Tolnai Népújság, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-20 / 66. szám

4. OLDAL MEGYEI TÜKÖR 2003. Március 20., csütörtök Roham Szekszárdon, az adóhivatalban Az adózók 30 százaléka hagyta az utolsó napra a bevallását Ma éjfélig kell postára adni, bosszúságára. Volt aki arra hivat- vagy személyesen átadni az kozott, hogy nincs pénze köny- adóhivatali kirendeltségeken velőt fogadni és csak amiatt ön- a bevallásokat. Az idén, akár- bevalló, hogy eladott egy ingat- csak a múlt évben, nagyon so- lant. Az idén is, akárcsak az el- kan hagyták ezt a kötelezett- múlt években sokan hagyták az ségüket az utolsó pillanatra, utolsó napokra a bevallásuk le­adását, március 19-én, egy nap- Szekszárd pal a határidő lejárta előtt, az ön­adózók 73 százaléka teljesítette Zsúfolásig megtelt tegnap a szék- korábban a kötelezettségét, közel szárdi adóhivatal nemrégiben fel- 30 százalék pedig az utolsó nap­újított ügyfélszolgálata. És bár ra hagyta azt. A tapasztalatok egyszerre 16 ablaknál tudták fo- szerint a bevallások 4 százaléka gadni az adózókat, várakozniuk hibás. kellett az érintetteknek. Ennek Március 20-án, csütörtökön, részben az volt az oka, hogy az reggel 8 órától este 6 óráig fogad- adózók közül sokan az ügyfél- ják az érintetteket a szekszárdi szolgálati szakember segítségé- adóhivatalban, illetve postán is vei, ott a helyszínen töltötték ki a fel lehet adni az adóbevallást, bevallásukat, a többiek nem kis mauthner Tegnap már sokaknak várakozniuk kellett fotói gottvald károly Hírek DOMBÓVÁR. Az ország legis­mertebb endokrinológus szak­emberei tartanak előadásokat a Városi Kórház belgyógyászai­nak és a kistérségben dolgozó családorvosoknak a művelődési házban péntek délután három órakor kezdődő konferencián. PAKS. A Jövő drogok nélkül Alapítvány támogatásával mű­ködő Szülőklub kirándulást szervez március 22-én, szom­baton Budapestre a Közlekedési Múzeumba és a Lézerszínház­ba. A programon mintegy ötven gyermek és szülő vesz részt. DOMBÓVÁR. A városban mű­ködő három középfokú oktatási intézmény pénteken közösen rendezi meg az Európai Iskolák Napját. Az 516-os számú Ipari Szakképző Intézet és Szakkö­zépiskola sportcsarnoka dél­előtt tíz órától tizenöt csapat fo­citornájának ad otthont, az Ily- lyés Gyula Gimnáziumban pe­dig EU-vetélkedőn vesznek részt a diákok. SIÓAGÁRD. Tévesen jelent meg dr. Urbán András, a Hegy­községek Nemzeti Tanácsa el­nöke sióagárdi előadásának idő­pontja, amelyre valójában csü­törtökön 17 órától kerül sor. SZEKSZÁRD. A Tolna Megyei Pedagógiai Intézet égisze alatt valósul meg március 20-án, csütörtökön délután Szekszár­don, a PTE Illyés Gyula Főisko­lai Kar E épültében A magyar nyelv napja című rendezvény. A 13.30 órakor kezdődő ünne­pélyes megnyitó után 13.45 órától Tüskés Tibor író tart előadást, majd dr. Nádor Orso­lya egyetemi docens a magyar nyelv EU-ban elfoglalt helyze­tével ismerteti meg a közönsé­get. Pályázatok gépekre, telepítésekre Agrártámogatások: hiányzik a megyei keret Az idén is, akárcsak az elmúlt években pályázhatnak a ter­melők tavaszi és őszi telepítésű ültetvényekre, gépek vásár­lására és építési beruházásra. Ennek ellenére több változás­sal is számolniuk kell azoknak, akik pályázni szeretnének. Megyei körkép Március 31-ig lehet beadni a megyei földművelésügyi hivatalhoz a tavaszi telepí­tésű ültetvényekre a pályá­zatokat, tájékoztatta la­punkat Rutkai Géza vezető főtanácsos. A következő határidő: április 30-a, eddig lehet az építési beruházásokra pályáz­ni, illetve május 31-e az őszi tele­pítésű ültetvényekkel kapcsolatos határidő. Rutkai Géza elmondta, sem a tavaszi, sem az őszi telepí­tésű ültetvényekre és az építési beruházásokra nem kapta még meg a megyei hivatal azt a kere­tet, melyből a helyi sikeres pályá­zóknak juttathatna pénzt. A me­gyei keretek felosztására később kerül majd sor. Ez gyakorlatilag a pályázókat nem érinti. Bár az első határidő (március 31.) nincs messze, eddig csak két pályázat érkezett a tavaszi telepí­tésre a hivatalhoz, de az érdeklődés ebben a témában is jelen­tős. A gyakorlat az, hogy az utolsó 2-3 napban adják be a legtöbben a pályáza­taikat, mondta Rutkai Géza. Az idén is a múlt évihez hasonló érdeklő­désre számítanak a megyei hiva­talban, amikor 74 volt az elbírált pályázatok száma. Változás az is, hogy eddig géptámogatásokra nem kellett külön pályázatot ké­szíteni. A szükséges nyomtatvá­nyokat a falugazdászoknál és a gépkereskedésekben is beszerez­hetik az érdeklődők. Eddig több mint százan nyújtották be a gép- vásárlási pályázatukat, ebből a héten 26-ot bíráltak el. A gépek vásárlására országos szinten 24 milliárd forintot biztosított a tár­ca, mely addig érvényes, amíg a keret ki nem merül. A tavaszi és őszi telepítésű tá­mogatások az idén dísznövény- termesztéssel bővültek. A határ­idő rövidsége miatt, már évek óta kialakult gyakorlat, hogy a pályá­zó a saját kockázatára, a pályázat benyújtását követően, megkezd­heti a telepítést, akkor is ha még nem kapott visszajelzést a pályá­zatának elbírálásáról. Ebben az esetben azonban azzal is számol­nia kell, előfordulhat, (pl. a pénz­ügyi keret elfogyott) hogy saját erőből kell a telepítést befejeznie. (A telepítéseknél egyébként meg­határozó a szőlő és az alma.) Az építési beruházásra jelenleg még kicsi az érdeklődés, mondta Rutkai Géza. Az idén kikerültek a mezőgazdasági támogatási keret­ből a szarvasmarhára, a sertésre és a baromfira vonatkozó beruházá­sok, ezekre a Sapardon keresztül lehet pályázni. Az ide vonatkozó jogcímek: új építkezéstől a felújítá­sig, magtárak építése, infrastruktú­rák kiépítése. A vissza nem téríten­dő támogatás mértéke 25 százalék, a saját erő pedig minimum a nettó érték 25 százaléka. _________________MAUTHNER Ha tékony munka a Hegyközségben Azon túl, hogy segíti az értékesítést, a szükséges könyvelést, dokumentációt szakmai előadások, bemutatók szervezésével támpgatja tagjait a Paksi Hegyközség, amely e héten tartotta közgyűlését. Paks A Paksi Hegyközség létszáma sta­bil, közel hétszáz tagjának több­sége termelő, kisebb hányada fel­vásárló. A tagság tulajdonában lé­vő ültetvényeken tavaly huszon­hétezer mázsa szőlő termett, en­nek zömét belföldön értékesítet­ték. A tavaly végzett munkáról Kanczler Istvánná elnök számolt be a paksi városházán tartott köz­gyűlésen. A Hegyközség évente kétszer szervez szakmai előadás- sorozatot, tavasszal a szőlőter­mesztésről, növénytermesztés­ről, ősszel a borkészítésről esett szó. A tagság körében népszerű­ek1 a borversenyek, egyet Dunakömlődön, egyet pedig Pak­son rendeznek minden évben. Minden alkalommal nagy az ér­deklődés a szőlőterületen tartott növényvédelmi bemutatók és a közös szakmai kirándulások iránt. Tavaly együtt látogattak el a soproni borvidékre, idén Eger környékére mennek majd. Mind­ezek mellett a Hegyközség haté­konyan látta el feladatait, segítet­te a szőlő értékesítését, szárma­zási bizonyítvánnyal látta el az el­adásra szánt árut és eleget tett el­számolási kötelezettségével a vámhivatal felé. vt Civil igen Európára! A lakóhely is nyerhet a csatlakozással SZEKSZÁRD A szekszárdi Civil Ház is ki­veszi részét a Tolna megyei EU-s kommunikációs straté­gia lebonyolításából. Ennek megfelelően tart az intéz­mény olyan rendezvényeket, melyek az Európai Unióval kapcsolatos ismereteket köz­vetítik az érdeklődőknek. Tegnap egy ilyen programon vehetett részt a közönség. A családias hangulattal jellemez­hető találkozót - mely a Civü igen Európára! címet viselte - Sándor Tamásné, a Tolna Megyei Gyer­mek és Ifjúsági Közalapítvány tit­kára nyitotta meg, közös gondol­kodásra invitálva a résztvevőket, kiváltképp abból a szempontból, hogy a megyeszékhely miként profitálhat a majdani EU-s tagság­ból. Gondolatébresztőnek Heil- mann Józsefné, a megyei önkor­mányzat külkapcsolati osztályá­nak vezetője tartott előadást, fel­villantva azokat a szempontokat, melyek szem előtt tartásával, alko­tó érvényesítésével nemcsak az ország, hanem a szűkebb környe­zet is gyarapodhat az Európa Ház­ban. Az előadó egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy a me­zőgazdaság területén - ennek az ágazatnak Tolna megyében je­lentős súlya van - nincs túlzott ok az elkeseredésre. Ugyanis szá­mos olyan kvóta létezik - legyen szó a vágómarhákról vagy a ga­bonafélékről - ma is, melyet ha­zánk nem is képes kitölteni, jólle­het a lehetőség adott lenne. Az tény, hogy a szerkezet átalakítá­sáról nem ártana gondolkodni, kiválasztva a legjobb megoldást. Szekszárd esetében meghatá­rozó a bortermelés, a hungar- icumokkal - azaz a karakteres és klasszikus, egyedi fajtákkal - va­lamennyi termelőnek jó esélye le­het az uniós piacon. A szeszes italokat illetően több kényes terü­leten sikerült az eredetihez ké­pest jobb kondíciókat kialkudni, legyen szó például az asztali bo­rok minimális alkoholtartalmá­ról, avagy a pálinka háztartáson­ként tartható mennyiségéről. Az euro bevezetése az uniós csatlakozás után nem történik meg azonnal, csak 2007-ben. Az átállás lendületet adhat a gazdaságnak, ugyanakkor kezdetben nem kizárt az inflációnövelő hatása sem, fő- ként a szolgáltatások terén, -szá­Kerisek és gimisek vetélkedése Sajtótörténet a kezdetektől 1848-ig A Perczel Mór Közgazdasági Szakközépiskola győztes csapata: Bognár Zsuzsan­na, Ganzer Edina, Pataki Vivien Bonyhád Az Atheneum 1832-ben jelent meg. Szerkesztői közül ki volt nevelő a Perczel családnál? - erre, s hasonló kérdésekre kellett felelniük a verseny­zőknek a városi könyvtárban megrendezett sajtótörténeti és ismerteti vetélkedőn. A fel­készült középiskolásoknak természetesen nem okoztak gondot a válaszok. Sajtóismereti és történeti vetélke­dőt rendezett a Solymár Imre Váro­si Könyvtár. A megmérettetésre a Perczel Mór Közgazdasági Szakkö­zépiskolából és a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumból hat három fős csapat nevezett. A részt­vevők felkészülésük során megis­merkedtek a sajtó történetének bi­zonyos korszakaival a kezdetektől 1848-ig, az újságírás különböző alapfogalmaival, sajtóorgánumok­kal és azok felépítésével. A vetél­kedőn többek között tudniuk kel­lett, hogy az 1780-ban megjelent Magyar Hírmondó című lapot Bél Mátyás szerkesztette, s hogy a 19. század első fele legjelentősebb fo­lyóiratának, a Tudományos Gyűj­teménynek 1828-tól Vörösmarty Mihály volt a szerkesztője. A fel­adatok nagy részét írásban oldot­ták meg a versenyzők. Legfelkészültebbnek a közgaz­dasági szakközépiskola csapata bizonyult, melynek tagjai Bognár Zsuzsanna, Ganzer Edina, Pataki Vivien voltak. Második helyen Petőfi Sándor Evangélikus Gim­názium hármasa - Sebestyén Ba­lázs, Geisz Tamás és Embersits Judit - végzett. ___________-pal­Az egység hiánya Álláspontkiilönbségek miatt elmarad a demonstráció Szivárványos siker a megyei döntőn Tolna megye Egyelőre nem látszik jele an­nak, hogy erre az évre bérfej­lesztésben részesülnének a BM-dolgozók. Ez természete­sen számos munkavállalót érint érzékenyen, nem vélet­len, hogy szakszervezeteik március 21 -re tiltakozó de­monstrációt helyeztek kilá­tásba. Ez a tüntetés azonban - egyelőre - mégis elmarad, a felek, miután saját berkeiken belül sem egységes az állás­pont, leültek egymással a tár­gyalóasztalhoz. Lőcziné Polányi Jusztina, a Bel­ügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete (BRDSZ) Tolna me­gyei titkára elmondta: három tör­vény is vonatkozik a belügyminisz­tériumi állományra - a hivatásosok­ra, a köztisztviselőkre és a közalkal­mazottakra - , ennek megfelelően az érdekképviselet sem egységes. Tekintettel az átszervezésekkel kapcsolatos rendezési elvekre, az érdekképviseletek azt kérték, hogy ne sújtsa reálbér csökkenés a dolgo­zókat 2003-ban. A szakszervezetek ezt az igényt támogatandó, hirdet­ték meg a tüntetést, melyet azután mégis visszavontak.- Tárgyalással több eredményt, lehet elérni, mint demonstráció­val - hangsúlyozta Lőcziné Polányi Jusztina. Egyébként au­gusztus végéig kitisztul a kép, ami a csökkenés mértékét illeti. Az akkori információk alapján döntenek ismét az érdekképvise- letek a hogyan továbbról. ^szá­Paks A tanulásban akadályozott diákok tanulmányi verse­nyének megyei döntőjén szekszárdi siker született. A Szivárvány Általános Iskola négy tanulója az országos döntőben, Tatabánya képvi­selheti megyénket. Több mint húsz éve hirdetnek országos szintű komplex tanul­mányi versenyt tanulásban aka­dályozott gyerekek, vagy aho­gyan korábban neveztük gyógy­pedagógiai iskolás diákok szá­mára. Az Általános Művelődési Központ által szervezett megyei fordulónak idén a paksi Gazdag Erzsi Általános Iskola adott ott­hont. Iskolai elődöntőkön vá­lasztották ki a négyfős csapatok tagjait, akik hat, tantárgyakon alapuló, de annál szélesebb té­makörben mérték össze tudásu­kat. A megyei döntőre nyolc csapatot vártak, a tavalyi orszá­gos verseny győztese, Ireg- szemcse csapata azonban beteg­ség miatt távol maradt. A tanulmányi versenyen a szekszárdi Szivárvány Általá­nos Iskola csapata (László Er­zsébet, Kiss Attila, Kovács Mik­lós és Balogh Benjamin) lett az első, így ők képviselik Tolna megyét az országos versenyen, Tatabányán A második helyen a dunaföldvári Beszédes József Általános Iskola, a harmadikon pedig a dombóvári Móra Ferenc Általános Iskola csapata vég­zett. Négyfős csapatok indultak /» t A

Next

/
Thumbnails
Contents