Tolnai Népújság, 2003. május (14. évfolyam, 101-126. szám)
2003-05-26 / 121. szám
10. OLDAL SPORT 2003. Május 26., Hétfő ___________AZ NB lll-AS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁGOK HÉTVÉGI EREDMÉNYEIBŐL____________ Eg yetlen pontocskára futotta Egyetlen pontra futotta NB IlI-as csapataink erejéből a bajnokság hétvégi fordulójában, igaz a paksiak annak sem tudtak örülni, lévén, hogy pontvesztésükkel a harmadik helyre csúsztak vissza a tabellán. Ennél is rosszabb helyzetben vannak azonban a bonyhádiak, akik a bólyiaktól hazai pályán elszenvedett vereségükkel újfent az utolsó helyre kerültek. DRÁVA-CSOPORT Dombóvári FC-Rutin- Bajai LSE 0-2 (0-0) Dombóvár, 250 néző. V: Ursprung. DFC: Bontovics- Hopp, Horváth Á., Várai- Nagy, Steiger- Bakó (Farkas), Sallai, Szabotin (Bán)- Kovács R., Pest R. (Varga T.). Játékos-edző: Horváth Árpád. Baja: Mikolás- Végh A., Viszmeg B., Glavatity- Teket, Papp, Milassin, Végh G.- Czifra (Nagy Á.), Nagy E. (Haász), Koch (Faddi). Edző: Szűcs Lázár. Az első félidőben kiegyenlített mezőnyjáték folyt a pályán, egy- egy lehetőséggel. A legnagyobbat a DFC hagyta ki: a 30. percben Szabotin bal felső sarokra tartó labdáját Mikolás nagy bravúrral a léc segítségével hárította. A szünet után, az 55. percben Nagy E. kényszerítőzött Czifrával, és a visszakapott labdát hat méterről a kapu bal alsó sarkába passzolta (0-1). A 65. percben Nagy E. húzta meg a bal oldalon, remek beadását Teket 10 méterről lőtte a jobb alsó sarokba (0-2). Míg a dombóváriak kihagyták lehetőségeiket, addig a vendégek jó arányban használták ki azokat, így megérdemelten nyertek. A DFC nem bírta el, hogy több játékosai is gyenge teljesítményt nyújtott. Jók: Nagy, Hopp, illetve Mikolás, Végh, Glavatity, Teket. inyárd Bonyhád Völgység LC- Bóly 0-2 (0-2) Bonyhád, 150 néző. V: Bodor. Bonyhád: Kovács- Sztehló, Pál, Biliczki Zs.- Biliczki R., Máté- György, Domonkos (Horváth P.), Varga (Till)- Gergely, Köllő. Játékosedző: Kiss János. Boly: Stettner- Hári, Morvái, Kerner- Korosecz, Keibl (Tóth T.), Szíjjas, Tóth B. (Kelbert), Göller- Nagy Cs., Vígh. Edző: Andreidesz József. A 11. percben Keibl kapott remek labdát a bal oldalon középre gurított, Korosecz még nem érte el játékszert, ám az ötös jobb oldali sarkánál érkező Vígh mintegy 6 méterről a hálóba lőtt (0-1). A 33. percben kapu előtti Sallai Tibor (balról) sem tudott lendületet adni a dombóváriaknak a Baja elleni szombati összecsapáson, s a karmester gyengélkedését nem bírták el a hazaiak foto gottvald károly kavarodás után Vígh elé került a labda, aki 8 méterről megszerezte a vendégek második találatát (0-2). Az első tíz perc három bonyhádi ziccert hozott, ám a helyzetek kimaradtak, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, ez