Tolnai Népújság, 2003. május (14. évfolyam, 101-126. szám)
2003-05-17 / 114. szám
MEGYEI TÜKÖR 5. OLDAL 2003. Május 17., szombat Mondom a magamét VENTER MARIANNA A parlagßrötjaz allergiások tagfőbb „ellenségéről" sokat beszélnek és írnak manapság, annál is inkább, mert már most el kell kezdeni az irtást, amit folyamatosan végezni kell egész nyáron. Egyik telefonálónk azonban egy olyan problémám hívta fel a figyelmet, amelyre eddig talán nem kellő figyelmet fordítottak a téma szakértői. Telefonálónk ugyanis elmondta: nem tudja hogy néz ki az a bizonyos parlagß, népi nevén vadkender. Még a televíziós adásokban sem mutatnak képet róla és az újságokban sem talált, ha mégis, az többnyire egy hullámzó növénytengert mutatott, ami akármi is lehet. Felcsapta tehát otthon a lexikont, előbb az egyiket, aztán a másikat, s megdöbbenve tapasztalta egyikben meg sem említik, a másikban szűkszavú pár sort írnak róla de semmiféle képet, vagy rajzot nem közölnek. Problémájával nem lehet egyedül, s bizony nem ártana, ha az arra illetékes országos szervek olyan szórólapokat készíttetnének, amelyek jól felismerhetően ábrázolják a „közellenséget", akár rajzon, akár fotón, méghozzá egészen aprócska hajtás korától a növekedés minden fázisán keresztül egészen a kifejlett, kisebb karácsonyfa méretig. így biztosan kiirtaná telefonálónk is és mindenki más is, akinek eddig nem a szorgalma, hanem a „személyleírás” hiányzott a művelethez. Szent hivatás a betegápolás Ünnepi megemlékezés az ápolók nemzetközi napjáról Tolna megye Ünnepi ülésen emlékeztek meg tegnap Szekszárdon az ápolók nemzetközi napjáról. A tudományos előadások előtt a rendezvényen a legkiválóbb ápolókat kitüntették. „Szent és ritka hivatás a betegápolás, hiszen a szenvedőknek enyhülést, a haldoklóknak megkönnyebbülést, a gyógyulóknak életet ad. De szent és ritka hivatássá az emberi szeretet teszi.” Flomnce Nightingale Ünnepi ülést tartottak tegnap Szekszárdon az ápolók nemzetközi napja alkalmából a megye egészségügyi intézményeiben dolgozó ápolók, asszisztensek. A rendezvényt Asztalos Györgyné, a megyei kórház megbízott ápolási igazgatója nyitotta meg, majd dr. Muth Lajos főigazgató főorvos köszöntötte az ünnepi ülés résztvevőit, rámutatva mindazokra az értékekre - tisztesség, kötelesség, szeretet - melyeket az ápolók képviselnek. Egyben kifejezte abbéli reményét, hogy az ápolók munkájában több a pozitívum, mint a negatívum és a szakma presztízse emelkedni fog. A főigazgató köszöntője után Varga Ágnes, a Magyar Ápolási Egyesület megyei elnöke köszöntötte kollégáit, kitérve a kamarává alakulás fontosságára. A köszöntők után a legkiválóbb ápolóknak kitüntetéseket adtak át. Főigazgatói dicséretben és kitüntetésben részesültek a megyei kórház következő dolgozói: Kovács Márta műtősnő, gyermekosztály, Bérdi Klára szakápoló, ideggyógyászat, Almási Lajosné endoszkópos szak- asszisztens, II. belgyógyászat, Doszpod Józsefné vezető asszisztenshelyettes, radiológiai osztály, Rutkai Gézámé gyógytornász, Központi Gyógytornász Szolgálat. A kitüntetéseket dr. MuÜi Lajos és Asztalos Györgyné adta át. A bonyhádi kórház kitüntetett dolgozói: Loósz Emőné asszisztens és Simó Ferencné asszisztens. Az elismerést dr. Kovács Elemér kórház igazgatótól, valamint dr. Kajtár Tibomé ápolási igazgatótól vették át. Ezt követően az ünnepi ülés tudományos előadásokkal folytatódott, melyen szó volt a laparoszkópos méheltávolításról, az ápolás lelki, etikai dilemmáiról, a betegápolás nehézségeiről, az ápolók túlterheltségéről, a fizioterápiáról és az ápolók paraszolvenciájáról. ______F. KOVÁTS Előző kérdésünk: Legalizálná-e a zenék, filmek internetes terjesztését? Szavazóink túlnyomó része legalizálná, 85,7%-uk igennel voksolt. MAI KÉRDÉSÜNK: Lesz-e Forma-1-es versenyző Baumgartner Zsolt? Szavazhat az interneten: www.tolnalnepujsag.hu és SMS üzenetben: 20/454-36-64 Egy a zászló, nagyobb lesz a tábor Még az idén megnevezik a képviselőjelölteket Az a felismerés, hogy a választópolgárok bizalma hosszabb távon nem tartható fenn hatékony területi munka nélkül, a megyei elnökökben is megszületett - mondta Koltai Tamás, a Fidesz megyei elnöke. Ma tartja újjáalakuló kongresz- szusát a Fidesz Magyar Polgári Párt. Mit jelent a nyitás, miként változik a szervezeti szabályzat, arról Koltai Tamás országgyűlési képviselővel, a megyei közgyűlés frakcióvezetőjével, a párt megyei elnökével beszélgettünk.- A megyei közgyűlés, a regionális fejlesztési tanács elnöke volt négy évig, ehhez képest milyen érzés ellenzékben lenni?- Természetesen más típusú és más minőségű felelősség hárul az emberre, hiszen az ellenzéki politikusnak jóval kisebb eszköztár áll a rendelkezésére, mégis képviselnie kell a választóit. Ha a kérdés arra is vonatkozott, hogy milyen a választásokat elveszteni és ellenzéki szerepben dolgozni, akkor azt kell mondanom, hogy ez sokszor nem felemelő érzés. Erkölcsileg az sem túl felemelő, ha az ellenzéki képviselők többnyire jóindulatú, s valóban szakmai javaslatait rendre leszavazza a politikai többség. A munka azonban nem lett kevesebb, ezért előzetes elképzeléseimmel ellentétben, sajnos most sem jut több időm a családomra. Országgyűlési képviselőként pedig újabb kihívást és felelősséget jelent, hogy szerencsém lehet megismerni egy más minőségű és hatókörű politikai munkát.- Az alapszabály-tervezet szerint a megyei elnökök súlya és szerepekisebb lesz.- Én ezt nem így mondanám. A megyei választmányok megmaradnak, s a változtatás célja nem is a hatáskörük csorbítása. Két síkon kell az alapszabály változtatásait értelmezni. Az egyik a nyitás és néppárttá válás folyamatának az elősegítése. A tagozatok megjelenése az öntevékeny, polgári gondolkodású, tettrekész emberek számára nyújt lehetőséget, előttük kinyílnak a Fidesz kapui. Továbbra is egy tehát a zászló, de sokkal nagyobb lesz a tábor. Ez nyüván a párt sokszínűségét erősíti és integráló képességét bizonyítja. Egy másik lényeges változtatás, az új szerveződési szint megjelenése az egyéni országgyűlési választókerületeknek megfelelően. A kerületi választmány az ott működő öntevékeny csoportok küldötteiből áll össze. A jövőben a pártszövetségi feladatokat, a választási felkészülést, a program megalkotását, a kapcsolatot a polgárokkal, egy a reményeink szerint jóval nagyobb létszámú tagság jeleníti meg. A választókerületben a győzelemhez szükséges önállóságot és a döntési jogosítványokat is oda telepíti az alapszabály, ahol az szükséges. Az a felismerés, hogy a választópolgárok bizalmát hosszabb távon nem lehet fenntartani hatékony területi munka nélkül, többek 'között a megyei elnökökben is meg született meg, részben saját tapasztalataik alapján. Helyben tudják a legjobban, hogy kik képesek a Fidesz Magyar Polgári Szövetség értékeit leginkább képviselni. Tolna megyében, bár meglepetések nem várhatók, legkésőbb az év végéig megnevezzük azokat a jelölteket, akikkel a választásokra készülünk.- És a megyei választmány?- A megyei választmány továbbra is koordinatív feladatokat lát el, tartja a kapcsolatot a megyei sajtóval, készül az önkormányzati választásokra és készül a regionális átalakulásokra. Jól működő megyei választmány, s a Tolna megyei szerintem ilyen, az alapszabály-változtatást megelőzően is területi elven működött, s az egyéni választási kerültekben biztosította az önállóságot. A mi életünkben tehát az alapszabálymódosításnak ez a része nagy változásokat nem jelent.- A Fidesz , s személy szerint Ön is gyakran hivatkozik, nem mindig alap nélkül, a kádárista reflexekre. Ehhez képest már a kongresszus előtt megmondták, kik lesznek az alelnökök.- Erről a kongresszus titkos szavazással dönt majd. Hogy az alelnökök megválasztását a média el- döntöttnek véli, annak a magyarázata a tagság úgyszólván egyhangú véleménye, egyetértése lehet. A kádári reflexeket pedig szűkebb hazánkban legutóbb a paksi tájékoztatásban, illetve félretájékoztatásban mindenki megtapasztalhatta.- Az új szövetségi tagok esetleges tömeges megjelenése nyilván vitákat gerjeszt majd, s nagyobb versenyt eredményez a pozíciókért.- A politika egyetlen célja csak az lehet, hogy az embereknek , a gyermekeinknek, unokáinknak, szebb és jobb élete legyen. Aki új színt hoz a Fideszbe, s így gazdagítja azt, annak köztünk a helye, a vitákat pedig nem szabad megspórolni, hiszen azok bizonyára előbbre viszik a közéletet. Verseny meg igenis legyen, annak érdekében, hogy mindig a legjobbak választódhassanak ki a megfelelő feladatokra. ihárosi ibolya Életet mentő véradók Vannak áldozatkész munkaadók is Aki vért ad, életet ad, tartja a mondás. De vajon mit jelent véradónak lenni, ki adhat vért, ki nem, mi jár a véradóknak, ezekre a kérdésekre kértünk választ dr. Liszátz Mária főorvostól, az Országos Vérellátó Szolgálat Szekszárdi Területi Vérellátó vezetőjétől. Tolna megye — Ki alkalmas donornak, hogyan állapítják meg ezt? Vért csak egészséges véradó adhat. A véradásra jelentkezőt a vérvétel előtt az érvényben lévő rendelkezések szerint előzetes laboratóriumi és orvosi vizsgálatnak kell alávetni. A vizsgálat célja kettős, eldönteni egyrészt, hogy a véradás a Intézményi véradó napok Önkéntes véradásra intézményi véradó napon lehet a véradóállomásokon jelentkezni. Szekszárdon: hétfőn 8-15 óráig, Dombóváron: kedden és csütörtökön 7.30-tól 14 óráig donor egészségi állapotára nem hátrányos-e, másrészt hogy a donortól levett vér nem veszélyezteti-e a vért kapó beteget. Ezért meghatározott laboratóriumi vizsgálatokat végzünk, melyek vérszegénységre vagy gyulladásra utalnak, továbbá vizelet vizsgálatot végzünk, vérnyomást és testhőmérsékletet mérünk. A donor ezen kívül kérdőívet tölt ki, melyben a kérdésekre adott válaszok is a véradásra való alkalmasság eldöntésében lehetnek segítségünkre. Ezt követi az orvosi vizsgálat, ami anam- nézis felvétellel kezdődik mely nem csak a donorra terjed ki, hanem környezetére is, valamint jelenlegi egészségi állapotára. Az anamnézis felvétel része az önkizáró nyilatkozat tétel is. Az orvosi vizsgálat a donor fizikai és pszichés állapotának megítélését is magában foglalja, szív és tüdő hall- gatózási lelettel valamint máj és lép tapintással együtt. Mindezen vizsgálatok után döntjük el, hogy az illető alkalmas-e véradónak vagy nem.- Azt nem vizsgálják, hogy például nem-e AIDS-es az illető?- Természetesen ezt is megtesszük akkor, amikor a levett vért vizsgáljuk. Mielőtt ugyanis gyógyításra felhasználnánk, a levett vérkészítményen sok kötelezően előírt - vércsoport szerológi- ai, májgyulladás vírus ( HBsAg, HBc, HCV) AIDS szűrés valamint nemi betegség jelenlétére utaló szűrővizsgálatot is elvégzünk. Ha bármiféle eltérést tapasztalunk, kiegészítő labor vizsgálatot végzünk a vér gyógyításra való alkalmasságának elbírálására.- Jár-e munkaidő-kedvezmény a véradóknak?- Az önkéntes véradóknak a törvény által meghatározott, 4 óra munkaidő-kedvezmény jár. A gyakorlat azt mutatja, hogy munkaidőben egyre kevesebben érkeznek véradásra, mert a munkáltatók nem veszik szívesen a hiányzást. Szerencsére pozitív példa is van, nagyon jó partnerünk a véradásban például a szekszárdi Tolnatej Rt., a PA Rt., Aranyfürt TSZ vagy a Samsonite. F. KOVÁTS ÉVA Népdalok, néptáncok Magyarkeszi Százhatvan diák lépett pódiumra tegnap a Magyarkeszi- ben hetedik alkalommal megrendezett Népzenei ki mit tud?-on. Főleg Tolna megyéből érkeztek népdalokkal és néptáncokkal szólisták, ének- és tánccsoportok, de felléptek diákok az idei Ki mit tud?-on a Fejér megyei Dégről, Szabadegyházáról, Tésről, illetve a Veszprém megyei Dudáiról is. A megnyitón hagyományosan a magyarkeszi Hagyományőrző Népdalkor adott elő népdalcsokrot. Régi vendégei a találkozónak az iregszemcsei Göllesz iskola Vadrózsák népdalcsoportja és a gyönki Bokréta együttes, amely magyar népdalokat adott elő. Tolna megyei népdalokat hallhattak a nagykónyi Bognár Nikolettől, a regölyi Genye Helga és Szarvas Eszter furulyakettőse népdalfeldolgozásokat játszott. Német nemzetiségi táncokkal lépett színpadra a kakasdi általános iskola tánccsoportja, s először láthatták Magyarkesziben a kicsikből álló simontomyai Cécó tánccsoportot. A házigazda települést az idén alakult Keszi Lányok népdalcsoport és az általános iskola népi já- tékos csoportja képviselte. t. f. Turizmus: az összefogás a kulcsszó Befektetésre is szükség van a vendégváráshoz A Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tegnap délután Tengelicen „tagozati napot” tartott, melyre vállalkozókat, borászokat, polgármestereket, turisztikai társulások vezetőit hívta meg. Több mint 250-en vettek részt a tanácskozáson. Hányán jöttek Tolna megyébe? Megyénk kereskedelmi szálláshelyein a múlt év első három negyedévében több mint 37 ezer vendég szállt meg és töltött el közel 99 ezer vendégéjszakát. A 37 ezer vendégből 30 ezer volt külföldi. (A vendégek 39 százaléka szállodákban, 23 százaléka panziókban, 14 kempingekben, 24 százaiéin üdülöházakban szállt meg.) szép tájai, falusi szálláshelyek, műemlékei, de önmagában mindez kevés. Koordinálás nélkül egyik sem tud igazán érvényesülni, ezt pedig csak úgy lehet elérni, ha minden résztvevő akarja, mondta a turisztikai iroda vezetője. Huszámé Lukács Rozália, a megyei falusi turisztikai egyesület elnöke szerint, a legnagyobb gond az, hogy a falvak gazdasági helyzete, a munkanélküliség nem „fogadóképes”. A falusi embereket nehéz meggyőzni, hogy előbb befektetni kellene (fürdőszobát kialakítani, udvart, környezetet szépíteni, stb.) és csak ezt követően lehetne várni a vendégeket. Az egyesület az elmúlt egy év alatt 9 önkormányzatot tudott beszervezni, ahol a falut sikerül vonzóbbá tenni a vendégek számára. Az elmúlt évben megyénkben alig volt pályázati lehetőség, amit a megyei önkormányzat ebben a témában írt ki, pedig Somogy és Baranya megyékben teljesen más a helyzet, mondta Huszámé Lukács Rozália. Pozitív példa is akad megyénkben, ilyen Decs, Alsónyék, Báta, Szárazd, Kurd, Kisszékely, Várong, ahol az önkormányzatok támogatják a helyi turizmusra vállalkozókat. Steitz János, a Tolnai Borút Egyesület titkára szerint az összefogás a kulcsszó. Ha a helyi borászokat, vállalkozókat, népi- és iparművészeket sikerül meggyőzni arról, hogy együtt könnyebb, akkor a siker sem lehetetlen. Jó példa erre Kölesd, ahol 2 borút állomás, 3 adóraktárral rendelkező borász, egy épülőfélben lévő panzió és egy turistaszálló is van. mauthner M M PmiltÄlf A a szekszárdi TESCO Áruházban újonnan megnyíló ügyfélszolgálati standjára munkatársat keres* Az ideális pályázó: •jó kommunikációs és problémamegoldó képességű • kitartó, ambiciózus egyéniség • legalább középfokú végzettséggel rendelkezik, •jártas a számítógép kezelésben, • új ismereteket könnyen elsajátít, •vállalkozói igazolvánnyal rendelkezik. Jelentkezni lehet a személyes találkozás Időpontjának egyeztetéséhez a 74/511-523, Illetve 74/511-516-os telefonszámon Sokszínű programmal készült a megyei kereskedelmi és iparkamara a „tagozati nap”-ra, ennek egyik szekcióülésén a megye idegenforgalmával, helyzetértékelésével, a lehetőségekkel és a feladatokkal foglalkoztak a kereskedelmi tagozat tagjai. Dr. Péter Jánosné, a megyei turisztikai iroda vezetője kérdésünkre elmondta, bár a megyének sok értéke van, kiváló minőségű bora,