Tolnai Népújság, 2003. május (14. évfolyam, 101-126. szám)
2003-05-10 / 108. szám
4. OLDAL MEGYEI T Ü K Ö R 2003. Május 10., Szombat HHf Tánctalálkozó: könnyebb a zsűrinek A tolnai Széchenyi iskola táncosai Tolna „Tanztreffen in Tolna” hirdette a transzparens a tolnai Széchenyi iskola tornacsarnokában a tegnap délelőtti megyei német nemzetiségi tánctalálkozót, amelyet immár 6. alkalommal rendezett meg az intézmény. Az idei programra hét együttes kapott meghívót, köztük a két tavalyi kategória győztes, a szekszárdi Sonnenschein és a nagymányoki német nemzetiségi táncegyüttes, továbbá a gyönki és a kakasdi általános iskola, a tolnai fotó: GorrvALD károly Wosúisky és a mözsi I. István iskola összevont csoportja, a szekszárdi Ifjú Szív együttes és a házigazda Széchenyi iskola táncosai. A - Krémer György, a Magyarországi Németek Szövetsége Szekszárdi Regionális Irodájának vezetője, Streicher Györgyné tánctanár és Stier Márta főiskolai hallgató alkotta - zsűrinek idén a szokásosnál könnyebb dolga volt, ugyanis dr. Szilák Mihály, tolnai polgár- mester felajánlott egy különdíjat, így ezúttal már három együttest lehetett jutalmazni. A tavalyihoz hasonlóan a gyermekcsoportok között a nagymányokiak vihették el a vándorserleget, az ifjúsági kategóriában pedig szintén a tavalyi győztes, a Sonnenschein. A pol- gármesteri különdíjat a gyönkiek kapták. ■ Virágos város nem gazos város Kevesebb pénz, újabb ötletek a virágos környezetért Civil szervezetekkel, vállalkozókkal működik idén is együtt a paksi önkormányzat annak érdekében, hogy a város az eddigiekhez hasonlóan gondozott és virágos legyen. Á színvonalat nem lesz egyszerű tartani, húszmillióval kevesebb jut erkolta a kezdeményezést Varga- Sabján László, az Együtt a Parlagfű Ellen Alapítvány kuratóriumának elnöke. A vállalkozók kérték, hogy az általuk nyújtott támogatás ne egy közös kasszába kerüljön, hanem váljon követhetővé a felhasználása. Ezt oly módon kívánják megvalósítani, hogy kijelölnek egy parkot vagy több parkrészletet, melyet a vállalkozók támogatásából gondoznak. Szóba került az is, hogy az ürgemezei szabadidőpark tavát a jövőben ne drága vezetékes vízzel töltse fel a város, hanem fú- rasson egy kutat. Szorgalmazták, hogy készüljön átfogó koncepció a város virágosítására. Hajdú János polgármester erre ígéretet tett. Elmondta: idén a tavalyinál húszmillió forinttal kevesebbet tudnak fordítani virágosltásra, parkfenntartásra, ezért nagy segítséget jelent az önkormányzatnak az, hogy vannak, akik segítenek. VIDA TÜNDE Tanár, nevelő és szülő egy személyben Kollégiumi pedagógusnak lenni összetett feladat Arany Katedra díjat kapott pedagógusi munkássága elismeréseként Uzsák Máténé, a szekszárdi Rózsa Ferenc Kollégium igazgatója. A kitüntetést Magyar Bálint miniszter adta át Szekszárdon. Szekszárd Uzsák Máténé a Rózsa Ferenc Kollégium igazgatója földrajz-biológia- pedagógia szakos tanár, 37 éve dolgozik kollégiumban. Diplomaszerzés után, 1966-ban kezdte pályáját a szekszárdi Bezerédj István Közgazdasági Technikum Kollégiumában. 1973-tól a Rózsa Ferenc Kollégium igazgatóhelyettese, 1992-től az igazgatója. Tizenöt éve a Középiskolai Kollégiumok megyei elnöke. A Kollégiumok Érdek- védelmi Szövetségének Tolna Megyei képviselője, a Pedagógiai Társaság tagja Férje Uzsák Máté a szekszárdi Hunyadi János Vendéglátóipari Középiskola pedagógusa, 2 felnőtt fiuk van, 3 unokájuk. Hobbija a kertészkedés, kézi- munkázás, olvasás.