Tolnai Népújság, 2003. május (14. évfolyam, 101-126. szám)
2003-05-26 / 121. szám
14. OLDAL ELET - S T I L U S 2003. Május 26., Hétfő lm [ a Kapcsolat Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. Tudós nők A nemzetközi együttműködés szellemében, a nők a tudományban betöltött szerepének erősítésére, a fiatal nők különböző kutatási területeken elért eredményeinek elismeréseként és a tehetséges nők esélyegyenlőségének javítására önálló ösztöndíjprogram jött létre L’ORÉAL UNESCO Magyar Ösztöndíj: a Nőkért és a Tudományért címmel. Az ösztöndíjak kifejezetten az élettudományok (a biológia, az orvostudomány és multidiszciplináris tudományok), illetve az anyag- tudományok (így a fizika, a kémia, a matematika) kutatási területein tevékeny fiatal nők számára pályázhatók, akik a magyar felső- oktatás kutatóintézeteiben, illetve az MTA kutatóintézeteiben dolgoznak. 2003-ban, az ösztöndíjprogram első évében 3 ösztöndíjat lehet elnyerni. 35 év alatti fiatal, a doktori munkájukat végző vagy frissen doktorált nők pályázhatnak két, egyenként 3500 eurós ösztöndíjra, 45 év alatti, jelentős részeredményeket elért, illetve kiemelkedő fontosságú eredmények ígérő kutatásban résztvevő nők pedig egy 4000 eurós ösztöndíjat nyerhetnek el. A pályázati kiírás megtekinthető az Oktatási Minisztérium és az MTA honlapján is, a www.loreal.hu címen pedig letölthető a pályázati formanyomtatvány. A benyújtási határidő 2003. szeptember 30. Az akadémikusokból, tudományos szakemberekből álló zsűri december elején rangsorolja a pályázatokat, s a dijakat ezután osztják ki. ■ A zseniképzés a bölcsőben kezdődik Régóta nagy kérdés, mennyi a gének és mennyi a nevelés szerepe a gyermek képességeinek kiala kulásában. Egyes ideológiák szerint mindannyian tiszta lappal születünk, és nemcsak egyenlők, hanem egyformák is vagyunk. Watson híres mondását szokás idézni: „Adjatok nekem száz csecsemőt, és én száz tolvajt vagy száz professzort nevelek belőlük.” Tudósok ezrei vitatkoznak szerte a világon, de a vélemények ma is megoszlanak. Kedvelt példa a Bach família, amely egy hallatlan zeneszerzővel ajándékozta meg' az emberiséget, és a népes családban további negyven muzsikus zenélt, alkotott több-kevesebb sikerrel. Genetikai örökség a művészi tehetség vagy egyszerűen megfertőz és céltudatosan irányt szab a közeg, amelyben élünk? Bizonyos hajlamok - mint a kézügyesség, a jó zenei hallás - kétségkívül örökülhetők, de nincs megírva a génjeinkben, mivé leszünk. Vasakarattal, szorgalommal, megfelelő ' családi háttérrel bárkiből kiváló ember lehet. Néha értelmiségi szülők szépreményű gyermeke elkallódik, máskor egy örökbefogadott csemete nagyszerűen beváltja a hozzá Mit üzen az olvasó? Ma elküldi, holnap megjelenik (ROVATUNKBAN HIRDETÉS-JELLEGÜ SMS-EKET NEM KÖZLÜNK!) fűzött reményeket. Persze mindenki azt akarja, hogy a gyermekéből legyen „valaki”, de kutatások alapján ügy tűnik, a 3 éves kor alatt elkezdett képesség- fejlesztés alapvető, mert ekkor alakulnak ki azok az agyi összeköttetések, beidegződések, amelyek megalapozhatják egy akár évtizedekkel későbbi tanulási szakasz sikerét. Bebizonyosodott