Tolnai Népújság, 2003. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
2003-02-04 / 29. szám
14. OLDAL ELET- STILUS 2003. Február 4., Kedd A British Journal of Cancer című szaklapban megjelent egyik tanulmány szerint, amelynek szerzői svéd és amerikai kutatók, az olajban és zsírban sült ételek mégsem növelik a rákos megbetegedések kockázatát. Korábban sok kutató gondolta, hogy a szalmakrumpli, a bundás kenyér, a rántott sajt és társaik zavarba ejtően sok akrylamidot tartalmaznak, ami hajlamosítja fogyasztójukat a rákra. Az új felfedezés szerint az akrylamid nem bűnös. Ez viszont nem jelenti, hogy az égett zsír, olaj egyéb alkotórészei ne jöhetnének számításba. Szégyenlős urak Egy német pszichológus szakmai segítségét ajánlotta azoknak a német férfiaknak, akik nyilvános helyen nem tudnak könnyíteni magukon. Philipp Hammelstein tanfolyamokat vezet a düsseldorfi Heinrich Heine Egyetemen. A kutatók szerint a férfiak 3-7 százaléka szenved az úgynevezett szégyenlős hólyag-szindrómában. Nekik gondot okoz, hogy a nyilvános vécéket használják, ha valaki a közelben tartózkodik, vagy már akkor is, ha csak félő, hogy valaki beléphet. Dr. Hammelstein a pácienseit elküldi vasútállomások és áruházak nyilvános vécéjébe. Mielőtt elindulnak, legalább fél liter vizet meg kell inniuk, majd beszámolnak arról, milyen sürgősen kellett kimenniük. Hogy a terápia nem oly könnyű, arra bizonyíték, hogy Hammelstein tanfolyamai két évig tartanak. Cím, bosszúból óm Hanks beperelte a céget, mely felújítási munkálatokat égzett hétvégi házában, mert az yilvánosságra hozta a hegyi lak ontos címét. Az ügy előzménye, hogy a cég korábban bírósághoz fordult, mert a színész nem fizette ki a felújítás teljes költségét, így mintegy 400 millió forintnak megfelelő összeget követelnek. ■ _________Olvastam - Láttam - Hallottam_________ TÓ TH FERENC Préselt öröm Elöljáróban arra kérem gyengébb idegzetű olvasóinkat, bár egy újszerű édesipari termékről szól az írás, tekintetüket vessék más hasábok felé, ahol a sztárvilág nehéz mindenapjairól számolnak be a hírügynökségek. Kivételt képeznek gyermekolvasóim és a kereskedők, akik találkoztak a magyar préselt cukorkagyártás eme ötletes darabjával. A thriller gel márkanevű termékről lenne szó, ami nem más, mint egy préselt cukorkafigura málnaízű géllel. A thriller gel két darabból áll. Az alsó egy piros műanyag harmonikaszerű hordócska, természetétől fogva üreges. Ebben van tárolva a piros gél - cukor, keményítőszörp, víz, glicerin, citromsav, tartósítószer (E211), élelmiszerszínezék (E129). A tubus tetejére egy sárga, vagy piros színű cukorkából készült, halálfejnek látszó tárgy van rögzítve, melynek két szemürege lyukas. Ha a tubusról eltávolítjuk a védőfóliát, megnyomása után a halálfej két szemüregéből eíőcsurran a málnaízű gél. Előtte azonban a halálfejet nyilván célszerű a szájba helyezni a nyelv és a felső szájpadlás közé, ellenkezőleg lemaradunk a szemekből kifolyó nektárról. Ha szerencséje van, kedves olvasó, a málnaízű gél éppen akkor fogy el, mire a halálfejet elszopogatja. A használati utasítás egyébként EU- konformr németül és angolul is fel van tüntetve. Ki tudja, a gél mindenhol kelendő lehet. Szándékos női.szexbajok Nagy vihart kavart Nagy-Britannia egyik vezető orvosi folyóirata, amikor egy cikkében nemrég azt állította: a nők szexuális problémáiból szándékosan „teremtett” új betegséget a gyógyszeripar. A British Medical