Tolnai Népújság, 2003. június (14. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-19 / 141. szám
4. OLDAL MEGYEI TÜKÖR 2003. Június 19., csütörtök Tevelen az iskoláról Ülést tart a település önkormányzata június 19-én 17 órakor a polgármesteri hivatal tanácstermében. A képviselők megvitatják többek között a szennyvízcsatorna-rendszer üzemeltetésének koncepcióját, az Általános Művelődési Központ óvoda és iskolavezetőjének beszámolóját, döntenek két pályázat beadásának mikéntjéről, a településrendezési tervről, megbeszélik a testület második félévi munkatervét és az augusztus 20- i ünnepség programját. ______■ Ju niális a lovasstadionban Dombóvár A lovasstadionban szombat reggel nyolc órakor Hubertus-misé- vel kezdődik az a kistérségi juniális, amit a Diana Vadásztársaság tagjai rendeznek környékbeli társaiknak. A helyi, attalai, kapospulai, gyulaji, döbröközi, kaposszekcsői, csikóstőttösi és jágónaki puskások koronglövészetben, valamint pörköltfőzésben vetélkednek. ■ Korszerűsítik a szennyvízrendszert Decs Az Őcsény-Decs szennyvízrendszer európai normáknak megfelelő korszerűsítési tervének elkészítését és az ehhez szükséges pénzt szavazta meg a decsi önkormányzat. A szennyvíz- rendszer fejlesztése mindenképpen indokolt, mivel Decs és Őcsény mellett Sárpilis és Várdomb szennyvízhálózata is csatlakozik a rendszerhez. ■ Ajánlatkérési felhívás A Kincstári Vagyoni Igazgatóság Tolna Megyei Kirendeltsége 7100 Szekszárd, liszt F. tér 3. AJÁNLATOT KÉR a Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. irodaépület 2. emeleti irodák klímaberendezéssel való ellátására. A részletes pályázati kiírás a KV1 Tolna Megyei Kirendeltségén vehető ár 2003. június 24. és 25-én 8-12 óra között 8.000 Ft + áfa befizetés ellenében. Lerágja a tengeri bajuszát Amerikából jött a kártékony kukoricabogár Számítani lehetett arra, hogy idén is gond lesz a kukoricabogárral. A múlt évben Tolna megye csaknem teljes területén megjelent ez az új kártevő, melyet első alkalommal 4 évvel ezelőtt regisztráltak. Az idén megyénk egész területe fertőzötté vált. Tolna megye Az elmúlt napokban körzetről körzetre járva tartottak előadást a szakemberek az amerikai kukoricabogár okozta gondokról és a védekezési lehetőségekről. Tegnap Bonyhád határában találkoztak a termelők és a szakemberek, ahol a helikopteres permetezést is megnézték. Gabi Géza, a megyei növény- és talajvédelmi szolgálat munkatársa elmondta, hogy a tavasszal vetett vetőmag 40 százaléka csávázott volt, ami jelentős lépés a múlt évhez képest. Az idén az első jelzést június 5-én Kurdról kapták, ahol a lárvák tömegesen (6-8 darab lárva/tő) jelentek meg a fiatal kukorica gyökerénél, dőlést azonban még nem tapasztaltak. Az elmúlt napokban folyamatosan mérték a szolgálat munkatársai a talajhőmérsékletet, abban reménykedtek, hogy a szokatlan meleg Mit tud az Invite EC? A készítmény nem rovarölő szer, hanem hatóanyaga a kukoricabogár csemegéje, melyet még a kukoricával szemben is előnyben részesít. A hatóanyag táplálékfüggőséget okoz a kártevőben és ezt követően a kukorica helyett a Invite EC permetcseppjeit fogyasztja el, a vele együtt kijuttatott rovarölő szerrel együtt, amely gyors pusztulását okozza. A készítményt repülőről permetezve lehet kijuttatni a kukoricára. A kukoricabogár kicsi, de nagy kárt tud