Tolnai Népújság, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-03 / 52. szám

10. OLDAL SP 0 R T 2003. Március 3., Hétfő BHI Egyetlen győzelem kell Hodován Edit volt a legjobb szekszárdi Marosi Ildikó (sötét mezben) csupaszív játékával segített a szekszárdiakon NŐI FUTSAL Két győzelemmel és egy vere­séggel zárta az élvonalbeli futsal bajnokság középdöntő­jének szegedi fordulóját a Varga Trans-Fer NLK gárdája, így Mucska Gyula tanítványa­inak a szombati, szekszárdi zárókörben egyetlen győze­lem kell a legjobb négy közé jutáshoz. Jó hangulatban utaztak a szek­szárdi hölgyek a Tisza-parti fellé­pésükre, ami nem csoda, hisz az eredmények szerencsés alakulá­sával akár már a 3. forduló után bebiztosíthatták volna elődöntős tagságukat. Amennyiben ugyan­is mindhárom meccsét megnyer­te volna a Varga Trans-Fer, mate­matikailag is bekerült volna a négy közé, ám Hodovánék így sem csalódottak, hisz a nőnapi fordulóban elegendő egyetlen el­lenfelüket legyőzniük, és újra harcba szállhatnak az aranyért. A csapat harcosságát, elszántságát ismerve biztosak lehetünk ben­ne, hogy a szekszárdi hölgyek mindent meg fognak tenni érte, hogy ne csak a kötelezőt teljesít­sék, de valódi futball-ünnepet va­rázsoljanak a városi sportcsar­nokba. A szervezők is mindent elkövetnek a sikeres szereplésért, a mérkőzéseket ugyanis a höl­gyek ingyen tekinthetik meg, rá­adásul a klub apró ajándékkal is kedveskedik a gyengébbik nem képviselői számára. A 10 órakor kezdődő záróforduló mérkőzése­it egységesen 100 forintért tekint­hetik meg a szurkolók. Eredmények: Varga Trans-Fer NLK-Szeged 2-0 (0-0). Szek­szárdi Malik- Sörös J„ Nagy A., Simon, Hodován. Csere: Mecseki, Marosi I., Schäffer, Hepp. G: Hodován 2. Hungária Rosco-Debrecen 4-2 (2-1). Szekszárd-Hungária Ros- co 1-3 (1-1). G: Hodován. Sze- ged-Debrecen 2-2 (1-0). Szek- szárd-Debrecen 2-1 (1-0). G: Hepp, Nagy A. Hungária Rosco- Szeged2-1 (0-1). A csoport állása: 1. Hungária Rosco 22,2. Varga Trans-Fer NLK 18, 3. Debrecen 11, 4. Szeged 1 ponttal. ______________ ■ Eg y félidőnyi szekszárdi ellenállás A nagyszünet után a Szolnok minden tekintetben az Atomerőmű-KSC fölé nőtt Mindössze egy félidőn át volt méltó ellenfele a Szolnoknak az Atomerőmű-KSC Szekszárd együttese a női NB I18. fordulójá­ban. A nagyszünet után a Tisza-partiak érvényre juttatták fi­zikális fölényüket, és kiütéses győzelmet arattak. Kosárlabda Atomerőmű-KSC Szekszárd- Szolnoki MÁV-Coop SE 54-84 (19-21,18-21,11-26,6-16). Szekszárd, 500 néző. V: Bodnár, Frányó. KSC: Darida (7), Hofmann (6), Tóth (10), Anitics (2), Bellovai (14). Csere: Horváth A. (7), Cson­tos (1), Fuzaro (7/3). Edző: Patkós Zoltán. Szolnok: DELMIS (19/6), Hibbert (14/3), Szélesy (8), Farmer (14), PEROVICS (16). Csere: NÉMETH (13/9), Radnóty (-), Buj­dosó (-), Sashalmi (-). Edző: Tapodi Péter. Az eredmény alakulása: 5. perc: 8-9,15. p.: 25-28,25. p.: 44-55, 35. p.: 48-79. Kipontozódott: Horváth A. a 34., Darida a 40. percben. Nagyszerűen kezdett az Atom, első há­rom támadását kosárral zárta, s vezetett is (3. p.: 6-2). A vendégeknél a centerek, Pero- vics és Farmer voltak a legaktívabbak: előb­bi Bellovai mellől betalált, Szélesy kosarával pedig már a látogatók tartottak előbbre (6. p.: 8-9). A jól rajtoló Szekszárd leblok­kolt, távolról és középtávolról is pontat­lanul céloztak a hazaiak. A hullám­völgyből Darida és Tóth remek egyéni alakítása rángatta ki az atomosokat. Hat pontjával utóbbi volt a mezőny legered­ményesebbje, amíg Perovics nem ter­melt zsinórban négy egységet. A hétközben a Diósgyőrtől érkező, s a szezon végéig kölcsönszerződéssel Szekszárdon játszó Horváth Adrienn egy támadó lepattanóból faulttal együtt szerzett kosárral mutatkozott be, s miu­tán a ráadás büntetőt is értékesítette, közelebb jött a KSC (9. p.: 17-19). Jól tá­madott ugyan az Atom, a szolnoki cen­tereket azonban nem tudták kikapcsol­ni a játékból a szekszárdiak, Perovics és Farmer 15 pontot szorgoskodott össze az első tíz percben. A második negyed Anitics (a labdával) és társai nem bírtak a szolnokiakkal Anitics kosarával in­dult, s a 13. percben Horváth második dup­lájával újra egyenlő volt az állás (24-24). A hazaiak azonban továbbra is csak futottak az eredmény után, majd három elrontott tá­madást követően öt ponttal meglépett a Ti­sza-parti gárda (16. p.: 25-30). Még ebben a percben Hofmann és Hibbert ütközött, a já­tékvezetők azonban nem láttak szabályta­lanságot az ausztrálnál. Ez azért érdekes, mert egy perccel később ugyanő ismét oda­ütött a szekszárdiak négyesének, s ez bi­zony már a negyedik személyije lett volna... Az egy pontos vendégelőny (29-30) gyorsan 8 egységnyire duzzadt: Perovics büntetője után Delmis majd Németh is közel nyolc méterről dobott hármast. Hazai időkérés után Fuzaro és Hofmann kosaraival faragott hátrányából a KSC, ám a szekszárdiak gya­korta lemaradtak a vendégek távoli kísérle­teiről, s ezek egyikéből Németh másodszor is betalált. „Öt pontos hátrány nem a Világ” - gon­dolhatták a szekszárdi drukkerek, ám a nagyszünet után pályára lépő KSC még csak nyomaiban sem hasonlított első félidei ön­magára. Az első három percet 10-4-re nyer­te a Perovics és Delmis vezérelte Szolnok, s hiába kért időt Patkós Zoltán, a rövid pihenő sem törte meg a vendégek lendületét. A má­sik mester, Tapodi Péter nagyot húzott, ami­kor Delmistől Németh kezébe adta a kar­mesteri pálcát, így ugyanis a légiós bedobó posztról villoghatott. A jugoszláv kosaras élt is a lehetőséggel, s Hofmannal a nyakán 11 pontot szórt a harmadik negyedben. A szek­szárdiak egyre tanácstalanabbá „rohamoz­ták” a Tisza-partiak gyűrűjét, miközben négy személyi hibával a pádon pihent Hor­váth és Darida is. A mezőny két legeredmé­nyesebbje, Perovics és Delmis révén a játék­rész végére 20 pontra növelte előnyét a Szol­nok, s ezzel tulajdonképpen eldőlt a meccs. A vasutasok azonban az utolsó tíz perc ele­jén sem fékeztek, hanem a 11-0-ás szériával a padlóra küldték az atomosokat (35. perc: 48-79). Az első félidőben még olajozottan működő szekszárdi támadójáték most oly annyira akadozott, hogy dobóhelyzetet is alig-alig tudtak kicsikarni Aniticsék. A több mint kínos, közel nyolc perces (!) hazai ko­sárcsendet Bellovai büntetői törték meg, s végül ugyan harminc pontra „visszajött” a KSC, a szekszárdi játékosok aligha emlékez­nek majd szívesen második félidei produk­ciójukra... Patkós Zoltán: - A máso­dik félidőben felőrlődtünk a fizikai küzdelemben. Ellen­felünk pontosan, taktikusan kosárlabdázott, s megérde­melten nyert. Tapodi Péter: - Az első félidőben nehezen találtuk meg a KSC sok mozgásos já­tékának ellenszerét, a szü­net után azonban fizikálisán felőröltük lelkes ellenfelün­ket. (FEKETE) További eredmények: MiZo-Pécsi VSK-Diósgyőri KSK 62-39, GYSEV-BSE 88-58, Soproni Postás-Sze­ged 78-70, BEAC-Baja 60-59, Zala Volán-Nagyka- fotó: bakó jenö nizsa 75-63. ■ A győztes történelmet írt Roy Jones csak ritkán került ilyen szorult helyzetbe a mérkőzésen fotó: epa Négygólos veszprémi hátrány Kolding 1F (dán)-Veszprém 31-27 (13-13) Férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntő, első mérkőzés. Góldobók: Boesen 7/1, Linders 6, Flens- borg, Westerholm, Forslund 4-4, Schuchel 3, Speller- berg 2, R. Petersen 1/1, illetve Pásztor 6, Jovic 5, Diaz, Lazarov, Perez 4-4, Éles 2, Dzomba 1/1, Goluza 1/1. A dánok alaposan kielemezték Perez játékát, a portugáliai világbajnokság gólkirálya a nyitó félórá­ban négyszer kísérletezett, háromszor blokkolták, és egy lövése a kapu mellett hagyta el a játékteret. A második játékrész elején fej-fej mellett haladt a két együttes, de egyre több vendégjátékos kapott kiállí­tást. A fáradó Veszprém később fokozatosan került egyre nagyobb hátrányba, negyedórával a vége előtt négy (23-19), az 52. percben hat gól (28-22) volt a Kolding előnye. A hajrában aztán a hazaiak sem szi­porkáztak, s bár nyertek, nem mehetnek biztosra a jövő vasárnap 18.05-kor kezdődő visszavágón. TBV Lemgo (német)-Szeged 40-32 (20-12) Férfi kézilabda KEK negyeddöntő, első mérkő­zés. Magyar góldobók: Bajusz 12, Kotormán 7, Eklemovic, Mezei, Matic 3-3, Berta 2, Doros, Bu- day 1-1. Az első gólt a Szeged dobta, de erre öt találattal válaszoltak a németek. Időkérés után 8-7-re felzár­kóztak a vendégek, de ettől kezdve újra a hazaiak akarata érvényesült. Jó védekezéssel labdát szerez­tek, és Kehrmann indulásból többször is eredmé­nyes volt. A Lemgo klasszisa az első félidőben nyolc gólt dobott. A Bundesliga éllovasa a szünetet követően ugyancsak remekelt, a Tisza-partiakból egyedül Bajusz emelhető ki. A visszavágót jövő va­sárnap rendezik 17.30-kor. Pfadi Winterthur (svájci)-Dunaferr 24-27 (14-14) Férfi kézilabda EHF Kupa negyeddöntő, első mérkőzés. Magyar góldobók: Krivokapic 9, Ker­tész 5, Marcinkevicius, Kuzmicsov 3-3, Bene, Csá­szár, Rosta 2-2, Zubai 1. Bátran kezdett a Dunaferr, jól sikerültek a táma­dásai és remekül védekezett, így 9-5-re elhúzott. Később rendezték soraikat a hazaiak, és a 20. perc­ben az elmúlt év legjobb kézilabdázójának jelölt, roppant gyors dél-koreai Pék Von Csul révén egyen­lítettek (10-10). A szünet után gyors négy góllal új­ra megnyugtató előnyt szerzett a Dunaferr, és szemben az előző játékrésszel, most nem húzta magára a riválist, így biztos győzelmet aratott. A visszavágót jövő szombaton rendezik 17 órakor. ■ Az első európai diadal Coutts kormányos sorozatban harmadszor nyert Auckland Las Vegas Az amerikai Roy Jones történel­met írt azzal, hogy a Las Vegas­ban rendezett 12 menetes mérkő­zésen elhódította a Boksz Világ- szövetség (WBA) nehézsúlyú bajnoki övét a Puerto Ricó-i szár­mazású John Ruiztól, hiszen a sportág történetében korábban mindössze egyszer fordult elő, hogy valaki egy időben legyen félnehézsúlyban és nehézsúly­ban is világbajnok. Az elmúlt 97 évben összesen 13-szor kísérel­ték meg ezt a bravúrt, de csak Mi­chael Spinksnek. sikerült, aki 1985-ben legyőzte a legendás Larry Holmest. A 34 éves Jones diadalának köszönhetően 106 év után az első ökölvívó lett, aki kö­zépsúlyban, félnehézsúlyban és nehézsúlyban is a csúcsra ért.- Történelmet akartam írni, hi­szen ez az, amit a szurkolók a legjobban várnak - mondta a meccs után az újdonsült bajnok. - Remek volt a felkészülésem, ennek köszönhetem, hogy sike­rült győznöm. Jones egyhangú pontozással nyert, a három bíró 116:112, 117:111, illetve 118:110 arányban látta jobbnak ellenfelénél, s a di­adalért 10 millió dollárt kapott. Döntőben a Vasas Sabadell-Zágráb Bár 6-4-re kikapott a vízilabda KEK elődöntőjének második mér­kőzésén Sabadellben a címvédő Vasas, az első mérkőzésen szer­zett háromgólos előnyéből egyet megőrzött, s 13-12-es összesítés­sel bejutott a fináléba. A döntőre március 15-én és 29-én kerül sor, az ellenfél a Posillipo Napoli lesz. Egy góllal, 11-10-re nyert a Honvéd a vízilabda Bajnokok Li­gája zágrábi csoportrangadóján a Mladost ellen, és függetlenül a hátralévő két hazai mérkőzésé­nek eredményétől, már bejutott a május 17-18-i négyes döntőbe. A csoport állása: 1. Honvéd 7 pont, 2. Mladost 5, 3. Olym- pique Nice 2 (27-32), 4. Olim­piakosz Pireusz 2 (26-34). A svájci Alinghi megnyerte az 5. futamot is a címvédő Team New Zealand ellen az Auckland mel­letti Hauraki-öbölben rendezett vitorlás Amerika-kupán, s így a viadal 152 éves történetében elő­ször született európai diadal. Az öt sikerig tartó döntőt végig a svájci egység uralta, s a befejező szakaszon is fölényesen, 45 mp- es előnnyel győzött a tartalékár­boccal versenyző hazaiak ellen. A célba érkezést követően a fi­nálé előtt esélytelenebbnek tar­tott hajó legénysége azonnal pezsgőt bontott, s megkezdődött az ünneplés.- Hihetetlenül büszke vagyok arra, amit elértünk - mondta Russel Coutts kormányos, aki sorozatban harmadszor nyerte meg a világ leghíresebb és leg­régibb vitorlásversenyét, 1995- ben a Black Magic-kel, 2000- ben pedig éppen a Team New Zealanddal lett első. - A sikert elsősorban annak köszönhet­jük, hogy nincs igazán gyenge pontunk. A címvédőt kormányzó Dean Barker természetesen csalódot­tan vette tudomásul a kudarcot, de sportszerűen elismerte, hogy jobb volt a rivális.- Fenomenális teljesítményt nyújtottak, végig ők irányították a küzdelmet, s teljesen megér­demelten hódították el a kupát - mondta. _____g A VI LÁG SPORTJA MAGABIZTOS DALLAS. Az észak-amerikai profi kosárlabda­bajnokság (NBA) legutóbbi já­téknapján: San Antonio Spurs- Sacramento Kings 108-100, Wa­shington-Chicago 101-93, Dal­las-Memphis 114-87, Phoenix- New Orleans 92-97, Los Angeles Clippers-Seattle 101-109, Golden State-Detroit 92-90. CLUSTERS SIKERE. Az 585 ezer dollár összdíjazású egye­sült államokbeli női tenisztorna elődöntőjében Clijsters (belga, 2.) 6-3, 7-5-re nyert Shaughnes- sy (amerikai) ellen. A győztes a Szugijama (japán) - Stevenson (amerikai) párharc továbbjutó­jával találkozik a fináléban. ÖSSZETETTBEN KOSTELIC. Meglepetésre az osztrák Brigitta Obermoser nyerte a női szuper- óriásműlesikló Világkupa auszt­riai, innsbrucki versenyét. Ered­mények: 1. Obermoser (osztrák) 1:28.06 p, 2. Montillet (francia) 1:28.27, 3. Götschl (osztrák) 1:28.32. A szakági Vk állása: 1. Montillet 467 pont, 2. Götschl 408, 3. Putzer (olasz) 294. Az összetett VK állása: 1. Kostelic (horvát) 1412,2. Dorfmeister (osztrák) 887, 3. Putzer 847. NÉGYSZER HOSSZABBÍTÁS. Az észak-amerikai profi jégko­rongliga (NHL) legutóbbi játék­napján négy mérkőzésen volt hosszabbítás: Los Angeles-Atlan- ta 4-1, Boston-Philadelphia 2-3 (hosszabbítás után), Nashville- Chicago 5-4, Colorado-Pittsburgh 4-1, New York Islanders-Buffalo 2-1 (hosszabbítás után), New York Rangers-Florida 5-2, Toron­to-Carolina 4-1, Columbus-Ed- monton 3-3, Montreal-Vancou­ver 1-1 (hosszabbítás után), Otta- wa-Tampa Bay 1-2, New Jersey- Washington 2-1 (hosszabbítás után), St. Louis-Minnesota 2-0, Calgary-San Jose 4-3. ________■

Next

/
Thumbnails
Contents