Tolnai Népújság, 2003. május (14. évfolyam, 101-126. szám)

2003-05-10 / 108. szám

ISMH 2003. Május 10., szombat 15. OLDAL SPORT NB III-AS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁGOK Labdarúgó NB II, Hummel csoport, felsőházi rájátszás, 6. forduló Ifibajnok az UFC Nem tisztelik az éllovast Az NB IlI-as bajnokságok hét­végi fordulójában a Tolna me­gyei csapatok közül a Bony- hádra vár a legnehezebb fel­adat: Kiss János tanítványai vasárnap az éllovas Barcs együttesét fogadják. Dráva-csoport Dombóvári FC-Rutin-Beremend: szombat, 16.30 óra. Horváth Ár­pád: - Nem vagyunk jó passzban, a sorozatban beszedett három bajnoki vereség és a hétközi kupafisakó nem tett jót a csapat hangulatának. A PSE elleni kupa- mérkőzésen gyengén teljesített a csapat, s bár a második félidőben akaratilag már lehetett dicsérni a fiúkat, a sikerhez több kell. Most, hogy a kupasorozattól elbúcsúz­tunk, csak a bajnokságra kell koncentrálnunk, remélem sikerül felrázni a társaságot, és már a Beremend ellen visszatalálunk a siker útjára. A baranyai gárda masszív csapat, de nekünk hazai pályán csak a győzelem elfogad­ható. Bízom benne, hogy a játé­kosok túlteszik magukat a kudar­cokon, tanulnak a hibáinkból és begyűjtjük a három pontot. Varga Tamásnak még nem járt le az el­tiltása, ráadásul ezúttal Váraira sem számíthatok. Bakó a héten lázas volt, Szabados, és Tóth el­lenben elkezdte az edzéseket, és Pest is felgyógyult. Mindenkép­pen bizonyítani szeretnénk, hogy jó csapat vagyunk. A tervezett kezdőcsapat: Bontovics- Hopp, Horváth Á., Szabadi- Nagy, Steiger- Bakó, Sallai, Bán- Pest R., Kása. (Az őszi mérkőzésen: Bere- mend-Dombóvár 1-0). Bonyhád Völgység LC-Barcs: vasárnap, 16.30 óra. Kiss János: - A nagyatádi volt az a mérkőzés az idényben, melyen a legköny- nyebben szerezhettünk volna pontot, de a csapat most játszott a leggyengébben, s ez meg is lát­szott az eredményben. A heti fel­készülésen fokoztuk a terhelést, ami a szerdai kupameccsen ütkö­zött ki, de nem hiszem, hogy emi­att estünk ki a kupából. Gőzerővel készülünk a Barcs ellen. A csoport egyik legjobbja jön hozzánk, de ha bent akarunk maradni, teljesen mindegy, hogy ki az ellenfél. Ha­zai pályán feltétlenül pontokat kell szereznünk. László, Máté, Hor­váth Péter és jómagam könnyített edzéseket végeztünk a héten. A tervezett kezdőcsapat: Ko­vács- Sztehló, Pál, Minker- Biliczki R., Biliczki Zs.- György, Domonkos, Till- Ger­gely Cs., Bíró N. (Az őszi mérkőzésen: Barcs- Bonyhád Völgység LC 2-1). Duna-csoport Esztergom-Paksi SE: szombat, 17 óra. Klement István: - A Gáz­művek otthonában kevés csapat­nak sikerült pontot szereznie, ne­künk a tavaszi szezon legjobb já­tékával igen. Lendületben va­gyunk, ezt bizonyítja a hétközi dombóvári kupasikerünk is, en­nek ellenére egyáltalán nem lesz könnyű dolgunk Esztergomban. Ellenfelünk helyezése csalóka, hi- szén úgy áll a 14. helyen, hogy az utóbbi öt fordulóban nem veszí­tett mérkőzést. Nagyon jól szer­vezett, foggal-körömmel védeke­ző csapat. Megpróbáljuk türel­mes játékkal felőrölni az erejüket, és feltörni a védelmüket. Galam­bos, Vesztergombi és Jenei sérü­léssel bajlódik, remélem közülük legalább Jeneire számíthatok. A tervezett kezdőcsapat: Antal- Wolf, vagy Debreceni, Jenei, Benedeczki, Debreceni vagy Berengyán- Abonyi, Radics, Osztermájer, Papes- Szili, Araczki vagy Varga L. (Az őszi mérkőzésen: Paksi SE-Esztergom 1-1). __________■ NÉ GY CÍMMECCS MISKOLCON. A Felix-Promotion profi ökölví­vó gálájának főszereplői (képünkön) jó hangulatban, bizakodva várják a szombat esti fellépést. Isaszegi Róbert (balról) a WBO har­matsúlyú, míg Nagy János (jobbról) ugyanezen szervezet nagype­helysúlyú interkontinentális címéért száll ringbe. A Rácz Félix me­nedzser jobbján látható Miló Viktória a WIBF-GBU légsúlyú világ- bajnoki övét igyekszik megkaparintani. A gálát a Sportl televízió 20 órától élőben sugározza, lapunkban hétfőn helyszíni tudósítást olvashatnak. fotó: sasvári tamás Csapatként alkottak nagyot Igen értékes győzelmet aratott a Szekszárdi UFC együttese pénteken Tatán, az NB II Hummel-csoportja felsőházi ráját­szásának hatodik fordulójából előrehozott mérkőzésen, s ez­zel megerősítette vezető helyét a tabellán. Az UFC győztes gólját - mint azt az utóbbi időben már megszokhattuk - Kiss Tamás szerezte, ám a sikert a sárga-feketék kiváló csapat­munkája alapozta meg. Tata-Szekszárdi UFC 0-1 (0-0) Tata, 250 néző. V: Horváth G. (Szegedy, Máté). Tata: Berecz- dr. Veréb, Németh, Lahos (Kuz­ma, 72.), Tóth V.- Schmidtmayer, Bombicz, Határvölgyi (Tóth N., 56.), Ferkó- Pankotai (Unger, 46.), Andai. Edző: Ferling Béla. Szek­szárdi Horváth B.- Tóth P., Mosonyi, Barics (Vizdár, 86.), Gaál- Szentjobbi, Mészáros I., Tálas (Mészáros Zs., 82.), Torma- Czékmány, Kiss T. Edző: Dienes Pál. Szögletarány: 5:3 (4:0). Sárga lap: Torma (feltartásért) a 33., Mészáros I. (buktatásért) a 82. percben. Az első játékrészben végig jó iramú játékot látha­tott a közönség, az első negyed óra némi hazai fö­lényt hozott, majd a vendégek fokozatosan átvették a játék irányítását, és a középpályát gyorsan átjátsz­va sorra alakították ki helyzeteiket Berecz kapuja előtt, de a jobbnál-jobb lehetőségeket is elpuskáz­ták. A 2. percben egy veszélyes hazai támadásnál Mosonyi az ötösön belül az utolsó pillanatban rúg­ta szögletre a labdát Andai elől. A 24. percben Tá­las futtából leadott 18 méteres lövése a felső lécet súrolva hagyta el a játékteret. Egy perccel később Kiss Tamás a hazai térfél közepéről indulva sorra cselezte ki a védőket, 12 méterről leadott jobb lá­bas, éles lövése alig suhant el a jobb kapufa mellett. A 4L percben egy villámgyors Torma-Kiss Tamás-Torma adogatás után utóbbi a bal oldalról, kissé kisodródva 13 méterről lőtt, labdája alig szállt a kapu mellé. A második játékrészt ismételten a hazaiak kezdték jobban, az 53. percben Unger 16 méteres lövése a felső lécet érintve hagyta el a já­tékteret. Az 57. percben Bombicz indította a csereként beállt Tóth Norbertét, akinek 16 méteres lö­vése a bal kapufa mellett suhant el. A 62. percben Tálas szögletét Barics 10 méterről fejelte a jobb alsó sarokra, Berecz remek ér­zékkel hárított. A 64. percben Tálas bal oldali szögletét Mosonyi bombaerősen fejelte kapura, de Berecz ezúttal is a helyén volt. A végig mezőnyfölényben játszó vendégcsapat a finisben szerezte meg a vezetést és mint később kiderült, ez a gól a győzelmet jelentette a Szekszárdnak. A 85. percben Tóth Péter 35 méteres, tértölelő indítása Kiss Tamás elé szállt, az UFC házi gólkirálya igazí­tott egyet a labdát, majd 13 méterről úgy lőtt a ha­zaiak kapujába, hogy a játékszer a kimozduló Bereczet is érintve vágódott-a léc alá (0-1). A hazaiak mindkét játékrészben csak az el­ső negyedórában vitézkedtek, a vendégek nagy mezőnyfölényben, rengeteg helyzetet kialakít­va futballoztak, és a lefújás előtt öt perccel tel­jesen megérdemelten szerezték meg a győztes gólt, értékes három ponthoz jutva ezzel. Az UFC sikerének titka a nagyszerű csapatjáték volt, a kapustól, a védőkön és a középpályáso­kon át a támadókig mindenki kivette a részét a sikerből. Jók: Berecz, Németh, Schmidtmayer, illetve az egész vendégcsapat. Dienes Pál: - Nagyszerű csapatjátékunk ered- ménye ez a mai remek győzelem. _______ <sajói Kos árlabda nb i, alsóházi rájátszások: sikeres zárásban bízik a ksc Csak a győzelem elfogadható A női NB I rájátszásának utolsó fordulóját rendezik a hétvé­gén. Az Atomerőmű-KSC Szekszárd nagykanizsai sikerével megteremtheti a lehetőséget, hogy büntetőpontja ellenére a tervezett nyolcadik helyen zárja a szezont. A férfiak alsóházi play off-jában a dombóváriak is a győzelem reményében lép­nek pályára, amely izgalommentessé tehetné a sorozat végét. Férfi NB I. Dombóvári VMSE-Sole-Szedeák: szombat, 18 óra. Diny- nyés Attila: - A fiúk ta­lán már úgy érezték, hogy zsebben van a győzelem, ezért kicsit kiengedtek. A Sopron viszont talált néhány könnyű kosarat, elkap­ta a fonalat, s miközben mi kies­tünk a ritmusból, megfordította a mérkőzést. Az előző hetekhez képest egyértelműen a védeke­zésben kell javulnunk. A Szeged elleni eddigi összecsapásokon akadtak olyan időszakok, amikor jobban koncentráltunk, és szo­rossá tudtuk tenni a találkozót, a végén azonban mindig a Tisza- partiak örülhettek. Szombaton szeretnénk visszavágni, sike­rünkkel ráadásul kevesebb izgul­ni való maradna a hátralévő for­dulókra. A héten igyekeztünk frissíteni, remélem játé­kosaim nagy akarással, és elszántsággal küzde­nek. Mészáros sérülés miatt hagyott még ki edzéseket a héten, véde­kezésben szükségünk van rá. Női NB I. MÁV Nagy- kanizsai TE-Atomerő- mű-KSC Szekszárd: vasárnap, 18 óra. Patkós Zoltán: - A BSE elleni hétközi bajnokin sikerült felállnunk a padlóról, s a harma­dik negyedben egy 11-0-ás széri­ával egészen hét pontra megkö­zelítettük ellenfelünket. Ekkor kettős cserével igyekeztem új lendületet adni a csapatnak, a pá­lyára küldött játékosok azonban sajnos nem váltották be a hozzá fűzött reményeket. Eladott lab­dák, pontatlan befejezések után ellenfelünk könnyű kosarakat szerezve újra ellépett, s miután az utolsó negyedben teljesén szétesett a játékunk, nagy kü­lönbségű vere­ség lett a vége. A sorsunk im­már nem csak a saját kezünk­ben van, ám ahhoz, hogy a kitűzött nyol­cadik helyet el­érhessük, ne­künk mindenképpen le kell győznünk a Kanizsát. A két csa­pat közötti tudásbeli különbséget kell realizálnunk, s ha mindenki odateszi magát, izgalommentes mérkőzésen gyűjthetjük be a kötelező két bajnoki pontot. Férfiak, a 9-12. helyért 9. Szeged 25 9 16 2054-2221 0.680 10. Kecskemét 25 8 17 2064-2251 .660 11. Dombóvár 25 6 19 2123-2243 .620 12 Sopron 25 4 21 1887-2252 .580 Nők, a 7-12. helyért 7. BSE 31 19 12 2467-2086 0.806 8. Zala Volán 31 14 17 2127-2140 .726 9. Szekszárd* 31 13 18 2101-2149 .694 10. Baja 31 7 24 1939-2596 .613 11. BEAC 31 5 26 1795-2490 .581 12. MÁV NTE 31 2 29 1803-2710 .532 • egy pont levonva Labdarúgás A paksiak elleni megyei rang­adón aratott 4-2-es győzelmével a Szekszárdi UFC ifjúsági csapa­ta a bajnokság befejezése előtt négy fordulóval megnyerte a pontvadászatot, így Kniesz Má­tyás tanítványai tavalyi elsősé­gük után újfent aranyéremmel zártak. A serdülők mezőnyében még nyílt a bajnoki cím sorsa. Itt három csapat, a Bonyhád, a Szekszárd és a Baja fut versenyt az aranyért. NB II-NB IlI-as bajnokságok, a 21. forduló eredményei: Ifjú­ságiak (U-19): Pécsi VSK-Bony- hád 2-3, Szekszárd-Paks 4-2, Dombóvár-Mohács 2-2. Serdülők (U-16): Pécsi VSK- Bonyhád 0-4, Szekszárd-Paks 3-2, Dombóvár-Mohács 2-2. (A Decs együttese visszalépett). Nil II-NB III Ifjúságiak 1. Szekszárd 20 18 1 1 81-14 55 2. Paks 20 12 4 4 61-20 40 3. Komló 19 12 3 4 57-22 39 4. Beremend 19 12 5?Í 0 6 61-30 37 5. Dombóvár 20 8 4 8 42-52 28 6. Harkány 19 7 6 6 35-29 27 7. Baja 19 8 2 9 40-38 26 8. Kozármisleny 20 7 3 10 30-50 24 9. Bóly 19 6 4 9 21-33 22 10. Bonyhád 19 5 4 10 40-58 19 11. Mohács 20 4 6 10 22-53 18 12. PVSK 19 4 2 13 26-83 14 13. Szentlőrinc 19 2 2 15 16-50 8 SerdülÄk 1. Bonyhád 19 15 2 2 90- 21 47 2. Szekszárd 20 14 4 2 104- 35 46 3. Baja 19 14 1 4 83- 27 43 4. Mohács 20 13 2 5 78- 35 41 5. Komló 19 12 3 4 90- 33 39 6. PVSK 19 10 2 7 66- 38 32 7. Paks 20 10 2 8 67- 42 32 8. Dombóvár 20 9 2 9 58- 52 29 9. Beremend 19 7­12 58- 87 21 10. Harkány 19 5 ' — 14 29- 70 15 11. Szentlőrinc 19 3 16 16-118 9 12. Kozárm isiénv 20 2 . 1 17 17-104 7 13. Bóly 19 2 16 18-11-2 7 Megyei II. osztály Ifjúságiak 1. Apaihant 23 22 - 1 132- 22 66 2. Gcrjen 23 18 4 1 98- 27 58 3. Cikó 23 15 3 5 83- 32 48 4. Madocsa 23 12 2 9 60- 56 38 5. Sirtagárd 23 12 1 10 115- 66 37 6. Bátaapáti 23 11 3 9 57- 46 36 7. Bogyiszló 23 11 3 9 38- 64 36 8. Tengeri c 23 11 2 10 60- 50 35 9. Majos 23 11 2 10 71- 62 35 10. Kisdorog 23 10 3 10 64- 48 33 11. Majsyarkeszl 23 8 1 14 50- 75 25 12. Váralja 23 8 1 14 66-101 25 13. Mucsfa * 23 7 2 14 *3- 76 23 14. Pusztahencsc 23 5 4 14 38- 87 19 15. Högyész 23 5 1 17 40-114 16 16. Döbrököz 23 2 - 21 31-120 3 Két hibátlan az élen Labdarúgás Bonyhádon és környékén is nagy népszerűségnek örvend a kispá­lyás labdarúgás. Az idei pontva­dászatban nyolc csapat körmér­kőzéses rendszerben, oda-vis- szavágós alapon küzd az elsősé­gért. A bajnokságot három fős versenybíróság felügyeli, mely­nek elnöke Bíró Norbert a Bony­hád VLC gólzsákja, tagjai Bors- ódi István és Kovácsi Ferenc. Az első két fordulót követően már csak két együttes, a WRX-Beach- B és a Molnár Burkolatok őrzi hi­bátlan mérlegét. Eredmények, 1. forduló: Ferp- last-Sipos FC 7-3, WRX Beach- B-Köz-Meg-Vill 4-2, Czékmány Autószervíz-Bovas 5-0, Molnár Burkolatok-Mariska Presszó 5-4. 2. forduló: WRX-Beach-B- Bovas 4-0, Köz-Meg-Vill-Sipos FC 5-1, Molnár Burkolatok-Czék- mány Autószerviz 1-0, Mariska Presszó-Ferplast 3-2. ihuwyai A hétvége sportműsora Diáksport - Fiatalok a küzdőtéren _____ Ta mási és szekszárdi siker Csak röviden KÉZILABDA. A pécsi Angster József Szakképző Intézet sport­csarnokában tíz csapat részvéte­lével bonyolították le a 38. alka­lommal kiírt Intercisa Kupát, amit a vendéglátók nyertek meg. A dombóvári 516-os számú Ipari Szakképző Intézet és Szakközép- iskola Kővári Tamás testnevelő tanár által edzett gárdája ellenfe­leivel szoros meccseket játszva a kilencedik helyen végzett. LABDARÚGÁS. A dombóvári kispályás bajnokság első osztá­lyú mezőnyét hét forduló után pontveszteség nélkül vezeti a Nagi Lft. A második és harma­dik helyen álló együttesek - az USA Sport-Széli SC, illetve az FC Róma-Bepador - elmúlt heti rangadóján 2-2-es döntetlen szü­letett. A “mesterlövészek” tabel­lájának élén jelenleg Horváth Árpád (USA Sport-Széli SC) ta­lálható, aki eddig 17 gólt lőtt. ■ SZOMBAT Asztalitenisz: Tolna megye vete­rán bajnoksága a tolnai asztalite­nisz-csarnokban, 9. Kézilabda: Női NB I/B, Nyu­gati csoport: Tolna KC-Postás SE 18, Győri ETO KC Il-Fino-Tamási KC 10.30. Férfi NB II, Délnyugati csoport: Csurgó-Simontornyai TC 17. Kosárlabda: Férfi NB I, alsóhá­zi rájátszás: Dombóvári VMSE- Szeged 18. Labdarúgás: NB III, Dráva- csoport: Dombóvári FC-Rutin- Beremend 16.30. Duna-csoport: Esztergom-Paksi SE 17. Megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság: Dunaszentgyörgy-Kajdacs (Vinc- ze I.) 16.30. Baranya megyei sze­nior bajnokság, 7. forduló: Öregfi­úk '73 FK Bonyhád-Pécsvárad 17. Öregfiúk mérkőzés: Őcsény-Kö- lesd 17. VASÁRNAP Kézilabda: Női NB II, Déli cso­port: Taksony-Cece-Simontornya KC 17.45. Délnyugati csoport: Fonyód-Varga Trans-Fer UKSE Szekszárd 14.45. Kosárlabda: Női NB I, ráját­szás a 7-12. helyért: MÁV-Nagy- kanizsai TE-Átomerőmű-KSC Szekszárd 18. LABDARÚGÁS NB III, Dráva-csoport: Bonyhád Völgység LC-Barcs 16.30. Megyei I. osztály: Bátaszék- Őcsény (Stefik R.), Tolna-Kakasd (Kis Z.), Bölcske-Nagymányok (Rácz G.), Dunaföldvár-Simon- tornya (Bányai Gy.), Kéty-Ozora (Schafer I.), Nagydorog-Tamási (Rácz Z.), Dunakömlőd-Tevel (Tamás L.) 16.30. Megyei II. osztály: Váralja- Kisdorog (Újvári P.), Gerjen­Magyarkeszi (Tóth K.), Tengelic- Cikó (Ráthgéber L.), Aparhant- Madocsa (Horváth G.), Sióagárd- Pusztahencse (Csobot L.), Majos- Bátaapáti (Álló T.), Mucsfa-Hő- gyész (Kardos B.), Bogyiszló- Döbrököz (Szendrei J.) 16.30. Megyei III. osztály, Nyugati csoport: Nak-Dalmand (Stier), Gyönk-Kocsola (Sajgó), Sza- kály-Csikóstőttős-Kaposszekcső (Nagy J„), Felsőnyék-Izmény (Koncz) 16.30. Keleti csoport: Kölesd-Duna- földvár STE (Rákosi), Szedres- Szálka (Pápista), Mórágy-Fadd (Palkó), Pálfa-Györköny (Besenc- zi), Németkér-Báta (Ignácz) 16.30. Megyei IV. osztály: Szakcs- Bonyhádvarasd (Biszak), Harc- Mőcsény (Vígh), Alsónána-Zá- vod (Licker), Tolnanémedi-Bony- hádbörzsöny (Orosvári) 16.30. KÉZILABDA Diákolimpia megyei döntő, V. korcsoport. Eredmények, fiúk (Paks): I Béla Szekszárd-Ady Szekszárd 26-16, Tolnai L. Gyönk-ESZI Paks 22- 17, Gyönk-Ady 18-13,1. Béla- ESZI28-25, ESZI-Ady 22-21,1. Bé- la-Gyönk 25-20. Végeredmény: 1. I. Béla Gim­názium és Szakközépiskola Szek­szárd, 2. Tolnai Lajos Gimnázium Gyönk, 3. Energetikai Szakközép- iskola Paks, 4. Ady Endre Középis­kola Szekszárd. Lányok (Tamási): Béri Balogh Tamási-Apáczai Dombóvár 25-20, Bezerédj Szekszárd-Apáczai 23- 26, Béri Balogh-Bezerédj 23-21. Végeredmény: 1. Béri Balogh Á. Gimnázium Tamási, 2. Apá­czai Csere J. Szakközépisk. Dom­bóvár, 3. Bezerédj István Kereske­delmi Szakközépisk. Szekszárd. KARATE A tököli országos diákolimpiái döntőben öt érmet nyertek a szekszárdi Ippon KE sportolói. Ezüstérmes: Kakuk Korinna, Nagy Dénes, Szekeres Imre. Bronzérmes: Benyik Ramóna, Horváth Gergő. Negyedik helye­zett: Tóth Edina, Solti Ramóna. KOSÁRLABDA Diákolimpia országos elődöntő VI. korcsoport. Lányok (Paks): TÁS1 Pécs- Krúdy Siófok 82-14, Vasvári Székesfehérvár-I. Béla Szekszárd 62-46, I. Béla Szekszárd-Krúdy Siófok 72-34, TÁSI Pécs-Vasvári Sz.fehérvár 91-34. Végeredmény: 1. TÁSI Pécs, 2. Vasvári Pál Gimnázium Székésfe- hérvár, 3. I. Béla Gimnázium és Informatikai Szakközépiskola Szekszárd, 4. Krúdy Gyula Gim­názium Siófok. ■

Next

/
Thumbnails
Contents