Tolnai Népújság, 2003. június (14. évfolyam, 127-150. szám)

2003-06-19 / 141. szám

12. OLDAL KÉK TÜKÖR 2003. Június 19., csütörtök HU ÜGYELETI NAPLÓ este 6>tól este 6-ig Nyomravezetői díj Egymillió forint jutalmat aján­lott fel Budapest rendőrfőkapi­tánya annak, aki érdemi infor­mációval segíti a Szász Károlyt ért bántalmazással kapcsolat­ban indított nyomozást. A tanú- kihallgatások során kiderült, hogy ejgy férfi bántalmazta a PSZAF elnökét, mti Úszómester Gyanúsítottként hallgattak ki egy úszómestert a május 26-án történt strandbaleset miatt. A 21 éves fiatalember a tragédia időpontjában a fürdőhelyen dolgozott. A rendőrség foglal­kozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyezte­téssel gyanúsítja az úszó­mestert. EUROPRESS Besurranó tolvaj Elfogták a múlt héten Göcsejen történt besurranásos lopás gya­núsítottját. A tettes egy családi ház nyitott ablakán besurrant, és okiratokat, videót, valamint készpénzt vitt magával. A 33 éves férfi beismerte a bűncse­lekmény elkövetését, europress Eltűnt gyermek Nyoma veszett egy 13 éves kis­lánynak Budapesten. Sütő Haj­nalka egy gyermekotthonból engedély nélkül ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról. A kislány 170 centiméter magas, vékony testalkatú, haja rövid, hullá­mos, szeme barna, europress Százezres jutalom Százezer forintot ajánlott fel a Hajdú-Bihar megyei Rendőr­főkapitányság annak, aki segít kézre keríteni a komádi gyil­kosság elkövetőjét. Mint arról korábban már mi is beszámol­tunk, egy 83 éves nőt olyan súlyosan bántalmazott egy ismeretlen tettes, hogy az asz- szony életét vesztette, europress Körözött szurkolók Országos körözését rendelte el a rendőrség annak a férfinak, aki az Üllői úti FTC-Debrecen bajnoki meccset követően meg­verte az egyik biztonsági őrt. Csoportos garázdaság miatt to­vábbi öt személyt keres a rend­őrség. Az ügy miatt felállított 25 fős nyomozócsoport eddig 18 embert azonosított és fogott el különböző titkosszolgálati és nyomozati módszerekkel, wn Biciklishalál Életét vesztette egy szabályosan közlekedő kerékpáros férfi, akit egy személyautó ütött el szerda délután Budapesten, a III. kerü­letben, a Batthyány úton, ahol egy személygépkocsi ismeret­len okokból felhajtott a járdára és elgázolta. A személyautó a gázolást követően belerohant egy parkoló teherautóba, majd egy trafóháznak csapódott, mti Rablók pere Tanúkihallgatásokkal és újabb bizonyítékok feltárásával folyta­tódott Miskolcon a móri nyo­mozással feltárt zálogházi rab­lás pere. A tárgyalás súlyára és a vádlottakra tekintettel a ter­met kommandósok védték. EUROPRESS . Agyonverte a nőt Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettét tárgyalja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság. Tyúkodon egy 25 éves fiatalember egy 77 éves, egye­dül élő nőt vert agyon, europress Rendőrnek ütközött Rendőrautónak csapódott egy személyautó Nyíregyházán. A vétkes sofőr nemcsak a jár­őrök kocsijának, hanem egy kisbusznak is nekiütközött. A balesetben senki nem sérült meg. EUROPRESS __________ ■ HA LÁLOS BALESET. Két ember életét vesztette, amikor egy személygépkocsi összeütközött egy kamionnal Dunakeszinél. Egy sódert szállító kamion eddig tisztázatlan körülmények között frontálisan ütközött a személygépkocsival. A kamion vezetője nem sérült meg, fotó: fővárosi tűzoltó-parancsnokság Panaszkodó romák Gödöllő Panaszt tett a gödöllői