Tolnai Népújság, 2003. április (14. évfolyam, 76-100. szám)
2003-04-10 / 84. szám
4. OLDAL MEGYEI TŰK Ö R 2003. Április 10., Csütörtök Hírek Hírek Hírek TOLNA. A tolnai rendőrőrs létszámát szeretnék legalább 30 főre duzzasztani - jelentette be dr. Kustra József, megyei rendőr-főkapitány nemrégiben a tolnai képviselőtestület előtt. Jelenleg 18 fő hivatásos és 1 fő közalkalmazott tejesít szolgálatot a helyi rendőri szervnél. Mint ismeretes, a tolnai rendőrőrs évek óta jelentős létszámgondokkal küzd, az új Duna-híd elkészülte után pedig várhatóan megnövekednek a rendőri feladatok a városban. VÁRALJA. A település képviselő-testületé döntött arról, hogy a 2003/2004-es tanévtől nem működtetik az 1-3. évfolyamos iskolát. A gyermekek oktatását, nevelését a Nagymányokkal kötendő iskolatársulási megállapodás alapján fogják biztosítani. Erről a tárgyalások folyamatban vannak. Árról is határoztak Váralja vezetői, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő erdei vendégházakat egy helybéli vállalkozó üzemelteti a továbbiakban, valamint hogy elkülönített alapokat hoznak létre a középiskolások támogatására, a Virágos Váraljáért és a faluképet javító házfelújító program megvalósítására. SZEKSZÁRD-SZOLNOK. A Szakma Kiváló Tanulója Országos Versenyt április 14. és 16. . között rendezik meg Szolnokon. A kőműves és az ács-állványozó szakmában Tolna megyét a szekszárdi Esély szakiskola két tanulója, Kocsis Róbert és Baki Attila képviseli, akik az elődöntőn való kiváló szereplésükkel nyertek jogot az országos döntőben való részvételre. ■ Eladó az iskolaépület Rendelet a vagyongazdálkodásról Gerjen Hosszú, hétórás ülést tartott a község képviselőtestülete, mintegy harminc téma került napirendre. Döntés született az alsótagozatos iskola épületének eladásáról. A település rendezési tervét, amelyet egy pécsi tervezőiroda készített, a cég munkatársa ismertette a képviselőkkel. A terv kapcsán első fordulóban tárgyalták a község helyi építési szabályzatát. Rendeletet alkotott a testület az önkormányzat vagyongazdálkodásáról. Meghallgatták az iskola igazgatójának és a falu háziorvosának, valamint a paksi rendőrkapitányságnak a beszámolóját az előző évben végzett tevékenységükről. Molnár József polgármester beszámolt a testület küldöttségének Németországban tett utazásáról, ahol testvér-települési kapcsolat felvételét készítették elő. Az egyik legfontosabb kérdésben, az alsó tagozatos iskolaépület értékesítésében is döntés született. Az új tanévre elkészül a felsőtagozatos iskola új szárnya, így a száz esztendős, helyi védelem alatt álló épületet eladásra hirdeti meg az önkormányzat. Olyan vevőt várnak, aki közcélra hasznosítaná a házat, homlokzati megjelenését megőrizve. A hivatalos értékbecslés szerint az épület értéke 10 millió forint, az eladásból befolyó összeget a falu központjában bővítés alatt álló iskolára szándékozik költeni a testület. RÁKOSI Számokban az igazság Megjelentek a népszámlálás adatai A Központi Statisztikai Hivatal 1960. óta teszi közzé megyénként kötetekben is a népszámlálások adatait. A hagyományokat folytatva megjelentek a 2001. évi népszámlálásnak a fővárosra, a megyékre, a régiókra, a statisztikai kistérségekre és a településekre vonatkozó adatai. Ennek kapcsán beszélgettünk Fehér Péternével, a KSH Tolna Megyei Igazgatóságának igazgatójával. Tolna megye- A sok évtizedes tapasztalatok alapján már tudjuk, hogy a mindenkori népszámlálási adatok jó néhány évig megalapozzák nemcsak az országos, hanem a helyi és kistérségi szervezetek, vállalkozások, a képviselők munkáját. Napjainkban, amikor az információ jelentősége egyre inkább felértékelődik, ettől jobb, szilárdabb alapokon álló alapinformációs forrást máshol nem lehet találni -, kezdte Fehér Péterné hozzáfűzve, hogy soha jobbkor nem jelenhetett volna meg a népszámlálás eredmény halmaza, hiszen napirenden van az Uniós csatlakozás, az ország olyan társadalmi-gazdasági változások, kihívások elé néz, amelyek gyökeresen megváltoztatják, megváltoztathatják az egyes települések, település-együttesek, régiók élete mellett természetesen az egyes vállalkozások és magánszemélyek életét, viselkedésmódját is.- Mit tartalmaznak a kötetek?- A népszámlálási kötetek bemutatják az egyes területi egységek demográfiai, iskolázottsági, nemzetiségi, anyanyelvi, vallási, foglalkoztatottsági adatait, háztartás- és családösszetételét, valamint a lakásállomány nagyságát, összetételét, felszereltségét. Tehát bárki az élet minden területére kiterjedően kimerítő tájékoztatást kaphat az őt éppen közvetlenül érintő kérdéskörben.- Milyen mélységben közölnek adatokat?- Az egyes megyék adatait tartalmazó kötetek a megye egészére vonatkozó adatokon túl táblázatokat közölnek a megyei jogú városokról egyenként, összesítetten a megye többi városáról, illetve községéről, emellett részletesen, minden településről, a népességről, a háztartás- és családösszetételről, a lakásviszonyokról. Az adatok jól hasznosíthatók a települési önkormányzatok által benyújtandó pályázatok adatokkal való alátámasztására éppúgy, mint azokhoz a pályázatokhoz, amelyekkel az egyes térségek, egyes vállalkozások az európai uniós támogatások elnyerését célozzák. A település-soros adatok már statísztikai kistérségekre összesítve is rendelkezésre állnak. A legfontosabb változásokat, jellemzőket színes grafikonok és kartogramok is bemutatják.- Kiknek ajánlják a kiadványokat?- Az adatok segíthetik a köz- igazgatás központi és helyi szerveinél, a különböző társadalmi, gazdasági kérdésekkel foglalkozó kutatóintézeteknél, a főiskolákon, egyetemeken dolgozó szakemberek, vagy az egyéni kutatók munkáját, de hasznosan forgathatják a köteteket a különböző vállalkozások, intézmények munkatársai, valamint a helyi és országos kérdések iránt érdeklődő „laikus” olvasók is. De a kiadványok nem hiányozhatnak az egyes települések a könyvtáraiból sem, hiszen egyre szélesebb körben mutatkozik igény az ország vagy egyes térségek társadalmi viszonyainak, jellemzőinek, azok térbeli és időbeli változásainak megismerésére.- Hol lehet hozzájutni a kiadványokhoz?- Igazgatóságunkon a Tolna megyei köteteken kívül az országos, és más megyék területi adatait tartalmazó kiadványok is megrendelhetők, illetve megvásárolhatók. F. KOVÁTS Mire használhatók az adatok? A népszámlálási adatok alapul szolgálnak a lakossági szükségletek felmérésében, az ellátás biztosításában, a településfejlesztési koncepciók kidolgozásában, a pénzügyi alapok elosztásában. Az önkormányzatoknak fontos, hogy a korösszetétel alapján megállapítható legyen a bölcsődés- és óvodáskorú népesség jelenlegi és várható, valamint a tanköteles korba lépők és a továbbtanulók, illetve az első lakás igényével fellépő fiatalok száma. Mindezek alapján megbízhatóan becsülhető a tantermek, oktatási eszközök mennyisége, az oktatói létszám, az oktatásra fordítandó költségek nagysága. Szintén fontos információ a település munkaképes korú lakosainak száma, a szociális ellátást igénylő lakossági csoportok nagysága, a nemzeti kisebbségek száma, stb. Van már, ki felhúzza az órát Kölesd A jelek szerint november végéig megoldottnak tekinthető a köles- di református templom toronyórájának naponta történő felhúzása. Múlt szombaton beszámoltunk arról, hogy helyi és nem kölesdi vállalkozások támogatásával elkészült a református templom toronyórája. Arról is hírt adtunk azonban, hogy automata masinára nem volt elég pénz, a mechanikus órát viszont 23 óránként fel kellene húzni, de az egyház erre nem tud állandó embert biztosítani. Úgy tűnik, megoldódik a gond. Kocsis György kölesdi polgármester tegnap intézkedett arról, hogy az ön- kormányzat által alkalmazott egyik közhasznú munkás napi feladata lesz a toronyóra felhúzása, hétköznapokon. A hétvégi óra-ügyeletet pedig a református egyház oldja majd meg. Mindez november végéig, a közhasznú munkások alkalmazásának ha- táridejéig jelent megoldást, esKisebbségi kerekasztal Decs Biczó Ernő polgármester, Horváth Gábor, a Decsi Roma Kisebbségi Önkormányzat vezetője, Pusztai Zoltán, a Lungo Drom decsi alapszervezetének vezetője és Pusztai Károly, a polgármesteri hivatal kisebbségi referense részvételével első ülését tartotta tegnap a kisebbségi kerekasztal. Az első találkozón többek között az alábbi témák kerültek napirendre: a cigányság földhöz juttatása, a hagyományőrzés- és ápolás, az oktatás és képzés, a lakás- helyzet, a csökkent egészségűek- ről és idősekről való gondoskodás, az egészségnevelés és a többségi, illetve kisebbségi társa- dalom közötti együttműködés. ■ •• Európai Orömünnep Szekszárd, 2003. április 12. (szombat) 21.01-2.00 Béla tér „Máig élő hagyományaink..." Néptáncbemutatók Ifjú Szív Német Nemzetiségi Táncegyüttes - Szekszárd Sebestyén Ádám Székely Társulat - Kakasd „Városi zenés Kavalkád" a Tücsök Klub közeműködésével „Máig élő hagyományaink..." Néptáncbemutatók Szekszárdi Vadrózsák Hagyományőrző Együttes Bátaszéki Felvidéki Hagyományőrző Együttes Párrag Band koncertje Kb.: 23.30 órakor köszöntőt mondanak: Kocsis Imre Antal Halmai Gáborné Szekszárd Megyei Jogú országgyűlési képviselő Város polgármestere Magyar Himnusz Európa Himnusz „írjuk fel az égre örök tanúságul..." Tűzijáték (Firework Magyarország Kft.) Wessely Ágnes... Csurgó zenekar Részletek az „Istensegíts" című albumról (lemezbemutató) Táncház Vass Oszkár táncházvezetóvel Mindenkit szeretettéi várunkl A rendezvény létrejöttét támogatta az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány és Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata A rendezvénnyel kapcsolatban további információt nyújtanak a főszervezők: Marketing és Kommunikációs Kabinet - Fócs Margit (Telefon: 74/504-119) Szekszárdi Vállalkozói Szalon - Illés Tamás (Telefon: 30/9372-548) Ajándék az ESZI-től, gyerekeknek Ami valakinek csak egy gesztus, másnak hatalmas öröm Sok helyen szívesen fogadták volna a paksi Energetikai Szak- középiskola ajándékát, az öt Intel Pentium számítógépet, de akkora örömöt, mint a paradicsompusztai értelmileg akadályozott gyermekeket nevelő intézményben, kevés helyen szerezhettek volna az ajándékozók. oktatását, nevelését. Elmondta, hogy az ESZI alapítványi fenntartású intézmény, melyet a Paksi Atomerőmű támogat. A tőlük kapott támogatás lehetővé teszi, hogy számítástechnikai eszközeiket folyamatosan fejlesszék, így az utóbbi gépcseréknek köParadicsompuszta Hatalmas ajándék, számunkra egy csoda - mondta Kovács Jánosné, a paradicsompusztai Berkes János Gyógypedagógiai Oktatási Nevelési Intézmény igazgatója azon a bensőséges hangulatú ünnepségen, amelyen a paksi Energetikai Szakközépiskola igazgatója öt Intel Petium számítógépet ajándékozott az iskolának. Ronczyk Tibor, az ESZI igazgatója kérdésre válaszolva elmondta, hogy sok helyen szívesen fogadták volna computereiket. Az, hogy a paradicsompusztai intézmény mellett döntöttek többek között annak köszönhető, hogy 2003 a fogyatékosok éve. Szándékukat, hogy társadalmunk e rétegének ők is szeretnének segíteni ezzel a gesztussal próbálták kifejezésre jut- A gyerekek boldogan ültek a számítógép eié tatni. Reményét fejezte ki, hogy ezzel a kis segítséggel támogatni tudják az értelmileg akadályozott gyermekek szönhetően lehetőségük nyílt az ajándékozásra. Kovács Jánosné tájékoztatása szerint intézményük a mai napig nem rendelkezett számítógépekkel, amelyek a gyermekeket szolgálták volna, pedig fejlesztésükben bizonyosan szép eredményeket érhettek volna el a modern technikával. Most az ESZI-nek köszönhetően a lehetőség adott, s ez mind az oktatásban-nevelésben, mind a szabadidő hasznos eltöltésének megszervezésében nagy előrelépést jelent. Az intézet tanulói verses-énekes összeállítással köszönték meg az ajándékot, majd határtalan kíváncsisággal ültek a computerek elé, és boldogan újságolták jótevőiknek és pedagógusaiknak, ha Donald kacsát sikerült átjuttatniuk az akadályokon.-PÁL-