Tolnai Népújság, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-24 / 69. szám
10. OLDAL SPORT 2003. Március 24, hétfő Bonyhádi győzelem 378 nap után A Dombóvárnak és a Paksnak negyed óm is elég volt sikere megalapozásához letét a hosszú oldalról Nagy N. középre fejelte, Bakó 18 méteres lövése Jánicsról még kipattant, ám a középpályás ismételt, s másodszorra 14 méterről a bal alsó sarokba lőtt. 1-0. A 12. percben Sallai jobb oldali beadását Varga T. 5 méterről a bal sarokba pörgette. 2-0. A 30. percben egy 20 méteres a mohácsi szabadrúgás Szabadosról kipattant, s a leggyorsabban kapcsoló Szabó öt méterről a kapu közepébe helyezett. 2-1. Szünet után, a 48. percben Nagy N. két csel után kilépett a védők közül, majd 8 méterről a kapu jobb oldalába lőtt. 3-1. Az 55. percben Domokost második sárga lapja után Hosszú játékvezető kiállította. A hazai csapat végig irányította a mérkőzést, győzelme egy percig sem forgott veszélyben. Jók: Nagy N„ Bakó, Varga T., illetve Szabó, Bodovics. inyárd További eredmények: Keszthely-Szent- lőrinc 3-1, Beremend-Bóly 0-0, Balatonfüred- Zamárdi 1-0, Nagyatád-Harkány 3-1, Barcs- Baja 5-1. A Kozármisleny szabadnapos volt, a Decs visszalépett. DUNA-CSOPORT Örkény-Paksi SE 1-3 (1-2). Örkény, 300 néző. V: Nagy L. Örkény: Glönczi- Batta, Iszák, Farkas, Wendler (Lánczos)- Czigler, Berta, Boda, Kaloczkai- Katona, Bankes (Ulicska). Edző: Ambrózi István. Paks: Bérdi- Wolf, Jenei, Berengyán, Papes- Abonyi, Osztermájer, Benedeczki, Veszter- gombi (Araczki)- Galambos, Szili (Debreceni). Edző: Klement István. A 10. percben Benedeczki-Szili-Benedeczki összjáték után utóbbi 10 méterről leadott lövése a kapusról galambos elé pattant, aki közelről nem hibázott. 0-1. A 15. percben Papes 40 méteres szóló után az alapvonalról középre adott, és a rövid saroknál érkező Szili a léc alá pörgetett. 0-2. A 39. percben Wendler beadását Iszák 8 méterről fejelte a bal alsó sarokba. 1-2. A 43. percben Benedeczki 20 méteres szabadrúgása a két kapufa találkozásánál csattant. A szünet után, a 75. percben Abonyi keresztlabdáját Osztermájer mellel maga elé vette, és egy csel után 10 méterről pazarul csavart a bal alsó sarokba. 1-3. A rossz talajú, kis méretű edzőpályán a jobb játékosállománnyal rendelkező paksiak gyorsan gólokra váltották nagyobb tudásukat, s a találkozó irányítását végig kézben tartva végül magabiztos győzelmet arattak. Jók: Glönczi, Iszák, Wendler, illetve Osztermájer, Galambos, Jenei, Papes. ______________________ikarszti Bír ó Norbert (középen) szerezte a bonyhádiak vezető gólját fotó: gottvald károly Több, mint egy évnyi böjt után újra bajnoki győzelemnek örülhetett a Dráva- csoportban utolsó helyen álló bonyhádi együttes. Kiss János tanítványai a második tavaszi fordulóban a Letenye gárdáját győzték le magabiztosan. Labdarúgás DRÁVA-CSOPORT Bonyhád Völgység LC-Letenye 4-0 (2-0). Bonyhád, 250 néző. V: Tatai. Bonyhád: Kovács- László, Pál, Köllő, Minker- Biliczki Zs., Biliczki R., Domonkos (Varga Á.), Till (Forrai)- Bíró, Horváth P. (Szabó P.). Játékosedző: Kiss János. Letenye: Simon- Varga Zs., Szollár, Németh (Császár), Rodek- Beke, Mikó, Zsigulics, Bencsik (Balogh)- Korpics, Adorján F. Játékos-edző: Dobos Sándor. A 38. percben Kovács kapus kirúgása után Bíró szerezte meg a labdát a vendégek 16-osánál, egy csellel betört a büntetőterületre, majd 10 méterről a jobb alsó sarokba lőtt. 1-0. A 45. percben Biliczki Róbert szögletét követően a labda Pálról Köllő elé került, és a hórihorgas védő 8 méterről, középről a kapuba közepébe lőtt. 2-0. .A szünet után, a 87. percben Horváth indította Tillt a bal oldalon, az aprótermetű középpályás az ötös sarkától okosan gurította vissza a labdát, és a második hullámban érkező Biliczki Róbert 15 méterről a hosszú sarokba lőtt. 3-0. A 89. percben a gólszerző indította a bal oldalon felfutó, csereként beálló Szabót. A fiatal játékos középre gurítá- sát az ötösön álló Bíró okosan tolta tovább, és a hosszú oldalon érkező Biliczki Zsolt a kapu jobb alsó sarkába lőtt. 4-0. Kezdeti letenyei próbálkozások után a völgységi egylet fokozatosan átvette a játék irányítását, s ha kis szerencséjük van a hazaiaknak, szűk félóra után már két góllal vezethettek volna. A félidő hajrájában aztán megjöttek a gólok, s bár mindkettőhöz szerencse is kellett, nem érdemtelenül vezettek a lelkesen játszó bonyhádiak. Az előny birtokában a szünet után már sokkal bátrabban játszottak a zöldek - különösen a bal szélen vezetett akcióik voltak veszélyesek -, s a hajrában két remekbe szabott góllal még fölényesebbé tették sikerüket. Az őszi 5-0-ás vereségüket kis híján hasonló arányú sikerrel bosz- szulták meg a bonyhádiak, akik ha a következő mérkőzéseken is meg tudják ismételni produkciójukat, elindulhatnak felfelé a tabellán. Jók: Kovács, Pál, Köllő, Minker, Biliczki Zs., illetve Szollár, Korpics. irónad Dombóvári FC-Rutin-Mohács 3-1 (2-1). Dombóvár, 200 néző. V: Hosszú. Dombóvár: Szabados- Hopp, Horváth Á., Szabadi- Nagy N., Várai- Bakó, Sallai, Szabotin (Kőhalmi)- Kása (Kovács), Varga T. (Bán). Játékos-edző: Horváth Árpád. Mohács: Jánics- Domokos, Dárdai, Bodovics, Müller- Nagy E. ( S z a 1 a i ) , Schwarzkopf, Knézics, Csiba (Sima), Bódis, Szabó (Nagy L). Játékos-edző: Nagy Ervin. A 3. percben Sallai jobb oldali szögDráva-csoport 1. Barcs 16 12 1 3 39-16 37 2. Szentlőrinc 16 11 2 3 33-14 35 3. Nagyatád 16 8 7 1 36-18 31 4. Keszthely 16 10 1 5 32-20 31 5. Bóly 16 8 5 3 33-20 29 6. Dombóvár 16 8 5 3 26-17 29 7. Bcreraend 16 7 4 5 24-21 25 8. Kozármisleny 15 6 3 6 35-27 21 9. Harkány 16 6 3 7 21-22 21 10. Mohács 16 4 3 9 20-27 15 11. Zamárdi 15 4 3 8 16-23 15 12. Letenye 16 2 8 6 29-36 14 13. Baja 16 3 3 10 25-40 12 14. Balatonfüred 16 2 2 12 9-55 8 15. Bonyhád 16 1 4 11 2446 7 Korán hátrányba kerültek Egyéni hibák pecsételték meg az UFC sorsát Szentjobbi István (középen) és az UFC nem bírt a bodajki fiatalokkal fotó. g. k. Labdarúgás Az NB II Hummel-csoportjá- nak hétvégi fordulójában a Szekszárdi UFC saját hibáinak köszönhetően fél óra alatt háromgólos hátrányba került, s a jól játszó Bodajk már nem engedte ki kezéből a győzelmet. Bodajk-Szekszárdi UFC 4-1 (3-1) Bodajk, 400 néző. V: Ábrahám (Horváth, Raff). Bodajk: Kovács- Servivio (Kurucz, az 55.), Ro- denbücher, Horváth L.- Balogh, Pálfi (Urbán, 26.), Nemecsek, Salacz, Imre- Kanta J., Kanta Sz. (André, a 60.). Edző: Teodoru Vaszilisz. Szekszárd: Horváth B.- Kiss Cs., Fehér, Gaál (Pulcz, a 70.)- Torma (Barics, 46.), Mészáros I., Mosonyi, Bozsér, Viz- dár- Tálas (Szentjobbi, a 46. ), Kiss T. Edző: Dienes Pál. A 4. percben Horváth Bálint rosszul dobta ki a labdát, Kanta J. rácsapott, majd a felfutó Pálfihoz emelt, a középpályás pedig a jobb sarokba fejelt. 1-0. A 18. percben Imre húzott el a bal oldalon, beadását Kanta J. 8 méterről továbbította a .bal alsóba. 2-0. A 30. percben újabb gyors bodajki akció futott a pályán, melynek végén Kanta Sz. növelte a hazai előnyt. 3-0. Öt perccel később Kovács kapus rossz kidobását Bozsér csípte el, majd 14 méterről a léc alá lőtt. 3-1. A szünet után a Szekszárd vette át az irányítást, és fél órán át meddő mezőnyfölényben játszott. A 71. percben Vizdár kapott jó labdát a bal oldalon, 10 méterről elgurított a kimozduló Kovács mellett, ám a labda kipattant a kapufáról. A 86. percben szöglethez jutott a hazai csapat, s a beívelt labdát a védők közé berobbanó Kanta J. közelről a kapu közepébe vágta. 4-1. A középpályát gyorsabban átjátszó, kultúráltan futballozó hazaiak mindig egy gondolattal a listavezető előtt jártak, s így megérdemelten nyertek. Jók: Imre, Rodenbücher, Kanta J., Salacz, illetve Kiss Cs., Bozsér, Fehér. Dienes Pál: - A mérkőzés elején egyéni hibákból olyan hátrányba kerültünk, amiből már nem tudtunk fordítani. isallad További eredmények: Kapos- völgye-PVSK 1-0, Komló-Bala- tonelle 0-3, Marcali-Veszprém 0-0, Petőháza-Sárvár 0-0, Moson- magyaró vár-Tata 0-2. Nyugati csoport 1. Bodajk 20 10 6 4 45-26 36 2. Tata 20 11 3 6 37-27 36 3. Balatonlelle 20 11 3 6 35-28 36 4. Szekszárd 20 10 5 5 34-18 35 5. Sárvár 20 9 7 4 51-25 34 6. Marcali 20 9 6 5 23-17 33 7. Veszprém 8. Komló 20 8 8 4 25-17 32 20 9 4 7 29-27 31 9. Petoháza 20 6 6 8 24-29 24 10. Műn agy aró v|r 20 6 5 9 28-26 23 11. Kaposvölgye 20 2 4 14 15-48 10 12. PVSK 201 19 6-64 1 _________________________Megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság, 16. forduló; a dunaföldvár együttese nyerte az első rangadót_________________________ Bo mbameglepetés a tavaszi idénynyitón Bombameglepetéssel kezdődtek a megyei I. osztályú bajnokság tavaszi szezonjának küzdelmei, az éllovas Bölcske ugyanis vereséget szenvedett a Kéty otthonában, így a rangadót nyerő Dunaföldvár pontszámban beérte a Blatt-tanítványokat. Nem ez volt azonban az egyetlen eredmény, amire felkapták a fejüket a szurkolók, a Rakasd ugyanis hasonló „bravúrt” végrehajtva Ozorán hagyta a három pontot. Labdarúgás Kéty-Bölcske 1-0 (0-0). Kéty, 200 néző. V: Bíró R. Kéty: Faragó- Dani, Márton E., Fazekas, Stölk- ler- Horgos (Sebestyén N.), Márton R., Tompái, Mester (Búzás, Sebestyén M.)- Kalmár F„ Kalmár L. Játékos-edző: Márton Emil. Bölcske: Müller- Somogyi, Szili, Tamási- Besenczi, Szauer G., Szauer Zs., Tóth Gy., Pummer- schein- Szabadi, Fejes. Edző: Blatt Pál. Megérdemelten győzött a rendkívül lelkes hazai csapat, a 11-est hibázó vendégek ellen. G: Kalmár F. Jók: Faragó vezérletével az egész hazai csapat, illetve Müller, Fejes. gödrei zoltán Dunaföldvár-Bátaszék 2-1 (1-1). Dunaföldvár, 400 néző. V: Molnár. Dunaföldvár: Molnár- Jakab, Fodor, Kindl- Alberczki Cs., Pajor (Alberczki G.), Nagy L., Antal, Mihályi- Schulteisz (Szel- lák), Farsang. Játékos-edző: Kindl István. Bátaszék: Grill- Hauwas- ser, Vecsei, Zágonyi, Pankovics- Sárközi, Péter, Pusztai (Kiss), Berényi (Szabados) - Hegedűs A., Kollár (Orsós). Edző: Fiáth Tamás. A jó játékerőt képviselő Bátaszék ellen második félidei játékával megérdemelten nyert rangadót a Dunaföldvár. G: Alberczki Cs., Farsang, illetve Zágonyi. Jók: Molnár, Fodor, Alberczki Cs., Farsang, illetve Grill, Puszta, Zágonyi, Pankovics. kindl istván Dunakömlőd-Dunaszentgyör gy 0-3 (0-2). Dunakömlőd, 300 néző. V: Weitner. Dunakömlőd: Vesza- Lisztmájer, Pokomi, Szabó- Vincze (Kolarics), Tóth (Szél), Fritz, Taba- Kajári (Búzás), Kovács Z., Büttl. Játékosedző: Kolarics Zsolt. Dunaszent- györgy: Szlanyinka- Mizser (HajA góllövőlista élmezőnye 25 gólos: Fejes Zoltán (Bölcske). 15 gólos: Farsang János (Dunaföldvár), Weisz József (Dunaszentgyörgy). 13 gólos: Letenyei Gábor (Őcsény), Horváth László (Dunaszentgyörgy). 11 gólos: Molnár László (Tamási), Szabadi Adrián (Bölcske). 10 gólos: Schulteisz Attila (Dunaföldvár), Nagy Lajos (Dunaföldvár), Tóth Attila (Kakasd). 9 gólos: Büttl János (Dunakömlőd), Kecskeméti Szilveszter (Nagymányok). Kárpáti Zoltán (középen a földön) gólja győzelmet ért a teli szünetben alaposan megerősödött őcsényieknek (Tevel-Őcsény 0-1). fotós gottvald károly pál), Somogyi, Péter, Mosonyi- Aradi, Nagy Zs. (Pál), Horváth G., Krepsz- Horváth L„ Weisz. Játékos-edző: Horváth József. Az első félidőben nyújtott jó teljesítményével a Dunaszentgyörgy eldöntötte a mérkőzést. G: Aradi 2, Weisz. Jók: Pokomi, Szabó, Taba, illetve Horváth G., Aradi, Weisz. kolarics zsolt Simontornya-Nagymányok 2-0 (0-0). Simontomya, 200 néző. V: Fazekas. Simontornya: Tóth- Ihász, Molnár J., Kovács, Pekli- Kapinya (Németh), Borbás B,, Pordán (Rabóczki), Csontos (Farnadi)- Nádasdi, Molnár B. Edző: Csepregi György. Nagy- mányok: Töpfner T.- Bíró, Lovász (Töpfner M.), Guzorán, Antal- Fritsi, Óber, Studer, Papp- Szőnyi, Rézműves. Játékos-edző: Töpfner Tibor. Szezon eleji formában futballozó csapatok találkozóján a hazaiak megérdemelten nyertek. G: Nádasdi, Tóth (11-esből). Jók: Nádasdi, Ihász, Kovács, illetve Antal, Guzorán. varga László Nagydorog-Tolna 0-5 (0-1). Nagydorog, 100 néző. V: Szend- rei. Nagydorog: Márton- Fancsali (Csorján Cs.), Csorján A., Miklós, Juhász- Mészáros, Galambos (Erdei), Kirchner, Portikhegyi (Kiss)r Mókus, Tancsa. Játékosedző: Bóka Gábor. Tolna: Mausz- Fekete, Nagy I., Pálinkás- Horváth E., Fazekas D., Bárdos (Wies- ner), Tarjáni- Pesti (Mátyás), Izsák, Juhász. Edző: Kvanduk János. A tolnai csapat megérdemelt győzelmet aratott a 70 percig szervezetten játszó hazai csapat ellen. G: Bárdos 2, Horváth, Pesti, illetve Juhász. Jók: Miklós, Portikhegyi, Tancsa, illetve Bárdos, Horváth, Juhász. MIKLÓS JÁNOSNÉ Tevel-Őcsény 0-1 (O-l).Tevel, 200 néző. V: Schéfer. Tevel: Bogos-Nagyfalusi I. (Jakab), Ambrus, Ferenc (Nagyfalusi T.), Szolomájer- Nagy B„ Fodor (Bátyi), Macsuka, Dézsi- Pfeifer (Szabó), Szőcs. Edző: Szabó Dénes. Őcsény: Cziráki- Nagyfalusi L, Juhász, Szunyogh (Gillich), Babanics- (Hegedűs B.), Kőkúti, Hegedűs L., Kárpáti, Kovács- Puskás (Somorjai), Horváth. Edző: Horváth Péter. Közepes iramú, idényeleji mérkőzésen a fiatal hazai csapat lelkes játéka ellenére vereséget szenvedett. G: Kárpáti. Jók: Ambrus, Szolomájer, Macsuka, illetve Cziráki, Kárpáti, Hegedűs L. ZWICK JAKAB Ozora-Kakasd 1-0 (0-0). Ozo- ra, 300 néző. V: Albert J. Ozora: Rajna- Sarudi, Miklós, Viszti, Bebesi- Kardos, Illés (Siklósi), Surányi, Túrós Sz.- Kovács, Papp (Tóth). Edző: Végh István. Kakasd: Prantner- Eisensehr, Kara (Nagy G.), Galambos, Nagy Z. (Takács), Kvanduk G., Tóth A. (Sebestyén M.), Sebestyén Z., Szabó- Rikkers, Balogh. Edző: Kniesz Mátyás. Küzdelmes, jó mérkőzésen megérdemelt ozorai győzelem. G: Surányi. Jók: Rajna vezetésével az egész hazai csapat, illetve Kvanduk, Rikkers. ID. CZIRÁKI JÓZSEF Kajdacs-Tamási 0-3 (0-2). Kajdacs, 150 néző. V: Kiss. Kaj- dacs: Weisz- Kovács, Varga, Lengyel J„ Régi (Milák)- Farkas (Deák), Márkus (Kasza), Lengyel M., Gazdag- Szalai, Bierer (Borbély). Edző: Zámbó János. Tamási: Lukács- Kovács Z., Juhász G., Kovács R., Szabó- Filótás, Szakács, Páczelt, Juhász L- Molnár (Frank), Márkus. Játékos-edző: Molnár László. A minden tekintetben jobb tamási csapat megérdemelten nyert. G: Márkus, Juhász I., Szakács. Jók: Lengyel J., Szalai, illetve Juhász G., Páczelt, Szakács, MárkUS. DEÁK JÓZSEF *** Ifjúsági eredmények: Kéty- Bölcske 0-5, Nagydorog-Tolna 0-3, Dunakömlőd-Dunaszent-györgy 4-1, Tevel-Őcsény 1-9, Kajdacs- Tamási 1-1, Ozora-Kakasd 3-2, Simontornya-Nagymányok 5-1, Dunaföldvár-Bátaszék 7-1. Felnőttek 1. Bölcske 16 13 1 2 53-16 40 2. Dunaföldvár 16 13 1 2 59-28 40 3. Tolna 16 12 1 3 49-12 37 4. D.szenteyörfi^y 16 11 1 4 54-16 34 5. Bátaszék 16 9 5 2 31-16 32 6. Tamási 16 8 3 5 37-23 27 7. Rakasd 16 8 2 6 47-18 26 8. őcsény 16 8 2 6 33-31 26 9. Dunakömlőd 16 7 2 7 43-31 23 10. Simontomya 16 6 3 7 31-39 21 11. Tcvcl 16 6 2 8 32-30 20 12. Nagymányok 16 4 3 9 21-37 15 13. Ozora 16 4 1 11 22-38 13 14. Kéty 16 2 2 12 19-59 8 15. Nagydorog 16. Kajdacs 16 16 2- 14 1 15 18-91 8-72 6 1 Ifjúságiak 1. Dunaföldvár 16 15 . _ 1 113- 12 45 2. Bölcske 16 13 2 1 75- 26 41 3. Tolna 16 13 1 2 101- 20 40 4. Ozora 16 12 — 4 69- 35 36 5. őcsény 16 10 2 4 67- 25 32 6. Tamási 16 7 5 4 77- 34 26 7. Bátaszék 16 8 1 7 67- 39 25 8. Dsztgyörgy 16 6 5 5 57- 40 23 9. Simontomya 16 7 — 9 49- 37 22 10. Nagymányok 16 5 3 8 32- 54 18 11. Kakasd 16 5 2 9 44- 49 17 12. Kéty 16 4 3 9 22- 66 15 13. Dunakömlőd 16 4 2 10 33- 84 14 14. Tevel 16 4 12 23- 89 12 15. Nagydorog 16. Kajdacs 16 2 14 23-116 2 16 2 14 9-135 2