rendőr- kapitányságon a Valkón múlt pénteken a cigányokkal szembe­ni rendőri fellépés miatt a Roma Polgárjogi Alapítvány (RPA). A kifogásaikat tartalmazó, az ügy kivizsgálását kérő levelet postai úton indították útjára, mondta Bársony János, az RPA igazgató­ja. „Ha igaz, amit a sértettek mon­danak, nyilvánvalóan történt jog­sértés” - közölte a beadványt szerkesztő Szikinger Istvtln, az RPA jogi szakértője. Mint mond­ta: ő maga nem találkozott az ügyben érintett valkói romákkal. Az elmúlt hét péntekén a Pest megyei Valkón - a helyi romák szerint - egy rendőr üldözőbe vett egy. helyi cigány férfit, s az intézkedés során lövés is eldör­dült, a rendőr pedig fegyvert fo­gott egy tizenkét éves kislányra. A rendőrség az eset napján ar­ról számolt be, hogy két szolgá­latban lévő rendőr egy autót akart megállítani a község terüle­tén, hogy rutinellenőrzésen iga­zoltassa a vezetőt, de a férfi nem állt meg, hanem a gázra lépett. A jármű azonban néhány méter­rel odébb lerobbant; az igazolta­tást viszont megakadályozta a környező házakból az autó és a rendőrök köré sereglett 30-40 fős csoport. A kapákkal, botokkal felfegyverkezett embereket végül a rendőrök segítségére siető kol­légáik fékezték meg. MTI Banktitkok a játszótéren Feljelentést tesz a Kereskedelmi és Hitelbank Büntetőfeljelentést tett a rendőrségen a Kereskedelmi és Hi­telbank, mert valaki a pénzintézet néhány titkos dokumentu­mát eljutatta az RTL Klubhoz. A bankot a kereskedelmi tele­vízió értesítette, hogy egy neve elhallgatását kérő személy olyan dokumentumokat vitt a szerkesztőségbe, amelyek banktitkokat, illetve bizonyos ügyfelek adatait tartalmazzák. Budapest Az RTL Klub Híradója szerint egy neve elhallgatását kérő személy pünkösd vasárnapján egy XIII. kerületi játszótéren több tucat olyan belső dokumentumot ta­lált, amelyen a Kereskedelmi és Hitelbank számlavezetésével kapcsolatos információk és több ügyfél adatai szerepelnek. A pénzintézet kedden belső vizsgálatot indított az ügyben. A papírok a bank új számlavezető rendszerének bevezetésekor ke­letkeztek, és a számítógépes hi­bák kijavítása után azonnal meg kellett volna azokat semmisíteni. A pénzintézetnél először azt mondták, hogy a szél fújhatta ki az iratokat a Pozsonyi utcai épü­let ablakából, később azonban ki­derült, hogy az iratok több külön­böző irodából származnak.- A dokumentumok elsősor­ban a bank számlavezetési rend­szerével kapcsolatos feljegyzések, riportok voltak, így persze ügyfél­adatokat is tartalmaztak. Nem tu­dom kizárni, hogy valaki szándé­kosan akarta ezzel a pénzintézet rossz hírét kelteni - jelentette ki Csaba József, a bank intellektuális bűncselekményeket megelőző igazgatóságának vezetője. A pénzintézet kommunikációs igazgatóságának munkatársa az Europressnek azt mondta: a bel­ső vizsgálat még nem zárult le. Azt szeretnék kideríteni, hogy valóban hanyagság történt-e, és tényleg azt utcára kerültek-e az ügyfelek adatait tartalmazó papí­rok, vagy valaki - ebben az eset­ben pedig nagy valószínűsséggel a bank egyik munkatársa - szán­dékosan akart ártani banknak. Hozzátette: az RTL Klub nem ad­ta át a banknak az ominózus ira­tokat. Azt sem tudják pontosan, hány ilyen papír van a szerkesz­tőségnél, mert mindössze hat iratról kaptak faxmásolatot. A csatorna vezetősége azt sem árul­ta el a pénzintézetnek, hogy ki volt az az ember, aki eljuttatta hozzájuk a dokumentumokat. A rendőrség három napon