okozni. FOTÓ) GOTTVALD mérsékli majd a bogarak terjedését. A felső talajszinten 38 fokot, 10-15 centis mélységben 35 fokot mértek. A június 17-i állapot szerint azonban nem változott a helyzet. A lárvák bebábozódtak és a napokban várható a bogarak kelése. A Keselyűsi úton elhelyezett figyelő csapdákban június 15-én fogták az első bogarakat, napokon belül várható a tömeges megjelenésük. A kifejlett bogár már nem a gyökerét, hanem a bajuszát és a címerét rágja a növénynek. Ezt követően már csak repülőről permetezve lehet ellene védekezni. A kifejlett bogár naponta akár 10-15 kilométert is repül, így további területeket fertőz. Mára Tolna megye teljes területe fertőzött. Sajnos arra nem lehet számítani, hogy a kukoricabogár „elpártol” megyénkből, így be kell kalkulálni az ellenük történő védekezést, mely akár 5-20 százalékkal is növeli a költségeket. Jó hír, hogy az idén egy új készítmény került a piacra, mely megkönnyíti a védekezést. MAUTHNER A legjobbak Párizsba utaznak A kiemelkedő közösségi munkát is jutalmazták Négy végzős diák utazhat júliusban Párizsba, ketten pedig Bezerédj-díjat kaptak a paksi Bezerédj Általános Iskolában. Az elismerésben részesített fiatalok mindegyike most búcsúzott az iskolától. Paks Az országos összesítésben harmadik lett a paksi Bezerédj Általános Iskola á Tudományos Ismeretterjesztő Társaság levelezős versenyeiben résztvevő diákok száma, és az elért eredményük alapján. A gyerekek harmadik osztályban kapcsolódhatnak be a versenybe több tantárgyból. A paksi iskolában ezt sokan meg is teszik, a tanulók több mint fele idén is egész éven át szorgalmasan küldte a megfejtéseket, többen háromnégy tantárgyból is. A TIT az intézmény teljesítménye alapján négy diáknak lehetővé teszi, hogy kedvezményesen Párizsba utazhasson júliusban. Az iskolában működő alapítvány a tanulókra eső költséget magára vállalta, így ingyen mehetnek Franciaországba. A pedagógusok nemcsak az idei, hanem a korábbi évek teljesítményét, eredményeit vették figyelembe, amikor kiválasztották azt a négy diákot, aki részt vehet a jutalomúton. Barnabás Borbála, Kern Anita, Molnár Dóra és Szabó Klára nemcsak a TIT által hirdetett levelezős versenyen öregbítette az iskola hírnevét, mindegyikük több iskolai, megyei és országos versenyen szerepelt már kiemelkedően. Hat évvel ezelőtt alapították az intézményben a Bezerédj-díjat, melyet minden évben két végzős diákiak ítélnek oda. Az elismerést jó tanulmányi és sportteljesítményért, kiemelkedő közösségi munkáért kaphatják meg azok a tanulók, akik elismert és elfogadott tagjai a közösségnek. Ebben az évben Bezerédj-díjjal Vácz Vivient és Mezősi Árpádot jutalmazták. Az idei év egyik Bezerédj- díjasa, Mezősi Árpád a TIT levelezős versenyek rendszeres résztvevője - tavaly ő is járt Párizsban jutalomúton - alsó tagozatos korától küld vissza megoldásokat matematikából, ötödiktől történelemből, földrajzból, fizikából és németből, idén pedig angolból és biológiából oldott meg rendszeresen feladatlapokat. Mindez azonban még „kevés” lett volna a díjhoz, emellett számos városi, megyei és országos versenyen szerepelt kiválóan, illetve minden olyan sportágban, ahol az iskola elindult, ő is a csapat tagja volt. Az iskola legfrissebb Bezerédj-díjasa, Mezősi Árpád a jól megérdemelt nyári pihenés után, szeptembertől a