megbosszulta magát. A bólyi vezetést követően enerválttá, zavarodottá vált a völgységi alakulat, így nem volt meglepő, hogy újabb gólt szereztek a bólyiak. A második játékrészre egy feltüzelt hazai csapat futott ki a pályára, ám hiába játszott időnként jól Kiss János együttese, a góllövéssel továbbra is hadüábon állt. A bólyiak két szerencsés góllal vitték el a három pontot. Jók: Máté, illetve Morvái, Vígh, Nagy Cs. (hunyadi) További eredmények: Letenye-Harkány 1- 0, Szentlőrinc-Zamárdi 5-0, Mohács- Kozármisleny 1-2, Balatonfüred-Nagyatád 2- 3, Keszthely-Beremend 3-1. A Barcs szabadnapos volt. DUNA-CSOPORT Zsámbék-Paksi SE 3-3 (2-1) Zsámbék, 300 néző. V: Nagy B. Zsámbék: Dániel- Rumy (Kneifel), Lajtavári, Whol, Geraldo- Győri (Tuba), Burkodi, Bari, Fekete- Kenyeres, ízeli (Nagy Zs.). Játékos-edző: Nagy Zsolt. Paks: Antal- Wolf, Jenei, Magócs, Debreceni- Abonyi, Radics (Benedeczki), Osztermájer, Papes- Araczki (Varga), Szili (Galambos). Edző: Klement István. A 12. percben Abonyi jobb oldali beadását Magócs a felső lécre fejelte. A 14. percben Osztermájer 28 méteres szabadrúgása a jobb kapufáról Szili elé pattant, aki a kapu közepébe lőtt (0-1). A 20. percben Győrfi legurított szabadrúgását Burkodi a bal alsó sarokba lőtte (1-1). A 38. percben Burkodi szögletét Lajtavári fejelte a paksi kapuba (2-1). A 40. percben Osztermájer 25 méteres szabadrúgása a felső lécről vágódott a mezőnybe. A szünet után, az 58. percben Burkodi az alapvonal közeléből szabadrúgásból csavart a bal felső sarokba (3-1). A 65. percben Osztermájer remek labdáját Varga 10 méterről lőtte a kapuba (3-2). A 82. percben Osztermájer szabadrúgását Debreceni 8 méterről fejelte a kapuba (3-3). Nagyszerűen kezdtek a zöld-fehérek, futószalagon gyártották és hagyták ki helyzeteiket. Két pontrúgás után a hazaiak váratlanul átvették a vezetést, majd újabb Antal-hiba után már két gólos lett az előnyük. A nagy hajrát nyitó vendégek kapujukhoz szögezték a hazaiakat, de ez már csak a pontszerzéshez volt elegendő. Jók: Dániel (a mezőny legjobbja), Burkodi, Bari, Fekete, illetve Osztermájer, Debreceni, Jenei, Varga. ikarszd Életben tartott aranyálmok FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY Jó iramú, változatos mérkőzésen a Szekszárdi UFC 2-1- re legyőzte a Balatonlelle együttesét az NB II Hummel- csoportja felsőházi rájátszásának 8. fordulójában, s ezzel életben tartotta bajnoki reményeit. Szekszárdi UFC- Balatonlelle 2-1 (1-1) Szekszárd, 400 néző. V: Demeter (Szalai, Iványi). Szekszárd: Horváth B.- Tóth P., Fehér, Mosonyi, Barics- Szentjobbi, Bozsér (Zsók Á., 54.), Mészáros I., Torma (Vizdár, 63.)- Czék- mány (Máté, 75.), Kiss T. Edző: Dienes Pál. Balatonlelle: Gye- nes- Kovács Sz., Kolovics, Buzsáki, Hosszú (Graszl,- 85.)