be­lül dönt arról, nyomozást indít-e az ügyben. FARKAS MELINDA Egy szolgálat, három fogás Kaposvár Külön „rendőri egység” figyeli a belváros rendjét Kaposváron. A 12 kamerából álló térfigyelő rendszer most újabb fogások­hoz segítette a zsarukat. kamerákat figyelve a Füredi cso­mópontban tűnt fel egy gyanús autó: a körözött személyek listá­ján szereplő egyik bujkáló elítélt járműve. Ráközelítve látták, hogy valóban a keresett férfi ül benne. Ő hamarosan már a rendőrség vendégszeretetét élvezte. Az első bejelentés hajnali 3 órakor érkezett a rendőrségre a Füredi utcából, hogy az egyik lakó autóját feltörték. Három­negyed órával később a Szántó utcából érkezett hasonló jelzés. A személyleírás alapján és a kame­rák segítségével a rendőr zászlós a helyszíntől nem messze igazol­tatta a gyanúsítottat, és megtalál­ta nála az ellopott tárgyakat. Az eredményes felderítésekért Balogh Norbertét tegnap juta­A kamerák segítségével szinte mindennap látnak gyanús esemé­nyeket, felderítenek kisebb bűn- cselekményeket a rend őrei. Az azonban ritka, hogy egy szolgálat alatt gépkocsifeltörőt, körözött személyt és egy pszichiátriai osz­tályról megszökött beteget is sikerül megtalálni. Tegnap éjsza­ka Balogh Norbert rendőr zászlós volt éppen szolgálatban. Munka­társával váltották egymást a mo­nitorok előtt és az utcai járőrözés­ben. Az első különleges esemény az volt, hogy látták: egy fiatal nő járkál mezítláb a Berzsenyi utcá­ban. Kiderült: a kórház pszichiát­riai osztályáról szökött ki még délután. Nem sokkal később a Balogh Norbert, a kitüntetett zászlós FOTÓ: SOMOGYI HÍRLAP/LANG RÓBERT lomban részesítette dr. Soczó László Somogy megyei rendőr- főkapitány. JAKAB EDIT Tolnában történt Kerékpáros gyermekbaleset Pakson tegnap az egyik lakóház udvarából egy 10 éves kisfiú kihaj­tott és egy arra haladó személygépkocsi elé esett. Szerencsére csak könnyebb sérülést szenvedett a gyermek. Megrongálták az autót Szekszárdon, az Arany János utcában ismeretlenek megrongálták egy parkoló személygépkocsi motorházának tetejét. Tanyából loptak Szekszárd-Szőlőhegyen egy tanyában jártak illetéktelen személyek, és élelmiszert, használati tárgyakat tulajdonítottak el. Készpénzt vittek el Besurranó tolvajok jártak Dunaszentgyörgyön, és egy lakásból 25 ezer forint készpénzt loptak el. Feltörték a gépkocsit Dunaföldváron, egy bolt előtt parkoló személygépkocsit törtek fel eddig még ismeretien tettesek és ellopták a tulajdonos mobiltelefon­ját, illetve személyes iratokat. Égett az avar, a bozótos Többször is riasztották tegnap a szekszárdi és a tamási tűzoltókat. A szekszárdi homokbánya bejáratánál az avar égett, majd Szákály kö­zelében, az ürgevári kereszteződésben a bozótos kapott lángra. Megölte a forró por Hejőcsaba Egy hónapon belül másod­szor történt munkahelyi bal­eset a hejőcsabai cement­gyárban. A tegnapi tragédia során egy férfi életét vesztet­te, ketten súlyos égési sérülé­seket szenvedtek. Egy ember életét vesztette, kettő pedig súlyos égési sérülést szenve­dett tegnap hajnalban, amikor munkahelyi baleset történt a hejőcsabai cementgyárban. A tra­gédiát az okozta, hogy az üzem egyik dolgozója az egyik kemen­cénél dugulást akart elhárítani. A 49 éves férfira ekkor nagy mennyi­ségű forró por ömlött, ami miatt olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen éle­tét vesztette. A szerencsétlenül járt alkalmazotton két munkatársa próbált