pécsi Kodály Zoltán Gimnázium spanyol két tannyelvű osztályába jár majd. Lemondott a művház vezetője Kitüntették a korábbi polgármestert Két évvel mandátuma lejárta előtt lemondott a nagydorogi Általános Művelődési Központ igazgatója, a testület a helyettest bízta meg az intézmény vezetésével. A volt polgármester munkáját kitüntetés adományozásával köszönte meg a testület. Nagydorog Ünnepi pillanatokkal kezdődött a nagydorogi képviselő-testület júniusi ülése. A korábbi polgármester Pinczési László munkáját Nagydorog Nagyközség Szolgálatáért kitüntető cím adományozásával köszönte meg a testület. A plakett és oklevél átadása után kezdődött az érdemi munka. Meghallgatta és elfogadta a képviselő-testület dr. Tóth Lajos jegyzőnek a polgármesteri hivatal munkájáról szóló beszámolóját, majd kidolgozta a második félévre a munkatervét. Szó esett a falunapokról, melyet a testület sikeresnek ítélt a lakosság visszajelzése alapján. A rendezvény pénzügyi szempontból is jól sikerült, hiszen a vállalkozók nagyvonalú adományainak köszönhetően a tervezett összeg felébe sem került. Hétfőn azonnali hatállyal benyújtotta lemondását az Általános Művelődési Központ igazgatója, Feithné Sántha Sarolta. A testület úgy vélekedett, hogy a tanév megkezdéséig nincs idő pályázat lebonyolítására, ezért az iskolát, óvodát, könyvtárat és sportcsarnokot magába foglaló intézmény vezetésével az eddigi helyettest, Májer Borbálát bízták meg. Dobi István polgármester elmondta, hogy a tantestület, az iskolaszék és a diáktanács véleményének figyelembe vételével döntenek majd az igazgató személyéről. Feithné Sántha Sarolta nem kívánta indokolni lemondását, de a polgármester nem titkolta, hogy már eddigi munkájukat is megnehezítette kettejük személyes ellentéte. Ragyogott a Szivárvány Tatabányán rendezték a tanulásban akadályozott gyermekek országos tanulmányi versenyét a közelmúltban. Tolna megyét a szekszárdi Szivárvány Általános Iskola csapata képviselte. A Szivárvány Általános Iskola négyfős csapata: Balogh Benjámin, Kiss Attila, Kovács Miklós és László Erzsébet. A szekszárdi diákok elismerésre méltó eredményt értek el, a 25 csapat közül a 7. helyet szerezték meg a versenyen, sikerrel oldva meg a nem könnyű feladatokat. Matematikából egyéni verseny is volt, ebben Kiss Attila országos 2., László Erzsébet pedig 4. helyezést szerzett. A gyerekek felkészítő tanárai Karácsonyi Tiborné, Kiszler József és Kiszlerné Talabos Magdolna voltak. vem Tamási Támogatások, közadakozásból Temetőkerítés, orgona, kézművesek vására többi anyagköltséget, a tavaly és idén összegyűlt több, mint egymillió forint adományból fedezik. A pénz nagyobb része a lakosság befizetéseiből származik, bár természetesen az alapítványt az ön- kormányzat is támogatja. Az önkormányzati alapítású közalapítvány döntött ezen kívül még két cél támogatásáról. Múlt csütörtökön rendeztek a helyi népi iparművészek először kirakodóvásárt a piacon, ennek a további támogatására ötvenezer forinttal járul hozzá a közalapítvány. Az idegenfogalmi szezonban hetente jelennek meg az iparművészek, akiknek a portékáira népzene utcazene, bábozás hívja fel a figyelmet. Száztízezer forinttal támogatja az alapítvány a templom orgonájának a felújítását. Csak anyag- költség merül fel, mert Kovács Róbert kántor orgonakészítő is egyben, s