Tolnai Népújság, 2003. február (14. évfolyam, 27-50. szám)

2003-02-01 / 27. szám

(I HI H 2^03. Február 1., szombat SPORT Ülésezett a TMLSZ Labdarúgás A Tolna Megyei Labdarúgó Szö­vetség (TMLSZ) elnöksége teg­nap tartotta soros elnökségi ülé­sét. Mint azt Szinger Ferenc el­nök lapunknak elmondta, az ülésen az alapszabálynak meg­felelően döntés született a soron következő küldöttközgyűlés összehívásáról, amit február 28- án, pénteken 15 órakor Szek­szárdim a Vállalkozók Háza má­sodik emeleti tanácstermében tartanak. A küldöttgyűlés napi­rendi pontjai között szerepel majd a TMLSZ elnöksége és bi­zottságai munkájáról szóló be­számoló megtárgyalása, és elfo­gadása, az ellenőrző bizottság jelentésének megtárgyalása és elfogadása, valamint egy új el­nökségi tagot is megválaszt a grénium. A közgyűlésen ezúttal is sor kerül majd kitüntetések és elismerések átadására. Az el­múlt évek gyakorlatának megfe­lelően jutalmat kap az elmúlt év legjobb férfi-, és női labdarúgó­ja, a legjobb felnőtt-, utánpótlás- és női edzője, s a tavalyi eszten­dő szponzora is kitüntetést ve­het át. ■ Csak röviden TEREMFOCI. A Berúgókar gár­dája nyerte a dombóvári kispá­lyás bajnokság második és har­madik osztályában szereplő csa­patai részére kiírt Január-kupát. Az ezüstérmet a Vízmű szerezte meg, míg a bronz az FC Jajlabda csapatának jutott. TERMÉSZETJÁRÁS. A Tolna Megyei Természetbarát Szövet­ség szombaton 9 órától Szek- szárdon a volt Egészségügyi Szakiskolában (lila épület) tartja éves rendes közgyűlését. A na­pirendi pontok között szerepel a 2002-es év költségvetési beszá­molója, és szó esik az idei gaz­dálkodási tervezetről is. ■ Egy ponton múlt Kosárlabda Női NB II. Atomerőmű SE- ELTE 50-51 (6-14,13-11, 21-18, 10-8). Paks, 100 néző. V: Kollár, Reisz. ASE: Hambrik (13/9), Hirth (-), Boros (7), Szabó M. (10), Cseh (14). Csere: Szabadi (-), Kubinszky (-). Edző: Daróczi Eszter. Nehezen jött lendületbe a paksi csapat, a vendégek 26 per­cen át tartották a vezetést. Először a 33. percben volt az ASE-nál az előny, sőt fél perccel a találkozó vége előtt is még Hambrikék áll­tak jobban (50-49). A véghajrá­ban két büntetőt dobhatott az EL­TE, ám hiába hagyták ki a főváro­siak mindkét lehetőségüket, a második kísérlet után a gyűrűről lecsorgó labdát értékesítették, így elvitték a két pontot. ______ _■ Fo lytatódik a férfi bajnokság A KSC hat felnőtt játékossal várja a kapameccsre érkező BSE-t Az Eb-középdöntők miatti bajnoki szünetet követően szom­baton folytatódik a pontvadászat az EnterNet-Internet Liga férfi A-csoportos bajnokságban. A harmadik helyen telelő bajnok Atomerőmű SE Körmenden lép parkettre, míg a sereg­hajtó Dombóvár a jó erőkből álló Debrecen együttesét látja vendégül. Az Atomerőmű-KSC Szekszárd A-csoportos női gár­dája ma este Magyar Kupa negyeddöntő mérkőzésen a BSE csapatát fogadja. Kosárlabda A férfi bajnokságban legutóbb Karácsony előtt ren­deztek fordulót. Magyar Kupa találkozók és a nem­zeti együttes Európa-bajnoki fellépései miatti két hónapos szünetben a gárdák rendezhették sorai­kat, s akik nem akarták az utolsó pillanatra - az (át) igazolási időszak február 22-én lezárul - hagy­ni keretük megerősítését, az elmúlt hetekben kö­rülnézhettek a játékospiacon. így tett a mindkét Tolna megyei csapat is. A Dombóvári VMSE a hozzá fűzött reményeket be nem váltó fehérorosz Kojenec helyére egy rutinos szerb centert, a 33 esztendős Drágán Szmiljanicsot szerződtette, s ugyancsak a vasutasok keretét erő­síti a 24 esztendős' Mészáros Richárd, aki a több já­téklehetőség reményében a ZTE KK kispadját hagyta el a dombóváriak