például, hogy kiskorban hallgatott idegen nyelvű mondókák, kazetták tűm, vannak feltételezések arról, hogy a zseni egyszerűen csak születik. Masaru Ibuka szerint viszont, aki könyvet is írt nézeteiről, a tehetség, a zseni nem születik, hanem azzá válik. Ehhez éppen a gyermek első éveiben szükséges a minden percét kihasználó foglalkoztatás, az „értelmes” szigor és a szeretettől áthatott gyengédség. Amikor már önállóan kezd fejlődni, akkor válik fontossá az ő akaratának, egojának fokozatos érvényesítése, és a szülők, nevelők ez iránti mélységes tisztelete. Masaru Ibuka egyszerűen a gyermek nevelésének, tanításának módszerét javasolja megváltoztatni, nem pedig annak tartalmi kérdéseit. A hozzáállás a lényeg, amely nyitott, kreatív, mindenre fogékony közeget teremt a gyermeknek, amelyben szó szerint bármiben kipróbálhatja magát, a zenétől a nyelvekkel való A kulcs az első három év Ahhoz, hogy a lehető legjobb képességeit kibontakoztassuk, a gyermeket születése pillanatától megfelelően kell nevelni. A gyermek észbeli képességeinek fejlődéséhez a kulcs életének első éveiben, vagyis az agysejtek fejlődésének időszakában szerzett személyes tapasztalatai, a Egyetlen gyermek sem születik zseninek és egyik sem butának, korlátoltnak. Minden az agy megfelelő serkentésétől és fejlődési fokától függ a gyermek életének meghatározott éveiben, s ez a legfontosabb periódus a születéstől 3 éves korig tart. hatására később a gyermek az adott nyelveket gyorsabban és jobban megtanulta. jjgJX f Ma sem igen tudjuk, hogyan keletkezik a talenmegismerkedésen át a harcművészetekig vagy a művészetig. Hihetünk a szerzőnek, bár nem gyermekpszichológus, de zseniális nevelő, menedzser, aki 700 dollárral a zsebében létrehozott egy azóta hatalmasra nőtt elektronikai céget, és egyike annak az első három neves egyéniségnek, akik a romokban heverő, reményvesztett Japánt a világ vezető nagyhatalmává tették. SMS számunk: 20/454-36-64 * Révész Lászlónak 25. születésnapja alkalmából sok boldogságot, egészséget kívánnak: szülei és öccse. * Levi Baba! Nagyon boldog születésnapot kívánok. Vártam az üzeneteidet szombat este! Vilma és Ő! * Boldog névnapot! Rózsa Eszterkének, Iregszemcsén. Papa, Mama. * Dallos Ernőnének, Kisdorogra, születésnapja alkalmából sok boldogságot kíván Márti, Ernő, Kiki, Tárni, Tamás, Evelin, Gabi, Robi - Sok-sok boldogságot, Nagyi! * Tosaki Antalnénak, névnapja alkalmából nagyon sok boldogságot kívánnak: lánya, férje, veje, unokái és a fiúk. <Évi> *33 éves, bonyhádi lány vagyok. Szekszárdi agykontrollosok sms-eit várom: 06/30/244-8757. * Üzenem a 28 éyes, molett lánynak. Az életben én is sokat csalódtam. Ha válaszol, írjon magáról bővebben erre a számra: 06-30-417-8170. HUMOR GYANÚS JEL A tevecsalád megy a sivatagban. Egyszer csak az apuka megkérdezi az anyukát:- Drágám, te sohasem csaltál meg engem?- Hová gondolsz, édesem? Sohasem tennék veled ilyet.- Akkor mivel magyarázod, hogy a gyerekünk kétpúpú, miközben mi mind a ketten egypű- púak vagyunk? ORMÁNY- Miért van az elefántnak ormánya?- Hogy ne kezdődjék olyan hirtelen! FIGYELMES VEZETŐ Bambulák és Ümögi autózik az országúton. Egyszer csak elfogy a benzin és a kocsi leáll.- Miért álltunk le? - kérdezi Bambulák.- Mert kifogyott a benzin - feleli Ümögi.- Hogy te milyen figyelmes vagy! Én tovább vezettem volna! * Sziasztok elbűvölő lányok! Ki szeretne megismerni egy romantikus fiút? Paks & környéke. OmaOajpOgOm. írjatok! * 31 éves, csinos, kulturált, kislányát egyedül nevelő hölgy vagyok, de évek óta magányos. Társat szeretnék. írj magadról „Eper” jeligére! * 184 cm 36 éves, független, diplomás fiatalember vagyok. Keresem a társamat csinos, gyermektelen hölgy személyében. Várom SMS-edet a 06/20/3763148-as telefonszámra. * Sziasztok, lányok! Hosszú távra keresem barátnőmet! Legyél érzelmekben gazdag, 165 mágas, max. 80 kg, Dombóvár környéki. Viszonzásul őszinte szerelmet nyújtok! “27 éves” * Szia, Krisz! Tina? Sajna, nem biztos, mert látom, de nem hullajtasz könnyeket. Nem hiányzók neki. de nagyon hiányzik, de tudom, hogy nem lehet az enyém. Mágus. * Azok a lányok várják annak/azoknak a fiúknak az jelentkezését, akik ott voltak a nagycenki étteremben (MOL-kút- mellett), 2003. 05. 23-án. Ti paksiak vagytok, és nyolcadikosok. Mi szekszárdiak és szintén nyolcadikosok! Az egyikőtök neve Szüts Attila? Ö meg is mutatta a személyijét. Választ az újságba várunk, mindenképp! Bárki, aki abba az osztályba jár, írjon az újságba, vagy szóljon annak/azoknak a srácoknak, akivel/akíkkel beszélgettünk! Pusza. * Nem akartam felkavarni az elmúlt érzelmeket, mert a kimondatlan ok én magam vagyok, csak éreztetni azt a mérhetetlen tiszteletet, melegséget és picinyke szere- tetet, melyet akkor érzek, ha látom szerelmeteket. (Butuska! Cicuska?) * 40-es, 164 cm magas, vékony, karcsú hölgy vagyok. Keresek egy barátot, társat, aki nem túl komoly, de a kapcsolatunkat komolyan venné. Bátraké a szerencse. Gyalogos ütközött elefánttal A vétlen állat elvesztette önuralmát mát, ormányával megragadta és több méter magasra feldobta a vétkes gyalogost, akinek landoláskor eltört három bordája. A Ho Si Minh-városból turista- csoporttal érkezett férfi az első, akit ilyen baleset ért a faluban szabadon sétálgató elefántok miatt. Buon Don arról nevezetes, hogy ott a turisták kedvükre lovagolhatnak elefántháton. Elefánttal ütközött gyalogos Vietnamban, Buon Don faluban. A balesetnek egy köny- nyebb sérültje van - a gyalogos. A 39 éves férfi ittas állapotban lépett ki egy étteremből, és nem adta meg az elsőbbséget egy szabályosan arra haladó elefántnak. A vétlen állat a (neki) ütközés következtében elvesztette önuralHölgy és Úrvezető Szakiskola Szekszárd, Mátyás Király u. 46. Tel./fax: 74/410-608, 20/9357-388 Olvastam - Láttam - Hallottam F. KOVATS ÉVA Énekóra, másképpen Több mint ezer rajzot küldtek be tizennyolc iskolából a megyei gyermekrajz pályázatra, mint egy bizonyítékául annak, hogy a diákok - legalább is alsó tagozatban - szeretnek rajzolni. Mint ahogy alsóban még énekelni is szeretnek. Harsányan, teli torokból, jókedvűen. Aztán mindezt később szép lassan elfelejtik, „kezdik nem szeretni” a rajzolást, dög unalomnak tartják a festést, tök akinek az éneklést. Nem is csinálják, csak ha rákényszerítik