Tolnai Népújság, 2003. május (14. évfolyam, 101-126. szám)
2003-05-13 / 110. szám
MH 2003. Május 13., Kedd A J Á N LATOK G A Z D Á K N A K 7. OLDAL Szövetkeztek a borrégiók Egymásra találtak Tolna megye - Bács-Kiskun megye Összefogtak a szekszárdi, a tolnai, a hajós-bajai és a kunsági szőlészek-borászok. Tették ezt annak tudatában, hogy az Európai Unió egyre igényesebb piacán könnyebb így megmaradni és a konkurencia vetélytársává válni. A bajai Sümegi Borászat pincészetében megalakult a Duna-völgyi Szőlő-Bor Beszerző és Értékesítő Szövetkezet. Az új típusú szövetkezetbe egyelőre 19 termelő lépett be; ők együttesen 160 hektár szőlőültetvénnyel rendelkeznek. A most megalakult szerveződés elnöke, dr. Sümegi József lapunknak elmondta: a társulási formának külön érdekessége az, hogy az alapítók közt a hajósi és a bajai borászokon és szőlészeken kívül kunsági, szekszárdi és tolnai termelők is vannak. Mindez azt jelzi, hogy a szomszédos borrégiók egymásra találtak, és belátták a széli Duna völgyében leskörű együttműködés hosszú távú előnyeit. Voltaképpen a Dunai Borrégió és a Pannon Borrégió termelői profitálnak a szövetkezetből, amelynek tagjai saját szőlejüket és boraikat együtt értékesítik. Ugyanakkor közösen használják (ki) a szövetkezetben már meglévő mezőgazdasági gépeket, a tároló kapacitásokat is, szolgáltatásokat nyújtanak egymásnak, s a növényvédő szerek beszerzésénél megversenyeztetik a beszállító cégeket, mivel egyszerre nagyobb mennyiséget vásárolnak. Tekintettel arra, hogy az új típusú szövetkezetben sok tapasztalt szakember van, a gazdák segítséget kapnak a fajta megválasztásához, a telepítéshez. Megbeszélik a legkorszerűbb feldolgozási technológiák alkalmazását, és egymást segítve végzik a szállítást is. Az elnök hangsúlyozta: a szövetkezet nyitott, tagjainak száma és a tevékenységi köre is bővíthető. A feltétel az, hogy aki belép, fogadja el az alapszabályt, a minőségi szőlő- és bortermelés szigorú feltételeit. ■ Tejkvóta és naptárreform Olvasóink közül többen is érdeklődtek a tejkvóta részletei felől. Kérdezték mi lesz az, ami mindenképpen megváltozik 2004 után, amikor már tagjai leszünk az Európai Uniónak? Eltérés van a magyar és a brüsszeli naptári kvótaév között: Ez az Európai Unióban április 1-től a következő év március 31-ig tart. Ugyancsak más lesz majd a kvóta átszámítása. Hazánkban a tejkvótát eddig literben határozták meg és a teljesítés mértéke jelenleg is térfogat szerint történik. Az unióban a kvótát kilogrammban állapítják meg, így a nemzeti kvótánk 1990 millió kilogramm lesz. Ez azt jelenti, hogy a kilogrammban meghatározott kvótát szorozni kell 0,971-el ahhoz, hogy a teljesíthető mennyiséget literben is megkapjuk. Ugyanakkor fel kell készülniük a magyar gazdáknak arra is, hogy a csatlakozást követően a kvóta a 3,6 százalék zsírtartalmú tejre vonatkozik. Ez azért fontos, mert Brüsszelben a tényleges tejzsír mennyisége alapján korrigálják az értékesített mennyiséget és ily módon értékelik majd a kvótateljesítést is. A kvóta-tulajdonosoknak - az előző években átadott tej zsírtartalma alapján - úgynevezett referencia-zsírtartalmat állapítanak meg, ami általában növeli az egyéni kvótájukat. MAUTHNER Bor- és pálinka: csak engedéllyel Mulasztás esetén szigorú büntetésre lehet számítani SZEKSZÁRD A bortörvény szerint forgalomba csak olyan bor kerülhet, melyre az Országos Borminősítő Intézet (OBI) engedélyt ad. Pálinkára a származási igazolást a bérfőzők állítják ki. Az ember azt hinné, az engedélyek birtokában már nem érheti meglepetés. Ez azonban korántsem biztos. sát rendeli el, amelynek legkisebb összege 100*000 forint. Amennyiben az eljárás során a bor származásáról és adózásáról nincs igazolás, a jövedéki bírságon felül a jövedéki adót is meg kell fizetni. Az adózás alól elvont terméket a vámhatóság minden esetben lefoglalja és megsemmisíti. Lássuk, mi a helyzet a bérfőzött pálinka származási igazolásával. A múlt év végéig érvényes szabályok szerint a pálinka származásáról szóló okmány az azt követő 2 évig volt alkalmas a pálinka (fajta, szeszfok) igazolására. A jövedéki adótörvény végrehajtásáról szóló rendelet ez év január 1-től hatályos módosítása szerint