Tolnai Népújság, 2003. április (14. évfolyam, 76-100. szám)

2003-04-23 / 94. szám

4. OLDAL MEGYEI TŰKOR 2003. Április 23., Szerda Föld napi nagytakarítás Hulladékgyűjtés, túrák, rajzversenyek Több Tolna megyei településen bizonyítják a napokban a környezet és a természet iránt érzett felelősségüket civil szervezetek. Bonyhádon és Váralján egy szombati országos nagytakarító akcióhoz csatlakoztak. Tegnap, a Föld Napján Felsőnyéken gyűjtött hulladékot a nemrég alakult helyi ter­mészetvédelmi egyesület. Tolna megye Tegnapig két Tolna megyei jelentkezés fu­tott be az április 26-i, szombati országos nagytakarítási akcióhoz, amelyet a Föld Napja kapcsán a Magyar Tájékozódó Futók Szövetsége, a Magyar Turista Egyesület és az MTV Heti moza­ik szerkesztősége hirdetett meg. A szerkesztőség mun­katársa érdeklődé­sünkre elmondta: naponta húsz-har­minc jelentkezés érkezik, s több száz településen tisztít­ják majd szomba­ton környezetüket. Tolna megyéből eddig a bonyhádi Kármentő Polgári Kör, és Váraljáról több civil szervezet jelezte részvételét. A megyeszékhe­lyen ma óvodások­nak tart kézműves foglalkozást és szervez kirándulást a Babits Mihály Műve­lődési Ház a Föld napi program-sorozat ré­szeként. Pénteken nyílik meg az Év termé­szetfotósa kiállítás, szombaton pedig Taplós-Gógán őshonos háziállatokkal, népi kismesterségekkel ismerkedhetnek a kirán­A felsőnyéki Természetvédelmi Egyesület szemétgyűjtési akciója ból rendezett utcakiállítást a helyi művelő­dési ház. Felsőnyéken tegnap a közelmúlt­ban alakult Természetvédelmi Egyesület tagjai tisztították a falu központját. Az egye­sülethez több mint ötvenen, főként fiatalok, gyerekek csatlakoztak, de van családi tagság is. Simon Gábor elnök elmondta, a de­monstratív szemétgyűjtési akció után pacs- magi és helyi gyűrűző táborok szerepelnek programjukban, és figyelemmel kísérik a helyi természetvédelmi jelentőségű kolláti rét állapotát is. MAG-akció Pakson A MAG Környezet- és Természetvédel­mi Alapítvány szervezésében zajló Vá­rosi Zöld Napok keretében veszélyes hulladék (szárazelem, akkumulátor, spray-s flakonok, festékkazetták, ola­jos műanyagok) gyűjtési akciók lesz­nek: 24-én, csütörtökön intézményi szárazelem gyűjtés, 25-én, pénteken lakossági veszélyes hulladék gyűjtés. Helye: 14 és 18 óra között a művelő­dési központ parkolójában és a város­háza mögötti parkolóban. r. o. A géptámogatásokat felfüggesztették A rutinos termelők jobban jártak, a megfontoltak lemaradtak Április 17-én déltől átmenetileg leállította az agrárminisztéri­um a gépdotációs pályázatok befogadását. A hír a mezőgaz­dasági termelőket és a gépforgalmazókat is meglepte, mert az idén a támogatási lehetőség is későn, március közepétől volt érvényesíthető. Megyei körkép A bátaszéki Mayer Orbán családi gazdálkodó a szerencsésebbek kö­zé sorolhatja magát, mert az idei évben is sikerült egy traktort vásá­rolnia mezőgazdasági támogatás­sal'. Ahogy megjelent a pályázati kiírás, rá pár napra már be is adta a támogatási kérelmét. A gyorsaság­nak meg is lett az eredménye, a ta­vaszi munkákat már az új traktorral végezte. Az idén annyiban módosult ' a múlt évihez képest a tá­mogatás, hogy a gépekre is pályázni kellett. A saját erő a teljes ár 25 százalé­ka volt, ugyanennyit le­hetett elérni még a pályázattal, a fennmaradó 50 százalékra pedig banki hitelt lehetett kérni. (Aki áfa­Mekkora az idei gépvásárlási keret? Az FVM a 24 milliárdra tervezett idei keret túlterheltsége miatt múlt csütörtökön felfüggesztette a gépberuházási pályázatok befogadását, mivel a termelők összesen 26,5 milliárdos igényt nyújtottak be. A tárca azért döntött így, mert a további­akban nem akarta a gazdálkodókat olyan pályázatok elkészí­tésére ösztönözni, amelyek támogatására nincs keret. körös az a 25 százalékos áfát is visszaigényelheti.) A megyei földművelésügyi hiva­tal 400 kérelmet fogadott be április 17-én délig. A 400 kére­lemhez több mint 1,7 milliárd forint támogatás „tartozik”, tájékoztatta lapunkat Bea József hiva­talvezető. Az idei kérel­mek száma és a hozzá kapcsolódó támogatás összege - a rövid idő ellenére,- több, mint a ta­valyi volt. A legtöbben március kö­zepén, végén adták be pályázatu­kat, sőt 40-en (a kérelmezők 10 százaléka) már számlákkal el is számoltak az igénybe vett géptá­mogatásról. A termelők többsége arra törekedett, hogy a meglévő gépparkját kiegészítse, sokan vásá­roltak kombájnt és kiegészítő gé­peket (talajművelő, permetező, stb.), mondta Bea József. A gépfor­galmazók szerint a megfontoltabb termelők maradtak hoppon, a ruti­nosabbak jártak jól. A mezőgazda- sági erőgépek vásárlásánál még a saját erő is több milliót jelent, így érthető, hogy sokan előbb áraján­latot kértek, és a vásárlásról ké­sőbb, átgondoltan kívántak dönte­ni. Arról nem is beszélve, hogy a későn induló tavaszi szezonban (ráadásul a támogatások is késve jelentek meg) összegyűltek a me­zőgazdasági munkák, így többen a vetés után intézték volna gépvá­sárlási ügyeiket. A gépforgalmazók szerint az érdeklődés ezt bizonyít­ja. Igaz, azt is hozzátették, aki na­gyon akart gépet venni, az meg is vette, mert már évek óta kialakult szokás, hogy a támogatásra bizto­sított keret idő előtt kimerül. A múlt évben 32 milliárd forint jutott géptámogatásra (ebből 8 milliárdot az előző évről érvényes gépvásár­lásokra kellett biztosítani), illetve a - családi gazdálkodók a 25 százalék mellé újabb 10 százalékos kedvez­ményt kaptak. Az idén a családi kedvezményt törölték, mauthner hírek KISMANYOK. Közmeghallga­tást tart a település képviselő-tes- tülete április 25-én, 18 órakor a művelődési házban. A fórumon tájékoztató hangzik el a szenny­vízcsatorna-hálózat építéséről. DOMBÓVÁR. Kilencszázezer forintos keretből kaphatnak fi­nanszírozást a dombóvári okta­tási intézmények diáksportkörei, melyek hamarosan a város okta­tási, kulturális, ifjúsági és sport- bizottságához nyújthatják be a működésükhöz, illetve rendez­vényeikhez támogatást kérő pá­lyázataikat. SZEKSZÁRD. Az Alisca Közéle­ti Akadémia április 23-án 17 óra 30 perckor kezdődő rendezvé­nyének helyszíne tévesen jelent meg lapunkban. A szervezők a Művészetek Házába várják az ér­deklődőket. A fehér holló és a „bérhiki” Korábban kellet volna önvizsgálatot tartani? A kiadások csökkentését és a bevételek növelését is sürgették a tolnai képviselők a tavalyi zárszámadás elfogadása kap­csán. A nem tragikusnak, ugyanakkor igen nehéznek minősí­tett pénzügyi helyzetben idén is igényel kiegészítő támoga­tást a város, más kérdés, hogy mekkora sikerrel. Tolna Tavaly a zárszámadási beszámo­ló