Tolnai Népújság, 2003. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
2003-02-10 / 34. szám
12. OLDAL S Z 0 L G Á L T A T Á S 2003. Február 10., hétfő Hajdan ________ Fe bruár tizedikén 205 éve, 1798- ban Simontomya ura, Styrum: Lymburg Károly végrendeletében nemes ifjakat segítő alapítványra és szeretett mezővárosára hagyta jelentős vagyonát. 115 éve, 1888-ban a szekszárdi tébolydába szállítottak egy helybeli csizmadiát, aki egy idő óta folytan azt hajtogatta: szerinte a felesége megbolondult... 100 éve, 1903-ban a szekszárdi népkonyha, amelyet az irgalmas nővérek vezettek két havi működése során több mint 12.000 adag meleg ételt osztott ki a rászorulóknak. 60 éve, 1943-ban született Dombóváron Horváth László színész, aki rövid pályája során 18 játékfilmben szerepelt, és művészi játékáért Jászai-díjat kapott. VÍZÁLLÁS-JELENTÉS Vízállások a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 97 cm, Paks 262 cm, Dombori 296 cm, Árvízkapu 665 cm. A Sió Palánknál 200 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) Külön vagy a közös ágyban? Sokan el sem tudják képzelni, hogy férj és feleség külön ágyban aludjon. Pedig néha csak ez jelent megoldást az eltérő alvási szokásokra. A közös hálószobában a horkolás a legtöbb konfliktus forrása (egyébként ez az egyik fő válóok is). Persze adódhatnak más, csendes kellemetlenségek, hiszen vannak, akik alvás közben rendszeresen lehúzzák a takarót a párjukról; mások csak hideg szobában tudnak aludni, míg társuk a 28 fokot kedveli. Az is zavaró, ha az egyik minden este éjfélig égeti az olvasólámpát, a másik pedig képtelen elaludni. Aki nem tudja kipihenni magát, rossz hangulatban ébred, és még jó, ha nem támadnak „gyilkos” gondolatai. A csendes őrjöngés, szitkozódás helyett jobb, ha a párok higgadtan megbeszélik a problémát. Két ösz- szetolt ágyban, külön takarók alatt biztosabb az éjszakai nyugalom, bár a horkolásra és a fogcsikorga- tásra ez sem megoldás. Ezektől csak a külön hálószoba véd Ügyeleteseink NAPI SZERKESZTŐ: D. Varga Márta. Ügyeletes újságíró: Szeri Árpád. Tel: 511-526. Fax.: 511-514. Bonyhád: Pál Ágnes 74/550-369 06/30/400-5450; Dombóvár: Glaub Róbert 460-618; 06/20/ 9860-530; Paks: Rákosi Gusztáv, 75/510-790, 06/20/460-5008; Vida Tünde 06/20/398-4504. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660; 06/30/465-4615. ■ CiflL TOLNA MEGYEI GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI KÖZALAPÍTVÁNY PHARE pályázat civil szervezeteknek Programok Ma TOLNA MEGYEI NONPROFIT SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT A PHARE ACCES 2001 egy speciális program a közép-és kelet-európai csatlakozó országok civil társadalmának megerősítése és csatlakozásra való felkészítése céljából Pályázati témakörök: 1. Környezet- és egészségvédelem 2. Társadalmi-gazdasági fejlődés: a) a fogyasztói érdekvédelem elősegítése, szövetkezeti érdekvédelemmel foglalkozó szervezetek valamint más társadalmi-gazdasági szerepet betöltő szervezetek erősítése; b) a munkavállalók jogainak védelme és a társadalmi párbeszéd elősegítése. c) A szociális szektorban végzendő tevékenységek, amelyeknek célja a társadalmi reintegrá- g 05 cióhoz való hozzájárulás és/vagy fenntartható közegészségügyi és szociális támogatás a társadalom pe- f rifériájára szorult csoportjai számára (úgy mint kisebbségek tagjai, fogyatékosok, idősek, hajléktalanok, kallódó vagy bántalmazott gyerekek, írástudatlanok, munkanélküliek, szenvedélybetegek, AIDS-ben