Tolnai Népújság, 2003. május (14. évfolyam, 101-126. szám)
2003-05-14 / 111. szám
12. OLDAL KÉK TÜKÖR 2003. Május 14., szerda ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig Verekedők őrizetben A bíróságon előzetes letartóztatását indítványozták a borsodi rendőrök annak a három miskolci férfinak, akik szombat éjszaka baseballütővel és késsel támadtak egy miskolci szórakozóhely biztonsági őrére, súlyos, életveszélyes sérüléseket okozva. Az incidens előzménye az volt, hogy a biztonsági őr két fiatalembert nem akart beengedni, mert nem volt belépőjük, mti Csalt a szocpollal Eljárás folyik egy volt debreceni fideszes politikus ellen, mert jogosulatlanul vett fel szociálpolitikai támogatást - erősítette meg a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség sajtóreferense. Sásdi András négy éven át fideszes önkormányzati képviselő volt, majd 1998 és 2002 között ő vezette a párt debreceni önkormányzati frakcióját, mti Körözik Kucserát A rendőrség körözi Kucsera Istvánt, aki azzal gyanúsítható, hogy lopott kulccsal, valamint a riasztó- rendszer kódjának ismeretével bement egy gyáli irodaépületbe, és onnan eltulajdonított egy lemezkazettát, benne iratokkal, és 1 millió Ft körüli készpénzzel, europress Fogattal ütközött Lovaskocsiba rohant egy bécsi rendszámú mikrobusz hétfő este a 6228-as úton Mezőfalva és Ménesmajor között: a balesetben öt személy súlyosan, négy pedig könnyebben megsérült. Arról, hogy a lovaskocsi ki volt-e világítva és a balesetet mi okozta, a rendőrségi vizsgálat dönt majd. mti Halálos baleset Két halottat követelő súlyos közúti közlekedési baleset történt kedd hajnalban Debrecen határában a 4-es számú főközlekedési úton. Egy Nyíregyháza felől Debrecenbe haladó tartálykocsi Apafa térségében áttért a menetirány szerinti bal oldalra, összeütközött egy vele szemben közlekedő tehergépkocsival, majd nekicsapódott a teherkocsi mögött haladó kisteherautónak, mti Autós ütközés Egy személygépkocsi összeütközött egy teherautóval kedd kora délelőtt Bodroghalom határában; a baleset következtében a kocsi vezetője a helyszínen életét vesztette, mti Ménkőcsapás Villám csapott le hét, szőlőt kapáló asszony mellé a Borsod- Abaúj-Zemplén megyei Mád község egyik hegyoldalán kedd délelőtt. A nőket kórházba szállították, állapotuk kielégítő, mti Autótolvajok Kedd délelőtt nagy értékű Volkswagen Golfot loptak el ismeretlenek a fővárosban, majd egy fehér színű Opel Corsával vontatták el. A tolvajok rájöttek, hogy a rendőrök követik őket, ezért a zsákmányt a XIX. kerületben elhagyták, x-press Antik tárgyakat loptak Hét és félmillió forint értékben loptak el antik berendezési tárgyakat és festményeket egy péceli családi házból. A betörők még az ablakon keresztül jutottak be a házba, ahonnan minden mozdítható értékes tárgyat magukkal vittek, x-press Felborult pótkocsi Nyolc tonna szója került az úttestre, amikor kedd hajnalban felborult egy kamion a fővárosban, x-press ■ Egy rendőr életét vesztette a fővárosban egy bűnözővel folytatott tűzpárbajban; a szolgálatot teljesítő Borsos József társaival egy többszörösen körözött bűnöző elfogására indult. Az Országos Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának (ORFK SZBEI) munkatársai az akcióval megakadályoztak egy idős házaspár elleni rablást. Budapest Szolgálatteljesítő rendőrt lőtt le egy többszörösen körözött bűnöző a fővárosban. E. Zoltánt három éve kereste a rendőrség, két bírósági és négy rendőrségi körözés volt ellene érvényben rablás, csalás illetve vesztegetés miatt. A férfi Farkas Róberttel, a móri mészárlással elsőként ösz- szefüggésbe hozott bűnözővel állt kapcsolatban. Az azonban nem derült ki, hogy milyen bűncselekményeket követtek el együtt. Farkast több zálogházi rablással gyanúsították meg, feltételezett társai között azonban nem szerepel a mostani rendőrgyilkos. Az ORFK SZBEI-hez hétfő este érkezett be információ arról, hogy a körözött személy egy fővárosi lakásban tartózkodik - mondta Garamvölgyi László. Az ORFK kommunikációs igazgatója hozzátette: a rendőrök kimentek a megadott címre, ám ott nenf találták E. Zoltánt, ezért visszatértek a központba. Ekkor érkezett egy másik bejelentés arról, hogy a férfi rövid időn belül újabb rablást készül elkövetni. A rendőrök a megadott címre siettek és körülvették az épületet.- Az ingatlanról azt érdemes tudni, hogy nincs a környékén fedezék, ahol a rendőrök védettek lehettek volna - jelentette ki Túri András. A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal osztályvezető ügyésze hozzátette: a rendőröknek nem volt idejük arra, hogy felvegyék a golyóálló mellényt. Arra összepontosítot- tak, hogy megakadályozzák a rablást és megmentsék a veszélyben levő idős házaspárt. A rendőrök nem tehettek mást, mint amit tettek - fogalmazott az ügyész. A rabló az ingatlan hátsó részében, egy fészerben húzta meg magát. Legközelebb Borsos Lajos főnyomozó ment az épülethez és tüzelőállásban szabályBorsos József A rendőrtiszt példás kantért futott be, a Vili. kerületi kapitányságról küzdötte fel magát a SZBEI főnyomozójává. Borsos József a Rendőrtiszti Főiskola bűnügyi szakán 1999-ben szerzett diplomát. 21 évnyi szolgálat alatt 16 alkalommal részesült dicséretben és jutalomban, megkapta a Közbiztonsági Érem bronz fokozatát. Lam- perth Mónika belügyminiszter az országos főkapitány javaslatára hősi halottá nyilvánította és posztumusz alezredessé léptették elő. Fegyvertörvény Ostobaság azt feltételezni, hogy a fegyvertörvény módosítása hatással lehet a lőfegyverrel elkövetett bűncselekmények visszaszorításában - véli Gál Zoltán, az Országgyűlés Rendészeti Bizottságának MSZP-s elnöke.- Ezeket a bűncselekményeket ugyanis illegálisan beszerzett fegyverekkel követik el. Megoldást az eddiginél pontosabb nyilvántartási rendszer jelentene, így követhetővé válna a fegyverek útja a 'gyártástól az eladásig és még tovább. Ugyanakkor fontos, hogy a fegyverszerzés szabályai szigorodjanak. szerűen felszólította a tettest, adja meg magát. E. Zoltán ekkor azt válaszolta, hogy megadja magát, ám hirtelen kitört a fészerből és tüzelni kezdett a rendőrre. A főnyomozót több helyen érte találat. Borsosnak még any- nyi ereje maradt, hogy visszalőtt. A rendőr pontosan célzott és ártalmatlanította a rablót. Borsos a helyszínen életét vesztette, a bűnözőt életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, de állapotát stabilizálták. Az ügyben házkutatást tartottak E. Zoltán lakhelyén, további két személyt fogott el a rendőrség, de erről bővebben nem nyilatkoztak. Garamvölgyi László szóvivő dilettánsnak nevezte az Europress kérdését, miszerint kötelező-e viselniük a rendőröknek a golyóálló mellényt ezeken a bevetéseken. Túri András ugyanakkor azt mondta: a rendőröknek nem kötelező felvenniük ezt a védőruházatot, erről szabadon