Tolnai Népújság, 2003. május (14. évfolyam, 101-126. szám)
2003-05-28 / 123. szám
2003. MÁJUS 28., SZERDA 11. OLDAL AUTÓTECHN IKA Mobilkutat ígért az autóklub Évente néhány százzal csökken a klubtagok száma a Magyar Autóklub (MÁK) Dél-dunántúli Szervezetében, azonban így is csaknem hatezer autóst tömörítenék. A klub egyre bővülő szolgáltatásait kedvezményesen vehetik igénybe a tagok, így többek között a szállítószolgálatot, a „Sárga Angyalokat”, ráadásul a szervezet kútjainál a piaci árnál olcsóbban is tankolhatnak az autósok. Pécs A héten tartotta tisztújító közgyűlését a MÁK - Baranya és Tolna megyéket tömörítő - Déldunántúli Szervezete, ahol ismét az eddigi vezetőt, Kortcz Istvánt választották területi elnökké. A két megyében összesen csaknem hatezer tagot számlál a klub, bár a létszámuk évről évre csökken. Az országosan is jellemzően fogyatkozó taglétszám oka, hogy a klubtagok jelentős része nyugdíjas, akik közül egyre kevesebben tudják vállalni a tagsági díj befizetését. (A belépési díj magánszemélyek estében 8000 forint, nyugdíjasoknak, illetve mozgás- vagy hallássérülteknek 5600, az évenkénti hosszabbítás pedig 5900 és 3300 forintba kerül.) A tagok pénzükért cserébe kedvezményes áron vehetik igénybe a MÁK egyre bővülő szolgáltatási körét. Egyebek mellett a nap bármely szakában elérhető szállítószolgálatuk segítségével Bárhova autómentőt tudnak küldeni. Ugyancsak népszerű a klub segélyszolgálata, közismert nevén a Sárga Angyal: a bajba jutott klubtag autósoknak lakóhelyükön kívül a nap 24 órájában ingyen nyújtanak segítséget a szerelők. A nem MAKtagok térítés ellenében a szolgáltatások többségét, így a Sárga Angyalokat is igénybe vehetik. Mindezek mellett a régió három megyeszékhelyén műszaki állomásaikon is várják az autósokat (lásd táblázatunkat!). SZERVIZSZOLGÁLTATÁSOK BRUTTO ARAI (FORINTBAN) Tíz forinttal olcsóbban A MÁK néhány éwei ezelőtt saját töltőállomá&bálózat kialakítását határozta el. Az úgynevezett mobil kutaknál - 1500 forint éves pártolói tagdíj befizetése ellenében - a mindenkori piaci árnál 10 forinttal olcsóbban árulják az üzemanyagot. A szervezet főtitkára a Dunántúli Napló kérdésére tegnap bejelentette, hogy Pécs belvárosában néhány héten belül átadják a 30. ilyen állomást az országban. A benzinkút pontos helyét azonban üzletei megfontolásokra hivatkozva egyelőre ttokban tartják. Forrás: Magyar Autóklub Klubtag Nem klubtag Kipufogógáz-mérés 1 244 1 555 Környezetvédelmi igazolás 1 800 2 250 Fékhatásmérés 1 160 1 450 Lengéscsillapító-mérés 1 OOO 1 250 Első futómű vizsgálata 1 600 2 000 Hátsó futómű vizsgálata 1 900 2 375 Elektromos átvizsgálás 2 200 2 750 Kerékkiegyensúlyozás 550 688 Motorolaicsere* 580 725 Klubtól vásárolt olajjal Az egyre bővülő szolgáltatási kör mára már jogi tanácsadással, oktatással, utaztatással kapcsolatos lehetőségekkel is kiegészült. Amint azt Kovács Zoltán, a klub főtitkára lapunknak elmondta, a közeli jövőben Horvátország felé szeretnének „nyitni”. A határ közelsége miatt igen kedvező lehetőségeket kínálnak majd a baranyai, de persze valamennyi honi klubtag részére is - a terv részleteiről azonban egyelőre nem kívánt részleteket elárulni. háté *9 SZELVEDO Szahüzlet és szakszerviz Szélvédők és oldalüvegek személy- és tehergépkocsikhoz raktárról ill. rövid határidőre. Azonnali helyszíni beépítés, GARANCIÁVAL! AKKUMULÁTOR SZAKÜZLET Ajánlatunk:-UVARTA • Olcsó, töltött akkumulátorok • Ingyenes beszerelés, töltésellenőrzés • Autólámpák, kiegészítő lámpák, után gyártott karosszéria- elemek raktárról4Uetye24 órás beszerzéssel • Armafilt, UFI szűrő szaküzlet • Szűrőbetétek minden gépkocsihoz • Fuchs és Fi na motorolajok A nálunk vásárolt olajat és szűrőbetétet INGYENCSERÉLJÜK. A Hvngérfo Biztosító szerződéses partnere f PÉCS, SIKLÓSI ÜT 18. (a tag.Hihl |.>,<rk<>!<*\ al •,/otnliom J jk*. TeL: (72)510-894, 510-893 Nyitva: H-P: 830-17.00-ig, Sz: 8.30-12.00-ig Katalizátort a kétüteműekre Nagyon úgy fest, hogy a kétütemű gépkocsik 2005. július 1-jétől csak akkor kaphatnak zöldkártyát és műszakit, ha katalizátor tisztítja kipufogógázukat. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM), a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KÖVIM), valamint a Pénzügyminisztérium (PM) együttes rendeleté alapján 2005. július l-jétől a kétütemű személy- és tehergépjárműveket katalizátorral kell ellátni. Ma mintegy 300 ezer hazai autó- tulajdonost érint ez az intézkedés. A kétüteműek számára megfelelő szabályozatlan katalizátor - beszereléssel és a javasolt kapcsolódó átalakításokkal együtt - 40-45 ezer forintba kerül, azaz annyiba, amennyibe egy guruló Trabant. A rendelet megalkotói meglehetősen szűkszavúan kommentálták a történetet. A GKM illetékese neve elhallgatását kérve elmondta, hogy kénytelen volt fejet hajtani a többség előtt, pedig ő számos kutatást végzett a témában, s abból az derült ki, hogy 2010-re a fagyási tendencia alapján már csak 50 ezer kétütemű rója majd a hazai utakat, s ez a személyautók akkorra prognosztizált 3 milliós állományának csupán hat százalékát teszi ki. Ő inkább hagyná szép csendben kihalni a „büdöskéket”, esetleg a németországi példát követve betiltaná újraeladásukat. De ha már így alakult, részletfizetési lehetőséget, netán az áfa elengedését tartaná humánusnak. A KÖVIM döntnökei még kevésbé bizonyultak közlékenynek az ügy kapcsán. Csupán annyit sikerült megtudni tőlük, hogy jogüag nem kifogásolható a szabály, a mozgás- sérültek által használt Hycomat Trabantok katalizátorosítását pedig támogatják. Egy módon hivatalosan is meg lehet úszni a katalizátor felszerelését. Akkor, ha a Trabant, vagy a Wartburg eléri a veterán kort. Veteránvizsgát az a jármű kaphat, amely a tárgyévet megelőző év december 31-ig betöltötte a 30. évét, s típustisztasága megfelel a követelményeknek. Költségekre azonban az ezt az utat választóknak is kell számítaniuk. A vizsga eddigi díja 11 ezer forint (egyelőre ismeretlen mértékben, de rövid időn belül változik), ezen felül a Magyar Veteránautó Szövetség éves tagdíjként 30-35 ezer forintot kér autónként a tulajdonosoktól. Ugyanakkor lehet, hogy mégis megéri, hiszen egy minősített matuzsálemre egyáltalán nem kell súlyadót fizetni, a kötelező felelősségbiztosítás pedig az AO kategóri- ának csupán az egytizede. ■ Nyári vezetés: mire vigyázzunk? ZÁPOR, ZIVATAR. Nyáron gyakran találhatjuk magunkat olyan helyzetben, hogy a száraz útról egyik pillanatról a másikra nagy esőbe kerülünk. A megváltozott látási és útviszonyok (nedves, csúszós burkolat, vízátfolyások) miatt ilyenkor a sebesség lényeges csökkentésére lehet szükség. Eső után veszélyforrást jelenthetnek a földes utakról történő sárfelhordások is. „NYOMOTT” IDŐJÁRÁS. A fülledt, párás, meleg időben csökkenhet a koncentrálóképesség, ingerültebbé válhatnak a közlekedésben résztvevők is. Ilyenkor önuralomra, fokozottabb körültekintésre lehet szükség. Nagy melegben fontos a folyadékpótlás, de a csábítóan párálló sörök fogyasztását a megérkezés utánra időzítsük. VAKÁCIÓ, SZABADSÁG, TURISTÁK. A nyár beköszöntével kitör az iskolai vakáció, a gyerekek nem csak az iskolák környékére „koncentrálódnak”, felsza- badultabbak és ezért figyelmetlenebbek lehetnek. Ilyenkor is legalább úgy kell vigyázni rájuk, mint tanév közben. Hasonló a helyzet a nyaraim utazókkal. Közülük sokan lehetnek, akik szabadságuk idején hajlamosak önfeledten beletaposni a gázba, akkor is, ha év közben esetleg csak keveset vezettek. Külön érdemes felhívni a figyelmet a külföldi turistákra, akik helyismeretük nem lévén, bizonytalanabbak, emiatt esetleg kiszámíthatatlanabbak az utakon. KERÉKPÁROSOK. A nyár a kerékpárosok évszaka is. Egyes népszerű üdülőhelyekre vezető utakon kifejezetten nagy biciklis forgalom jellemző, ami óvatossá- got követel az autósoktól. ■ WolMmcMk vÁsÁnmw mm. cc I aORZETÉS Nemcsak vásárolni lehet a Tesco-ban! A Tolnai Népújság standját is megtalálhatják az áruház területén, ahol feladhatják hirdetésüket, és még nyerhetnek is. A helyszínen hirdetést feladókat várja a Tolnai Népújság szerencsekereke, és persze a jól megérdemelt ajándékok. Munkatársunk hétfőtől péntekig áll az érdeklődők rendelkezésére. óvá hirdethetnek Tutu* **>«»« ............ To lnai Népújság Tolnai Népújság Grátisz Olvasóinkat lapcsaládos akciók és egyedi kedvezmények várják! Nyitási akciónk: aki hirdetését két alkalommal kéri aTolnai Népújságba, hirdetése ingyenesen megjelenik a Grátiszban is. Próbálja ki szerencséiét! Hirdetőink megforgathatják a standon elhelyezett szerencsekereket és hazavihetik a Tolnai Népújság lapcsalád ajándékát. Ajándékaink: színes magazinok - Hölgyvilág, Lakáskultúra, Gyöngy, Autq-Motor, Popcorn, lOOxSzép - szakácskönyv, Tolnai Népújság emblémás esernyő és póló. Legyen előfizetőnk! Standunkon előfizethetnek a Tolnai Népújságra, a Tolnai Népújság Vasárnap Reggelre és a Tempó hirdetési újságra. l5GsrirBj3Níii& jtsGsnrkjiNÓt! A Tempó Baranya, Tolna és Somogy megyében megjelenő apróhirdetési újság. Aki standunkon keretes hirdetést ad fel a Tempóba, emblémás bögrét, illetve baseballsapkát kap ajándékba és még egy színes magazint is választhat útravalónak. Keresse, olvassa, figyelje hirdetéseinket a Tolnai Népújságban és a Grátiszban, folyamatosan akciók, kedvezmények, újdonságok várják az érdeklődőket standunkon, a Tesco áruházban. Jöjjön el hozzánk, ismerkedjen meg lapjainkkal, vegye igénybe szolgáltatásainkat, kedvezményeinket! I > >