Journal szerint a gyógyszeripar csak azért dolgozta ki egy „új” betegség diagnózisát, hogy termékeinek piacot teremtsen. A férfiúi impotencia gyógyítására kifejlesztett kék tabletta (szildenafil-citrát) 1998-as bevezetése óta a modem afrodiziákumot előállító vállalat - saját közlése szerint - évente másfél milliárd dollár nyereséget könyvelhet el, csak ebből a termékből. Más gyógyszergyártók is hasonló sikerekre számíthatnak, különösen, ha sikerül a női szexuális zavarok kezelésének piacát is fellendíteniük. Az angol tanulmányban kifejtik: a női szexuális zavarokra indokolaüanul süük a betegség bélyegét, és jelentősen eltúlozzák az érintettek számát is. A lap szerint a kutatók egy részének ráadásul gyanúsan szoros a kötődése a konferenciákat és a kutatások jelentős hányadát szponzoráló gyógyszeripari vállalatokhoz. Ray Moynihan, a szerző így fogalmaz: az újabb és újabb gyógyszerek kifejlesztésében versengő cégek által finanszírozott szakmai találkozók keretében olyan kutatók hada dolgozik a betegség új kategóriájának meghatározásán, akik egyszerűen anyagilag függnek a megbízóiktól. Abban elvileg nincs kivetnivaló, hogy a gyógyszer- gyárak meghitt viszonyt ápolnak a kutatókkal, de sokakban felvetődik a gyanú, hogy vajon nem a vállalatok szabják-e meg a kutatások irányát, saját üzleti érdekeik alapján. A cégek azzal védekeznek, hogy sokszor éppen a kutatók fordulnak a cégekhez segítségért. Egyes orvosok szerint a „női szexuális diszfunk- ció” kifejezés betegséggé nevezi ki a női szexualitásban beálló teljesen természetes változásokat, amelyek például szülés után vagy egy hosszú partnerkapcsolat folyamatában következnek be. Dr. Sandra Lei- blum pszichiáter-professzor tapasztalata is az, hogy sok nőben kialakul az elégedetlenség, sőt az érdektelenség érzése, de ezt semmi esetre sem szabad betegségként értékelni, mivel normális folyamat az emberi életben. Dr. John Bancroft, az Indiana Egyetemen működő Kinsey Intézet igazgatója szerint ha a szexualitás egyes problémáit orvosi rendellenességként azonosítják, ezzel arra bátorítják az orvosokat, hogy gyógyszeres kezeléssel lépjenek közbe, holott ilyenkor az lenne a legfontosabb, hogy a nők életének egyéb vonatkozásaira figyeljenek, a lelki összetevőkre. Ráadásul magukban a nőkben is az az érzés alakulhat ki, hogy valami tényleg nincs rendben velük, miközben szervezetük teljesen természetesen viselkedik. Dr. John Dean, a Brit Szexualitás- és Impotenciakutató Társaság titkára úgy nyilatkozott, hogy bár a szexuális zavaroknak természetesen szűkén vett orvosi oldaluk is van, de jelentős a pszichológiai és társadalmi tényezők hatása is, nem beszélve a kapcsolatok minőségéről. Az angol lapban említett gyógyszergyártó vállalat szóvivője cáfolta, hogy betegségeket „teremtenének”, hozzátéve, hogy a kék tabletta egyelőre nem is alkalmazható női pácienseken. ■ Ágyba kényszerűéit férfiak A párok szokásait kutató olaszországi központba panaszos bejelentés-áradat érkezik, amióta zöld számukat bajban lévő férfiak feltárcsázhatják. Kiderült, hogy az olasz férjek 37 százalékát akarata ellenére kényszeríti neje nemi aktusra. Ma már az asszony érzi nyeregben magát az ágyban, ő kezdeményez. Az egykor elnyomott nő immár nem kér, hanem elvesz. A hívások feldolgozása után kiderült, hogy a férjek egyre gyakrabban mondanak nemet kedvesüknek. Egy férj sokszor több okot is megnevez: 58 százalékban a stresszt, 42 százalékban a fáradtságot hozzák fel bűnbakként, más esetekben az érdektelenség, azaz a libidó hiánya, illetve az impotencia a ludas. Új játékra várjuk a 14 és 35 év közötti csinos lányok, asszonyok jelentkezését. A hölgyek legalább 4, legfeljebb 12 fotóval nevezhetnek, melyek közül egyet közlünk lapunkban, a többi pedig bekerül internetes albumunkba. A látogatók szavazatai alapján minden hónap végén megválasztjuk és ajándékkal jutalmazzuk a hónap legNETtebb hölgyét Szavazzon az interneten! Tovább) www.tolnainepujsag.hu FŐZŐISKOLA Az ifjú férj keserves ábrázattal rágja az ételt.- Egy kicsit nyers a vacsora, szívem.- Pedig mindent a recept szerint csináltam.- Ugyan, hiszen meg se gyújtottad a gázt!- Miért kellett volna? Azt nem írta a szakácskönyv. VÍZISÍ Két tahiti bennszülött kimegy a turisták által látogatott strandra, s ott életükben először látnak vízisít.- Szerinted miért megy olyan gyorsan az a csónak? - kérdi az egyik.- Hát nem látod, hogy az az ember üldözi? KÜLÖNBSÉG- Mi a különbség a jó ügyvéd és a sztárügyvéd között?- A jó ügyvéd a törvényt, a sztárügyvéd pedig a bírót ismeri. KÖNYVTÁRBAN- Szeretném kikölcsönözni az „Amit minden tizenhat éves lánynak tudnia kell” című könyvet.- Hány éves kedvesem?- Tizenhét.- Sajnálom, de azt a könyvet csak tizennyolc éven felülieknek adhatom oda. SEMMI GOND- Pincér! Légy van a levesemben!- Ne aggódjon, uram! Ott a pók a tányér szélén, mindjárt elkapja. ELLENTMONDÓK- Olyan kövér vagyok! - kényes- kedik a feleség a tükör előtt.- Dehogy vagy kövér! - legyint rá a férje.- Szörnyű a hajam!- Dehogyis, nagyon szép a frizurád!- Még sosem néztem ki ilyen szörnyen!- Dehogynem! Ben Affleck: a sárkány éve Matt Damon barátnőjét is kifúrta Odessa Whitwire lett Affleck sze- folytatja, Ben számára nem a féltékenységből Jennifer Lopez, mélyi asszisztense. Végül az ifjú Kecske, hanem a sárkány éve jön Legutóbb az okozott neki düh- hölgyet elbocsátották Affleck kö- el. rohamot, hogy Damon barátnője, zeléből. Ha Lopez kisasszony így ___________________________1 • ■ XAKCIÓ HUSEGES ELŐFIZETŐINKNEK! Új előfizetési csomagot kínálunk régi előfizetőinknek, melynek keretén belül kedvezményes áron juthatnak hozzá kiadónk öt lapjához. Az előfizetési csomag az alábbi öt lapot tartalmazza: Tolnai Népújság | Tolnai Népújság + + TVR Kéthetes + Választható ajándéklap havonta 1990 Ft-ért! Azaz havi 1990 Ft-ért mindaz öt lapot megkapja, így havonta 1264 Ft-ot takarithat meg. X Amennyiben az előfizető vállalja, hogy legalább egy évig előfizetőnk marad, úgy az alábbi színes magazinok közül egyet egy évre ajándékba választhat: A választott magazin mellé, kérjük tegyen egy X-et! ifKáskuliilS I i I i ■ I ■ III Lakcím i i i i i Ir.szám Település I.................Ilii Te lefonszám Aláírás \j Vállalom, hogy további 1 évig előfizető maradok és a fenti összeg befizetését az általam választott előfizetési periódusban teljesítem. Beküldési cím: Tolnai Népújság kiadója 7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3. Pf. 71. Ingyenes szamunk: 06-80-200-398 A kivágott szelvényt válaszborítékban kérjük visszaküldeni, vagy a kézbesítőnek díjbeszedéskor átadni! Tolnai Népújság A miénk PIMASZ, PROVOKATÍV. A női szerepekről sokat elárul az a kép, amely a „trendi” lányokat dögös babának, illetve kimért dominának szeretné feltüntetni. Csak remélhetjük, hogy egyszer még újra divatba jön a „melegszívű, természetes, kedves” kategória is. fotó, epa Mégsem rákkeltő?