Tolnai Népújság, 2003. június (14. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-03 / 128. szám
4. OLDAL MEGYEI TŰK Ö R 2003. Június 3., kedd Hegedű, brácsa, nagybőgő és citera A népzene az együttmuzsikálás örömét adja A népzene oktatás elindításával négy hangszerrel bővült a Bonyhád Városi Zeneiskola kínálata. A tagozat egyre népszerűbbé vált, ma már Pörbölyön és Tamásiban is vannak kihelyezett csoportjai. Bonyhád Nagysikerű évzáró koncertet adott a Bonyhád Városi Zeneiskola népzene tagozata. Elmauer József, az intézmény igazgatója a tagozat működtetését több szempontból is fontosnak tartja.- Tolna megyében talán az egyetlen zeneiskola a miénk, ahol főállású népzene-tanár tanít. A népzene oktatás a 90-es évek közepén indult citera együttessel, stájer citerával, akkor még óraadó pedagógussal. Aztán annyira népszerűvé vált, hogy szükség volt főállású tanárra, s ezt az önkormányzat két évvel ezelőtt jóvá is hagyta. Több oknál fogva is fontos ez intézményünknek. Egyrészt a kínálatunk azonnal négy hangszerrel bővült, másrészt az iskola néptánc tagozatának élő zenei kíséretében is segítségünkre vannak a népzenészek. Kezdetektől fogva Siklósi Krisztián népzene-tanár foglalkozik a népzenészekkel.- A tagozat előélete a Völgység Néptánc Egyesületnél kezdődött. Nagy segítőnk volt Steiner Józsefné, az egyesület művészeti vezetője. A zeneiskola keretem belül két éve dolgozunk, hegedűt, brácsát, nagybőgőt és citerát tanítunk. Pörbölyön és Tamásiban vannak kihelyezett tagozataink. Összesen 37 tanulóval foglalkozunk, közülük huszonheten zeneiskolai keretek között tanulnak, a többiek koruk miatt már nem vehetnek részt az alapfokú A népzenészek egy csoportja zenei oktatásban. Jellemző a népzenére, hogy sokan érettebben kezdik el művelni. Mi azt szeretnénk, ha ez minél korábban megtörténne. Második osztályos kortól szívesen látunk minden érdeklődőt. A népzene a zenének olyan ága, ahol rövid időn belül sikerhez juthatnak művelői. Másik nagy erénye, hogy az együtt-ze- nélés örömét adja, amely különle- ges élmény. ________________-pálSz ombaton: öregdiák találkozó Átadjak az arany, gyémánt, vas és rubin diplomákat A Pécsi Tudományegyetemen szombaton, június 7-én 14 és 24 óra között rendezik meg az újabb öregdiák találkozót. Helyszíne a PTE Ifjúság úti épületkomplexuma lesz. PÉCS Programok: a PTE Ifjúság úti épületének főbejáratánál 14 és 22 óra között folyamatosan évfolyam és osztálytalálkozók zajlanak; a „Borok utcájában az egyetem borait adó termelők boraival lehet ismeretséget kötni, lesz utcazene, „Dél-duó”; sörsátor, büfé, fagyialtos kocsi. A porta előtt egyetemi ajándéktárgyak vásárát tartják, a PTE Ifjúság úti aulájában adják át ünnepélyesen a díszokleveleket, az arany, gyémánt, vas és rubin diplomákat a PTE jogelőd intézményeiben 50, 60, 65 és 70 éve végzett volt hallgatóknak. A résztvevőket Besenczi Árpád színművész köszönti verssel. A program az aulában 15 órakor szakmai előadással folyató- dik: dr. Kiss László, alkotmánybíró, egyetemi tanár a jog közérthetőségéről értekezik. A sportcsarnokban 15 órakor kezdődik a PDK kupa. A kispályás labdarúgó mérkőzések sorozatát, a kupáét való versengést Martinék János, olimpiai bajnok öttusázó nyitja meg, majd 18.30-kor ő adja át a győztesnek járó serleget. Ezután 19-től 24 óráig zenés - táncversennyel egybekötött - mulatság következik az Asterix zenekarral. Nyári színház SlMONTORNYA A civilek igényeihez igazodnak Elkészült a simontomyai Színházi Nyár és Fesztivál idei programja. A várszínházban június 27-én és 28- án Kálmán Imre Cigányprímás című operettjét láthatják a nézők a Vármúzeum színpadán több alkalommal sikerrel fellépett ismert művészek közreműködésével. A darabban Szóka Júlia, Csere László, Kokas László, Bozsó József lép színpadra, s Déki Lakatos Sándor és zenekara játszik. Az operett mellett június 25-től július 6-ig kiállítások és más színpadi produkciók várják a közönséget. A Vármúzeum Duschanek János festőművész munkáiból rendez tárlatot, a Fried Művelődési Házban helyi amatőr képző- és iparművészek mutatkoznak be. Fellép a görög Miléész tánccsoportja, a Vándorok Produkció Kft. mazsorett- és tánc- együttese, a simontomyai citeraze- nekar, a Krammer Ferenc kóms, s ekkor rendezi a Fried Művelődési Ház a III. Énekes Népzenei Tábort Budai Ilona közreműködésével. ■ Megyei szolgáltató központ a harmadik szféráért A Tolna Megyei Civil Szolgáltató Központ (TMCSZK) május óta működik a szekszárdi Vállalkozók Házában. A központ első és legfontosabb feladata a megyében lévő civil szervezetek megyéi adatbázisának kialakítása és tevékenységük támogatása. Mautner Márta, a civil szolgáltató központ programvezetője elmondta, eddig is volt törekvés a civilek összefogására, de az úgynevezett harmadik szféra fontossága most minden eddiginél jobban előtérbe került. Olyan központot szeretnének létrehozni, amely nem politikai jellegű, ami igazán a civil szervezetekért van és maximálisan az igényeikhez igazodik. A megyei és a Szekszárd városi önkormányzatnak, valamint a Miniszterelnöki Hivatal civil kapcsolatok főosztályához benyújtott sikeres pályázatnak köszönhetően a központ működéséhez a feltételek biztosítottak. Első feladatuk a megyében lévő civil szervezetek feltérképezése. Már ezelőtt is készült civil regiszter, de ebben alig több mint 300 szervezet szerepelt, holott a KSH adatai szerint a megyében több mint 1400 található. A közront minden civil szervezetnek rostázott egy adatlapot egy be- nutatkozó levéllel együtt és nagyon bíznak abban, hogy gyorsan választ kapnak majd, ugyan- s ezeknek az adatlapoknak az aiapjau egy széleskörű és jól használható adatbázist kívánnak kiépíteni. Emellett természetesen a kölcsönös információcserének és az együttműködésnek is ez lesz az alapja, a központ segítséget szeretne nyújtani a civil szervezeteknek például a pályázati lehetőségekről való tájékoztatásban, a személyi jövedelemadó 1 százalékának megszerzésében, stb. Azok a civil szervezetek, amelyek vállalják az együttműködést és visszaküldik az adatlapot, felkerülnek az Internetre és információkat kapnak a harmadik szféra eseményeiről, valamint részt vehetnek a TMCSZK által a jövőben szervezett képzéseken, konferenciákon, fórumokon. A civil szolgáltató központ elérhetőségei a következők. Cím: Szekszárd, Vállalkozók Háza, telefon: 74/511-951, fax: 74/511-950, e-mail: vamemu@mail. datanet. hu. VENTER Elindult az ovifelújítás Őszre tervezik az „ügydöntő” falugyűlést Kistormás Csak ősszel, a község óvodájának újbóli indulása után kerülhet sor arra a fórumra, amely egy, Kistormás függetlenségével kapcsolatos újabb népszavazást helyettesíthetne. Mint ismeretes, Kistormás tavaly ősszel választott új képviselőtestülete, élén Csapó László polgármesterrel, ellenzi Kistormás Kölesddel való (újra)egyesülését, amelyről tavaly tavasszal népszavazás döntött, ám ennek állami szintű jóváhagyására még nem kerülhetett sor. Néhány hete megírtuk, hogy Csapó László polgármester szerint hamarosan elkezdődik az az aláírásgyűjtés a faluban, amellyel fel lehet mérni, hogy a település lakossága aktuálisan mennyire támogatja, illetve ellenzi az egyesülést, valamint az aláírások nyomán lehet összehívni azt a falugyűlést, amely - megfelelő részvételi arány mellett - dönthet a függetlenség kérdésében. Tegnapi érdeklődésünkre a polgármester azt mondta, hogy még nem kezdték el az aláírás- gyűjtést, a népszavazást úgymond helyettesítő falufórumra pedig csak ősszel kerülhet sor. Az önkormányzat ugyanis a falugyűlést a tavaly bezárt kistormási óvoda újbóli beindítása után szeretné megrendezni. Az óvodaépület felújítása egyébként már megkezdődött. Új vizesblokkot kell kialakítani, felújítani a tetőszerkezetet, bevezetni a vezetékes gázt, és szükség lesz a belső falak felújítására, festésére is. A község értékesítette egyik ingatlanát, a volt tanácsháza épületét és a tartályos gázberendezések értékesítéséből is folyik be pénz. Csapó László reméli, hogy ebből finanszírozni lehet az óvoda restaurálását, és július végére elkészül a felújított intézmény.-ESSzűrővizsgálatok lesznek ma Tevelen Tevel A Vöröskereszt és az ÁNTSZ Bonyhádi Intézetének szervezésében szűrővizsgálatokat - vérnyomás- és koleszterin szint mérés, testsúly- és testtömeg index-, testzsír százalék meghatározás - tartanak Tevelen június 3-án 13 óra 30 perctől a művelődési házban. A délután folyamán előadások hangzanak el a daganatos megbetegedésekről, a magas vérnyomás kockázatának csökkentési lehetőségeiről, a kábítószer használat veszélyeiről, annak testtáji és pszichikai tüneteiről. Egyéni tanácsadást is tartanak a szakemberek. Készül a jachtkikötő Csónakosok, vízitúrázók a Dana-parton Mohács Várhatóan már a jövő héten vízre teszik azt a pontont, amely a helyi jachtkikötő alapját képezi a jövőben. A turisztikai szempontból fontos beruházás az alapvető infrastruktúra biztosításával nem ér véget. Az elmúlt hetekben jelentős átalakuláson esett át Mohácson a Duna-part uszoda mögötti része. A dimbes-dombos, gyom felverte terület korábban csak illegális hulladéklerakóként funkcionált. A tereprendezést követően nemrég elkészült a három, folyóhoz vezető lépcső és ahhoz, hogy a csónakkal kirándulók kiköthessenek, csak egy harminc méteres ponton hiányzik.