Tolnai Népújság, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-04 / 53. szám
14. OLDAL ÉLET STÍLUS 2003. Március 4., Kedd TÁNC ÉLETRE-HALÁLRA. A legnagyobb szambaiskolák egész évben készülnek a riói karneválra. A legjobbnak kijáró hírnévért folyó harcot véresen komolyan veszik, ezért olyan átszellemült Renata Sou- za is, a Santa Cruz szambaiskola „királynője”. ________________________________________fotó= epa Olv astam - Láttam - Hallottam VENTER MARIANNA „Esélyegyenlőség” Az amerikaiak az élharcosai az esélyegyenlőségnek, s komoly si- \ kereket értek már el abban, hogy ne érvényesüljön diszkrimináció például egy állás betöltésénél. Am mint minden, ez a dolog is kétoldalú, s a jelek szerint az esélyegyenlőség a negatív dolgokban is érvényesül. A kor nem lehet kizáró ok, ha az ember rablásra adja a fejét. Legalább is ez szűrhető le annak a kilenc hónapos USA-beli fiúcskának az esetéből, aki apukával „járt" rabolni. Arról nem szól a híradás, hogy a kisded tevőlegesen is részt vett volna a bűncselekményben, azt viszont bátran állíthatjuk, hogy sénki sem gyanakodott - amíg fegyvert nem szegezett rájuk - egy bájos gyermeket tologató ifjú atyára, mint rablóra. A másik, meglehetősen bizarr eset Chilében esett meg. Santiago városában egy házat rabolt ki egy banda, vesztükre a szomszéd észrevette a dolgot és értesítette a rendőrséget. Igen nagy volt a rend őreinek elképedése, amikor kiderült, hogy a rablók sofőrje - s egyben a banda vezetője - egy kéz és lábnélküli rokkant. A húszas évei elején járó fiú Forma-l-es szimulátoron tanult autót vezetni, az azt segítő kötél-fa szerkezetet pedig egy NASA kézikönyvben ismerte meg. A fejezet azzal foglalkozott, hogy lehet egy kutyát úgy az űrhajó vezérlőeszközeihez rögzíteni, hogy irányítani tudja azt az űrben. Kevés a halott Nem váltották be az élők az Egyesült Államok harmadik legnagyobb temetkezési vállalatának reményeit: a cég csalódott, hogy túl kevés a halott, ráadásul egyáltalán nem holtszezonban. A temetkezési üzletágnak általában kiváló a tél, a kemény hideg és az influenzajárványok időszaka, s ilyenkor sok a temetés is. Az idén azonban nem így van. A Stewart Enterprises cég szerint ráadásul egyre többen választják a hamvasztást, amely olcsóbb, mint a koporsós temetés. Mindennek tetejébe az amerikaiak nem foglalnak le előre annyi sírhelyet és nem fizetnek elő temetési szertartásokra, mint korábban. A cég emiatt szerényebbre kellett, hogy módosítsa várható idei profitvárakozását, aminek hírére részvényei ára zuhanni kezdett - jelentette a Reuters. ■ Ruha illatszövetből Illatanyagot, de nikotintapaszt is szőhetnek ezután a ruhába. Az újítás a régóta csak a látástól és tapintástól függő textilipar és a tervezők számára többmilliárdos jövőbeni üzletet ígér. Egy új technológia lehetővé teszi hamarosan a ruhagyárak számára, hogy öblítők, dezodorok és parfümök összetevőinek részecskéit - sőt nikotintapaszhoz hasonló anyagokat - szőjenek a szövetekbe. A világ nagy ruhagyártó vállaHírességek a Bár sokan istenítik őket, a sztárok is összeütköznek a törvénnyel. Mickey Rourke például lopott, verekedett, A1 Pacino pedig állítólag bankrablásra készült. Számos híresség hiszi, hogy rá nem vonatkoznak ugyanazok a törvények, mint az átlagemberekre. Mickey Rourke színész már fiatalkorúként a rendőrség látókörébe került. Többször elkapták különböző bűncselekményekért, lopott, drogot árult, garázdálkodott. Valószínűleg a környezete is hatott rá, hiszen Miami egyik rossz hírű negyedében gyerekeskedett. Botrányos viselkedése miatt ment tönkre a házassága is a gyönyörű Cáré Otis színésznővel. A fiatalasszony nem bírta a mindennapos veréseket. Woody Harrelson igazi rosszfiúnak számított. Problémás gyerekek iskolájába járt - apja bérgyilkosként került sittre, miután megölt egy bírót. Woody egy ízben négy kendermagot ültetett el. Amikor felelősségre vonták cannabis termesztése miatt, kijelentette, a latai máris érdeklődnek a módszer iránt. A technológiát kifejlesztő cég szerint a ruhaanyagokat gyártók beleszőhetik a textilekbe az apró cseppek formájában vízálló részecskékbe zárt illatariyagokat, amelyek mozgás vagy tapintás következtében aktiválódnak. Az illat- anyag-részecskékkel ellátott ruhákat lehet majd gépben mosni és tisztíttatni is. A kibocsátott illat nem lesz olyan erőteljes, hogy ütközne a ruha viselőjének saját illatával, parfümjével - ezért mosakodni továbbra is kell. ■ bűn vidékén kender igen hasznos növény, és szükség van rá a természetben. A drogalapanyag palántázására meghívta a sajtó képviselőit is. A rendőrök a színészt még a tett színhelyén letartóztatták, ám csak szabálysértésért kellett felelnie. Ha öt mag lett volna a kezében, tette már bűncselekménynek minősül. Alig telt el fél év, rács mögött találta magát, mert nyolc másik aktivistával felmászott a San Francisco-i Golden Gate hídra, ahol az észak-kaliforniai vörösfenyőknek követelt védelmet. Keanu Reeves-t, a fiatalok körülrajongott ideálját is megtalálta a hatóság, ittas vezetésen kapták rajta. Azt viszont, hogy A1 Pacino mire készült úgy negyven éve egy gyanús autóban, végül is senki nem tudja. Pacino mindössze három napot töltött börtönben, még fiatalon. 1961 januárjában tartóztatták le New Yorkban tiltott fegyverviselésért. Két társával ült a kocsiban, mind fekete maszkot és kesztyűt viseltek. Pacino valószínűleg nem leendő filmszerepeire gyakorolt - de szerencsére többször nem játszott a tűzzel. ■ NETt hölgyek Szavazzon az interneten! További wwvu.toinainepujsag.hu Felelőtlen gazdálkodás- Mondd, a házasságotok elején a férjednek volt valami jó tulajdonsága?- Persze, de elég hamar elköltöttem. ■ Márciusban is folytatódik játékunk, várjuk a 14 és 35 év közötti csinos lányok, asszonyok jelentkezését. A hölgyek legalább 4, legfeljebb 12 fotóval nevezhetnek, melyek közül egyet közlünk lapunkban, a többi pedig bekerül internetes albumunkba. A látogatók szavazatai alapján minden hónap végén megválasztjuk és ajándékkal jutalmazzuk a hónap legNETtebb hölgyét Szalmásy Tünde (19) Pécs Börtön helyett kutyaól Börtön helyett kutyaól vár egy texasi férfira - de csak éjszakánként. Curtis Robin beleegyezett abba, hogy ne egy börtönben üljön le 30 napot, hanem egy kutyaólban töltsön 30 éjt, nevezetesen abban a kutyaólban - és ez a magyarázat a sajátos ítéletre -, amelybe 11 éves mostohafiát zavarta be heteken át aludni. A férfi ezen kívül állítólag egy autóantennával verte a fiút és órákon át fát vágatott vele. A 30 nap kutyaóllal jól járt, mert akár tíz év börtön is kaphatott volna. A vádlott az alku során beleegyezett abba is, hogy az „eblakoltatás” mellett 1000 dollár bírsággal sújtsák - jelentette a Reuters. Farsangi bálok az interneten Sok szép fotó került fel képgalériánkba a hétvégi bálokról: a szekszárdi Babits iskola bálja, bonyhádi téltemető felvonulás, paksi szalagtűző és még sok más. Nap mint nap egyre több kép! Ezt érdemes megnézni: ______ vu vuw.tolnainepujsag.hu NETt hölgyek Jelentkezési lap Jelentkezzen játékunkra! Küldjön be magáról minimum 4, maximum 12 darab fényképet, melyeket szívesen viszontlátna lapunkban és a világhálón. A fotókat a kitöltött jelentkezési lappal együtt küldje címünkre: Tolnai Népújság, Szekszárd, Pf: 71. A borítékra írja rá: .NETt hölgyek". (A képek megjelenés után szerkesztőségünkben átvehetők.) Név: Település: — Értesítési cím: . Életkor: . Telefon: 'yatemennyi kategóne. kitöltendő1) Nyilatkozat »Alulírott, jelen adatlap kitöltésével és jelen nyilatkozat aláírásával hozzájárulok, hogy a „NETt hölgyek" játékban az általam beküldött képek az Axel Springer- Magyarors2ág Kft. (AS M Kft.) által kiadott lapokban, illetve a lapok internetes oldalán megjelenjenek. Kijelentem, hogy a fenti adatok a valóságnak megfelelnek. A fényképeimmel, illetve személyes adataimmal kapcsolatban semmilyen anyagi ellenszolgáltatásra nem tartok igényt. Kelt:. Aláírás 18 éven aluli személyek esetében a felügyeletet gyakorló szülők (szülő) aláírása Is szükséges. Törvényes képviselőként hozzájárulunk gyermekünk fenti nyilatkozatához: , Aláírás Aláírás www.tolnainepujsag.hu CSIGAHÁZ Két meztelen csiga találkozik egy hatalmas éti csigával. Irigykedve mondja az egyik:- Na, megnézném, miből telik neki saját házra! DRÁGA SPORT- Szörnyű sokba kerül ez a sportág - panaszolja egy horgász a másiknak. - Kiszámítottam, hogy egy kiló hal, amit fogok, ezer forintomba kerül.- Hát ezen könnyű segíteni! - tanácsolja a régi jó barátja. - Ne fogj egyet se; és akkor ingyen horgásztál... KUKACOS KÉRDÉS A gilisztafiú kérdi a mamájától:- Apu hol van?- Elment horgászni. AKCIÓ HŰSÉGES ELŐFIZETŐINKNEK! Új előfizetési csomagot kínálunk régi előfizetőinknek, melynek keretén belül kedvezményes áron juthatnak hozzá kiadónk öt lapjához. Az előfizetési csomag az alábbi öt lapot tartalmazza: Tolnai Népújság + 81 Tolnai Népújság + tempó + TVR Kéthetes + Választható ajándéklap havonta 1990 Ft-ért! Azaz havi 199Q Ft-ért mindaz öt lapot megkapja, így havonta 1264 Ft-ot takaríthat meg. • "X ...............................................................................x.................................................................. Am ennyiben az előfizető vállalja, hogy legalább egy évig előfizetőnk marad, úgy az alábbi színes magazinok közül egyet egy évre ajándékba választhat: ■ A választott magazin mellé, kérjük tegyen egy X-et! J_L I I I I l I I .1. J_L La kcím 1' i I ír. szám Imii Telefonszám Ilii Település ........................ 1 1 'I -I \.L± Vállalom, hogytovábbi 1 évig előfizető maradok és a fenti összeg befizetését az általam választott előfizetési periódusban teljesítem. Számunk: Beküldési cím: Tolnai Népújság kiadója 7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3. Pf. 71. 06-74/511-503 A kivágott szelvényt válaszborítékban kérjük visszaküldeni, vagy a kézbesítőnek díjbeszedéskor átadni! Tolnai Népújság A miénk