a pálinka szárA Szekszárdi Vámhivatal jövedéki alosztályának vezetőjét, Takács Róbert zászlóst kértük meg, segítsen eligazodni a rendelkezések között. Közfogyasztásra bort kizárólag az OBI által kiadott forgalomba hozatali engedély birtokában lehet eladni - mondta a jövedéki alosztály vezetője. Az engedélyen szerepelnie kell a mennyiségnek, fajtának, minőségnek és évjáratnak. De mit jelent a közfogyasztási forgalmazás? Azokról a borokról van szó, amelyeket közvetlenül a fogyasztónak, illetve nagy- és kiskereskedők részére értékesítenek. Tehát annak, aki saját magának és a családjának készít bort és nem adja el, nem kell engedélyt kérnie. Fontos az is, hogy forgalomba hozatalkor a termelő köteles a szállítási okmányon - ami lehet borkísérő okmány, számla, szállítólevél - feltüntetni az engedély számát, az OBI betűjelzését. Mi történik azokkal, akik ezt elmulasztják? A jövedéki adótörvény az OBI forgalomba hozatali engedéllyel nem rendelkező bort adózás alól elvont terméknek minősíti, jövedéki bírság kiszabámazási igazolványának érvényességét a tárolás helye szerint illetékes vámhivatal a bérfőző kérelmére 2 évente meghosszabbíthatja. Saját fogyasztásra is csak azt lehet meginni, amiről engedély van. Egy ellenőrzés esetén ugyanis ha pálinkát találnak valakinél, de engedélyt nem, akkor azt úgy tekintik a fináncok, hogy „zugban főzték” és komoly büntetést szabnak ki. Meghosszabbítani a származási igazolványt azért kell, mert egy év elteltével állítólag a pálinka szeszfoka megváltozik. Természetesen a származási igazolvány meghosz- szabbítása is pénzbe kerül. Változtak a pálinka eladására vonatkozó szabályok is. A most január 1-től érvényes előírások szerint a bérfőzető a pálinkát közvetlen fogyasztásra nem adhatja el, és az eddig megszokott és elterjedt ajándékozás sem megengedett. Ez azt jelenti, hogy sem rokonnak, sem ismerősnek, sem barátnak nem lehet adni egy üveggel sem a saját pálinkánkból. mauthner Mennyibe kerül a bérfőzetés? A jövedéki szabályok szerint, a bérfőzésben előállított pálinka adója évente egy bérfőzető (18. évét betöltött személy, aki saját termésű vagy gyűjtött gyümölcsből, szőlőborból állíttat elő pálinkát) részére 50 hektoliterfok mennyiségig kedvezményes, vagyis 770 forint/hektoliterfok, e fölötti mennyiség után már 1670 forint/hektoliterfok. A bérfőzetőnek a pálinka átvételekor nyilatkoznia kell arról, hogy más szeszfőzdében főzetett-e pálinkát. (Valótlan nyilatkozat esetén adóbírsággal és adókülönbözettel büntetik az érintettet.) Borverseny, négy keréken Az idén a nyolcadik alkalommal indul és ugyanoda augusztus 31- a Szépasszony-völgyben zárja rendezik meg a Magyar Borok Út- én érkezik a mezőny, közben 800 majd a csapat. A második napon a ja Rallye-t. A rendezvény szakmai kilométert tesznek meg. A kunsági borvidék és Villány, majd vezetője Ferjáncz Attila. Az idén a Hungaroringen ügyességi versen- az utolsó napon Szekszárd látja Parlament elől augusztus 29-én nyel kezdődő első napot Egerben, vendégül a résztvevőket. ■ Agrár hírek Állatvásárok helye Tolna megyében legközelebb a hét végén, május 18-án, vasárnap lesz országos kirakodó és állatvásár Dunaföldváron, majd május 25-én, vasárnap Szek- szárdon. Közbeszerzés Az FVM a következő egy évben - 250 előadás keretében - mintegy 24000 agrártermelőt készít fel az uniós csatlakozásra. A Közbeszerzési Értesítő szerint, a szaktárca által a felkészítésre kiírt, gyorsított tárgyalásos közbeszerzési eljárást a Magyar Agrárkamara és a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége nyerte el. Agrárfoglalkoztatás A mezőgazdaságban 241 ezer embert foglalkoztattak éves átlagban 2002-ben, ami 2000 fővel, azaz 1 százalékkal kevesebb volt mint 2001-ben - derül ki a KSH legfrissebb összegzéséből. Ez a nemzetgazdasági ösz- szes foglalkoztatott 6,2 százaléka volt. A munkaügyi statisztika 2002-ben 112 ezer alkalmazásban állót regisztrált a mezőgazdaságban. A bruttó keresetek növekedése elmaradt a nemzet- gazdasági átlagtól. A küldött A Szekszárdi Hegyközség tisztújító közgyűlésén új elnökséget, hegybírót, elnököt, alelnököt, 20 tagú választmányt és egy küldöttet választott. Az új tisztségviselők nevét már közöltük