Tolnai Népújság, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-21 / 67. szám

4. OLDAL M E GYE I TÜKÖR 2003. Március 21., péntek Megújult az idősek otthona Végleges működési engedélyt várnak A bonyhádi Gondozóház lakói a megújult környezetben Bonyhád Megújult az Idősek Gondozó­háza. A felújítástól mind az otthon dolgozói, mind lakói a végleges működési engedélyt várják. Apró-cseprő csinosíta­ni való akad még az intéz­ményben, amelyhez Ősziró­zsa Alapítványuk támogatói­tól segítséget remélnek. A történet 1990-ben indult, ami­kor Bonyhádon, az akkori előírá­soknak megfelelően létrehozták a szállást biztosító idősek otthonát. Ez azt jelentette, hogy szállást adott ugyan az intézmény, de nem folyamatosan, hét végén ott­honukba távoztak lakói. A válto­zás 1997-ben következett be, ez időponttól gondozóházként mű­ködik, amely átmeneti ellátást biztosít - mondja Pál Krisztina, az otthon vezetőhelyettese. Egy évre kapnak elhelyezést a jelentkezők, s ha ezután sem oldható meg sa­ját családjukban az ellátás, újabb egy évre felveszik őket, segítik szociális otthonban történő elhe­lyezésüket. Az intézménnyel szemben támasztott követelmé­nyek időközben változtak, ezért egyre inkább nem felelt meg a KAPOSSZEKCSÖ. Az Ipari Parkban működő Kapos Innová­ciós Transzfer Központban pén­tek délelőtt tíz órakor kezdődik az a konferencia, melynek Tolna, Somogy és Baranya megyéből ér­kező résztvevői az Európai Unió­hoz 2004-ben csatlakozó orszá­gok önkormányzatainak és civil szervezeteinek jövőbeni szerepé­ről hallgathatnak meg tájékozta­tót a Pécsi Egyetem oktatóinak és a Belügyminisztérium munkatár­sainak előadásában. SZEKSZÁRD. Tegnap elveszett egy kulcscsomó (két gyermek fotójával) és egy utazási bérlet, Szekszárd központjában. A tu­lajdonos kéri a becsületes meg­találót, hogy a talált tárgyakat adja le a sajtóház portáján. DUNASZENTGYÖRGY. Az önkormányzat tavaly ötmillió fo­rintot nyert pályázaton számító- gépes hálózat kialakítására. A polgármesteri hivatal dolgozói a hálózat üzemeltetéséhez szüksé­ges ismeretek elsajátítására szá­mítógép kezelői tanfolyamon vesznek részt, az ötven órás. kép­zés április végén fejeződik be. SZEKSZÁRD. A csoda benned van! - címmel tart előadást Do­monkos Józsefné (Piroska) a Babits Mihály Művelődési Ház Életreform- Wubjában március 25-én, kedden 18 órakor. A szervezők várják a téma iránt érdeklődőket. ■ törvényben előírt feltételeknek, így a gondozóház csak ideiglenes működési engedéllyel rendelke­zett. Az önkormányzat - sikeres pá­lyázattal nyert összegből és saját erő felhasználásával - 2002. de­cemberében kezdte meg az átala­kítást, mely a napokban fejező­Tolna megye A vállalkozások adókedvezmé­nyei mellett Pakson az idei költ­ségvetésben 20 millió forint áll rendelkezésre a gazdaságfejlesz­tési céltartalékból arra a pályázat­ra, amelyet új munkahelyek létre­hozására hirdettek meg - mondta el Barnabás István, a gazdasági bizottság elnöke. A pályázatot kis- és közepes vállalkozások szá­mára írták ki. Azok a cégek, vál­lalkozók nyújthatnak be pályáza­tot fejlesztéseikhez, amelyek leg­alább három fővel növelik az elő­ző év végi bevallásukban szerep­lő foglalkoztatott létszámukat öt évre. Egy új munkahelyre 500 ezer forint pályázható, ez lehet vissza nem térítendő és visszafi­zetendő támogatás is, amelyhez 30 százalék önerő szükséges. Ez a támogatási forma három éve lé­tezik, az eddigi tapasztalatok kedvezőek. A feltételek szigorú­ak, a pályázat benyújtásához szá­mos igazolást kell csatolni, az el­nyert támogatás felhasználását pedig alaposan ellenőrzik. Előnyt dött be. Orvosi szobát, a lét- számhnak megfelelő számú szó-, ciális helyiséget, a dolgozóknak pihenőt és öltözőt, új mosókony­hát, látogatókkal való találkozók­ra ízléses termet alakítottak ki. Pál Krisztina és munkatársai re­ménykednek abban, hogy a leg­újabb értesítés immár a végleges élveznek azok a vállalkozások, amelyek ipari vagy mezőgazdasá­gi feldolgozó üzemet létesítenek vagy fejlesztenek, középfokúnál alacsonyabb képzettségű munka- nélkülieket, vagy középfokú vég­zettségű nőket alkalmaznak - mert a felmérések szerint ezeken a területeken kritikus a foglalkoz­tatás helyzete. Nem részesülhet­nek ebben a támogatásban azok a cégek, amelyeknek az ipari park­ban van a telephelyük, mert ott más támogatási formák vannak érvényben. A megyeszékhelyen a nagyobb munkahelyteremtő beruházáso­kat egyedi megállapodások alap­ján támogatják. Az eddigi gyakor­lat szerint ez lehet ingyenes telek, adókedvezmény, vagy adóelenge­dés meghatározott időre. Az adó­ról szóló helyi rendeletben kétfé­le normatív támogatás szerepel. A munkahelyteremtés rendsze­rint beruházással jár, ezért min­den 50 millió forint feletti beruhá­zás 20 százaléka leírható az adó­alapból. Ha a beruházás nem egy év alatt készül el, a kedvezményt működési engedélyt fogja tartal­mazni. Mint mondják, a meg­újult épületben apró-cseprő csi­nosítani való meg akad, s remé­lik, hogy az Őszirózsa Alapít­ványt támogatók adományaikkal ehhez és az idősek tartalmas sza­badidő eltöltéséhez is hozzájárul­nak. PÁL ÁGNES az adott évben aktivált rész után lehet igénybe venni - válaszolt kérdésünkre Németh Zoltán al­polgármester. Dombóváron a társas vállalko­zásoknak kiszabott iparűzési adó mértéke nem éri el a törvényben meghatározott felső határt, ked­vezményt kapnak azok a cégek, melyek növelik alkalmazottaik számát. Bonyhád önkormányzata a kezdő vállalkozóknak, vállalkozá­suk megkezdése évében 100 szá­zalékos adókedvezményt biztosít, nem kell fizetniük a vállalkozók kommunális adóját, valamint a iparűzési adót. A vállalkozás mű­ködésének második évében ez a kedvezmény 50 százalék. Tolnán a vállalkozások letele­pítése érdekében elsősorban a közművekkel kapcsolatos ked­vezményeket biztosít az önkor­mányzat. Az újonnan települő cé­gek esetében a város egyedi elbí­rálás alapján járul hozzá a köz­műfejlesztés költségeihez. Amennyiben már meglévő telep­helyre érkezik egy vállalkozás, abban az esetben nem kell víz- és csatornamű fejlesztési hozzájáru­lást fizetnie a cégnek. Ha egy új beruházás során a vállalkozás je­lentős közműberuházást végez, akkor adókedvezményben része­sül. RG, IHI, GR, PÁ, ES Kedvezmények a munkahelyteremtéshez Pakson félmillió forinttal támogatják a létszámnövelést A foglalkoztatás növelése nem kifejezetten önkormányzati feladat, ennek ellenére szinte minden város programjában szerepel. A pénzügyi lehetőségek szűkössége miatt a támoga­tások többnyire adókedvezményeket jelentenek. Kivétel Paks, ahol az önkormányzat félmillió forinttal járul hozzá egy új munkahely létesítéséhez. Papp Lajos professzor Ammanban rekedt Pécs-Amman Sokan aggódnak a pécsi szív­sebész professzor miatt, hi­szen hétfő óta nem ad életjelt magáról. Felesége is megerő­sítette, hogy valójában nem tud róla közelebbit, és várja, hogy megérkezzen. Hétfőn jelezte Papp Lajos Széche- nyi-díjas szívsebész professzor, hogy visszafordult iraki béke­missziójáról, s erről a Pécsi Tudo­mányegyetem szívgyógyászati klinikájának irodavezetője értesí­tette a sajtót, mindenféle kom­mentár nélkül. Dobos Józsefné irodavezető tegnap kérdésünkre elmondta, hogy ennél többet most sem tud Papp Lajosról, az­óta nem beszélt vele, s arra sem hatalmazta fel a felettese, hogy bármit nyilatkozzon. Annyit azonban elmondott, hogy a klini­kát, illetve a professzor Pécsett hagyott mobiltelefonját rengete­gen hívják, s majdnem minden hangból az aggodalom érződik, nem is beszélve a szívsebész be­tegeiről. Dr. Vargha Zsuzsanna, a pro­fesszor felesége lapunknak el­mondta, hogy férje - bár vett egy új telefont kifejezetten erre az út­ra - végül nem vitt magával ké­szüléket, így ő sem tud többet, mint ami a férje közleményében megjelent. Mindenesetre várja és reméli, hogy hamarosan ismét Magyarországon lesz. Hosszas telefonálás után sike­rült elérnünk Magyarország jor- dániai ügyvivő nagykövetét, dr. Herencsár Lajost, áld elmondta, hogy éppen tegnap a déli órákban találkozott Papp professzorral, aki jó egészségnek örvend. Több megkeresés is érkezett a követ­ségre, de számára úgy tűnt, hogy Papp Lajos egyelőre senkivel sem óhajt szót váltani, s majd az álta­la megszabott időben és helyen minden bizonnyal elmondja, hogy miért fordult vissza útjáról. Arról, hogy a professzor mikor ér­kezhet haza, Herencsár Lajos sem tudott semmi közelebbit, csupán jelezte, hogy a visszaútra szóló repülőjegy júniusra szólt, s a csere meglehetősen nehézkes dolog. Sok a térségben az utas, kevés a repülő és az időjárás sem igen kedvez. Nagyon hideg van, viharos szél fúj és egész éjjel esett Ammanban a hó. kozma ferenc A súlykorlátozás végnapjai? Megkezdődött a bekötőút javítása Bogyiszló, Szekszárd Elvileg elképzelhető, hogy a jövő héten feloldják a Tolna­bogyiszlói út két héttel ez­előtt elrendelt súlykorlátozá­sát. Az út javítása tegnap kez­dődött. A megyei közútkezelő kht. már­cius 6-án rendelte el a 12 tonnás súlykorlátozást a Tolnát Bogyiszlóval összekötő úton. Az ok: az út alépítményei átáztak, teherbírásuk drámaian csökkent. A súlykorlátozás nélkül az első­sorban a bogyiszlói dunai kikötő­be irányuló teherforgalom hely­rehozhatatlan károkat okozha­tott volna a pályaszerkezetben. A nagy teherautók, kamionok kvázi kitiltásának Tolna és Bogyiszló lakossága örült, a kikö­tőt üzemeltető Blóker Rt.-nek azonban jelentős veszteséget okozott a teherforgalom korláto­zása. Baka József, az rt. elnöke tegnapi érdeklődésünkre el­mondta: a társaság folyamatosan tartotta a kapcsolatot a közútke­zelővel, és kezdeményezte a súlykorlátozás minél előbbi felol­dását, azaz veszteségei mérséklé­sét. Ennek érdekében az rt. és partnerei társadalmi munkát is felajánlottak az út javításához. Fülöp János, a közútkezelő kht. osztályvezető-helyettese la­punkkal azt közölte, hogy tegnap megkezdődött az út javítása, amelyben a kht. szakemberei irá­nyításával az rt. és más cégek munkagépei is közreműködnek. A szakember úgy fogalmazott, hogy a csapadékmentes időjárás­nak köszönhetően az út alapja „jó úton van a kiszáradás felé”, és ha a javítások elkészülnek, illetve a meteorológiai viszonyok továbbra is kedvezőek maradnak, elvileg elképzelhető, hogy a jövő héten feloldják a súlykorlátozást. El­mondta azt is, hogy ha a Blóker Rt. nem kezdeményezi a helyreál­lítást, a bogyiszlói bekötőút javítá­sával még vártak volna, hiszen először általában a forgalmasabb utak javítására kerítenek sort, -s­Vértes András a Szalonban Gazdasági kilátások és az uniós csatlakozás címmel tart előadást dr. Vértes András, a GK1 Gazdaságkutató Rt. elnöke a Szekszárdi Vállal­kozói Szalon következő klubestjén. A rendezvény március 26-án 18 órakor kezdődik a Hotel Korona éttermében. A hagyományoknak megfelelően a bevezető előadást kötetlen beszélgetés követi, majd a klubest vacsorával zárul. ■ Egy egészségügyi centrum tervei Megoldódhat a gyermekorvosi rendelés kérdése is Egészségügyi centrumot kíván szertárat üzemeltető vállalkozf hat a képviselő-testületnél, his; nyal küszködő önkormányzat segítséget jelenthet. DUNASZENTGYÖRGY A Rákóczi utcában álló gyógyszer- tár épületét és berendezéseit, vala­mint a szolgálati lakást jelenleg bér­li a patikát üzemeltető betéti társa­ság. A közelmúltban írásban jelen­tette be az önkormányzatnak, hogy szándékában áll megvenni ezeket és további fejlesztési céljait is ismer­tette. A szomszédos telken már félig készen áll a vállalkozó tulajdonában lévő épület, amelyben két orvosi rendelőt, korszerű várószobákat és egy gyógykészítményeket árusító létrehozni a faluban a gyógy- i. Szándéka támogatásra talál- sen a költségvetési forráshián- gondjainak megoldásához ez üzletet alakítanak ki. Hencze Sán­dor polgármester mindenképpen tá­mogatásra érdemesnek tartja a vál­lalkozó elképzeléseit. A jelenlegi pa­tika eladásából egyrészt pénzhez jutna az önkormányzat, amelyet a polgármester elképzelései szerint semmiképpen nem működési cé­lokra, hanem fejlesztésekre - példá­ul útépítésre - használnának fel. En­nél is fontosabb azonban, hogy a fa­lu lakossága szakorvosi ellátáshoz jutna, amelynek finanszírozása nem terhelné a község költségvetés­ét. Heti egy-két alkalommal aku­punktúrás, fizikoterápiás, gyermek légzésszervi és allergia szakrendelé­seknek adna helyt az új rendelő. Végképp megoldódhatna a falu egyik legnagyobb gondja, a gyer­mekorvosi praxis sorsa is - mondta a polgármester. A gyermeklétszám ugyanis kicsi, nem tud eltartani egy gyermekorvost, tizenkét év alatt hatszor cserélődött emiatt az orvos. Az új egészségcentrumban lehető­sége lenne kevesebb óraszámban, de a hét minden napján rendelnie egy gyermekorvosnak. Az elképze­lések egyelőre a képviselő-testület döntésére várnak, s alapos előkészí­tést igényelnek. A testület megbízta a polgármestert a vállalkozóval tör­ténő részletes tárgyalásra, a gyógy­szertár épületének felértékeltetésé- re. Rákosi Nagycsaládosok a szerkesztők Szekszárd A Nagycsaládosok Tolnai Egyesülete tegnap a Tolnai Népújság szerkesztőségébe látogatott. A sajtóházba betérő tolnai nagycsaládosok megnézhették az irodákat, végigkövethették az újságkészítés folyamatát, beszélhettek a napi szerkesz­tővel, akinél elérték, hogy a 4. oldalra kerüljön a róluk szóló írás, profi fotó készült róluk, amelyen sajnos nem látszik mindenki, (de akik látszanak azok jól néznek ki). Sokat dol­goztak eme cikk elkészítésén. Ajándékot is kaptak a Népúj­ságtól. Köszönik a lehetőséget, hogy megnézhették a szer­kesztőséget és megismerhet­ték az újságírás tudományát. A * i A »

Next

/
Thumbnails
Contents