- A diploma megszerzése után rögtön kollégiumi pedagógus lett és azóta is ezen a területen maradt. Hogyan került ide1- Mint minden pedagóguspályára készülő fiatalnak, nekem is az volt az álmom, hogy katedrára álljak, d£ frissen végzett tanárként nem kaptam szakos állást Szekszárdon, ezért a szekszárdi kereskedelmi technikum kollégiumában helyezkedtem el. Először meglepett a feladat, de aztán megszerettem, ezért amikor később lehetőségem nyílt tanításra, már nem mentem el. Pedig nem volt könnyű munka, fiatal házasként a kollégiumban aludtam és heti 40 órában dolgoztam.- Mégis maradt.- Igen, mert megragadott az intézmény családias légköre, amelyben a pedagógusnak nem csak tanárnak kell lennie, hanem nevelői, sőt a szülői feladatokat is el kell látnia. A kollégiumban a szülői ház, az iskola és a bentlakásos intézmények pedagógiája valósul meg. Az a tanár, aki egyszer ráérez a nevelés ízére, többé nem megy máshová. A kéri akkor hét megyéből fogadta a diákokat, volt olyan gyerek, aki eljött otthonról szeptember elsején és csak a karácsonyi szünetre ment haza. Mi nem csak tanárok voltunk, hanem a távol lévő szülők helyett szülők is. Ez az, amit most is kérek a kollégáimtól a Rózsa Ferenc Kollégiumban is.- Milyen a jó nevelőtanár?- A nevelőtanárnak elsősorban az ismeretátadó, tudásgyarapító szerepe ismert. Ezen túlmenően forrás és értékek felmutatója, játékvezető, aki irányítja a játszmákat a társas viszonyokban, tanácsadó lelki gondokban és új helyzetekben és bíró, aki ítéleteket alkot és nem utolsósorban szülőhelyettes.- Hogyan kerük a Rózsa Ferenc Kollégiumba?- Áthelyezéssel, ez a kollégium tulajdonképpen jogutódja a kéri kollégiumának, de itt többféle középiskolába - s2ám szerint kilencbe - járó diákjaink vannak, 274 kollégistánk van, 95 településről. Ebből adódik, hogy a gyerekek összetétele változó, nagyon eltérő képességű diákok vannak itt, ami megnehezíti a tanárok munkáját, de egyben kihívást is jelent számukra. Tizenöt pedagógusunk van, egy pszichológusunk és egy ápolónőnk, olyan szakemberek, akikkel nem csak jól érzik magukat a gyerekek, de akik segítségével fejlődnek is. Szaktanáraink nagyon sokat segítenek a diákoknak a felzárkóztatásban, megerősítik, fejlesztik a személyiségüket. Nagyon jó érzés, hogy a gyerekeink évek múlva is visszajárnak, meglátogatnak bennünket.- Talán azért van ez, mert itt a diákok jól érzik magukat. Akik ismerik tudják, a Rózsa Ferenc Kollégium igen jó felszereltségű intézmény lelkiismeretes pedagógusokkal, kiváló gazdasági hivatallal, személyzettel.- így van, négy és hat ágyas szobáink vannak, a szobák felében számítógép van, internet hozzáférés. A társalgóban tévé, számítógépes játékok, a könyvtárunk jól felszerelt. Saját konyhánk van, éttermünk. Nem csak a tanuláshoz, hanem a társadalmi élethez, szórakozáshoz is igyekszünk minden lehetőséget megteremteni, diszkókat rendezünk, előadásokat, különféle rendezvényeket.- Harminchét éve kollégiumi pedagógus, harminc éve vezető. Mit tart a legnagyobb eredményének?- Azt, hogy olyan tantestületet sikerült kialakítani, amelynek tagjai szeretik a hivatásukat, a gyerekeket, akik segítőkészek, akiktől a diákok feszültség nélkül bármit megkérdezhetnek és bármire választ kaphatnak. A másik nagy eredménynek tartom, hogy a mi kollégiumunkban nem csak a diák, de a pedagógus és a többi dolgozó is jól érzi magát. ______f. kováts éva Ov isok és anyák ünnepe az ünneplés helyszínei. A szekszárdi kórház ovisai műsorral, virággal, édességgel és üdítőkkel kedveskedtek szüleiknek (képünkön), s ugyancsak tegnap tartották az anyák napját bűbájos ünnepség kíséretében a Honvéd utcai óvodások is. FOTÓ: BAKÓ JENŐ Szekszárd Óvodákban, iskolákban köszöntik az édesanyákat, a nagymamákat, dédiket mindenütt. Hol az óvodák és iskolák adnak neki helyet, de nagyobb helyeken a falusi művelődési otthonok és kultúrházak • • Osszefekszik a viperákkal A Hüllőkirály lesz a tavaszi fesztivál vendége Bátaszék A Bátaszéki Tavaszi Fesztivál május 17-én lesz, de máris nagy érdeklődés kíséri, ugyanis a rendezvény vendége lesz Both Zoltán, a Hüllőkirály. A fesztivált az idén negyedik alkalommal szervezte meg Kovács Norbert, így az esemény a város hivatalos rendezvényévé nőtte ki magát. Ebben az évben rendhagyó módon bonyolódnak majd a programok, ugyanis a fesztivál vendége lesz Both Zoltán, a Hüllőkirály, aki eddig a Guinness rekordjaival és kissé őrült Both Zoltán produkcióival általában nagy tömegeket vonz. Both Zoltán Bátaszéken világrekord-kísérlettel is próbálkozik egy üvegkoporsóban, 2 félelmetes török hegyi viperával fekszik össze, amit eddig a világon senki nem mert még megpróbálni. A Bátaszéki Tavaszi Fesztivál programja: május 17-én 11 órakor vetélkedőkkel, sörivó-versennyel kezdődik a műsor, majd előzetes bejelentkezés alapján kezdődik a kakaspörköltfőző- verseny, délután 5 órakor a Fiesta együttes ad koncertet, este 7 órakor pedig a Hüllőkirály műsora következik, ezt követi a hajnalig tartó diszkó. MAUTHNER Szemét- és útviszonyok Bogyiszló A héten lezajlott bogyiszlói közmeghallgatáson többek között az útproblémák és a szemétlerakással kapcsolatos gondok is felmerültek. Utóbbi problémával kapcsolatban Tóth István polgármester hangsúlyozta, hogy - a tolnai Kommunális Kft. által - teljes körű a szemétszállítás a községben, az egykori, a hatóságok által egy darabig „megtűrt” községi hulladék- lerakó területe pedig már magán- tulajdonban van. A községben tilos a szemétlerakás, az önkormányzat viszont időnként felderíti, és felszámolja az illegális lerakókat. A másik, Bogyiszlón immár örökzöldnek számító témáról, az utak állapotáról a polgármester azt mondta, hogy a községbe vivő, illetve a falun áthaladó út - a tavasz- szal csak ideiglenesen kijavított - hibáit a közútkezelő kht. tájékoztatása szerint július 15-ig fogják megcsinálni. Az M9-es út építői által megrongált bogyiszlói utakat pedig június 30-ig állítják helyre.-ESAz egészséget meg kell őrizni! Az életmód megváltoztatása alapvetően nem pénzkérdés „Nehéz öt év áll előttünk Új vezetést választottak a hegyközségi tagok „Az egészségre, mint értékre csak akkor döbbenünk rá, amikor már megbetegedtünk és szeretnénk a bajunkból kigyógyulni” - hangzott el azon a tegnapi fórumon, amit a Vöröskereszt városi szervezete tartott orvosoknak, védőnőknek, ápolóknak, pedagógusoknak és önkéntes segítőknek. Dombóvár Szabó Loránd polgár- mester köszöntője után „Az egészség évtizedének Johan Béla Nemzeti Programjáról” Péterfia Éva, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium főtanácsa tartott tájékoztatót. Elmondta, hogy a korábbi kormányok is sokat foglalkoztak az egészségfejlesztéssel, de terveik mindig csak a négyévenkénti parlamenti ciklusok végére készültek el, így a váltások miatt már nem maradt idő azok végrehajtására. A mostani az előzőeknél gyorsabban reagált a problémára.- A magyar lakosság általános egészségi állapota rosszabb az Európai Unió országainak polgáraiénál - emelte ki az előadó. Az egészségre, mint értékre csak akkor döbbenünk rá, amikor már megbetegedtünk. A nálunk nyugatabbra élők már megtanulták, hogy saját maguknak kell a legtöbbet tenniük az egészségük megőrzése érdekében. Alapvetően nem pénzkérdés, hogy bárki az egészséges életmódot válassza. A helyes táplálkozás, a rendszeres testmozgás és a különféle szűrővizsgálatokon való részvétel mellett mindenki dönthet. A szemléletformálást célul kitűző felvilágosításban és a Johan Béla nevét viselő program megvalósításában az egészségügyi rendszerben prevenciós szakemberként dolgozókon kívül a felnövekvő nemzedékek értelmét formáló pedagógusokra, az önkormányzatok vezetőire, a gazdasági élet szereplőké, valamint a civil szféra önkéntes segítőire egyaránt számítunk. A kormány kétmilliárd forinttal finanszírozza a feladatot és a témában érintett minisztériumok tevékenységét is ösz- szehangolja. ___________-grKe vesen mentek el csütörtökön este a szekszárdi hegyközség közgyűlésére, de annál nagyobb vitával választották meg a következő öt évre az új vezetést. A 21 tagú választmány több mint fele új, a régi hegybíró nem kapott bizalmat. Szekszárd A szekszárdi hegyközségnek 1524 tagja van, ebből a közgyűlésre 87- en mentek el, tehát az érintetteknek még a 10 százaléka sem érezte fontosnak, hogy részt vegyen a vezetőség következő 5 évre történő megválasztásában. Elsőként Mészáros Pál hegyközségi elnök számolt be az elmúlt évről, majd Tápai Zsok hegybíró a pénzügyi helyzetről. A hegyközség a múlt évben 7 millió 382 ezer forintot költött a fenntartására, a bevétele 7 mülió 490 ezer forint volt. Ezt követően került sor a vezetőség lemondására, és az új megválasztására. A felszólalásaikban a termelők azt hangsúlyozták, hogy nagyon nehéz öt év áll a hazai borászat előtt, ezért átgondoltan kell az új vezetőséget megválasztani. Vita alakult ki arról, hogy a jelölőbizottság milyen alapon választotta ki azokat, akik a szavazólapra felkerültek. Volt aki azt tette szóvá, azokat ne jelöljék vezetőségi tagnak, akik a közgyűlésre nem jöttek el. Javasolta az egyik tag, hogy a választmányi tagok közé vegyenek fel olyan személyt is, aki az 1300 kistermelőt képviseli, így került a listára Ribling Ferenc, aki a 21 tagú választmány tagja lett. Többen javasolták elnöknek Heimann Zoltán borászt, aki jelen volt a közgyűlésen, de nem vállalta a jelölést, így maradt a régi-új elnök a következő öt évre Mészáros Pál. A hegybírói állásra pályázattal lehetett jelentkezni. Heten adták be a pályázatukat, ebből ketten nem feleltek meg a feltételeknek, majd a személyes meghallgatást követően ketten maradtak versenyben: Tápai Zsolt és Kelemen Erika, aki a hegyközségnél dolgozott eddig is. A több szavazatot Kelemen Erika kapta. A négy tagú új ellenőrző bizottság tagjai: dr. Hadházy Árpád, Laczkó László, Rochi Gábor és Takács István. A hegyközség két al- elnöke: dr. Domonyai Péter és Módos Ernő lett ismét. MAUTHNER 1 i L V Az Együtt a parlagfű ellen alapít vány kezdeményezésére ültek eg} asztalhoz mindazok, akik aktívar részt vettek a virágosításban az el múlt években, hogy megtárgyal ják, megtervezzék az idei teendőket. - A parlagfű ellenes alapítvány feladatának tekinti, hogy a város és környéke gondozott legyen, azért, mert egy virágos város nem gazos, így kevesebb a parlagfű, kevesebben szenvednek allergiától - indo-