a munkát ingyen elvégzi. Az orgonát utoljára 1968-ban újították fel, az anyagköltség összesen 235 ezer forint. Három fontos célt: a temető kerítésének építését, a templom orgonájának a felújítását és a kézművesek heti kirakodóvásárát támogatja a Tamási Városért Közalapítvány a kuratórium döntései szerint. Ülést tartott a Tamási Városért Közalapítvány kuratóriuma. Egyik döntésük következtében megkezdődhet a római katolikus temető kerítése építése - tájékoztatta lapunkat Szemes Tibor, a kuratórium elnöke. A beruházás teljes költsége mintegy egymillió ki- lencszázezer forint. Három helybéli cég járul hozzá főként munkával, hogy a drótkerítést lecserélhessék. A Hidropress Kft. a bejárati és a két kiskapu vasszerkezetét adja 375 ezer forint értékben, a Witzl és Társa Kft. 476 ezer forint kőműves munka elvégzését vállalta, a Koppán és Gulyás Kft. pedig nyolcvanezer forintnyi anyaggal támogatja az alapítványt. A 2003. június 23-án megjelenő ÉPÍTÉSZET témájú hirdetéseit jelent KEDVEZMÉNNYEL ADHATJA FEL! További információ: 74/511Tolnai Népújság Leggyakrabban temetésre kémek pénzt Rendszeres szociális segélyre szinte senki nem tart igényt Legtöbben gyermekvédelmi támogatásban részesülnek a faluban. Rendszeres szociális segélyt mindössze egy ember kap. Kismányok A mién Ülést tartott a kismányoki képviselő-testület, amelyen szép számmal megjelentek a falu lakói is, jelezve: fontosnak tartják, hogy megfelelően tájékozottak legyenek a lakosságot érintő kérdések meghozatalának mikéntjéről. A képviselők a közbiztonság helyzetéről szóló beszámoló mellett elfogadták a szociális ellátásokról és a gyermekek védelméről szóló helyi rendeletet. Ezekben tételesen felsorolták, hogy a különböző szociális és gyermek- védelmi ellátásokat, segélyeket milyen feltételek mellett vehetik igénybe a rászorulók. A rendeletet, mivel Kismányok és Nagy- mányok körjegyzőségben működik, a nagymányoki polgár- mesteri hivatal készítette elő. A hivatal jegyzője Nagy Attiláné tapasztalatait összegezve elmondta, hogy a kismányokiaktól leggyakrabban a temetési segélyre érkezik kérelem. A rendszeres szociális segélyre szinte senki nem tart igényt. Ennek oka lehet, hogy az egy háztartásban élők egy főre eső jövedelme meghaladja azt a határt, amely alapján valaki jogosult lehetne erre az ellátásra. Az átmeneti segélykérelemmel is ritkán találkoznak. A házi segítségnyújtás - az idősek gondozása otthonukban - élő ellátás a faluban, amelyet társulási megállapodás alapján A LAKOSSÁG KOR SZERINTI ÖSSZETÉTELE: 0-17 éves: 18-59 éves: 60 év feletti: 81 fő 234 fő 79 fő Rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesül 8 fő, amely 15 gyermek ellátásához ad segítséget Rendszeres szociális segélyben részesül 1 fő Regisztrált munkanélküli: 13 fő Nagymányokkal közösen oldanak meg. A kismányoki önkormányzat alkalmazottja látja el a napi feladatokat, a szakmai hátteret a Nagymányoki Gondozóközpont adja. Legtöbben a rendszeres gyermekvédelmi támogatás- __ ban részesülnek. A gyermekvédelmi feladatokat a bonyhádi Gyermekjóléti Szolgálat látja el. Sim on László, a település polgármestere mind szociális- és gyermekvédelmi, mind más területeken nagyon jónak tartja az együttműködést a kismányoki és a nagymányoki önkormányzatok között. Elismeréssel szólt a körjegyzőség hivatali munkájáról.