kedvéért. Míg a DVMSE a sereghajtó pozíciójából szeretne elkerülni új iga­zolásai segítségével, addig a bajnok paksiak kény­szerből töltenék be a harmadik légiós posztot. Az Atomerőmű SE gárdáját érzékenyen érintette a szánkóbalesetben kulcscsontját tört Rajkó Zsolt hosszabb, illetve a válogatott debreceni fellépésén váll-sérülést szenvedett Sitku Ernő pár hetes ki­esése, így a szakmai stáb egy a hármas-négyes poszton egyaránt bevethető kosarast keresett, s ta­lált a 25 éves kanadai Wayne Smith személyében. Az újak közül Mészáros már pályára léphet szom­baton, a két légiós játékengedélyére azonban még várnak klubjaik. Ha a feldobásig megérkezik a pa­piros, úgy a vezetőedzők benyomásai alapján erősségei lehetnek csapatuknak. Dombóvári VMSE-Debreceni Vadkakasok: szombat, 18 óra. Dinnyés Attila: - A rendelkezé­sünkre álló időben elvégeztük a tervezett munkát, de hogy ez mennyit is valójában, az majd a mérkőzésen derül ki. A Debrecen személyében az egyik legjobb csapatot fogadjuk, mely ősszel so­káig vezette a tabellát, s továbbra is a bajnoki cím egyik várományo- _______ sa. A Vadkakasok játékának „fa­zonját” elsősorban a három légi­ós, a tavaly éppen Dombóvárról távozó Lee, vala­mint Green és Bukva szabja meg - a sérülés miatt hiányzó bosnyák óriást a horvát Helbich helyette­síti majd -, ezért kulcsfontosságú lesz e trió fel­ügyelete. Igyekszünk mind a mezőnyben, mind a palánkok alatt felvenni a versenyt a hajdúságiak­kal, s ha végig fegyelmezetten játszunk, akár meg­lepetést is okozhatunk. Marc-Körmend-Atomerőmű SE: szombat, 18 óra. Fodor Péter: - Ellentétben a korábbiakkal, a válogatott fellépései után most közel egy hetünk volt, hogy felkészüljünk a bajnoki szünetet követő első tétmérkőzésre. Ez a hét azonban annyiban formabontó módon telt, hogy a gyakorlás mellett egy kanadai ko­sarast is tesztel­tünk. A 25 éves Wayne Smith-ről jó benyomásokat szereztünk, ezért szándékunk sze­rint itt is tarta­nánk, ám miután a bosnyák szövet-. ség még nem ad­1. Albaeomp 10 9 1 828-722 0.950 2. Debrecen 10 8 2 881-813 .900 3. Atomerőmű 10 7 3 839-723 ,850 4. Kaposvár 9 6 3 775-690 .833 5. ZTE KK 9 6 3 699-662 .833 6. Körmend 10 5 5 820-817 .750 7. Szolnok 10 4 6 775-781 .700 8. Kecskemét 10 4 6 856-920 .700 9. FalcoKC 9 3 6 778-816 .667 10. Szeged , 10 3 7 803-892 .650 11. Soproni A. 10 2 8 798-903 .600 12. Dombóvár 9 1 8 761-874 .556 ta ki játékengedélyét a magyar­nak, egyelőre nem tehetünk mást, mint várunk. Ez egyben persze azt is je­lenti, hogy igen kicsi az esélye annak, hogy szombaton Kör­menden pályára lepjen, tu. egyaránt sérült Sitku Ernő és Rajkó Zsolt távollétében a rendelkezésre álló keretből kell a lehető legtöbbet kihozni. Termé­szetesen feltérképeztük soros ellenfelünket - egye­dül a héten érkezett új légiósról nincsenek infor­mációink -, de nem készülünk semmi különleges­sel. Ellenfelünk a szezon eleji botladozások után egyre inkább összerázódik, ezért nehéz mérkőzés­re, de győzelemre számítok. Örömteli, hogy Sitku sérülése nem olyan súlyos, mint az az első látásra tűnt, így válogatott centerünk lassan elkezdheti a rehabilitációs munkát, s ha minden jól megy, két- három hét múlva újra pályára léphet. Ki szerez előnyt a visszavágóra? Női Magyar Kupa, negyeddöntő, 1. mérkőzés. Atomerőmű-KSC Szekszárd-BSE-ESMA: szom­bat, 18 óra. Patkós Zoltán: - Egy hete elmaradt a nagykanizsai bajnoki mérkőzé­sünk, mert az amúgy is megfo­gyatkozott csapatunkat vírusos fertőzés „tizedelte”. A betegek szerencsére azóta zömmel telje­sen felgyógyultak, de a térdsérü­léssel bajlódó csapatkapitányra, Anitics Líviára továbbra sem számíthatok. Szerdán már teljes csapattal - hat játékossal - ké­szültünk, s bízom abban, hogy a hazai pálya és lel­kes közönségünk támogatása valóban előnyt jelent számunkra. A lepattanókért folytatott harcban a Ba­ja elleni találkozón akadtak gondjaink, s most hat­ványozottabban nehezebb dolgunk lesz a Kalmár- Nagy-Dzsuver centerduó esetében. A BSE ellen kulcsfontosságúnak ígérkezik, hogy még jobban odafigyeljünk a kizárásokra, hiszen csak így lehet esélyünk megszerezni a gyűrűről lecsorgó labdá­kat. A fővárosiak mezőnysora is magasabb a mienk­nél, ezért rendezetlen védekezés ellen a gyors játék, a felállt ellen pedig az átgondolt, tiszta dobóhelyze­tig kijátszott támadások vezethetnek eredményre. Bízom benne, hogy nehézségeink ellenére előnnyel utazhatuhk a jövő pénteki visszavágóra. Középdöntős a KSC gyermek csapata Az országos gyermek bajnokság 4„ záró fordulóját rendezték az elmúlt szombaton Pécsett. Az Atomerőmű-KSC Szekszárd első csapata Harsányi Mária edző irányításával újabb két fölényes győzel­met aratott, s veretlenül, csoportelsőként jutott a márciusi, szekszárdi középdöntőbe. A KSC másik együttese négy-négy győzelemmel és vereséggel zárta a sorozatot. Atomerőmű-KSC Szekszárd A-MiZo-PVSK TÁSI 101-29 (39-13). A szekszárdi fiataloknak közepes teljesítmény is elég volt a fölényes győze­lemhez. Ld: Bálint (36/3), Hajdú (24), Tamis (18). Kitűnt: Bálint (a mezőny legjobbja), Hajdú, Varga. KSC Szekszárd A-Dunaúj város 109-5 (64-0). Ld: Bálint (25), Hajdú (20), Stier (15), Tamis (14), Baki (10), Szabó (8). A gyenge játékerőt képviselő Dunaújváros ellen sokat cserélve is imponáló biz­tonsággal nyert a KSC. Kitűnt: Bálint, Hajdú, Stier, Baki. Edző: Harsányi Mária. Az alapszakasz végeredménye 8 forduló után: 1. Atomerőmű-KSC Szekszárd A16,2. MiZo- PVSK TÁSI 14,3. KSC Szekszárd B12,4. Autópark- PVSK 10, 5. Dunaújváros 8 ponttal. (Az első két csapat jutott tovább.) _______________________■ 13 . oldaí. Elődöntős a Fastron duója A Póta-Lovas páros is fejet hajtott Majzikék előtt Asztalitenisz Bejutott az elődöntőbe a Majzik Zsuzsa-Wittinger Ju­dit kettős a női és férfi egyéni és páros Budapest-bajnoksá- gon. A Fastron AC Tolna duója a fináléba kerülésért vasárnap a BSE-s Braun Éva-Anna Isza- jeva formáció ellen ragadhat ütőt. Pedig a sorsolás alapján kevesen mertek volna fogadni rá, hogy elő­döntős lesz a Fastron AC duója. Különösen azután csökkent mini­málisra Majzikék esélye, hogy a négy közé kerülésért a napokban az ifjúsági Európa Top 12 címét megvédő statisztikás Póta Georgi­na, és a néhány éve még Szek- szárdon ütöge- tő, jelenleg a Postást erősítő Lovas Petra al­kotta formáció várt a tolnaiak­ra. A kronológi­ához tartozik, hogy a 16 közé kerülésért a_ budaörsi Hajdus- ka-Németh Á. párost, a nyolcba jutásért pedig a postásos Si- mon-Gazsi kettőst egyaránt 3:1-re győzték le Éberhardt János tanít­ványai. Wittingerék aztán a nagy nevektől sem ijedtek meg, s meglepően könnyed 3:0-ás győzelemmel jutottak az elő­döntőbe. Volt is miért törleszte­niük Majzi- kéknak, hisz Lovasék a nyolc közé kerülésért aj Lass (SZAC)-Kacsándi (OMTK) párost búcsúztatták. A Fastron AC kettőse legutóbb tavaly augusz­tusban a Statisztika idénynyitó versenyén ért el hasonló sikert, igaz akkor a döntőbe kerülésért már meg kellett hajolnia a Póta-Csernyik pár nagyobb tudá­sa előtt. Nagyon úgy tűnik, hogy ezúttal is az elődöntő jelenti majd a végállomást Wittingeréknek, a1 Braun-Iszajeva kettős ugyanis rit­kán szokott kihagyni ekkora zic­cert. Igaz, Pótáék esetében is ezt gondoltuk... Egyéniben már elmaradtak a! bravúrok, a Tolna megyeiek közül mindössze hárman élték túl a se­lejtezőket. A főtábla első forduló­jában aztán Wittingernek Kertai (Postás) ellen már csak egyetlen szett jutott, Lassnak (SZAC) Iszajevával, Ackermannak (Tol­na) pedig a válogatott Fazekas Máriával (Statisztika) szemben még ennyi sem jött össze. ■ SELEJTEZTEK TOLNÁN. Tegnap a tolnai sportcsarnokban a selej­tezőkkel megkezdődött a hagyományos ÁFEOSZ-Sárszeg Áfész- Pannon Market Rt. Kupa küzdelemsorozata. A sorban immáron ti­zenharmadik viadalon pénteken az amatőrök léptek parkettre. Ké­pünk a Nutricia Kft-Laurel Kft. összecsapáson készült. A torna küz­delmei ma reggel 8 órától a szekszárdi városi sportcsarnokban foly­tatódnak, ahol a délutáni Focifarsangon a Színész válogatott - sorai­ban többek között Laklóth Aladárral, Straub Dezsővel vagy Besenczi Árpáddal - is szórakoztatja majd a közönséget. ______fotó: bakó jenó Sl ágermeccsek futószalagon VÍZILABDA Világviszonylatban is ritkaság, hogy egy városban három óra alatt két jelentős pólós tétmecs- cset játsszanak. Nos, Budapest a különleges kivétel: szombaton 18 órakor a Domino-Honvéd a ko­rábbi hétszeres győztes horvát Mladost Zagreb ellen BL-, míg 20 órától a Vasas a Jadran Herceg Növi gárdája ellen KEK-találko- zón száll vízbe. A címvédő an­gyalföldiek a horvátországi első mérkőzésen 5-4-re nyertek, így előnnyel várják a visszavágót. ■ A HÉTVÉGE SPORTMŰSORA Szombat Kosárlabda: Női Magyar Kupa, negyeddöntő: Atomerőmű-KSC Szekszárd-BSE-ESMA 18. Férfi NB I: Dombóvári VMSE-Debre­ceni Vadkakasok, Marc-Kör- mend-Atomerőmű SE 18. Labdarúgás: Felkészülési mérkőzések: Paksi SE-Bonyhád Völgység LC 10, Szekszárdi UFC- Hyundai-Decsi KSE 11, Báta- szék-Szekszárdi UFC ifi (Szek- szárdon) 14. Téli felkészülési tor­nák: VI. Frey-Baucenter Kupa, A- csoport: Szászvár-Majos (Cso- bot) 14.30. Dunántúli Napló-ku­pa, A-csoport, 2. forduló: Komló- Dombóvári FC-Rutin 14. Teremfoci: XIII. ÁFEOSZ- Sárszeg Áfész-Pannon Market Rt. Kupa a szekszárdi városi sport- csarnokban, 8. (Focifarsang 14 órától). XVII. Alta Ripa torna a tolnai városi sportcsarnokban (II- 1 : 14 vj fWsane-’-mpa a bátai sportcsarnokban, 9. Ener­gia Farsang 2003 teremtorna a bonyhádi városi sportcsarnok­ban (fiúk) 7.30.1. Farsang-kupa a tamási városi sportcsarnokban, 8.30. Vasárnap Kosárlabda: Férfi NB II: Marley- FKSE Szekszárd-Bonyhádi KSE 19.30. Labdarúgás: Téli felkészülési tornák: VI. Frey-Baucenter Kupa, A-csoport: Mucsfa-Izmény (Wirt) 14.30. B-csoport: Szálka- Hidas (Szekszárdon, Schäfer), Kisdorog-Bonyhád-börzsöny (Forrai B.) 14.30. IV. Bogaras Frideric emléktorna: Bonyhád VLC-Tevel (György J.) 10. Teremfoci: X. ITV-Reprint baj­nokság a szekszárdi városi sport- csarnokban, 12. Energia Farsang 2003 terembajnokság a bonyhádi városi sportcsarnokban (öregfi- úk-torna) 8. ■ Február 14-én VALENTIN NAP alkalmából üldjön üdvözletei szeretteinek! A 2003. február 14-i Tolnai Népújságban közöljük üzenetét. Legkésőbb február 12-ig küldje el levélben a kiadó címére: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. a szelvényt kitöltve, a közlési díj befizetését igazoló feladóvevénnyel együtt. Telefon: 74/511-534 Fax: 74/511-501 Üzenetét fotóval is megjelentetheti! Fot6 meg|eientetése plusz 500 Ft. 150 Ft 300 Ft 450 Ft 600 Ft 750 Ft 900 Ft 1050 Ft 1200 Ft Feladó neve: ..................................................................................... Kérem a Tolnai Népújság interneres honlapján is közzétenni: Lakcíme: .......................................... ................................................. DlGEN CINEM

Next

/
Thumbnails
Contents