őket, abban viszont nincs köszönet. Szokták mondani, hogy ez a mindent „lefikázás”, leszólás a serdülők életkori sajátossága, ezért nem nagyon lehet ellene mit tenni. Ami azért így nem egészen igaz. Akijárt már német középiskolában az tapasztalhatta, hogy ott a készségfejlesztő órák - rajz, az ének - másképp zajlanak, mint a magyar tanintézményekben. Rajzórán például plakátokat, meghívókat készítenek a diákok iskolai rendezvényekre, bulikra, énekórán pedig nem dolgozatot íratnak, hanem zenélnek. Az osztály tanulóiból alakult, különösebb zenei előképzettséggel nem rendelkező diákok ütik a dobot, fújják a trombitát, pengetik az elektromos gitárt, a többiek pedig énekelnek. Jól, rosszul, néha hamisan, de nagyon lelkesen. Aztán az iskolai, közösségi rendezvényeken fellépnek. Nem akarnak művészek lenni, egyszerűen csak élvezik, amit csinálnak. Azt hiszem, ennél több nálunk sem kellene. ízűim hölgyek Májusban is folytatódik játékunk, várjuk a 14 és 35 év közötti lányok, asszonyok jelentkezését. A hölgyek legalább 4, legfeljebb 12 fotóval nevezhetnek, melyek közül egyet közlünk lapunkban, a többi pedig bekerül internetes albumunkba. A látogatók szavazatai alapján minden hónap végén megválasztjuk és ajándékkal jutalmazzuk a hónap legNETtebb hölgyét. E-mailen is fogadunk képeket! Cím: arkia@axels.hu ________ Sz avazzon az interneten! www.totnainepujsag.hu Fájdalomra illat A nők fájdalomérzetét, a férfiakéval ellentétben csökkenteni lehet, ha kellemes illatú aromákat sza- goltatunk velük. Ezt állapította meg egy kanadai tudóscsoport. A Québec Egyetem kutatói arra kérték a kísérletükben résztvevő húsz férfit és húsz nőt, hogy mártsák kezüket fájdalmasan forró vízbe amíg csak bírják, és eközben különböző illatokat sza- goltattak velük. A kellemes illatok, mint például a mandula esetén a nők jelentősen kisebb fájdalmat érzékeltek, ugyanakkor a rossz szagok, mint például az ecet, kismértékben ugyan, de növelte a fájdalmukat. A férfiak fájdalomérzetének intenzitását nem befolyásolták sem a kellemes, sem a kellemetlen szagok. Úgy tűnik, a női agyban az illatok módosítani képesek a fájdalom és a hőmérséklet érzékelését. ■ Sztárpletyka CALISTA TÁSKÁJA. Nem akar vén szatyor lenni Calista Flock- hart, aki ősszel múlt 38 éves, sőt már a táskákat is utálja, ezért a hírek szerint 4000 dollárt költ egy szemráncműtétre. ________■ Ne maradjon le róla! Raiffeisen Személyi Kölcsön Gyors 14 795 Ft-os havi törlesztőrészlettel 500 OOO Ft, 5 éves futamidőre «»hm* 3 ér 4« Sér 350 OOO n MOSS Ft 11 71« 1» 10 357 ft 500 OOO Ft 20002 Ft 16 739 Ft 14 795 ft 1 QOQQQQR 40 165 Ft 33 479 Ft 2? $90 Ft } 500 OOO Ft 40974 ft 50 90S R 45 03Ä Ft Raiffeisen Személyi Kölcsön gyors hítefibírabttaf,, kezes és fedezet nélkül Hivja a 06-40-48-4&48-as tefefanszárnot., ahol tefe bankáraink percek akad* elvégeznek egy előzetes hiteflWráfotol, valamint tájékoztatják Önt a hftefcgényfes feketéimről és kondi* ctóitál IHM: 27.99% - 34,66% VofanwHrwys «gyecWlsQ bÄäfcfdk, eí; <a ipenM» ® NyÖsS«* napién éftopdpA.« (£)06-40-48-48-48 [ hitelek.raiffeisan.hu Szekszárdi Széchenyi u. 37-39. mÜNK KÖMhffiMl Raiffeisen BANK