szenvedők, bántalmazottak, krónikus megbetegedésben szenvedők, stb.) A pályázat részleteit a www.demnet.org.hu címen találják. A programmal kapcsolatosan tájékoztató előadást szervezünk 2003. február 26-án, 13 órakor a Civil Házban. A Szekszárdi Civil Kerekasztal alakuló ülése 2003. február 14-én, pénteken 17 órakor lesz a Civil Házban. TM GYIK - CIVIL HÁZ 7100 SZEKSZÁRD BÉLA TÉR 6. TEL/FAX: 74/416-160. e-mail: civilhaz@enternet.hu web: www.webmagazin.hu/civilhaz Mit üzen az olvasó? Ma elküldi, holnap megjelenik ' (ROVATUNKBAN HIRDETÉMELLEGÜ SMS-EKET NEM KÖZLÜNK!) SMS számunk: 20/454-36-64 * Feledni, kerülni vagy találkozni akarsz? Eldöntötted már? * 30 szál vörös rózsa! Azért nem küldtem smst, mert Neked van élettársad, aki felköszönt, nekem van családom. Augusztusban megyek Agrádra, odaviszem a holmidat. Józsi. * Izménybe Kelemenné János Klárinak. Születésnapja alkalmából sok boldogságot, egészséget és békességet kívánok! Edit Mágocsról. * Helló! Sajnos, nem tudom, hogy ki vagy. Azért kíváncsi lennék. Üdv.: Sea * Szia, SEA! 32 éves vagyok, 2 kisgyerekemmel élek Szekszárdon. Megjártam már az életben a poklok útját. Vágyom egy igaz és őszinte, romantikus emberre! * Születésnapja alkalmából gratulálunk és sok boldogságot kívánunk: Pech Mártának. Roland, Helga, Márti, Gyuszi, Gyöngyi, Borka * Csáó, Amina! Zsolti vagyok. Én is kíváncsi vagyok Rád. A számom: 06/30/GMGATPW. * Kedves Amina! Többre is kíváncsi lennék, mint amit leírtál. Szeretnék megismerkedni Veled. OmpOaOOgaml. * Kedves Gyöngyvirág! Ha gondolod, ismerked-' jünk meg. OMDOAPAAMGW. * Proksa Miklósnénak, Újiregbe névnapja alkalmából jó egészséget és hosszú életet kíván: Férje, Peti fia, Patrícia lánya, valamint Papa és Mama. * Sziasztok, lányok! Ha szeretitek a laza, titkos kapcsolatot, akkor írjatok! “Titkos” * Szia, Esprit! Fergeteges szerelemben volt már részem egyszer, nagyon jó volt! Szeretnék Veled megismerkedni! 30/MJMPA80. * Szia, Esprit! Adj elérhetőséget. Timo. * Kedves Esprit! Jó lenne megismerni Téged. OMPOAOOGAML * ESPRIT-nek! Szeretnélek megismerni 41 éves. írj elérhetőséget. * Drága, öreg szerelmem! Köszönöm, hogy feladtál értem egy álmot! Remélem, soha nem bánod meg. Nekem Te voltál az álmom, de Neked én valóság szeretnék lenni! Nagyon félek, nem akarok másokat megbántani, és hazudni sem, de nagyon szeretlek! Napsugár. * Szia, “Gyengédségre vágyom”! Azért mert valaki “gyakorlott” bizonyos dolgokban, nem jelenti azt, hogy teljesíteni is tud! Üdv.: Sorstárs. * Vagány gengsztert keresek! Lili. * Pánczél Kittikének születésnapja alkalmából gratulál: Anya, Apa, Gergő és Papa. Légy nagyon boldog, nagyon szeretünk! * A szépség, ami vonz, a titkok? Lehet, hogy jobb, ha titkok maradnak? viszont ott a kíváncsiság: Mi van akkor, ha a titok mögött valami csodálatos van???1 Kossuth és Petőfi rádió Helyi műsorok Szekszárd LTV 17.00 Matiné. 19.00 Híradó. 19.25 Kerekasztal. 20.00 Híradó. 20.25 Sportmagazin. 21.00 Híradó. 21.20 Aranyáncok - amerikai film. 23.00 Híradó. RTVSzdözárd 17.00 Hálózat 18.30 Alisca Jazz Trió 1997. 20.00 Hálózat. Kossuth Radio 12.02 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.30 Görög katolikus félóra. 14.00 Krónika. 14.15 Zeneszóval. 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni krónika. 16.15 „Magyarországról jövök..," 17.05 Pénz, piac, profit. 17.45 Kék bolygó. 18.00 Esti krónika. 19.05 Határok nélkül. 19.30 Sportvilág. 