segíteni, de mindketten súlyos égési sérüléseket szenved­tek. A miskolci rendőrkapitányság a megyei munkabiztonsági és munkaügyi felügyelőség bevoná­sával államigazgatási eljárás kere­tén belül vizsgálja a svájci többsé­gi tulajdonú Holcim Rt. hejőcsaba cementgyárában történt baleset okait. Egy hónapja szintén baleset történt az üzemben. Akkor az egyik kémény szűrőbetétje rob­bant fel. Személyi sérülés nem tör­tént. EUROPRESS Százmillió váltságdíj Megkezdődött az emberrablási kísérlet pere Szeged Megkezdődött a Csongrád Megyei Bíróságon szerdán az a büntetőper, amelynek öt vádlottja az ügyészség sze­rint egy szegedi kft. vezetőjét akarta elrabolni. Az emberrablók túszuk szabadon bocsátásáért 100 millió forintot kértek volna. Az ügyész által ismertetett vád­irat szerint az elsőrendű vádlott, a horvát állampolgárságú, Csongrád megyében letelepedési engedél­lyel élő Juhász József 2000 nyarán két vádlott-társával megállapodott az emberrablásban. A vádhatóság szerint az ötlet a másodrendű vádlottól, a szegedi Szombati Mihálytól származott, aki korábban rokoni és munkatár­si kapcsolatban állt a cégvezető­vel. Juhász József megszervezte a kft. vezetőjének figyelését, szinte napi rendszerességgel követték gépkocsival, hogy szokásait kiis­merjék, s megfelelő helyet és idő­pontot találjanak elrablására. A vádirat szerint Juhász József bevonta a 2001 januárjától május végéig tartó megfigyelésbe két al­kalmazottját is, akiket szintén em­berrablás előkészületének bűntet­tével vádolnak. Közülük az egyik azonban tájékoztatta a kft. vezető­it a készülő bűncselekményről, ezzel meghiúsítva azt. A tárgyaláson a 2001 május vé­ge óta előzetes letartóztatásban lévő Juhász József tagadta az em­berrablás előkészületének elköve­tését. A per a vádlottak és a tanúk kihallgatásával az elkövetkező he­tekben folytatódik. __________■ Gy anúsított rendőrök Salgótarján A Nógrád Megyei Ügyészségi Nyomozóhivatal 15 embert, köztük 11 bátonyterenyei rendőrt gyanúsít azzal, hogy hamis tanúvallomást tettek három rendőr büntetőügyé­ben - mondta Bóna Gyula, a megyei főügyészség szóvivő­je. A gyanúsítottak hamisan igazoltak alibit sa nyomozó- hatóság és a bíróság előtt, és fiktív kihallgatási jegyző­könyvet is készítettek. Egy bátonyterenyei rendőrt 2 év 4 hónap, egy másikat 2 év 2 hó­nap végrehajtandó börtönbünte­tésre, harmadik társukat pedig pénzbüntetésre ítélte januárban a Nógrád Megyei Bíróság, mert a rendőrök a hivatali eljárás során bántalmazták egy bátonytere­nyei család több tagját. A megyei bíróság áprilisban tett feljelentést az ügyhöz kapcsolódóan hamis tanúzás és más bűncselekmé­nyek miatt. A nyomozóhivatal vádemelési javaslatot tett, s a Ba­lassagyarmati Városi Ügyészség várhatóan a nyári törvénykezési szünet után nyújtja be a vádiratot a bírósághoz. A15 gyanúsított ellen büntető­ügyben elkövetett két rendbeli hamis tanúzás bűntette miatt folytatták az eljárást, ez 7 és fél évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A jogerősen' elítélt két rendőrt, Radios Gábort és Szeberényi Gézát pedig hivatalos személy által elkövetett köz­okirat-hamisítás bűntettével gya­núsítják, ezért őket 5 évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti. A 2 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélt Radics Gábor körözés alatt áll, családjával ugyanis ismeretlen helyen tartózkodik. ________mti « ( 4 I

Next

/
Thumbnails
Contents