Tolnai Népújság, 2003. május (14. évfolyam, 101-126. szám)

2003-05-24 / 120. szám

SIIBM 2003- MAjus 24., SZOMBAT MEGYEI TÜKÖR 5. OLDAL Mondom a magamét F. KOVÁTS ÉVA Cigányzene J\. zene, a kulináris Élvezetek néha vonzóbbá tesznek ege or- szágot és többet mondanak róla, mint a többórás előadás vagy egy kiállítás, jutott eszembe tegnap a Szekszárdon megrendezett Portugál napok estjén, ahol Portugália népzenéjével, majd a mél­tán híres portói borral ismerkedhettek meg az esemény résztve­vői. Hasonló megállapítást tett a Német Veterán Autók Szövetségének az a tagja is, akivel a hőgyészi gróf Apponyi Kastélyban beszél­gettem nemrég, az old timer autók tulajdonosai azután jöttek magyarországi körútra, miután Frankfurtban egy magyar esten cigányzenét hallottak és kíváncsiak lettek az országra. Nem kérdeztem meg, hogy aztán itt hallottak-e cigányzenét és ha igen, hol, tartottam a nemleges választól. Mert mintha leáldozott volna nálunk a magyar népzene, a csárdás és a cigányzene kor­szaka. Régebben minden nagyobb település vendéglőjében volt egy cigányzenész, nélkülük rendezvényt elképzelni nem lehetett, ma viszont ritkaság számba megy az a hely, ahol hegedűszót hal­lani. Nótázást meg végképp nem. Az élőzene helyét elfoglalta a ze­negép, magyar nóta helyett angol nyelvű slágerek szólnak. Nyilvánvalóan azért, mert erre van igény és ez az olcsóbb. A baj csak az, hogy ezzel egy ránk, magyarokra jellemző, turista csalogató színfolttal lettünk szegényebbek ismét. Hogy látszik a Vöröskereszt? Megadták a rangját a rajzkiállításnak Tolna Több, mint kétszáz alkotás ér­kezett tolnai iskolásoktól a helyi Vöröskereszt alapszer­vezet által meghirdetett rajz­pályázatra, amelynek ünne­pélyes eredményhirdetését tegnap rendezték a helyi ka­tolikus iskolában. Sikeres volt az új vezetésű tolnai Vöröskereszt alapszervezet be­mutatkozása. A „Vöröskereszt, ahogy én látom” elnevezésű rajz­pályázat volt a megújult szerve­zet első komolyabb akciója, és a meghirdetett versengésre rekord számú, több, mint kétszáz mun­kát küldtek be a gyerekek. A Szent Mór katolikus iskolában rendezett díjkiosztó is jóval ünne­pélyesebb, rangosabb volt, mint a hasonló kategóriájú programok, a rendezvényen jelen voltak me­gyei vöröskeresztes tisztségvise­lők, a tolnai polgármester, szá­mos önkormányzati képviselő és intézményvezetők. Dr. Erdősi Jó­zsef, az új tolnai elnök úgy vélte: a rajzpályázat hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekekben minél tovább megmaradjanak azok az igazi ér­tékek, amelyeket a Vöröskereszt képvisel. A napokban Tolnára költözött Mözsi Szabó István festőművész, a zsűri elnöke gazdag, fantázia­dús anyagnak mondta a gyerekek által beküldött alkotásokat, amit az is bizonyít, hogy a szokásosnál több díjnyertes alkotás született. Alább az első díjas művek készí­tőinek nevét közöljük: 1. osztály: Schalli Gábor, Ganczer Gábor; 2. osztály: Tóth István; 3. osztály: Oblisz Evelin 4. osztály: Neszter Klaudia, Klem Vivien, Oblisz Kitti és Mayer Zsuzsanna. 5. osztály: Nyári Nikolett, Sztojka Szilvia, valamint Vass Rózsa és Márkus Erika. 6. osztály: Csuhái Márk, Horváth János, valamint Müller Alexandra és Szendrőy Nóra; 7. osztály: Bráz Máté Milán; 8. osz- tály: Schiffler Gergő. -es­Előző kérdésünk: Ön szerint jó irányba halad-e a világ? Szavazóink nagy többsége pesszimista, 78%-uk nem­mel voksolt. MAI KÉRDÉSÜNK: . Ön szerint megtalálják-e tíz éven belül a rák ellenszerét? Szavazhat az interneten: www.tolnalnepwjsag.hu és SMS üzenetben: 20/4S4-36-64 Felfedező úton Portugáliában Ahol Európa kezdődik: régi dicsőség, mai sikertörténet Portugália és Magyarország kö­zött több hasonlóság is fellelhe­tő. Mindkettőnek nagyjából ugyanakkora a területe, a lakos­ság szám sem tér el jelentősen egymástól, s létezik a két nép között egyfajta lelki kötelék is. A térbeli távolság ugyan jelen­tős, de ennek legyőzéséhez olyan rendezvények is hozzájá­rulnak, mint amilyen tegnap várta az érdeklődőket a megye- székhelyen. SZEKSZÁRD Az ibériai félsziget ezen országa Portugál nap keretében mutatko­zott be tegnap délelőtt a Művésze­tek Házában. A vendégek küldött­ségét nem kisebb személyiség, mint dr. Luis Castro Meades, a Por­Húzóágazatok Ki gondolná, hogy Portugáliában az egyik legjelentősebb húzó­ágazat az autóipar? Az ország exportjának tizenkét százaléka az itt öszszeszerelt autók kiviteléből származik. Ugyancsak komoly tétel az építőipar, mely a kis- és középvállalkozásoknak is biztos megélhetést nyújt. Ebben az ágazatban évente 12-13 milliárd euro (!) forgalom mutatha­tó ki. A már anynyiszor leírt cipőipar is virágzik errefelé. - Csak egyetlen receptünk van: alkalmazkodni kell - árulja el a titkot Joaquim Pimpao kereskedelmi tanácsos. Az Azori-szigetek, Portugália legszebb tája tugál Köztársaság magyarországi nagyköve­te vezette. Elsőként Kocsis Imre Antal, Szek- szárd polgármestere köszöntötte a résztve­vőket, hangsúlyozva, hogy az EU-s csatlako­zás folyamatában fontosak számunkra azok a népek, melyek a többinél is közelebb állnak hozzánk. A portugálokról nálunk általában a portói jut sok ember eszébe, az oportó bor, valamint a fatimai zarándoklat. De tudvalevő, hogy egykoron, a középkor­ban a tenger felé tekintő Portugália a világ egyik vezető hatalma volt: ezen gondolatok jegyében járhatjuk végig azt a felfedező utat, mely közelebb visz bennünket egy­máshoz. Dr. Luis Castro Meades arra hívta fel a figyelmet, hogy mind Portugália, mind Ma­gyarország jóval ön­maga vélt lehetőségei felett teremtett értéke­ket. A földrajzi fekvés szögesen eltér egy­mástól: ez Portugália számára - a hadak út­ján található Magyar- országgal szemben - előnyt jelentett. Ugyanakkor ez a szél­védett hely hosszú időre el is zárta Portu­gáliát a legfőbb euró­pai áramlatoktól, gaz­dasági folyamatoktól. Az ország történeté­ben mérföldkőnek számít az 1974-es for­radalom, majd a nyolcvanas évektől közös európai házba való betagolódás. Ettől kezdve egyfajta társa­dalmi-gazdasági sikertörténetnek is nevez­hető a portugál út. A közönség ezt követően Jakab Géza pe­dagógus Madeirát bemutató útifilmjét te­kinthette meg, majd egy konferencia kereté­ben Antonio Felizardo, a portugál Telecom magyarországi képviselője, illetve Joaquim Pimpao kereskedelmi tanácsos adott képet a mostanában sokak által irigyelt portugál gazdaságról.-SZÁ­Csúsznak az örökbefogadások Tavaly még ott kellett intézni, ahol a terhességet titkolni akarták A titkolt terhességből született gyerekek örökbeadását már a szülés helye szerint illetékes Gyámhivatalban lehet intézni, de az új örökbefogadók a törvény végrehajtási rendeletének késése miatt egy évet veszíthetnek. Tolna megye Mint ismeretes, a gyermekvédel­mi törvény módosításáról szóló jogszabályt a köztársasági elnök visszaküldte a parlamentnek, ezért azt csak az újabb forduló után márciusban fogadták el. En­nek lett a következménye, hogy áll azok ügye, akik az idén jelent­keztek örökbefogadása. A tör­vény ugyanis egyebek között fel­hatalmazza az Egészségügyi Szo­ciális és Családvédelmi Miniszté­riumot, hogy rendelkezzen az örökbefogadás előtti tanácsadás­ról és az örökbefogadók képzésé­ről. A késés azt jelenti, hogy leg­korábban az ősszel indulhat meg a képzés, amiből viszont azt kö- vetezik, hogy az örökbefogadók számára akár az egész év elvesz­het. A törvény január 1-től visz­szamenőleg érvényes, tehát akik az idén jelentkeztek örökbefoga­dónak, azoknak várniuk kell a jogszabály megjelenésére, hogy kiderüljön: milyen tematikájú és hány órás döntés-előkészítő, majd felkészítő programban kell részt venniük. A minisztériumból származó információink szerint a rendelet nyomdában van, megjelenése a jövő héten várható. A gyermekvédel­mi törvény változta­tásainak van Tolna megyei vonatkozá­sa is, amennyiben Budavári Zita, a Bölcső Alapítvány létrehozójának ki­tartó küzdelme foly­tán kerül bele a tör­vénybe, hogy a tit­kolt terhességből született gyer­mekek örökbeadását a születés helye szerint illetékes gyámhiva­talban lehet intézni. Január elseje előtt csak az anya lakhelye sze­rint, vagyis éppen ott kellett in­tézni, ahol a terhességét titkolni akarták. Változatlan viszont, hogy a születésről a Belügymi­nisztérium hivatalból értesíti a lakhely szerinti népesség-nyil­vántartást. Értetlenségét fejezte ki a ren­delet késlekedése miatt Budavári Zita, és kérdésünkre elmondta, hogy nem ért egyet a törvények egy másik változtatásával. Saját személyes és a Bölcsőnél szerzett tapasztalataiból is tudja: nem szerencsés, hogy egyre idősebb szülők akarnak csecsemőt örök­be fogadni. A Családjogi Tör­vénybe átvezetett új szabály sze­rint az örökbefogadó szülő nem lehet az örökbefogadottnál 45 év­vel idősebb. Csakhogy, a fiata­labb leendő szülő életkorát ve­szik figyelembe. A tapasztalatok szerint egyre gyakoribb, hogy harmincas férfiak és negyven fe­letti nők jelentkeznek örökbefo­gadóként. Nem ért egyet azzal sem, ha a rendeletben 10 óránál hosszabb tanfo­lyamra kötelezik a leen­dő szülőket, mert az al­kalmasság ennél rövi- debb idő alatt is megítél­hető, a lelki alkalmasság viszont, amire a gyer­mekre vágyók az örökbe­fogadásig eljutnak, már régen kialakult. IHÁROSI IBOLYA Tolna megyei adatok Tolna megyében a kilenc gyámhivatal adatai szerint tavaly összesen 27 örökbefogadást engedélyeztek, az örökbefogadásra alkalmas­nak nyilvánított kiskorúak száma az év végén 10 volt, az örökbefogadásra alkalmasnak nyil­vánítottak szülők száma pedig 73. Január óta 8-10 szülő jelentkezett a megyében örökbefo­gadásra. Keris diákok szakmai versenyeken Egyéniben és „csapatban” is bizonyítottak A középiskolai szakmai tanulmányi versenyek célja a magyar szakképzés színvonalának bemutatása, emelése. A verseny egyben lehetőség a tanulók szá­mára a megmérettetéshez, kiemelkedő eredmények eléréséhez. A szekszárdi Bezerédj István Kereskedel­mi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola két tanulója ért el kimagasló eredményt a versenyen. SZEKSZÁRD Hüffner Judit 12/b. osztályos ta­nuló az I. Országos Szakmai Ta­nulmányi Versenyen marketing ismeretek tantárgyból 6. helye­zést ért el. Judit a Budapesti Gazdasági Főiskola idegenforga­lom-kereskedelem karán, mar­keting szakon szeretne tovább­tanulni, majd pedig marketing területen dolgozni, ezért is választotta a Bezerédj középiskolát. Eredménye alap­ján mentesül az érettségin a tan­tárgyi vizsga alól. Felkészítő ta­nára Jankovics Ferencné volt, aki biztatást, támogatást nyúj­tott számára a verseny ideje alatt is. Kiss Károly 12/e. osztályos élelmiszer- és vegyiáru kereske­dő szakos tanu­ló a Szakma Ki­váló Tanulója versenyen az országos döntő­be jutott. Eredménye alapján mente­sül a teljes szak­mai vizsga alól. A sikeres szereplést a diák szor­galmas és lelkiismeretes felké­szülése mellett Horváth Ervinné, Péterfiné Fehér Katalin, Boczné Drégely Judit és Folland Jánosné tanárok munkája segítette. A verseny gyakorlati részén jól hasznosította a Krizák Kriszti­na bolti oktató által átadott isme­reteket. Károly további terve, hogy nappali tagoza­ton érettségi vizsgát tesz, ezt követően a kereskedelemben sze­retne elhelyezkedni. A Young Enterprise Alapítvány által szervezett Or­szágos Tavaszi Vásár és Diákvállalkozások Versenyén a Bezerédj középis­kola Polip Rt. diákvállalkozása a Legjobb Kereskedő díját nyerte el. A 11/b. osztályos tanulók kö­zül: Petrovics Kata pénzügyi igazgatóként, Erlich Anett mar­keting- és Árki Anikó termelési igazgatóként képviselte a vállal­kozást a rendezvényen. Szeretnél a megye egyetlen napilapjának hirdetési „csapatához” tartozni? Ha úgy érzed, hogy: I Jó kommunikációs készséggel I Széles ismeretségi körrel (Szekszárd, Paks, Bonyhád, Dombóvár) * Ambícióval ft Tárgyalókészséggel rendelkezel, akkor pályázatodat várjuk a K/adé címére: Tolnai Népújság 7101 Szekszárd, Liszt F. tér 3. Vállalkozói igazolvánnyal rendelkezők előnyben! Beküldési határidő: 2003. május 21. Jelige; „A mi lapunk” Tolnai Népújság

Next

/
Thumbnails
Contents