- Himics (Sylla, 85.), Földes I. (Deme, 87.), Takács, Herczeg- Galgóczi, Silimon. Edző: Bőzsöny János. Sárga lap: Silimon (labdaelrú- gásért) a 45., Kiss T. (reklamálásért) a 61., Galgóczi (labdaelrúgá- sért) a 67., Fehér (visszahúzásért) a 72., Máté (buktatásért) a 76. percben. Kiállítva: Kolovics (utolsó emberként buktatta Czékmányt) a 64. percben. A 30. percben Fehér szerzett labdát Mészáros István segítségével saját kapuja alapvonalánál, majd néhány lépés után felívelte a játékszert Kiss Tamás irányába. Az UFC házi gólkirálya okosan csúsztatott a Kovács mellett ellépő Czékmányhoz, aki felnézett, és 8 méterről a kapu bal felső sarkába lőtt (1-0). A 36. percben Silimon passzolt a balösszekötő helyén felfutó Herczeghez, és az addig is agilisán játszó vendégjátékos 12 méterről úgy lőtt a kapuba, hogy a labda Horváth lábai között került a hálóba (1-1). Alig telt el két perc a második félidőből, máris vezetett az UFC: Szentjobbi adott be szögletet a bal oldalról, labdája mindenki felett átszállt, Mosonyi azonban jól érkezett a hosszú oldalon, és az üres kapuba belsőzött (2-1). A 64. percben Kolovics utolsó emberként buktatta Czékmányt a 16- os vonalánál, és a játékvezető rögtön felmutatta a söprögetőnek a piros lapot. A találkozó nagy részében az történt a pályán, amit a szekszárdiak akartak, s csak a helyzetkihasználáson, no meg a két játékvezető jóindulatán - Kiss Tamást kétszer is szabálytalanul szerelték a büntetőterületen belül, de a bíró sípja mindkét esetben néma maradt - múlt, hogy a lelleiek nem szenvedtek súlyos vereséget. Jók: Czékmány, Kiss T„ Szentjobbi, Tóth P„ Mosonyi, Mészáros 1., illetve Galgóczi, Herczeg, Kolovics. Dienes Pál: - Lehetőségeink alapján nagyobb arányban is nyerhettünk volna, de jelenlegi helyzetünkben a győzelem volt a legfontosabb. (RÓNAI) További eredmények: Tata- Bodajk 1-3, Sárvár-Komló 1-1. Czékmány Tamás (balról) szerezte az UFC első gólját Labdarúgó NB II, Hummel-csoport, felsőház Megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság, 27. forduló: Fejes Zoltán négy gólja Bátaszéki siker a dobogósok derbijén Bátaszék nyerte a dobogósok csatáját, büntetőből szerzett góllal tartotta otthon a három pontot az éllovas, alaposan kiszolgálta szurkolóit a Bölcske. Egy mondatban így összegezhető a megyei I. osztályú bajnokság hétvégi fordulója, melyre veresége ellenére örömmel emlékeznek majd a dunaszent- györgyiek, akik Bátaszéken idei 100. góljukat ünnepelhették. Kiss Géza és csapattársai továbbra sem képesek mérkőzést nyerni hazai pályán a tavaszi szezonban (Tolna-Őcsény 1-1) fotó: gottvald károly Bátaszék-Dunaszentgyörgy 4-3 (2-0). Bátaszék, 400 néző. V: György J. Bátaszék: Grill- Hau- wasser, Pankovics, Zágonyi, Szabados- Hegedűs A. (Sárközi), Péter R. (Kovács), Pusztai (Lieszkovszky), Berényi- Márton K., Kollár. Edző: Fiáth Tamás. Dunaszentgyörgy: Szlanyinka- Ács, Péter B„ Horváth J., Horváth G.-Somogyi, Aradi, Mizser (Horváth L), Nagy Zs.- Weisz, Krepsz. Játékos-edző: Horváth József. Változatos, jó mérkőzésen azzal nyert a hazai együttes, hogy helyzeteit jobb százalékban értékesítette. G: Kollár, Márton, Péter B. (öngól), Berényi, illetve Weisz 2 (mindkettőt 11-esből), Krepsz. Jók: Kollár, Hegedűs A., Hauwas- ser, Szabados, illetve Somogyi, Horváth G., Krepsz. sági istván Dunaföldvár-Kakasd 1-0 (0-0). Dunaföldvár, 300 néző. V: Niki J. Dunaföldvár: Molnár- Antal, Fodor, Kindl- Alberczki Cs., Pajor, Nagy, Princz (Schulteisz N.), Alberczki G.- Schulteisz A., Horváth (Szellák). Játékos-edző: Kindl István. Kakasd: Csonka- Ettig, Kvanduk, Galambos, Eisensher (Andi)- Nagy Z., Nagy G., Tóth A., Sebestyén- Szabó G., Rikkers. Edző: Kniesz Mátyás. A hazai csapat önmagát és a jól játszó ellenfelet legyőzve búcsúztatta az aktív játékvezetéstől Niki József sípmestert. G: Nagy L. (11-esből). Jók: Molnár, Alberczki G„ Schulteisz A., Horváth, illetve Csonka, Kvanduk, Nagy G. kindl istván Bölcske-Kajdacs 9-0 (4-0). Bölcske, 150 nézőv V: Rácz. Bölcske: Müller (Süvöltős)- Somogyi, Ledneczki, Tóth Gy. (Józsa)- Besenczi, Szauer G. (Pummerschein), Szauer Zs., Rácz, Taba (Blatt)- Szabadi, Fejes. Játékos-edző: Blatt Pál. Kajdacs: Weisz- Bierer, Varga, Kovács, Régi- Márkus, Lengyel M., Gazdag, Deák (Szalai)- Borbély (Milák), Farkas. Edző: Zámbó János. A bölcskei csapat mellett még kitartó 150 néző kilenc gólnak örülhetett, és bosszankodhatott legalább ugyanennyi helyzet kihagyása miatt. G: Fejes 4, Szabadi 3, Rácz, Szauer G. Jók: Szabadi, Besenczi, Ledneczki, Taba, illetve Weisz, Varga. SULÁK ANDRÁS Kéty-Nagymányok 4-3 (2-0). Kéty, 150 néző. V: Csizmadia B. Kéty: Faragó- Dani, Márton R. (Erős), Fazekas, Horgos- Kalmár L, Németh (Mester), Kalmár F., Tompái (Sebestyén M.)- Pásztor (Gangloff), Szedlák. Edző: Márton Emil. Nagymányok: Töpfner T.- Bíró, Lovász, Hoffmann (Nagy), Fritsi- Szőnyi, Barabás (Stangliczky), Antal L, Kecskeméti- Herger, Illés. Játékos-edző: Töpfner Tibor. Változatos, jó iramú mérkőzésen, melyen mindkét csapat vezetett, végül a hazaiak kerültek ki győztesen. G: Kalmár F. 2, Szedlák, Horgos, illetve Kecskeméti 2, Szőnyi. Jók: Kalmár F„ Horgos, Németh, ületve Kecskeméti, Szőnyi, Bíró Fritsi. gödrei zoltán Nagydorog-Simontornya 1-5 (1-1). Nagydorog, 50 néző. V: Bíró. Nagydorog: Márton- Fancsali, Csorján A., Juhász, Mészáros- Kirchner, Balogh, Kiss (Ébert), Mókus- Tancsa, Galambos (Bíró). Játékos-edző: Bóka Gábor. Simontornya: Tóth A.