- Ez várhatóan már a héten vízre kerül, ezzel gyakorlatilag működőképes lesz a jachtkikötő - tudtuk meg Tófalvi Józseftől, a mohácsi Révhajózási Kft. vezetőjétől. - Az első ütem befejezéséhez már csak a parti terület füvesítése hiányzik, ám ezzel kénytelenek vagyunk megvárni a csapadékosabb időt. A csónakos kirándulók a kikötőn kívül egyelőre vízhez és áramhoz juthatnak hozzá. A város a jachtkikötő kialakításával elébe ment a határkikötő fejlesztésével várhatóan növekvő hajós turizmusnak, amelynek eddig hiányzott a háttérbázisa. A 6 millió forintos első ütemnek tervezik a folytatását, az elképzelések között szerepel többek között egy zárt jachttároló építése. Tárgyalások folynak arról, hogy a készülő hajómalmot is itt helyeznék el. B. B. Befektetés a jövőbe Ismét ösztöndíjak a fiatalok számára Tolna megye-Szekszárd Tolna megye németsége szeptember 6-án Tengelicen tartja meg megyenapi rendezvényét. A szervezők nagyszabású kulturális seregszemlét terveznek, melynek keretében számos hagyományőrző csoport és egyesület mutatkozik be az érdeklődőknek. Erről született döntés tegnap Szekszárdon, a Német Kisebbségi Önkormányzatok Tolna Megyei Szövetségének ülésén. Ugyancsak határozott a dr. Józan- Jilling Mihály elnök vezette testület az ösztöndíjak kiírásának kérdésében is. Két - középiskolás, illetve felsőoktatási - kategóriában lehet pályázni a szövetség által biztosított összegekre. Az előbbieket illetően feltétel a német nemzetiségi, avagy kéttannyelvű képzésben való részvétel, a 3,8 feletti tanulmányi eredmény, a népcsoporthoz való kötődés. Az elnyerhető összeg havi nettó ötezer forint, ezt idén öten kaphatják meg, az anyagi lehetőségek szűkülésének következtében öttel kevesebben, mint tavaly. A főiskolások, egyetemisták esetében a feltételek hasonlóak, viszont itt a tavalyi három fővel szemben öten pályázhatnak, havi hatezer forintot meghaladó összegre. Dr. Józan-Jilling Mihály úgy látja, ez a pénz, ha nem is túl sok, mégis egyfajta segítséget jelent a német népcsoporthoz kötődő, tehetséges fiataloknak. A német szövetség ezt az áldozatot a jövőbe történő befektetésnek tekinti.-SZÁVásári komédiák, mutatványosok Dunaföldván Várjátékok, heted ízben Bajvívók, komédiások, táncosok szórakoztatták a nagyérdeműt két napon keresztül a dunaföldvári vár udvarán. A város egyik legjelentősebb rendezvénye, a Dunaföldvári Várjátékok idén a barátság, a jó kapcsolat jegyében zajlott. Dunaföldvár Egy kézbe került a Duna parti város minden jelentős rendezvényének megszervezése ebben az esztendőben. A várjátékok esetében a Magyar László Gimnáziumtól vette át stafétát a Művelődési Központ. A kétnapos rendezvényen - az elmúlt hétvégén - a főszerep a zenéé, táncé, vigasságoké, finom italoké, ételeké volt, hiszen volt főző- és borverseny, kórus és fúvóskoncert, néptáncbemutató. A Magyar László Gimnázium diákjai vásári komédiákkal szórakoztatták a népes közönséget, a Diósdi Bajvívó Egylet és a Dunaújvárosi Hagyományőrző íjászok pedig lenyűgöző bemutatókkal. A várjátékokra népes küldöttség érkezett a település német- országi testvérvárosából, Weikers- heimből, mellyel a tíz éve kötött testvérvárosi szerződést ez alkalommal ünnepélyesen megerősítették. Az olaszországi Ossona, mely- lyel két éve ápol Dunaföldvár hasonló kapcsolatot, szintén meghívást kapott. Az olasz és német ven- Az idei pünkösdi király, Kiss Róbert átveszi a győzelemért járó kakast dégek kezdeti tartózkodásukat hamar feledve mulattak együtt ven- hogy benevezzen a pünkösdi ki- kik, sem másnak nem sikerült déglátóikkal. Néhány olasz fiatal- rályságért vívott virtuskodásba, a megelőznie, így a korona idén is ember még ahhoz is kedvet kapott, tavalyi győztest azonban sem ne- Kiss Róbert fejére került, vidatünde