19.48 Esti mese. 20.04 Aranyemberek: Szervét Tibor színművész. 2035 Chabrier: Öt zongoradarab - részletek. 20.44 Rádiószínház: Zazie a Metrón. 21.05 A Szabó család. 21.35 Értsünk szót! 22.00 Késő esti krónika 22.30 Felhang, 23.00 Hírek. Kenó. 23.04 Hangversenymúzeum. PgtöH Háló ___________________ 8.45 Sportreggel. 9.00 F’etőfkJélelőtt 9.16 Stúdió beszélgetés 9.52 Aprócseprö. 10.10 A vélemény szabad... 10.45 Szimbólumok hétről hétre. 11.05 Sporthírek. 11.10 Gordiusz plusz. 11.15 Élj jól! 11.38 Zöldjelzés 11.45 Korkérdés. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Verkli. 13.50 Vízállásjelentés 14.00 Kívánságműsor. 17.00 Csúcsforgalom. 18.01 Kö- lyökrádió. 18.30 Gordíusz-játéktér. 19.04 Sportpercek. 19.15 Világzenemagazin. 21.04 A tegnap slágereiből. 22.00100+1 százalék - Civilek és alapítványok műsora 22.30 Tandem. 23.00 Hírpercek. Sporthíradó 23.15 Dzsesszportré. 24.00 Éjfél után... Pécsi Rádió A Magyar Rádió Pécsi Stúdiója az FM 107,1 és 71,03 MHz-en az ÁM 873 kHz-en. 5.30-9.00 Hajnaltól reggelig. 13.00-09.00 Hírsáv. 19,0022.00 Estidőben. 22.00-22.30 Késő esti krónika Alisca Rádió ____________ 91 .1 MHz non-stop. Hírszolgálat: 6.00, 7.00, 8.00. 10.00.12.00.14.00.16.00.17.00.18.00, 20.00. 6.00-13.00 Lapszemle, útinform, szüle tésnaptár, évforduló, naptár, bűnügyi krónika, he lyi hírek, állásajánlatok, programajánló, könyvajánló, 9.00 A nap híre, a nap vendége. 10.30 Élő kívánságműsor. 13.00-21.00 Zenei műse rak, információk, érdekességek. 15.00 A nap hl * Magányos lélek száll a semmiben, néha megragadja egy érzés, de ő nem pihen! Magányos lélek az igaz szót és érzést keresi, míg dobog szíve, s hű párját nem leli. * Mamának, Bátaszék, Mozi tér 6ba: boldog szülinapot kívánunk: Gábor, Szabolcs, Eszter unokáid! * Sziasztok! A névtelen üzenetek félreértésre adnak okot, nem lehetne megszólítani, akinek szól és alá'mi, hogy kitől származik? Elég lenne a monogramm is! Előre is köszönöm. Ré * Macinak üzenem Dunaszentgyörgyre. Remélem, boldog leszel mással, de én még mindig szeretlek! * Szia “Liliom"! Számom: 06/70/j13ja8m. Várom jelentkezésed. “XXX” * Tisztelt Szerkesztőség! Az előfizetőktől elnézést kértek, de a kézbesítőknek nem köszönték meg munkájukat az újság hasábján. Ennyit talán ők is megérdemeltek volna! Ezúttal szeretném megköszönni, hogy az újságot ugyanúgy megkaptam, az emberpróbáló időben is. (Figyelmébe ajánljuk szombati számunk 5. oldalát - a szerk.) * Nagydorogra, boldog születésnapot kívánunk Mamának, unokái: Anita és Leticia 170/68/25 fiú tartós, komoly kapcsolat céljából független, komoly korban hozzáillő párját keresi. Szeretet, bizalom. 0m.p0.ammj1t0. re. Kamarai percek: információk vállalkozóknak és szolgáltatóknak. 19.00 Élő kívánságműsor. 21.0006.00 Non-stop zenerulett. Rádió Antritt ____ FM 105,1 MHz. 6.009.00 Reggeli információs magazin. 9.0012.00 Napközben: zenés magazin. 12.0018,00 Délutáni Turmix. 18.0024.00 Est' szórakoztató műsor. 0.0006.00 Könnyűzenei összeállítások. Fortuna Rádió. Paks 00.006.00 Csak zene. 6.009.00 Élesztő. 6.30, 7.30, 8.30 Fortuna hírek. 10.20 Tőzsde. 10.30 Fortuna hírek, 11.20 Pletykóra. 12.30, 14.30, 16.30 Fortuna hírek. 15.25 Pletykóra plusz. 17.0019.00 Kívánságműsor. 19.00 Rajtszám. 20.00 Gazdasági Magazin. 20.35 Sportmagazin. 21.00 Lemezpárbaj. 22.0000.00 Csak zene. Joker Rádió, Dombóvár 6.0010.00 Ébredjen velünk! - aktuális hírek, időjárásjelentés, és sport egy adag mókával. 