- Ihász, Takács, Kapinya, Pekli- Nádasdi (Németh), Borbás I. (Pordán), Tóth L. (Farnadi)- Csontos, Molnár B., Borbás B. Edző: Csepregi György. A vendégcsapat megérdemelten vitte el a három pontot. G: Mészáros illetve Kapinya, Németh, Csontos, Borbás B., Molnár B. Jók: Csorján A., Mészáros, Balogh, illetve Takács, Kapinya, Molnár B., Borbás B. miklós jánosné Dunakömlőd-Ozora 1-1 (0-0). Dunakömlőd, 200 néző. V: Dunai. Dunakömlőd: Vesza- Lisztmájer (Tóth), Pokorni, Taba- Vincze, Frast, Fritz, Buzás- Kajári, Kovács Z. (Kolarics), Büttl. Játékos-edző: Kolarics Zsolt. Ozora: Rajna- Sarudi (Szűcs), Surányi, Viszti, Bebesi- Tóth Cs., Siklósi, Túrós, Szép- Kovács, Papp (Pokomy). Edző: Végh István. Nagy iramú, kemény mérkőzésen a vendégcsapat megkeserítette a hazaiak „életét”. G: Büttl (11-esből), illetve Papp. Jók: Pokorni, Taba, Vincze, Büttl, illetve Viszti, Bebesi, Szép, Kovács. KOLARICS ZSOLT Tevel-Tamási 2-3 (2-0). Tévéi, 250 néző. V: Kiss I. Tevel: Illés Zs - Nagyfalusi I. (Bogos), Kapás, Nagyfalusi T., Ferenc- Bátyi, Ambrus, Nagy B., Dézsi- Pfeifer, Szőcs. Edző: Szabó Dénes. Tamási. Lukács- Kovács Z„ Szabó, Kovács R. (Béres), Filótás- Juhász, Márkus, Molnár, Ötvös- Agócs, Kovács P. Játékos-edző: Molnár László. Az első félidőben a hazaiak kétszer találtak be, a másodikban a vendégek három gólt rúgtak, így megérdemelten vitték el a három pontot a sok helyzetet kihagyó teveliek otthonából. G. Pfeifer, Szőcs, ületve Molnár, Agócs, Ötvös. Jók: Nagyfalusi I., Kapás, Nagyfalusi T„ illetve Kovács Z„ Molnár, Agócs. zwick jakab Tolna-Ócsény 1-1 (1-1). Tolna, 200 néző. V: Horváth Z. Tolna: Mausz- Fekete, Klein M„ Pálinkás (Juhász), Fauszt (Bárdos)- Pesti (Guth), Fazekas D., Nagy I., Kiss G.- Horváth E. (Izsák), Tarjáni. Edző: Kvanduk János. Őcsény: Cziráki- Baba- nics, Szunyogh, Juhász B., Kovács- Hegedűs L., Nagyfalusi, Kárpáti, Puskás Z.- Letenyei, Somorjai (Gillich). Edző: Horváth Péter. A hazai csapat sok helyzete ellenére továbbra sem tud nyerni hazai pályán. G: Nagy I.; ületve Letenyei. Jók: Nagy I., Pesti, Tarjáni, ületve Letenyei, Nagyfalusi, Juhász B., Puskás. TARJÁNI GYULA Ifjúsági mérkőzések: Bátaszék-Dunaszentgyörgy 3-1, Tolna-Őcsény 4-1, Bölcske-Kajdacs 19-0, Dunaföldvár-Kakasd 7-2, Kéty-Nagymányok 5-2, Nagydo- rog-Simontomya 1-15, Dunakömlőd-Ozora 2-6, Tevel-Tamási 2-3. Mesterlövészek 36 gólos: Fejes Zoltán (Bölcske). 33 gólos: Weisz József (Dunaszentgyörgy). 25 gólos: Farsang János (Dunaföldvár). 20 gólos: Szabadi Adrián (Bölcske). 18 gólos: Molnár László (Tamási), Krepsz Krisztián (Dunaszent- györgy). 17 gólos: Letenyei Gábor (Ocsény). 16 gólos: Büttl János1 (Dunakömlőd). 15 gólos: Márton Krisztián (Bátaszék). 14 gólos: Horváth László (Dunaszentgyörgy), Schulteisz Attila (Dunaföldvár), Szakács Szabolcs (Tamási), Kecskeméti Szilveszter (Nagymá- nyok). ______________________■