Tolnai Népújság, 2003. május (14. évfolyam, 101-126. szám)
2003-05-27 / 122. szám
4. OLDAL MEGYEI TÜKÖR 2003. Május 27., Kedd UH A művészet kapott főszerepet a Portugál Nap esti óráiban A fado, ez az édesbús, nosztalgikus dal talán mindennél hívebben tükrözi vissza a portugálok melankóliára hajlamos lelkivilágát. A szó a latin fatum-ból származik, s mindez jól jelzi a lényeget, ami nem más: a végzet, dalban elbeszélve. SZEKSZÁRD Ezzel a műfajjal találkozhatott a közönség a Szekszárdon rendezett Portugál Nap zárásaként. A rendezvénysorozat délelőttjén főként az ország társadalmi és gazdasági életébe, turisztikai látványosságaiba nyerhettek bepillantást az érdeklődők, az este pedig - Kocsis Imre Antal polgármester és Joaquim F. L. Pimpao, nagykövetségi kereskedelmi tanácsos köszöntése után - a kulturális értékekbe engedett betekintést. Sőt, be- lehallgatást is, hiszen a helyszínt, azaz a Művészetek Házát - egy három fős együttesnek köszönhetően - a fado dallamai töltötték be. Carlos Proenca az úgynevezett portugál - kétszer hat húros - gitárral, Pedro Amendoeira hagyományos akusztikus gitárral kísérte Joana Amendoeira énekesnőt, aki mindannyiuk nevében köszönte meg a számok után felcsattanó, hosszas tapsot. Joana Amendoeira fado énekest Carlos Proenca és Pedro Amendoeira kísérte fotó: gottvald károly A nagy sikerű, zenés ízelítő után fogadás jellegzetesség várt: portói bor, egy pohárka várta a megjelenteket, akiket a hamisítatlan kóstoló erejéig, portugál muzsika után egy másik portugál ___________________________________ Fado és portói, ízelítőként Tanársport SlMONTORNYA Június 2-ig lehet jelentkezni a Pedagógus Szakszervezet és a Simontornyai Pedagógus Sportkör által meghirdetett Tolna megyei Pedagógus Sportnapokra, amelyet június 7-én rendeznek Simontornyán. A szervezők a megye összes általános iskolájának küldtek meghívót. A résztvevők kilenc sportág tizenöt számában versenyeznek. Ugyancsak Simontornya ad otthont a harmadik Országos Pedagógus Sportnapoknak is június 21-én és 22-én. Ezen négy versenyszámban: kispályás labdarúgásban, női kosárlabdában, asztali- teniszben és rejtvényfejtésben mérhetik össze magukat a pedagógusok. Az országos sportnapokra eddig közel kétszázan jelezték részvételüket. t. f. Aláírás előtt SlÓAGÁRD Előrehaladott állapotba 'került Sióagárd és a németországi Malschwitz település közötti partnerkapcsolat megteremtése - értékelt Háry János, Sióagárd polgármestere azután, hogy az általa vezetett delegáció nemrégiben Malschwitz-ben tett ismerkedő látogatást. A német település küldöttségének viszontlátogatása a június 13-15 között rendezendő Sióagárdi Nyárköszöntő rendezvénysorozat alkalmából lesz esedékes. Ekkor fogják eldönteni, hogy hol és mikor írják alá a hivatalos partnerkapcsolatról szóló dokumentumot. -esHarminc iskola a színpadon Vers, zene, mese, tánc az Illyés Gyuláné Művészeti Vetélkedőn Megyei Kulturális Intézet Pedagógiai Irodájának gyógypedagógiai szaktanácsadója. - A tanulásban akadályozott gyerekek együtt vesznek részt rajzpályázatokon ép társaikkal, és többször nyertünk már, bár a zsűri nem is tudja, hogy fogyatékos gyerekek készítik a rajzokat. A mostani vetélkedőt, amelyen mintegy háromszázötvenen vettek részt, levélben üdvözölte Mádl Dalma asszony, a Magyar Köztársaság elnökének felesége, s szintén jókívánságait tolmácsolta Illyés Mária, a névadó lánya. A Kézenfogva Alapítvány nem reagált a szervezők megkeresésére, s ezúttal nem kapott támogatást a rendezvény a Fogyatékosokért Közalapítványtól. A komplex művészeti vetélkedő megrendezését a Si- montornyáért KözalapítProdukcióik összemérhetők a