dönthetnek. Hozzátette: ebben az esetben erre sajnos nem volt idő. NAGY ESZTER DÓRA Rablásból rendőrgyilkosság Két embert megmentettek, egy rendőr meghalt Folyik a rendőrségi helyszínelés, ahol a kollégát meggyilkolták FOTÓ: EUROPRESS Heroin a ruhászsákokban A fél mázsa kábítószer értéke több mint 300 millió forint Rekordmennyiségű kábítószert foglaltak le hétfő késő délután a magyar vámosok a gyulai határátkelőnél. A gyulai vámhivatal teherforgalmi termináljában egy magyar kamion jelentkezett belépésre. A járműben szállított zsákokban közel 55 kilogramm súlyú, csaknem 330 millió forint értékű heroint fedeztek fel a pénzügyőrök. Gyula A magyar kamion két, magyar állampolgárságú vezetője, a 43 éves G.F.és a 37 éves K. S. okmányaik szerint Törökországból érkeztek. A gyulai vámhivatal teherforgalmi termináljában tételesen átvizsgálták a járművet, amely magyar- országi címzettnek szállított konfekcionált ruházati termékeket. A csíkos ruhászsákokban azonban összesen 101 darab gondosan becsomagolt, 54,889 kilogramm súlyú heroint találtak. A kábítószer lefoglalási értéke mintegy 329 millió forint. A vámhivatal mindkét sofőr ellen kábítószerrel visszaélés bűncselekményének alapos gyanúja miatt eljárást kezdeményezett. A kábítószert lefoglalták, az elkövetők őrizetbe vétele mellett az ügyet átadták további nyomozásra a Békés Megyei Rendőrfőkapitányságnak. Egy hét alatt a dél-alföldi régióban ez volt a harmadik jelentős mennyiségű kábítószer-felderítés. A néhány grammos tételekkel együtt a régióban talált kábítószer mennyisége elérte a száz kilogrammot. SZŐKE MARGIT Drogfogások A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága idén 79 esetben 160 kg kábítószert foglalt le Magyarország különböző határátkelőhelyein. A tiltott szerek döntő többsége heroin és kokain volt. A vámosok és a pénzügyőrök tapasztalatai és felderítései szerint a csempészek a drogot leggyakrabban a személygépkocsi üzemanyagtartályába, a műszerfal mögé, a pótkerékbe vagy az élelmiszeres csomagokba rejtik. A Ferihegyi repülőtéren előfordult az is, hogy egy külföldi és egy magyar állampolgár lenyelte az előre gondosan becsomagolt kokaint, így próbálták a drogot becsempészni az országba Dél- Ameri kából. Tolnában történt HALÁLOS BALESET. Leomlott tegnap Zombán egy épület homlokzata és rázuhant egy ott dolgozó férfira, aki a helyszínen életét veszítette. A tragikus baleset körülményeit vizsgálják. CSALÁDON BELÜLI ERŐSZAK. Úgy látszik a nagy meleg többeknek megártott. Tegnap a megyei kórház bőrgyógyászatán egy férfi meglátogatta volt élettársát. A 40 éves férfi egyszer csak hadonászni kezdett egy késsel. A rendőrség a garázdát gyorsított eljárással akarja bíróság elé állíttatni. Mözsön családi verekedés tört ki tegnap. Mind az apát, mind pedig a fiát lapzártakor szállították súlyos sérülésekkel kórházba. Az egyiknek a karja tört el, a másik fejsérüléseket szenvedett. GÉPKOCSI-FELTÖRŐK VÁRDOMBON. Tegnapra virradóra két gépkocsit törtek fel Várdombon. Mindkét autó családi ház udvarán állt. A tolvajok rádiós magnót és személyes holmikat loptak el. A rongáláson kívül a kár 30, illetve 6 ezer forintnyi. Lapzárta előtt szintén Várdombon helyszíneltek a rendőrök. Ez a személygépkocsi zárt garázsban volt. Horgászbotot és CD lemezeket vittek el közel hatvanezer forint értékben. ELKÉPESZTŐ LOPÁS. A megyei kórház palánki gazdasági udvaráról két villanyoszlopot loptak el tegnapra virradóra vezetékkel együtt. Az oszlopokat elfűrészelték. TEGNAPI TÜZEK. Dunaföldvár határában kigyulladt egy melléképület. A 30 négyzetméternyi épületben a berendezési tárgyak és csónakmotor égett. Az oltásban részt vettek a paksi és a dunaújvárosi hivatásos, valamint a dunaföldvári önkéntes tűzoltók. A dombóvári tűzoltókat a Baranya megyei Mágocsra riasztották, ahol tőzeg égett. ÉKSZERLOPÁS TOLNÁN. Betörték egy tolnai családi ház ablakát, s a lakásba bejutva kétszázezer forint értékben ékszereket loptak el ismeretlen tettesek. ELFOGTÁK A GYANÚSÍTOTTAKAT. Pakson, egy boltból lopást jelentettek. A tettes italt, tisztálkodási szereket tulajdonított el, de nem sokáig örülhetett a zsákmányának, mert a rendőrök elfogták. A pécsi rendőrkapitányság csalás miatt körözte azt a férfit, akit a dunaföldvári rendőrök fogtak el. ___________ ■ Au tóban hagyott gyermekek Békéscsaba Egy négyéves és egy kétéves gyermeket hagyott anyjuk és annak élettársa az autóban a tűző napon az egyik hipermarket parkolójában. A biztonsági őrök időben felfigyeltek a síró kicsikre. Az anya és a férfi két centire húzta le az ablakot. Úgy voltak vele: megebédelnek, szétnéznek, amíg a gyermekek alszanak a lezárt gépkocsiban. Egy órán át voltak távol a felnőttek, a gyermekek pedig zokogtak a fülledt autóban - ahol könnyen hőgutát is kaphattak volna. A hipermarket biztonsági őrei értesítették a mentőket, hangosbemondón kérték a szülőket a kocsihoz - sikertelenül. Időközben lefeszítették a jármű ablakait és kimentették a gyerekeket, akiken már a kiszáradás elsődleges jelei mutatkoztak. Az odaérkező emberek azonnal megitatták a csöppségeket. A gyermekeket a békéscsabai kórházba szállították, ahonnan másnap saját felelősségére elvitte édesanyjuk. Kiskorú veszélyeztetésével vagy testi sértéssel is gyanúsíthatják az anyát és élettársát. Márton Attila őrnagy, a Békéscsabai Rendőrkapitányság vizsgálati osztályának vezetője azt mondta: a nő és a férfi ellen már folytattak eljárást lopás miatt, s a tolvaj- lásjoz a gyermekeket is felhasználták. NYEMCSOK LÁSZLÓ a RENAULT Sziko Petiül Kft. 7361 Kaposszektső, Petőfi u. 1. Tel./fax: 74/566-223, 30/2578-503 Hitellehetőség 20-30% befizetésétől! Renault Megane combi Renault Megane klímás Renault Clio 5 ajtós Renault Laguna klímás VW Golf Variant Nissan Sunny 4 ajtós Suzuki Swift Sedan 11 e km Fiat Bravo metálbordó Suzuki Wagon 19 e km Opel Vectra klímás__________ 2000. 1.4 16V 2.090.000,1999. 1.4 16V 1.890.000.2002. 1.4 16V 2.290.000,2000. 1.6 16V 2.750.000.1996. 1.4i 1.350.000.1991. 1.4 790.000.2002. 1.3 16V 1.770.000.1998. 1.6i 1.440.000.2001. 1.3i 1.890.00.1997. 2.0 16V 2.150.000.* * ** iDO Szaküzlet es szakszerviz SZÉLVÉDŐ Szélvédők és oldalüvegek személy- és tehergépkocsikhoz raktárról ill. rövid határidőre. Azonnali helyszíni beépítés, GARANCIÁVAL! AKKUMULÁTOR SZAKÜZLET Ajánlatunk y VARTA • Olcsó, töltött akkumulátorok • Ingyenes beszerelés, töltésellenőrzés • Autólámpák, kiegészítő lámpák, utángyártott karosszéria- elemek raktárról,illetve24 órás beszerzéssel • Armafilt, UFI szűrő szaküzlet • Szűrőbetétek minden gépkocsihoz • Esso és Fina motorolajok A nálunk vásárolt olajat és szűrőbetétet INGYENCSERÉLJÜK. A Hungária Biztosító soousktésos portnoro ! PÉCS, SIKLÓSI UT 18. ^ ^ (a vágóhíd parkolóval szemben) /:¥ír Jj*. Tel.: (72)510-894, 510-893 Nyitva: H—P: 8.30—17.00-ig, Szt 8.3Q-12.00-i« *