10.0015.00 Napközben - közérdekű információk és játékok sok zenével. 15.0020.00 Délutáni koktél - színes hírek, játékok, kívánságműsor, slágerlisták. Ajánló: Mindenütt nő Ha az ember meglát a műsoron egy ilyen címet, mellette egy szokványosán szép, kisestélyi- ben feszítő, ám a különlegesség látszatát is kerülő ifjú hölgyet matató fotót, talán egy percre eltűnődik: mit várhat ettől a mozitól. Ha a futószalagon gyártott szőke dklonra, némi valóságidegen konfliktusra tippel, a Mindenütt nő esetében „langyos". A cselekmény nem éri meg a hosszas ecsetelést, ám a Reese Witherspoon által megformált Melanie szőkeségéről annyit: az alkotók szándéka szerint legalábbis nem zárja ki az észt, amit egy nagykorú Barbie-nál csak egy amerikai filmből veszünk készpénznek. A hölgy, ha nem is Amerikai pite, de nem is piskóta. t. f. Mindenütt nő (Sweet home Alabama) feliratos amerikai filmvígjáték Szekszárd, Panoráma nagytereml5.30,17.30. __________________Mozi ___________ Sz ekszárd Panoráma nagyterem: Ali G Indahouse sz. feliratos angol vígjáték fsz: S. Cohen, M. Gambon, Ch. Dance 20. Panoráma kamaraterem: Stuart Little, kisegér 2. sz. szinkronizált amerikai film fsz: M. J. Fox, G. Davis, H. Laurie 16,18. Bonyhád: A szállító feliratos amerikai film fsz: J. Statham, Qi Shu, F. Berléand 19. Színház Iregszemcse Bartók Béla Művelődési Ház: Liliomfi - a békéscsabai Jókai Színház előadása 19. Kiállítás Szekszárd MC Galéria: Beda László és Biszák László kiállítása, megnyitja: Sas Erzsébet újságíró 17. Babits Mihály Művelődési Ház folyosógaléria: Takács Béla grafikái 10-18. Dombóvár Művelődési Ház: galamb- és díszmadár kiállítás 9-19. Jószai Sándor ikonjai és Jantner László fotói 9-19. Bonyhád Művelődési Központ: Lukács Tibor festőművész kiállítása 10-17. Paks Dunakömlődi Faluház:Trófeakiállítás, viccgyűjemény Városi Művelődési Központ könyvtárgalériája: Molnár Gyula fotói 10-18. Tamási Művelődési Központ: Kocsis Lászlóné festményeinek bemutatója 8-16. Ismeretterjesztés Paks Művelődési Központ könyvtára: Az Életfa családsegítő szabadegyetemen Üres a fészek - Hogyan engedjük el felnőtt gyermekeinket? Bóka András újpetrei esperes és felesége előadása 17. Városi Könyvtár: Újvári Attila ifjú tudor Ave Caesar, a halálba menők köszöntenek téged című és dr. Négyesi Lajos hadtörténész Ókori és középkori csaták című előadása 18. Dunaföldvár Művelődési Központ: Kertbarátok téli esték sorozata. Az emberi test részeinek meszesedése, előidézői, megelőzés, kezelés - dr. Major Zoltán háziorvos előadása 18. Dunakömlődi Faluház: Tudorka klub. Magyar katonák a Donnál, a Citadella hadművelet - Dávid Ferenc ifjú tudor előadása 16. Kölesd művelődési ház: Kölesdi Közéleti Egyesület Népfőiskolája. Örömmel a teljesség felé - Pócs Margit népművelő, örömtréner előadása 18. Bátaszék Művelődési Ház: A család szentjei - szentek családja - Szent István, Gizella és Imre herceg. Sümegi József történelemtanár előadása 18. Szabadidő Bonyhád Művelődési Központ: Utazók klubja - dr. Faludi Béla A velencei karnevál című vetítettképes előadása 17. Gyerekprogram Szekszárd Babits Mihály Művelődési Ház: Szalma- és csuhétár- gyak készítése, kézműves sorozat 13-16. Ismerkedés népi kismesterségekkel - gyöngyfűzés Szűcs Imrénével 16-18. Romi klub 14.30- 16.30 ■ Várható időjárás: Tolna megye d3 db derült napos felhős i+ mm db párás ködös borult zápor zivatar <£> esős <£> havas eső hózápor havazás Készítette: Általában erősen felhős lesz az ég, legfeljebb rövid