szerint már-már veszélybe ke­rült az önkormányzat működőké­pessége. Tolnán a kedvezőtlen adottságok (a kis lakosságszám­hoz képest viszonylag nagy intéz­ményrendszer) mellett új problé­maként jelent meg az iparűzési adó bevétel jelentős csökkenése. A képviselők úgy Ítélték meg, hogy valamit tenni kell, elfogad­ták például a pénzügyi bizottság javaslatát, amelyben szerepel egy intézkedési terv kidolgozása is a költségvetési megtakarítások ér­dekében. Egy városatya viszont arra figyelmeztetett: korábban kellett volna önvizsgálatot tarta­ni, hiszen februárban már elfo­gadta az idei költségvetést a tes­tület. Dr. Szilák Mihály polgármester úgy vélekedett: nem aggodalom­ra, hanem átgondolt munkára van szükség. Hogy ezt a munkát mennyire segítik majd az állami kiegészítő támogatások, még nem tudni. Tolna mindenesetre idén is igény tart több tízmillió forint ér­tékben az ún. önhiki támogatás­ra, mint önhibáján kívüli hátrá­nyos helyzetű település. A tavalyi jelentős közalkalmazotti béreme­lés finanszírozása érdekében pe­dig az ún. bérhiki támogatásra is szüksége lenne az önkormány­zatnak. A jogszabályok alapján azonban Tolna sem jogosult bérhikire. Ennek kapcsán elhangzott: úgy tűnik, az állam mégsem kí­ván jelentősebb összeget adni er­re a célra az önkormányzatok­nak, emiatt „fehér holló” lesz az a település, amelynek lehetősége lesz ilyenre pályáznia. Ugyanak­kor olyan információ is elhang­zott, hogy állítólag országgyűlési képviselők kezdeményezésére bővülhet a bérhikire jogosultak köre. A tolnai képviselők emiatt olyan határozatot hoztak, amel­lyel nem mondanak le végérvé­nyesen a bérhikiről. -s­tt SZÉLVÉDŐ Szahuzlct és szakszerviz Szélvédők és oldalüvegek személy- és tehergépkocsikhoz raktárról ill. rövid határidőre. Azonnali helyszíni beépítés, GARANCIÁVAL! íT űr AKKUMULÁTOR SZAKÜZLET Ajánlatunk: U VARTA • Olcsó, töltött akkumulátorok • Ingyenes beszerelés, töltésellenőrzés • Autólámpák, kiegészítő lám­pák, után gyártott karosszéria- elemek raktárról4lletve24 órás beszerzéssel • Armafilt, UFI szűrő szaküzlet • Szűrőbetétek minden gépko­csihoz • Esso és Fina motorolajok A nálunk vásárolt olajat és szűrőbetétet INGYENCSERÉLJÜK. A Hungerte Biltoütá partnere ! PÉCS, SIKLÓSI ÚT 18. (a vágóhíd parkolóval szemben) Jßt ZŰLÁ, Tel.: (72)510-894, 510-893 Nyitva: Il-P: 830-17.00-ig, Sz: 8.30-12.00-ig Sió-Motor Kft Kaposvár, Árpád út Tel.: 30/979-4249 Seat Toledo '92 ABS, kp. zár Mitsubishi L200 GL '98 doboz, sz., platób., ÁFA visszai. Opel Corsa 1.2 2000. Izs., szervo, met., rm. Renault Thalia 1.4 2001. dupla Izs., sz., kp. zár, met. Fiat Ducato '95 kp. zár, riasztó ÁFA visszaigény. Renault laguna '96 2.0 klíma, ABS, kp. zár, légzs. Mitsubishi L200 GLS 2001. ABS, ki., dupla Izs., ÁFA visszai. Chrysler Voyager 2.5 '95 klíma, légzs., sz., rm. Opel Campo 2.5 '95 keménytetö, sz., immob. ÁFA vissz. Seat Zsillé Kaposvár, Zaranyi u. 8. Tel.: 82/527-535 Seat Cordoba Max 150 km 2002. Seat Cordoba Max 2001. Seat Cordoba Stella 2002 Seat Cordoba Vario klímás 2002. Seat Cordoba 1.4 SE '98 Seat Cordoba 1.4 Stella 2001. Seat Cordoba Sportline 2001. Seat Cordoba Sportline 2000. Seat Cordoba 1.4 CLX '96 Seat Cordoba 1.4 CLX '96 Seat Ibiza 1.4 Stella klímás 2001. Seat Ibiza 1.4 '99 Opel Tigra 1.6 '96 Opel Corsa '96 Suzuki Swift Sedan 1.6 '96 Toyota Avensis 1.6 '98 Mitsubishi Lancer 1.6 GLXi '93 Honda Civic 1.5 ESI '93 Audi 80 1.6 klíma '94 Ford Mondeo 2.0 Ghia kombi klímás '95 Fiat Bravo 1.2 SX '99 Renault 19 1.8 klímás '93 Renault 19 1.90 '89 Mercedes 308 '95 Renault Express '95 820 000 Ft 2 780 000 Ft 1 525 000 Ft 1 850 000 Ft 1 999 000 Ft 1 800 000 Ft 5 250 000 Ft 1 790 000 Ft 1 775 000 Ft 2 710 000 Ft 2 400 000 Ft 2 250 000 Ft 2 350 000 Ft 1 570 000 Ft 2 020 000 Ft 1990 000 Ft 1 910 000 Ft 1 380 000 Ft 1 310 000 Ft 2 100 000 Ft 1 460 000 Ft 1 650 000 Ft 1 120 000 Ft 990 000 Ft 2 260 000 Ft 920 000 Ft 1 120 000 Ft 1 210 000 Ft 1 490 000 Ft 1 500 000 Ft 890 000 Ft 610 000 Ft 2 000 000 Ft 550 000 Ft A gépkocsik hitelre is megvásárolhatók! Bizományos értékesítésre gk-t keresünk! Használt autóját beszámítjuk! EREDETISÉG VIZSGÁLAT! Kampf és Társa Kft Kaposvár, Toponári út 2. Tel.: 82/529-260 Peugeot 406 1.6 Sphere kl., ABS '99 Peugeot 206 1.1 Profil, 27000 km 2001. Suzuki Swift Sedan 1.6 GX 2000. BMW 535i, full extra+benzin-gáz '92 Suzuki Swift 1.3 GL 21000 km 2001. Suzuki Swift 1.3 GLS 20000 km '99 Opel Corsa 1.4Í swing '95 Alfa Romeo 155 1.8 Twin Spark, klíma, ABS '93 Mazda 626 2.2i Combi '92 Audi 100 2.3E, kiírna, ABS '90 Peugeot Partner Combispace 2.0 Hdi, klíma, 23000 km 2002 Peugeot 206 CC 2.016V, alumínium szürke metál, 8500 km 2002 Peugeot 607 Pack 2.2 Hdi, kék metál, 1800 km 2003 Peugeot 607 Pack 3.0i V6 aut., fekete metál, 23000 km 2002 ö PEUGEOT 2 200 000 Ft 1 890 000 Ft 1 490 000 Ft 1 450 000 Ft 1 310 000 Ft 1 190 000 Ft 1 150 000 Ft 950 000 Ft 700 000 Ft 650 000 Ft 3 500 000 Ft 4 400 000 Ft 10 500 000 Ft 11 560 000 Ft Hitel ügyintézése a helyszínen! Az autók Tromf eredetiség-vizsgálattal rendelkeznek Kaposvár-Car Renault Kaposvár, Pécsi út. 4. Tel.: 82/526-250/111 RENAULT Megtekinthetők a szalonunkban! Renault Lagúna 2.0 RXT ABS, aut. ki., '98 09. Renault Lagúna 1.8 RN '95 05. Renault Megane 1.4 16V ABS, ki. 2002.01. Fiat Pun to 1.3 SX '95 06. Toyota Carina E 1.6 16V klíma '97 03. VW Golf 1.6 16V 2002. 04. ABS, aut. ki. VW Golf Combi 1.4'96 05. Renault Laguna Combi 2.0 RT ABS, aut., ki. '96 01. VW Passat Kombi 1.8 ABS, '96 Renault Trafic 2.1D '96 12. Suzuki Wagon S+ 1.3 GLX 2000.12. Renault Clio 1.5 DCI ABS, ki., 2002. 08. Peugeot Boxer 1.9D '99 03. Renault Twingo 1.2 16V fekete 2001. 08. 2 499 000 Ft 1 440 000 Ft 2 699 000 Ft 1 150 000 Ft 1 899 000 Ft 3 390 000 Ft 1 450 000 Ft 1 930 000 Ft 1 540 000 Ft 1 250 000 Ft 1 650 000 Ft 2 930 000 Ft 2 125 000 Ft 1 739 000 Ft BALATONBOGLÁR, Klapka u. n. Tel.: 85/550-930 Peugeot 406 aluf., plüss, ki., 4 Izs. 2.0 '99 4 125 000 Ft Peugeot 307 met., kl., ela., ABS+ESP 1.6 2002. 3 450 000 Ft Opel Astra 1.4 '93 1 095 000 Ft VW Passat vonóh., aluf., rm. 1.9D '91 850 000 Ft Daewoo Nubira kombi el a., kp.z., rí. 1.6 '99 1 595 000 Ft SIÓFOK, Fö U. 24. Tel.: 84/519-550 Ford Fiesta 1.8 '91 555 000 Ft Peugeot 307 Premium ABS, dig.kl., kp.z. 1.6 2001. 3 755 000 Ft Mitsubishi Carisma ABS, 4 Izs., dig.kl. 1.8 '98 2 900 000 Ft Peugeot 806 ki., kp.z., ea., 8 szem. 1.9 TD '97 2 850 000 Ft Suzuki Swift Sedan 2 Izs. 1.3 2000. 1 695 000 Ft t i > duló kerékpáros­ok. Gyerekek vol­tak a főszereplői a Föld Napjának Iregszemcsén, ahol kisiskolások természetrajzai-

Next

/
Thumbnails
Contents