újságunkban, egyedül a megválasztott küldött személye nem volt eddig egyértelmű, mert a tagok közül volt aki újraszámlását kért, a szoros verseny miatt. Végül Veszter- gombi Ferenc, szekszárdi borász kapott több szavazatot, Heimann Zoltán borásszal szemben, így ő lett a hegyközség küldötte. ■ Mustang a kukoricában is! Küzdelem a mezei acat ellen! Az utóbbi években a mezei acat erőteljesen elszaporodott. A száraz években, mint az idei is különösen erősen gyomosít kukoricában is. Kiirtására csak olyan készítmények hatékonyak, melyek az acat gyökerébe lehatolva a földalatti részeket is elpusztítják, így az acat nem tud újra kihajtani. A Lontrel 300 hatóanyagának több, mint egyharmada hatol a gyökerekbe és kipusztítja az acatot. A Lontrel dózisa 0,3-0,4 1/ha. Használható gabonába, kukoricában és repcében is. A kukorica gyomirtásában, ebben a száraz időszakban előtérbe kerülnek a kelés utáni kezelések. Különösen száraz időjárás esetén a tarackos és a mélyről kikelő gyomok gyomosíta- nak először, így már most erős gyomosodást okoz a mezei acat és a rizómás fenyércirok, amelyek a kukorica kelése előtt, vagy a kukoricával együtt kikelnek a táblákon. Ezek mellett fokozatosan előjön a szerbtövis és a parlagfű is. De a nagyon várt eső után a területen lévő többi gyommag is ki fog csírázni és ekkor olyan gyomirtó szerre is szükség lesz, mely ezeket a magrólkelő kétszikű gyomokat biztonságosan és költségtakarékosán kipusztítja a területről. A kukorica gyomirtására, a kétszikű gyomok ellen, a kukorica fejlettségétől függően a készítmények két nagy csoportja áll rendelkezésre. A hormon hatóanyagú szerek (DMA-6, Esteron stb.) a kukorica 20 ernes állapotáig használhatóak, de költségtakarékos megoldások és kiváló hatékonyságúak az mezei acat ellen is. Más készítmények a fejlettebb kukoricában is kijuttathatok, de költségük 4000-6000 Ft/ha. A Mustang, a már jól bevált gabona gyomirtó szer engedélyt kapott a kukorica kelés utáni (posztemergens) gyomirtására is. A Mustang hatásspektrumába beletartoznak a kukoricában előforduló veszélyes, magrólkelő kétszikű gyomok: a disznóparéj fajok, a libaparéj fajok, a parlagfű, az árvakelésű napraforgó, a selyemmályva, a vadrepce, a csattanó maszlag, a szerbtövis, stb. A Mustang a szórványosan kelő mezei acatot és a szulák féléket is hatékonyan irtja. A Mustangot a magról kelő gyomok 4-6 leveles állapotában kell kijuttatni. A Mustangban lévő két hatóanyag úgy erősíti egymás hatását a gyomnövények ellen, hogy a kukoricára igen kíméletes. (Túl késői kijuttatás esetén egyes fajtákon enyhe fito- toxikus tünet mutatkozhat, mely hamar elmúlik és a termés mennyiségét nem befolyásolja.) A Mustang dózisa kukoricában 0,6-0,8 1/ha, A Mustang nagyon jól kombinálható hormon készítményekkel (DMA 6, Esteron), amelyek a mezei acat és a szulák félék elleni hatását erősítik. A fe- nyércirokkal fertőzött területeken együtt használható a speciális fenyércirok irtó készítményekkel. A Mustang-al gyomirtott kukorica után bármilyen növény vethető, vetésváltási korlátozások nincsenek. A Mustang gyomirtó szer a kukorica posztemergens gyomirtásában az eddigi lehetőségeknél költségtakarékosabb megoldást nyújt. Hektárköltsége 2700-3200 Ft. Takács Attila 06 30/351-3363 jános ,et e&5 * ajn°s a .’ otA ^eru, isztharm* cikkbe» S jó pon pedig a akk-O» ■írja a» és ®ire üä-VÖsfe Ha J01 ezek e mennü- Váias A válasz az Ön állal felvetett kérdésre az idei év jpaf újdonsága: a Tango Star. Az új hatóanyag ré- vén a szer hatékonyabb és kíméletesebb, mint /Sveiődje, a Tango. A hatóanyagok felszívódása ^ÍT\ gyors, eloszlásuk tökéletes. A szer hűvös, ned- / L vés időben is biztosan hat. A Tango Starral vég- J \\ zett permetezés optimális időpontja a kalászo- / \m lás elejére esik. ( < 1» A Tango Star nem csak megbízható, 4-6 hétig tartó védelmet nyújt a kalászosok gombabetegségei ellen, hanem több éve tartó országos kísérleteink eredményei alapján használatával többlettermést és minőségi javulást is elérhet. A szer pontos felhasználásáról és áráról részletes információt kaphat az Önhöz legközelebbi gazdaboltban vagy a körzetében dolgozó növényvédelmi szakmérnöktől. . - . János bá a BASF növényvédelmi tanácsadója