napsütéses időszakok lehetnek. A hajnali órákban pára-, ködfoltok kialakulására is számítani kell. Az északi szél időnként megélénkül. A délutáni csúcshőmérséklet -1, -3 fok között alakul. Közlekedésmeteorológia az Allianz Hungária Biztosító támogatásával Az utak többfelé csúszósak, síkosak lesznek. Emellett a reggeli 7 órákban pára-, ködfoltok megjelenésére is számítani kell. Február a házikertek táján Az idén keményen, kopogósán rontott ránk a február, de a Nap és földgolyónk egymáshoz való viszonyából eredően az elmúlt évek némi rendbontása ellenére ez a természetes a Kárpát-medence tájékán. Jó, ha tartjuk magunkat az 1871 óta vezetett magyar meteorológiai feljegyzésekhez, amelyek szerint a február a téli időszak legrapszódikusabb hónapja és ne siessük el a dolgokat, s ne is késlekedjünk a tavaszi felkészüléssel a házikertek táján. Fejezzük be a kézi- és motoros szerszámok karbantartását. Ejtsük meg a szükséges vetőmagvak beszerzését, ha tavalyról ínara- dék vagy magunk termelte mag- vaink vannak, azok próbacsíráz- tatását szobahőmérsékleten, állandóan nyirkosán de nem vizesen tartott papírzsebkendők között. A gondosan kitisztított alkalmatosságokba - papír- és műanyag poharak, ládikák stb. - majd annak figyelembevételével vessük el a palántának szánt magvakat, hogy a vetéstől kiültetésre legalkalmasabb palántaállapotig 5-6 hétre van szükség. A palántaneveléshez célszerű speciális sterilizált táptalajt vásárolni, amelyhez jó, ha a vetés előtti előkészítés során kg-ként egy kávéskanálnyi gomba- és baktériumölő, kaptán tartamú szert keverünk. Nagyon sokan nevelnek palántát műanyag volt tejfölös vagy egyéb pohárban. A palánta egészséges fejlődésére hátrányos, esetleg túlöntözés miatti pangó víz kivezetésére célszerű a pohár oldalán a talpa fölött fél cm-re zsákvarrótűvel apró lyukakat szúrni, ami egyben a gyökérszinti levegőzést is biztosítja. SZAKÁL LÁSZLÓ Tolnai Népújság Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodája I rodavezető-f ószerkesztő: Kamarás Györgyné Felelős szerkesztő: Hangyái János Online szerkesztő: Árki Attila A szerkesztőség és a kiadó címe: 7100 Szekszárd Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/511-510, Szerkesztőségi telefax: 74/511-514 Kiadóvezető: Molnár György Telefon: 30/9971-002 Kiadói telefax: 74/511-500 E-mail cím: tolnai.nepujsag@axels.hu Készült: Déli Nyomda Kft., 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72/243-700. Telefax: 72/243-704. Felelős vezető: Futó Imre ISSN szám: 0865-9028. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztési vezető: Szabó Ferenc Telefon: 74/511-538 Előfizetés a kiadónál: telefon: 74/511-503, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 1040460146017376 pénz- forgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija: egy hónapra: 1295 Ft, negyed évre 3885 Ft, fél évre 7770 Ft, egy évre 15 540 Ft. Hirdetésvezető: Stiener Lajosné, telefon: 74/511-523. Hirdetésfelvétel: Telefon: 74/511-534. • E-mail: hird.tolna@axels.hu Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft.,Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft.) Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült A MATESZ által auditált. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Tolnai Népújság bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Tolnai Népújságra hivatkozva lehet. A lapban közölt, másoktól átvett adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk.