Tolnai Népújság, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-08 / 57. szám

2003. Március 8., szombat MEGYEI TÜKÖR 7. OLDAL Ezt mondja az Úr: „Kiviszem a népemet a pusztába, s a szívére beszélek, hogy úgy válaszoljon, mint ifjúsága napjaiban, mint akkor, amikor feljött Egyiptom földjéről. Eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek igazsággal, törvénnyel, jósággal és szeretettel, Eljegyezlek hűséggel, hogy megis­merd az Urat.” (Ózeás próféta) Miféle korlátolt ígéret ez? Milyen fele­más prófécia! Beszéljünk nyíltan: Most akkor szeret az Isten - vagy nem szeret? Netán játszadozik velünk, mint macska az egérrel? Eljegyzést ígér, ünnepet, be­teljesedést... de micsoda föltételekkel! Mi keresnivalónk lenne a pusztában? Ha már egyszer lagzira készülünk: jó bulira várunk! Csakhogy Kánaánba az út a sivatagon át vezet. Jézus a pusztába vonul vissza, mielőtt nyilvánosság elé lépne evangéli­umával. Szent Pál a pusztai magányban emésztgeti, mi történt vele a damaszku­szi úton. Három esztendő múlva tér majd vissza - immár a népek apostola­ként. Aztán gondoljunk csak a népván­dorlás viharaira: zord és kietlen kolosto­rok falaki mögött őrzik a hírt és a kultú­ra lángját névtelen, arctalan szerzetesek. Maguk sem értik talán, mégis konok hű­séggel körmölik a régi kódexeket: így mentik át az ősi szellemi-lelki örökséget hosszú és sötét százádokon. Úgy tűnik: e világ rendjében senki nem spórolhatja meg a sivatagi utat. Ad­vent nélkül nincsen Karácsony. Legföl­jebb vásár, eszem-iszom. Nagyböjt nél­kül nem lesz Húsvét sem. Lehet majd lo- csolkodni meg piros tojásokat osztogat­ni. Valódi Húsvét nélkül - üres pótcselek­JÓ, vés. Hiszen a Húsvét: az élet, a remény teljessége. S ha tetszik, ha nem: Jézus a keresztúton jut el a Húsvétig. Ha tetszik, ha nem: ránk is ez az út vár. Tóth Árpád, a szenvedő poéta jól látja ezt. Testi és lelki kínoktól gyötörten érin­ti meg őt a Jóisten szeretete. És megsejti, megérti: mit akar tőle, vele, általa az Úr. Nehéz pillanatainkban ajánlatos lenne sokszor végigelmélkednünk Isten oltó­kése című költeményét: Tudom és érzem, hogy szeretsz: Próbáid áldott oltó-kése bennem Téged szolgál, mert míg szívembe metsz, Új szépséget teremni sebez engem. Összeszorítom ajkam, ha nehéz A kín, mert tudom, tied az én harcom, És győztes távolokba néz Könnyekkel szépült, orcád-fényű arcom. Nemrég beszélgettem egy katonatiszt­tel. Panaszolja: a mai fiatalok nem bírják sem a lelki, sem a fizikai terhelést. Hat hónap alatt sokan kiborulnak. Én még két esztendőt szolgáltam, jóval kemé­nyebb körülmények között. De az is mind semmi a Don-kanyar, az orosz fog­ság, a gulag „élményeihez” képest, ami­ről apáink, nagyapáink nemzedéke me­sék És ők mégis bíztak. Reméltek. Helyt­álltak. És akik tudtak: hazatértek. És mindent elölről kezdtek. Sokszor a sem­miből. Mert volt hitük. Mert volt remé­nyük. Mert minden pokol, minden meg­próbáltatás ellenére: hittek a szeretet­len. Észrevették az apró hétköznapi csodákat. Bizakodtak a Jóistenben. S a maguk keresztjével Krisztus nyomába léptek. Látszólag bonyolult világban élünk. Az alapképlet azonban egyszerű. Hit, re­mény, szeretet. Élet és érték. Tisztesség és becsület. És hűség. Akkor is, ha oly­kor-olykor ki kell vonulnunk a kopár pusztaságba. Igen a hitre, igen az életre! - ahogy a Szentatya mondta. Ha nem születnek meg a gyermeke­ink: kihalunk. Ilyen egyszerű. Ma senki nem ígérhet felelősséggel értékálló nyugdíjakat, ha nem lesz, aki holnap megtermeli a fedezetét. Pénzügyi trük­kökkel ideig-óráig el lehet fedni a bajt. Lehet zsonglőrködni számokkal, sza­vakkal. Az emberi jövőnek mégis egyet­len garanciája: a józan, egészséges, ki­egyensúlyozott, új nemzedék. Tehát gyermekeinknek először is meg kell szü­letniük. Aztán tisztességesen föl kell ne­velnünk őket. Itt és most áldozatokat kell vállalnunk értük. Ha úgy hozza a sors, végig kell értük járnunk a sivatagot is. Ilyen egyszerű. Magyarország már-már egy giganti­kus méretű szociális otthon - figyelmez­tetett nemrég felrázó előadásában a szekszárdi származású Bíró László, a Magyar Katolikus Egyház családi ügye­kért felelős püspöke. Hozzátehetjük: Eu­rópa is az. Amerika is. Ne áltassuk ma­gunkat: jelenleg az egész nyugati civili­záció a halál kultúráját építi. Ezen vál­toztatni kell: mindannyiunknak magun­kon kell kezdeni. Korai még a lakodalom, korai még a buli. Előbb ki kell vonulnunk a puszta­ságba. Eljegyezni magunkat igazsággal, törvénnyel, jósággal és szeretettel. Elje­gyezni magunkat hűséggel: hogy való­ban megismerjük az Urat. KIRSCH JÁNOS DIAKÓNUS Aki a silladri nyomába eredt A hagyománynak legyen meg a méltósága IZMÉNY Szerencsém volt, az idősek elfogad­tak. Biztosan érezték, hogy nagyon szeretem őket - mondja Csiszér Ambrusné, az Izményi Székely Ha­gyományőrző Együttes Muharay-díj- jal kitüntetett vezetője. Csiszér Ambrusné, az Izményi Székely Hagyományőrző együttes vezetője nem tagadja meg önmagát. Amikor a nemrégi­ben átvett kitüntetése, a Muharay-díj, a hagyományőrzők egyik legnagyobb elis­merése felől érdeklődöm, az őt körülvevő emberekről beszél.- A bukovinai székelyek nem hagyták oda hagyományaikat. Letelepedésük után alig telt el néhány esztendő, már betlehemeztek a faluban, « ezt öt-hat évenként megismételték. Azért ilyen ritkán, hogy annak legyen meg a méltósága, ne a megszokottsága. A táncaikat sem hagyták veszendőbe menni. A szövetkezeti nép­tánc-mozgalomból szintén nem maradtak ki. Olyan hétfé- lést jártak, hogy arany minősí­tést kaptak érte. A nagyobb mozgolódás 1972-ben kezdődött, akkor könyvtáros voltam. A tsz megalakulásá­nak 10. évfordulójára kértek tőlem egy kulturális műsort. Akkor elővettük a hét- félést és székely népdalokat énekeltünk. A következő évben a betlehemest állítot­tuk színpadra. Vásárhelyi László, a nagy koreográfus egy alkalommal azt mondta nekem: - Margit, van nektek egy szép táncotok, amit nem járnak sehol, ez a sil­ladri. Utána eredtem. Két muzsikásunk ismerte, - László László és Drávái Pál, akik annak idején Bukovinában zenekar­ban játszottak - ők voltak segítségemre. Laci bácsi húzta, Pali bácsi a dobot ott­hagyta, s mutatta. És minden este más­képp táncolta. Mikor szóvá tettem, hogy tegnap ez nem így volt, azt mondta: - eb­ből három zsákval itt van a fejemben, s lábomban, úgy táncolom, amilyen ked­vem van. Az izményieket és Csiszér Ambrusnét az 1978-as Röpülj Páva televíziós vetélke­dő tette ismertté az országban. A sikert az együttesvezető most sem sajátítja ki magának.