nem sérültekével vány, a Simontornyai dást, ének- , dramatikus játéko- - A fogyatékos gyerekek pro- Színházi Nyár Alapítványon ke- kat, ének-zenei valamint táncpro- dukciói közt is vannak olyanok, resztül egy helyi cég, és magán- dukciókat adtak elő a különböző amelyek összemérhetők a nem személyek tették lehetővé: a szerfokban sérült fogyatékkal élő sérültekével, sokszor jobban át vezők felhívására sok szülő és gyermekek, köztük hallás-, látás-, tudják élni, amit előadnak - gyermek ajánlott fel üdítőitalt, mozgássérültek és tanulásban mondta Kiszler József, a Tolna Színes ceruzát. _____________u. Az ország harminc általános iskolából érkeztek sérült gyerekek a hétvégén nyolcadik alkalommal megrendezett Illyés Gyuláné Komplex Művészeti Vetélkedőre. A jelentős érdeklődés mellett rendezett találkozó ezúttal csak helyből kapott támogatást. Simontornya Az ország több távoli iskolájából, Hencidáról, Szolnokról is érkeztek gyermek előadók a komplex művészeti vetélkedőre, s Tolna megye szinte minden speciális oktatást végző iskolája képviseltette magát. A rendezvényen hagyományosan vers- és prózamonakadályozottak. A megye hét általános iskolájának diákjai változatos műfajokban léptek színpadra: a faddi gyerekek bábelőadást, a bonyhádiak színpadi jelenetet és táncot, az iregszemcseiek vers- és dramatikus játékot, a szekszárdi Szivárvány Általános Iskola tanulói szintén mesejelenetet mutattak be. Ötletek hiánycsökkentésre Begyűrűzött a jóléti rendszerváltás ígérete? Tolna Elfogadták az önkormányzat pénzügyi hiányának csökkentése érdekében kidolgozandó intézkedési terv koncepcióját a tolnai képviselők. Több tízmillió forintot kellene megtakarítania az idén Tolnának, hogy kezelhető legyen a költség- vetés működési hiánya. A testület tegnapi ülésén a képviselők elé került egy „ötletbörzeként” aposztrofált intézkedési terv, amelynek csak egy pontjával nem értettek egyet: elvetették új adók bevezetését, illetve az adóemelést. A később konkreüzálandó intézkedések között van viszont az adótartozások szigorú behajta- tása. Felmérik továbbá a forgalomképes ingatlanvagyont, eladnák az önkormányzati értékpapírokat (kivéve a gázrészvényeket), áttekintik a térítési, a bérleti és a társulási díjakat. A szociális ellátásokat a rászorultság elvén adják, egyes nem kötelező feladatokat más finanszírozással fognak biztosítani, a képviselői indítványoknál pedig kötelezővé tennék a szükséges forrás megjelölését. A fentiekről szóló döntés egyhangú volt, ám azt olykor „éles helyzetek” is megelőzték. Az egyik ellenzéki képviselő például nem kevés éllel úgy fogalmazott: most gyűrűzött be Tolnára az MSZP ígérete a jóléti rendszerváltásról. Kormánypárti részről hangsúlyozták: ha egy csepp miatt kifolyik a víz a pohárból, annak nem csak az utolsó csepp az oka, hanem az is, hogy a pohár már tele volt. -sÉv végén a kedvezményről A taggyűlés elvetette az első javaslatot Tamási Nem támogatta a Tamási Közös Víz- és Csatornamű Kft. taggyűlése, hogy a tamási termálfürdőt a helyi lakosok jelentős kedvezménnyel látogathassák. A javaslatot nem vetették el, év végén visszatérnek rá. Erről a város képviselő-testületének tegnapi ülésén tájékoztatta a jelenlévőket Haj dics József polgármester. A taggyűlés egyhangúan nem támogatta a testület Fi- desz-MDF frakciójának azt a javaslatát, miszerint a tamásiak jelentős kedvezménnyel válthassanak szezonbérletet a termálfürdőbe. A Vízmű Kft. vezetését azonban utasította arra, hogy év végéig egy több változatot tartalmazó bérletkonstrukciót dolgozzon ki. Elvi hozzájárulását adta a képviselő-testület ahhoz, hogy Tamási Regöllyel és Fürgéddel közös iskolafenntartó társulást hozzon létre. A társulás tamási intézménye a 2. Számú Általános Iskola lenne, a szervezet pedig regölyi székhellyel működne. Arról, hogy ez milyen változásokat hozhat a három iskola jövőjét illetően, bővebb információk nem ismertek. Az ülést megelőzően adta át ünnepélyesen a város polgármestere a Város Érdemes Pedagógusa kitüntető címeket. Az elismerésben idén Ruzsicsné Gulyás Ildikó, a Würtz Ádám Általános Iskola és Horváth Dezső, a Vályi Péter Szakképző Iskola tanára részesült. t. f. Új intézmények „névadója” Tagcsere a Hospitál Alapítvány kuratóriumában Dombóvár A város önkormányzatának hétfő esti ülésén tizennyolc napirendi pont tárgyalását indítványozta Szabó Loránd polgármester, amit a képviselőtestület tagjai egyhangúlag elfogadtak. A helyi kórház eszközparkjának bővítését a civil szféra eszközeivel segítő Hospitál Alapítvány elnöke, dr. Petz Ádám nemrégiben bejelentette, hogy június elsejétől Pécsett folytatja gyógyító tevékenységét, ezért lemondott a kuratóriumi tagságáról. Helyére a szervezet egyik alapítója - a város önkormányzata - határozatlan időre dr. Gács Ernőt, a fekvőbeteg-ellátást végző egészségügyi intézmény szülészeti és nőgyógyászati osztályának vezető főorvosát választotta. A képviselőtestület tavasszal határozott öt oktatási intézmény megszüntetéséről és helyettük két újat alapított. Ezeknek a „névadóját” most tartották: az egyik a Belvárosi Óvoda és Pedagógiai Szak- szolgálat, a másik pedig a József Attila Általános Művelődési Központ elnevezést kapta. Az önkormányzat engedélyezte az 516-os számú Ipari Szakképző Intézet és Szakközépiskola számára, hogy szeptembertől jelenlegi alaptevékenységei mellett szakképesítés megszerzésére felkészítő iskola- rendszerű középfokú felnőttoktatást is folytasson. -gr(A képviselőtestületi ülés további témáiról szerdai lapmk- ban számolunk be.) __________■ Sz ereinél a megye egyetlen napilapjának hirdetési „csapatához” tartozni? Ha úgy érzed, hogy: Jó kommunikációs készséggel Széles ismeretségi körrel (Szekszárd, Paks, Bonyhád, Dombóvár) Ambícióval Tárgyalókészséggel rendelkezel, akkor pályázatodat várjuk a Kiadó címére: / * 7101 Szekszárd, Liszt F. tér 3. Vállalkozói igazolvánnyal rendelkezők előnyben! Beküldési határidő: 2003. június 4. Jelige: „A mi lapunk’- '■ "v Szekszárdi flottilla: három aranyérem Vízitúrázó Fiatalok XX. Országos Találkozója Gemenc Több mint száz diák érkezett az ország számos településéről a múlt hét végén Szekszárdra, a vízitúrázó fiatalok XX. országos találkozójára. A megnyitó ünnepségnek a Keselyűsi Sió zsilipnél található csónakház, a vendéglátó Clark Ádám Flottilla főhadiszállása adott otthont: itt Halmai Gáborné országgyűlési képviselő, majd Tóth Ákos országos flottaparancsnok köszöntötte a résztvevőket. A fiatalok szombaton több versenyszámban, így vízből mentésben, gyorsúszásban, valamint egyéni és csapat evezésben mérték össze tudásukat. A vasárnap délelőtti eredményhirdetésen - ahol Ráez Péter, a Magyar Úttörők Szövetségének elnöke is megjelent - szép sikereket könyvelhetett el a Gaál László parancsnok vezette szekszárdi Clark Ádám Flottilla: az V.-VI. osztályosok mezőnyében Sörös Krisztián az úszás és a vízből mentés versenyszámban egyaránt aranyérmes lett. A lányoknál úszásban, ugyancsak az V.-VI. osztályosok kategóriájában Pesti Ágnes győzedelmeskedett. A szekszárdi V.-VI. osztályos fiúk ezen kívül a csapat evezésben égy ezüstérmet is szereztek, ugyanebben a sportágban a helybeli ifik a dobogó harmadik fokára állhatták fel. -szÁSátorverés a csónakház területén FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY