Tolnai Népújság, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-12 / 60. szám
4. OLDAL MEGYEI TÜKÖR 2003. Március 12., Szerda HHfl HÍREK UTAZÁS 2003. A dombóvári kistérség szállásadással és vendéglátással foglalkozó vállalkozóit tömörítő Kék Csillag Turisztikai Egyesület csütörtök délután öt órától ülésezik a Német Közösségi Házban, ahol a budapesti vásárvárosban március 20- án kezdődő „Utazás 2003” kiállításon való részvételről és Gunarasfürdő jövőjéről lesz szó. PÁLYÁZÓK. Kapospulán, a községháza dísztermében csütörtök este öt órakor kezdődik a képviselőtestület következő ülése, melyen a dombóvári rendőr- kapitányság vezetője, dr. Szíjártó István alezredes beszámol a falu bűnügyi és közbiztonsági helyzetéről, szó lesz az önkormányzat idei költségvetéséről, valamint azok a pályázók is bemutatkoznak, akik szeretnék elnyerni a jegyzői állást. CIVIL SZERVEZETEK. Szabó Loránd, dombóvári polgármester csütörtök délután három órára a városháza dísztermébe várja a helyben működő civil szervezetek vezetőit, akikkel arról a 2,5 millió forintos keret felosztásának az elveiről kíván egyeztetni, melyet az önkormányzat biztosít az idén a számukra. VÉRADÁS. Csütörtök reggel fél nyolctól délután két óráig Dombóváron a Városi Kórház munkatársai véradásra várják azokat, akik segíteni szeretnének embertársaikon. Nem védett a hóvirág Tövestől kihúzni tilos! Bár a Berni Nemzetközi Egyezményben szerepel, hazánkban nem védett növény a hóvirág. Ennek ellenére tilos tövestül szedni, és a védett területeken letépni. A tavasz első növénye a hóvirág, így különösen kedveljük, szívesen állítunk belőle egy csokorral a vázánkba. Eddig kevés embernek jutott eszébe, hogy kár letépni, mert ott van a legjobb helyen, ahol kibújt a földből. Az elmúlt napokban aztán sztár lett a hóvirágból, a média „szárnyra kapta”, mondták róla, hogy védett növény, tilos leszedni és büntetést kap, aki árulja. A hír csak félig-meddig igaz. Nem védett növény a hóvirág, mondta dr. Kalotás Zsolt, a Környezetvédelmi Minisztérium Termé- A tavasz első hírnökei szetvédelmi Hivatalának osztályvezetője, aki egyébként alapítója és elnöke is a Magyar Természetfotósok Szövetségének. Kérdésünkre elmondta:, a hóvirág ugyan szerepel a Berni Nemzetközi Egyezmény mellékletében, mint védett növény, Mi számít védett területnek? Védett területnek az számít, melyet a nemzeti park, a tájvédelmi körzet, vagy akár a helyi önkormányzat annak nyilvánít és azt táblával is jelölik. Védett területen minden védettnek számít, a növényzet, az állatvilág is és csak engedéllyel (közös érdek, kutatási cél, stb.) lehet ott növényt letépni. de nálunk csak a védett területen nyíló faj számít védettnek. A piacon, utcán árult hóvirágról nehéz megállapítani hol termett, így nálunk nem büntetik az árusítását, mondta a szakember. Aki védett területről szakít le virágot és tetten érik, az sza- bálysértésre számíthat, a helyszíni bírság tízezer forint. Az ibolya és a gyöngyvirág sem védett növény, de a tőzi- ke az igen. Hol nyílik a hóvirág? A nyirkos, sziklás erdőket szereti, de jól érzi magát a tölgyesben is. Keiet-Európá- ban már nagyon ritka, de Dél-Európában van belőle bőven. Az amarilliszfélék családjába tartozik. Minden országban tilos tövestől szedni. Az ügyészek gyorsan döntenek DUNASZEKCSŐ. Ha az ortodox püspökségnek sikerül forrást szereznie a munkához, statikai megerősítés vár a település szerb templomára. A Duna- parti település 18. századi szerb temploma leromlott állapotba került, mivel több évtizede nem fordítottak rá gondot. ■ Útépítés a fő cél Fadd Kezelhető a faddi költségvetés idei, mintegy 24 millió forintos működési hiánya - mondta Kocsner Antal, Fadd polgármestere. A nagyközségnek lehetősége van „házon belül” is megtakarításokat eszközölni, és pályázatot nyújtanak be az önhibáján kívül hátrányos helyzetben levő települések megsegítését célzó alaphoz is (önhiki). A működési hiány mellett 32 millió forint jut fejlesztésre, amely összeg még növelhető pályázat útján elnyert pénzekkel. Faddon idén a szilárd burkolatú utak építése kap prioritást. A fő cél mellett sor kerül a még hátralevő intézményfelújítási munkára is, a templom melletti óvoda parkettázására.-ESA 60 nap feletti ügyintézés ritka, mint a fehér holló i 1 n nnniT mnnirnnnn íz 1/ ic fönn tmprr'il'itAl/ tocTil/ SZEKSZÁRD Országosan 10, négy megyében, köztük Tolnában is több mint 20 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma. Hatvan nap feletti ügyintézés ritka, mint a fehér holló, fogalmazott a fő- ! ügyész. Az eljárást gyorsító intézmények közé tartozik az úgynevezett bíróság elé állítás, tavaly ebben is előbbre léptek. Indítványozni lehet még a tárgyalás mellőzését, amiben mindig is jobbak voltak az országos átlagnál. A két kategóriába, vagyis a gyorsított eljárások közé tartozik az bűnügyek 36 százaléka. A váderedményesség Tolna megyében 96,5? százalékos, ami azt jeTOLNfl MEGYEI BŰNÖZÉSI ADATOK 2001 2001 Ismertté vált bűncselekmények számt 10.757 8521 10 ezer lakosra jutó közvádas bűncselekmények száma 440.8 340.í Bűntettek aránya 44.25 29.9°/ Befejezett emberölés _______________________2 lenti, hogy 100 vádlott közül még négyet sem mentenek fel. A magánjogi és közigazgatási szakágban a munka nagy részét a Tegnap értékelték az elmúlt évi munkát a megye ügyészei. A beszámoló tartalmi kérdéseiről dr. Magyar Pál megyei főügyészt kérdeztük. Tolna megyei bűnügyi helyzete sokkal kedvezőbb, mint az országos. Országosan 10, négy megyében, köztük Tolnában is több, mint 20 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma. Ennek ellenére az átfutási idő miatt az ügyészség munkája alig lett kevesebb, ami feszített munka- _ tempót kívánt a megye ügyészeitől. A megye sajátosságai közé tartozik, hogy egy munkaterületen egy ember dolgozik, ha valaki kiesik a munkából, nehéz a pótlása, különösen a városi ügyészségeken. Az ügyészi munka eredményességével kapcsolatban sok mutató létezik. Az egyik legfontosabb a gyorsaság, e tekin- _ tétében Tolna megye évek óta az elsők között van az országban. A büntetőügyek 97,7 százalékát tavaly is 30 nap alatt feldolgozták. Az országos átlag 91 százalék. vizsgálatok teszik ki. A kötelezően előírtak mellett saját vizsgálatokat is vállaltak. A polgári jogi tevékenységben és a törvényességi kérelmek tekintetében éppúgy, mint vizsgálatok kapcsán az ügyészi intézkedéseket az érintett szervek elfogadták. Nagy előrelépést jelent a munkafeltételekben, ha Tamásiban átadják a rendőrséggel közösen felújított épületet -, mondta a főügyész. Országosan a legjobbak között A tanácskozáson részt vett Varga Zs. András, a legfőbb ügyész helyettese, aki elmondta, hogy az igazságügyi szervezetek közül az _ ügyészség dolgozik a leghatékonyabban, törvényesen és a leggyorsabban. A mutatók picit még tovább javultak, s főügyészségek közül a Tolna megyei magasan átlag feletti teljesítményt nyújtott az elmúlt évben is. A megyei bíróság épületének felújítása megkezdődött. Kérdésünkre, mi lesz a főügyészég épületrészével, a legfőbb ügyész helyettese el- _ mondta: a beruházási keret 2 milliárd forintról 670 millió forintra csökkent, tehát az idén egyeüen új beruházást sem tudnak elkezdeni. IHÁROSI IBOLYA Régiós túraútvonal Európába Mire lehet pályázni a régióban? Idén ötféle pályázatból válogathatnak a turisztikai vállalkozók régiónkban a Széchenyi turizmusfejlesztési programban. Dél-Dunántúl Tekintettel a közelgő uniós csatlakozásra, a turizmus állami irányítása fokozott figyelmet szentel idén a regionalitás erősítésének - hangzott el a Dél-dunántúli turisztikai régió pályázati lehetőségeiről tartott sajtótájékoztatón. A regionális pályázati témák meghatározásánál alapvető cél volt az ágazat hosszú távú fejlesztésének megalapozása és összehangolása az országos fejlesztési elképzelésekkel. Elhangzott: a turizmus fejlesztésének egyik legfontosabb célkitűzése a turisztikai szolgáltatók közötti gazdasági együttműködés hálózatszerű kiépítésének elősegítése, a túraútvonalak állomáshelyeinek fejlesztése, a kézművesek bemutatóhelyeinek kialakítása és a higiénés feltételek javítása. Ezekre akár ötmillió forint támogatási összeg is elnyerhető. A másik pályázaton rendezvények támogatására nyerhető pénz. A Dél-dunántúli régió programjaira kétmillió forintot kaphat a pályázó. Emellett ismét lehetőség nyílik a kulturális és természeti adottságok turizmusba történő bekapcsolását, hasznosítását és értékelését segítő marketingmunka támogatására. Az imázsépítésre 2-3 millió forint pályázható meg a Széchenyi-programban. A szakemberek szerint a turisztikai kereslet növekedése és a magas színvonalú támogatások indokolják a munkaerőképzés fejlesztését is. Egy pályázati kiírás célja éppen a nemzetközi projektek keretében megvalósuló turisztikai programokban való részvétel támogatása, valamint a Dél-dunántúli régió területén kiemelt jelentőséggel bíró turisztikai termékekhez kapcsolódó oktatás elősegítése. Egy személy egy éves képzéséhez 120 ezer forint az elnyerhető támogatás. A zöldterületek növelése és a települések kulturált, vonzó megjelenése turisztikai szempontból is fontos feladat. A vendégváró települési arculat kialakításra 2 millió forint nyerhető el. Hegyi Zsuzsanna marketing igazgató elmondta: a régióban elnyerhető öt pályázati lehétőség mellett nyolc központi és tíz más tárcákkal közösen kiírt pályázati lehetőség is a turisztikai vállalkozók rendelkezésére áll. A regionális pályázati kiírások formanyomtatványai akár a Miniszterelnöki Hivatal www.kancellaria.gov.hu című honlapjáról is letölthetők. A pályázatok beadása folyamatos, első szakasza 2003. április 30-án, második szakasza 2003. augusztus 31-én zárul. A pályázatokat először júniusban, majd a pályáztatás lezárását követően bírálják el. TAKÁCS ZOLTÁN Több ezer hektár víz alatt Csökkenő vízállások a folyókon, csatornákon Tolna megye Több ezer hektárnyi földet borít a belvíz Tolna megyében. A vetések esetleges pusztulásáról egyelőre nem tudnak a megyei földművelésügyi hivatalban. A tavaszias időjárás beköszönte után nőtt a víz alatt levő területek nagysága, ugyanakkor a vízfolyások vízszintje általában csökken a megyében, ez alól csupán a Szekszárd-bátai belvízi öblözet felső része (Sárpilistől a Sió vonaláig) jelent kivételt - tájékoztatta lapunkat Klingl Béla, a KDT. Vízig. szekszárdi szakaszmérnökségének vezetője. Mivel a hó nagy része már elolvadt, ha nem lesz jelentősebb eső, belvízvédelmi szempontból nem kell különösebb problémára számítani. A múlt hét első felének állapotait tükröző adatok szerint Tolnában 7,5 ezer hektár földet borított víz, további 25-30 ezer hektáron a talaj erősen átnedvesedett - közölte érdeklődésünkre Kalácska Péter, a megyei földművelésügyi hivatal osztályvezetője, hozzátéve, hogy azóta valószínűleg változott a helyzet, e hét végére készül el egy reálisabb helyzetképet adó, aktuális összesítés. Elsősorban a sárközi, a Duna-menti, a Kapos- Koppány környéki, illetve egyes völgységi területeken levő termőfölddel rendelkező gazdáknak okoz problémát a belvíz. Kalácska Péter elmondta, hogy míg a bevetetlen területeken a munkák elkezdését késlelteti a túl nedves talaj, egy hosszabb ideig tartó vízborítás viszont a vetések létét veszélyeztetheti. Ebben az esetben ugyanis kipállhatnak, elpusztulhatnak a növények. Egyelőre azonban ilyet nem tapasztaltak.____________-sLukács Mária kiállítása Bonyhád Lukács Mária székesfehérvári képzőművész festményeiből és grafikáiból nyitottak kiállítást a bonyhádi művelődési központban, mely Seleljo Irén zongorajátékával kezdődött. A bemutatott alkotások témái az ember és természet közötti kapcsolat körül mozognak, s többféle ábrázolási módot és technikát vonultatnak fel. A tárlatot Lönhard Ferenc ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. A kiállítás március 28-ig látogatható, hétköz- naponként 10-17 óráig. ________■ A tavasz első szép pillanata! Akciós készletünket az alábbi kedvezménnyel kínáljuk: Peugeot 206 150.000 - 200.000 Ft Peugeot 307 200.000 - 400.000 Ft Peugeot 406 500.000 Ft Peugeot Partner 200.000 Ft Peugeot Expert tgk 230.000 Ft Keresse fel márkakereskedéseinket, ahol - rendkívüli áraink és finanszírozási konstrukcióink láttán - garantáltan óriási, kellemes meglepetés várja! AUTÓSZIGET PEUGEOT MÁRKAKERESKEDÉSEK Pécs, Siklósi út 122. Tel.: 721550-550 Szckszárd, Rákóczi út 198. Tel.: 741529-888 jT^lTi MáT* C Dombóvár, Gagarin u. 30. Tel.: 741566-000 I SZÉLVÉDŐ Szalsüzlet és szakszerviz Szélvédők és oldalüvegek személy- és tehergépkocsikhoz raktárról ill. rövid határidőre. Azonnali helyszíni beépítés, GARANCIÁVAL! AKKUMULÁTOR SZAKÜZLET Ajánlatunk: Ü VARTA • Olcsó, töltött akkumulátorok • Ingjenes beszerelés, töltésellenőrzés • Autólámpák, kiegészítő lámpák, utángj'ártott karosszéria- elemek raktárróyiletve24 órás beszerzéssel • Armafilt, UFI szűrő szaküzlet • Szűrőbetétek minden gépkocsihoz • Fuchs és Fina motorolajok A nálunk vásárolt olajat és szűrőbetétet INGYENCSERÉLJÜK. A Hungerte Bittosrió saeuötíéses partnere I PÉCS, SIKLÓSI in 18. (a vágóhíd parkolóval szemben) fe**- ' Tel: (72)510-894, 510-893 Nyitva; H-P: 830-17.00-ig, Sz: 8.3O-12.O0-ig