszögezte: az intézkedés a mai agrárválság közepette politikai szempontból is vállalhatatlannak tűnik. Az aszály miatt ugyanis biztosra vehető, hogy a termelőknél őszszel likviditási és hiteltörlesztési gondok keletkeznek. ________■ Tö bb tízezer könyvelőnek, ingatlanforgalmazónak és műtárgykereskedőnek kell az elkövetkező három hónapban megküldeni a rendőrségnek pénzmosás elleni belső szabályzatait. Az ORFK a nem teljesítő cégek kiszűrésére ellenőrzést tervez. A mulasztók százezres bírságra számíthatnak. Budapest tők, ingatlanforgalmazók, mű- tárgykereskedők részéről a törvé- A könyvelőktől érkező, pénz- nyi kötelezettség ellenére eddig mosásra utaló bejelentések szá- alig érkezett pénzmosásra utaló mának ugrásszerű emelkedésére bejelentés, ám a rendőrség ellenszámít a pénzmosás megelőzésé- őrzési jogkörének erősödésével ről és megakadályozásáról szóló ez várhatóan változni fog" - újabb törvény életbe lépése kap- mondta Molnár Csaba, az ORFK csán a rendőrség. „Az adószakér- Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának osztályvezetője. A rendőrség a pénzintézetek részéről korábban évente ezer gyanús tranzakcióra utaló bejelentést kapott, ám az ellenőrzések szigorítását követően ez évi hatezer fölé emelkedett, s már az idén is elérte a háromezret. Az ORFK a -hét elején életbe lépett váloztatás következtében főleg a könyvelővállalkozások részéről számít további fordulatra. A törvénymódosítás az ügyvédekre és a közjegyzőkre is kiterjeszti a bejelentési kötelezettséget. Németh l gergely A titkos kartellek esete Részleges vagy teljes bírságelengedésre számíthat a titkos kartell tagja, ha támogatja a versenyhatóságot a megállapodás feltárásában. Erre a két esetre is volt példa: egy gépjármű- eredetiségi vizsgálattal kapcsolatos ügyben és a nagyatádi pékkartell esetében „jártak jól” az információt szolgáltatók. Budapest formációnyújtást. Ez igazolni lát^ szik azt a szakmai vélekedést, mi- A kartellek feltárását segítő - úgy-, szerint a titkos versenykorlátozó nevezett engedékenységi politika megállapodásban részt vevő vál- alkalmazásáról szóló - versenyhi- lalkozások előbb-utóbb belátják: vatali közleménytervezet megje- a piacgazdaságra káros kartell lenése óta a GVH kartellcsoport- hosszú távon számukra sem hajt jánál már jelentkezett folyamat- hasznot, és ha közreműködnek ban lévő ügy érintettje, miszerint a feltárásban, akár bírságolás a várható bírság mérséklésének nélkül kimászhatnak a jogsértő reményében megfontolná az in- helyzetből - mondta Szolnoky Péter csoportvezető. Hozzátette: szinte minden ügynek megvannak a maga gyenge pontjai. Mindig akadnak olyan vállalkozások, amelyeknek már kényelmetlen a törvénysértő megállapodásos viszony. Kilépnének belőle, de félnek a versenytársaktól, még inkább a bírságtól, amely előző évi nettó árbevételük 10 százalékát is kiteheti. Lényeges tehát, hogy a hivatal a közelmúltban közzétette, milyen feltételekkel mire számíthat a megállapodást bejelentő, illetve a bizonyítást elősegítő kartelltag. kende katalin Újabb EU-állások jogászoknak Két év szakmai gyakorlat és két idegen nyelv ismerete szükséges Újabb olyan állásokat hirdetett meg az EU Személyzeti Felvételi Hivatala (EPSO), amelyeket legnagyobb eséllyel magyarok tölthetnek be. Július 11-ig lehet jelentkezni jogásznyelvész állásokra, havi 4612,02 eurós bruttó alapfizetésért. Budapest A www.europa.eu.int/epso/com- petitions/published_en.cfm honlap sok információval szolgál, jelentkezni azonban az Unió hivatalos lapjának (Official Journal) június 6-án publikált C132A számában megjelent regisztrációs lap kitöltésével és postai feladásával lehetséges. Csak az eredeti regisztrációs lapot tudják elfogadni, fénymásolatot vagy az internetről letöltött példányt nem. Az EPSO májusban már meghirdetett 135 jogász-fordítói állást kifejezetten magyar állampolgárok számára (ezek jelentkezési határideje: június 24.), amelyek betöltéséhez nincs szükség szakmai gyakorlatra, a kezdőfizetés pedig 4078,92 euró. Az újabb pályázaton nem feltétel a magyar állampolgárság, de a magyar nyelv „tökéletes ismerete” igen. További feltétel az angol, a francia, a német, az olasz vagy a spanyol nyelv „alapos ismerete” és egy harmadik uniós nyelv (akár a régi, akár a belépő új tagországok valamelyikének hivatalos nyelve) szintén „alapos ismerete”. ■ A NAP SZAMAI Érték Változás BUX tőzsdeindex 7832,13 pont-0,02% DJ Stoxx 50 2489,66 pont-1,50% Forint a sávban-4,03% + 103 bp Euró forintban 264,96 Ft-2,83 Ft Euró dollárban 116,83 cent-0,26 cent Dollár forintban 226,40 Ft-2,29 Ft Referenciahozam, 1 éves 8,91% +76 bp A jegybanki kamatemelést követően zuhantak az árak tegnap a Budapesti Értéktőzsdén, az index értéke azonban végül - rekordnagyságú, közel 21 milliárdos részvényforgalom mellett - mindössze 0,02 százalékkal volt alacsonyabb a szerdainál. A BUX 7832,13 ponton zárt. A vezető nemzetközi tőzsdéken jelentős áresés volt megfigyelhető csütörtökön, az európai piacok lapzártánkkor 1,5-2,3, az amerikaiak épp hogy egy százalék alatti mínuszban álltak előző napi zárásukhoz képest. GABONAÁRAK Szállítási Elszámolóár (Ft/t) határidő minimum maximum új előző TAKARMÁNYKUKORICA 2003. július 21 700 28000 27 760 27 300 2003. november 22 600 28300 27 020 26 510 2003. december 23100 28600 27460 26 750 2004. március 23300 29400 28 670 27 900 2004. május 25400 29000 29 500 29000 TAKARMANYBUZA 2003. augusztus 20700 27 000 26 200 27 000 2003. szeptember 20 700 24 300 26 300 26 300 2003. december 22 500 23 600 27 200 27 200 2004. március 24100 24100 27 600 27 600 BÚZA 2003. augusztus 22 250 29 300 29 220 29100 2003. szeptember 22450 29900 29800 29700 2003. december 23950 31 200 31100 30 900 2004. március 24 200 32 000 31 900 31 900 Forrás: Budapesti Árutőzsde MÓL: DÖNTÉSEK UTÁN Az elmúlt napok döntései illeszkednek a Mól stratégiájába, és támogatják azt - jelentette ki tegnap Hernádi Zsolt, a társaság elnök-vezérigazgatója újságíróknak, utalva a földgázellátásról szóló törvény parlamenti elfogadására, illetve az állami tulajdonban lévő Mol- részvények értékesítéséről szóló döntésre. Az elnök hangsúlyozta: a Mól gázüzletágának értéke növekedett, de annak sorsáról - eladják-e vagy sem - döntés még nem született. Gazdaság ÉS TÁRSADALOM HÁROMSZOROS TÚLLÉPÉS IS VAN A Smart Hungary programban meghirdetett pályázatokra beérkezett kérelmek 35 százalékkal lépték túl a keretet. Szakmai körökben attól tartanak, hogy forráshiány miatt alkalmas pályázatokat is elutasítanak. VÁLLALATOK _______ÉS PIACOK_______ HÁROM KFT.-JÉT ELADJA A DUNAFERR A portfóliótisztítás folytatásaként három kft.-jét értékesíti a Dunaferr, amelyet még az idén magánkézbe akar adni az ÁPV Rt. A cégre az acélipar két vezető vállalata, az amerikai US Steel és a brit-indiai LNM társaság is pályázik. 16.30 20.30 20.45 23.15 Magyarország-Matedónia, férfi Európa-bajnoki pótselejtező kézilabda-mérkőzés SZOMBATON Agassi-lvanisevir, Wimbledon, férfi egyes, döntő (1992) Deportivo-Espanyol, span vásárnap' Real Madrid-Athleth Bilbao, spanyol bajnoki labdarúgó-mérkőzés Real Sociedad-Atlétko Madrid, spanyol bajnoki labdarúgó-mérkőzés HÉTFŐTŐL NAPONTA 14.00TÓL WIMBLEDONI TENISZTORNA ÉLŐBEN t