- A népszokásokban benne kell élni és ez nekem megadatott. Az is hozzátarto­zik az eredményhez, hogy rengeteg segít­séget kaptunk Szabadi Mihálytól. A má­sik nagy szerencsém volt, hogy az idősek elfogadtak, hallgattak rám. Bizto­san érezték, hogy nagyon szere­tem őket. A sikeres szereplés után Csiszér Ambrusné összegyűjtötte a naptári év népszokásait, szám- szerint tízet. Koreográfiáival sor­ra nyerték a Kiváló Együttes cí­meket az arany fokozatú minősí­téseket. Az együttes eljutott Bel­giumtól Törökországig, Franciaországtól Ukrajnáig. Csiszér Ambrusnét a faluban minden­ki csak Margitkának szólítja, aki boldog, hogy lányaiban, s most már unokájában is követőkre talált. Férje néhány évvel ez­előtti halála nagyon megviselte, de kezd erőre kapni. Elkészült a népszokások ko­reográfiát is tartalmazó dolgozata az Izményi Hagyományőrző Együttes 30 évéről, amely kiadásra vár. pál Agnes A Kilimandzsáró lábánál Tamásiak lencsevégén Tanzánia legszebb nemzeti parkjai Magyarországon javában tom­bolt a tél, amikor két tamási madarász és egy budapesti társuk az Egyenlítő felé vette az irányt. Havat persze láttak, de az Afrika legmagasabb hegységének, a Kilimandzsá­rónak a csúcsán fehérlett. Úticéljuk Tanzánia volt, a ta­lán legismertebb afrikai nem­zeti park, a Serengeti hazája. Molnár Zoltán, Antii István, a Ma­gyar Madártani Egyesület tamási tagjai nem először léptek Afrika földjére, korábban azonban Sze­negálban, Tunéziában madárgyű­rűző táborokban jártak. Most ke­zükben fényképezőgéppel, száz tekercs diával Tanzánia legcsodá­latosabb nemzeti parkjait keres­ték fel. A három madarász február 2- án indult Amszterdamon át Arushába, Tanzániának a Kili­mandzsáró lábánál fekvő, egyik legnagyobb városába. Itt autót és sofőrt béreltek, hogy a több, mint két hét alatt az ország hat legna­gyobb és legszebb nemzeti park­ját bejárják. Antii István feljutott a 4566 méteres Meru-csúcsra is. lag is rendkívül érdekes terület: az Egyenlítőtől délre fekszik három­négy fokkal, és itt nem a Kongó­medencéhez hasonló típusos eső­erdő, hanem szavanna alakult ki. Két csapadékos és két száraz év­szak van. A világon itt van a nem­zeti parkok legnagyobb összefüg­gő láncolata. Arushából a Manyara Nemzeti Parkba vezetett az út, ahol a vízi élővilág volt a legérdekesebb. A kelet-afrikai árokrendszer végé­ben lévő nagy kiterjedésű tó más- félmillió flamingó élőhelye, elkép­zelni aligha lehet. Felhőkben ér­keztek gólyák, gémek és más eu­rópai, ázsiai vonuló madarak. - Innen a Ngorongorohoz men­tünk, ami teljesen egyedülálló - folytatja az úti beszámolót Mol­nár Zoltán. - A Ngorongoro egy hatalmas vulkáni kaldera (beom­lott és feltöltődött kráter), aminek az átmérője 27 kilométer. Az alja 600, a pereme 2200 méterre van a tengerszint felett. A belseje lefo­lyástalan síkvidék, közepén egy tóval. Az alföldi résznek szép élő­világa van, nagy szerencsénk volt, hogy elcsíptük a második csapa­dékos évszak végét: minden zöld­ben és virágban volt. Az Afrika-fil- mekben a szavannákról kiégett száraz területeket mutatnak, mert az év nagy részében valóban így néz ki, de mi csapadékos évszak­ban láthattuk. A Ngorongoro szigetként emel­kedik a ki a környezetétől. A hegy lábától egy-két kilométerre sütött a nap, a peremen viszont esőerdő van, ahol a nap nagy részében esett is. A következő állomás a Serengeti Nemzeti Park volt, amely talán a leghíresebb afrikai rezervátum. A három utazónak sikerült elkapnia a gnúvonulást: körülbelül 800 ezer gnú, több százezer zebra, antilop vonulását láthatták autójukból. Több „oroszlán-találkozást” is jegyez­hetnek; az egyik „portré” tanúsá­ga szerint a fotós hat-nyolc méter­re merészkedett egy fiatal hím­hez. Bennszülött falvakban Egy-két napot eltöltöttünk Arusha környékén is, ahol láthat­tuk, hogy Tanzánia a világ egyik legszegényebb országa - mondja a tanzán viszonyokról Molnár Zoltán. - A 30 milliós népesség fe­le nomád pásztor. A kormány a nemzeti parkokból kitelepítette az embereket, a Kilimandzsárótól a Ngorongoro környéke a Serengetiig hagyományos maszáj föld. Bementünk egy maszáj falu­ba, a vályogviskóra emlékeztető házak elképesztő szegénységre utaltak. Visszafelé meglátogattak bus­manokat is. - Mint kiderült, egy kétszázezer fős közösségük él a Flamingók a Manyara Nemzeti Parkban Ngorongoro előterében. Hagyo­mányos, gyűjtögető, vadászó éle­tet élnek. Hajlékuk még a maszáj kunyhóknál is egyszerűbb, az én fotós lessátram talán nagyobb. Nyilakkal vadásznak; elvittek cserkelni, de egy gyümölcsöt adó fánál rögtön megálltak, amiből ki­derült, hogy nem sok tartalékuk van. Az utazók sok európai vonuló madárfajjal: több ezres fehér- és feketególya csapattal is találkoz­tak, a vizes helyeken gémfélék, kócsagok, gólyatöcs, gulipán tűnt fel. Visszaindulásukkor megjött a száraz évszak: a vidék sárga és kopár lett, mintha nem is ott jár­tak volna. Molnár Zoltán és Antii István a zöld és virágzó Afrikát több ezer dián őrizte meg, ame­lyekből először Tamásiban a Ma­darak és Fák Napján kaphat ízelí­tőt a nagyközönség. A Serengeti filmekből ismert vadvilága Gólyafelhő és gnúvonulás- Ezt a térséget taní­tom is - mondja Molnár Zoltán, aki a Béri Balogh Ádám Gimnázium mate­matika-földrajz sza­kos tanára. - Az egyik legérdeke­sebb része a világ­nak, ahol a lemeztektonika olyan eseményei zajlanak, amelyek más földtörténeti korban másutt le­zajlottak, nevezete­sen lemezszegély záródása a Rif völ­gyében. A kelet-af­rikai árokrendszer­nek ott van vége, a közép-afrikai árok­rendszer pedig a Viktória-tónál kez- Molnár Zoltán busmanok társaságában dődik. Éghajlattani­Tanzánia Terület: 945.090 km2 Lakosság: 33.917.600 fő Átlaghőmérséklet: 23.5 fok (július), 19 fok (január) Legmagasabb hegycsúcs: Kibo (Kilimandzsáró) 5895 m Afrika legmagasabb hegysége: a Kilimandzsáró___________________ fotók: molnár zoltán

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents