Tolnai Népújság, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)
2003-01-31 / 26. szám
6. OLDAL MEGYEI T Ü K Ö R 2003. Január 31., Péntek Riadalmat keltő ebek Medina A jövőben szigorúbban kíván fellépni a medinai önkormányzat a közterületen levő kutyák gazdái ellen. A képviselőtestület legutóbbi ülésén áttekintette a helyi állattartási rendeletet, és úgy döntött, hogy ismét nyomatékosan felhívják az utcára kiengedett, a járókelők körében gyakran riadalmat keltő ebek gazdáit a rendelet betartására, a kutyák kerítésen belüli tartására, amelynek elmulasztása esetén szabálysértési eljárást indítanak a szabályszegő eb tulajdonosok ellen,-______-kSzakmai tanácsok, egy pohár bor Gyönk Szőlész-borász téli esték címmel előadás-sorozatot indított a gyönki művelődési ház, aminek első részét január 29-én rendezték. • A 21. gyönki borversenyt a hagyományokhoz híven megelőzi egy előadás-sorozat. Az idei első alkalommal Simigh János agrármérnök foglalta össze a tavalyi év tanulságait. Csapadéktáblázat bemutatásával magyarázta a betegségek kialakulását, s felhívta a figyelmet a növényvédelmi szerek használatára, hatóanyagaira és hatásukra, szólt a korai tőkeelhalás tüneteiről. Steitz János hegyközségi bíró a minőségi bortermelés fontosságát hangsúlyozta. Ismertette a legújabb követelményeket, a termelői borkimérésről szóló engedélyt, továbbá a kataszter- regisztrációt. A borversenyre készülő gazdák javasolták, hogy á helyi borversenyen arany és ezüst érmes borok továbbjuthassanak a borvidék versenyére. Ennek feltétele, hogy az öttagú gyönki zsűriben három minősített bíráló legyen. A baráti hangulatú este borkóstolással végződött, ahol a borokat Steitz János szakmailag minősítette. kemler bea Háziorvosok fóruma Szekszárdon Változások a díjazásban és a gyógyszerrendelésben Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) finanszírozási rendszerének idei változásairól tájékoztatta a megyében praktizáló háziorvosokat dr. Kiss József, az OEP főigazgató helyettese tegnap délelőtt Szekszárdon. telményeknek megfelelnek. Változás várható a gyógyszer-rendelésben is, miszerint az eddigi 30 nap helyett 60 napra való gyógyszeradagot is felírhat egy vényre a áziorvos, ha gondos mérlegelés után úgy dönt, ogy mind a beteg állapota, mind gyógyszerszedé- szokásai ezt megengedhetik. A gyógyászati se- édeszközök tekintetében szélesedik a paletta, ép- ien ezért még jobban kell arra törekedni, hogy a le- lető leghatékonyabban alkalmazzák ezeket a terá- liában. A tartósan táppénzen lévő biztosítottak ese- ében a táppénzen tartó háziorvos feladata, hogy felhívja a beteg figyelmét arra, hogy saját jogán kezdeményezheti a rokkantsági -nyugellátás megállapnasat a laKoneiye szenni meienes nyugdíjbiztosítónál. Dr. Kiss József elmondta még, hogy megállapodás előtt áll az Országos Alapellátási Intézet (OAL1) és a OEP, mégpedig a praxist segítő száml- ógépes szolgáltatások tárgyában. Ha a megállapo- lás létrejön, a háziorvosoknak lehetőségük lesz ar- a, hogy saját programjaik másolatát az OALl-nál tá- nliálí pc hptpntp fricsítsék. Az OEP arra törekszik, hogy az alapellátásban dolgozók hatékonyan és optimális költség- ráfordítással dolgozzanak, ám a racionalizálást nem „megtorló” szabályozással, hanem lépésről- lépésre, szakmai egyeztetés mel- lett kívánják megoldani, venter Tolna megye A Művészetek Házában rendezett fórumon megjelent háziorvosokat és a fenntartók képviselőit Török Mária, a Tolna Megyei Egészség- biztosítási Pénztár igazgatója köszöntötte, majd dr. Kiss József tájékoztatta a résztvevőket a finanszírozási változásokról. Kedvező változásnak tekinthető például, hogy ettől az évtől teljes összegű díj jár a háziorvosoknak a körzet lakosság-számától függetlenül a megosztott, illetve vegyes körzetek esetében és emelkednek az ügyeleti díjak is. Az úgynevezett kártyapénz 126,58 forintról 166,35 forintra emelkedik, az iskola-egészségügyi ellátásért járó „fejpénz” pedig 40 forintról 60 forintra. Az otthoni szakápolás vizitdíja pedig 2110 forintról 2850 forintra emelkedik majd. Az OEP egymüliárd forintot különített el a szűrési-gondozási feladatok és a minőségbiztosítás finanszírozására, ehhez azon- 1 ban - a most készülő rendelet értelmében - csak akkor juthatnak hozzá a háziorvosok, ha a jogszabályban előírt köve- . SZOLGALATOK MEGOSZLÁSA MŰKÖDTETŐK SZERINT 2000. év 2001. év 2002. év Közalkalmazott 36 27 27 Vállalkozó 137 146 144 Összesen 173 173 171 SZOLGÁLATOK MEGOSZLÁSA TÍPUS SZERINT 2000. év 2001. év 2002. év Gyerek 41 41 41 Felnőtt 88 88 86 Vegyes 44 44 44 Összesen 173 173 171 Több feladat a „művháznak” Intézmény-átszervezés, leépítés nélkül Intézmény átszervezésről döntött a tolnai képviselő-testület. Az átszervezés kifejezés ezúttal nem a leépítés szinonimájaként használandó, a művelődési központ az új feladatok mellé másfél plusz státuszt is kap. Tolna Ez az átszervezés tehát örömteli változások nyomán zajlik a városban. A zeneiskola épületében ugyanis 2000-ben nyílt meg a hely- történeti kiállítás, az épület földszintjén 2001. óta rendszeresen különböző képzőművészeti tárlatokat rendeznek, tavaly átadták a civil házat, és hamarosan elkészül a Martinek-emlékház is. Az új köz- művelődési színtereket értelemszerűen a művelődési központ irányítása alá vonták. Hogy ez nem korábban történt meg, annak az volt az oka, hogy az intézményvezető huzamosabb ideig tartó távol- léte során munkáltatói jogkör nélküli megbízott munkatárs irányította az intézményt. A bővülő feladathoz némi plusz státuszt is biztosított a képviselőtestület a művelődési központnak, bár ebből két fél munkahelyet az Általános Nevelési Központtól csoportosítottak át, így városi szinten csak 0,5-del nőtt a státuszok száma. A lényeg, hogy a másfél új munkahellyel az új színterek takarítási és gondnoki teendőit, valamint a múzeum ügy- intézői-tárlatvezetői feladatait kell megoldania az intézménynek. Szükség lesz technikai változtatásokra is, így például a zeneiskola épületében levő egybeléptetős riasztórendszer intézményenkénti különválasztására. -sNőnek a bérleti díjak Tolna Két év után emelkednek az ön- kormányzati lakások és helyiségek bérleti díjai Tolnán. Az új tarifák alapján például egy összkomfortos lakás négyzetméteréért havonta 190 forintot kell fizetni, míg egy komfort nélküliért 45 forintot. (Ugyanezek a díjak Szekszárdon 200, illetve 75 Ft, Tengelicen 70, illetve 9 Ft). A tolnai önkormányzati üzlethelyiségek bérleti díjai februártól 380- 633 Ft + ÁFA összegbe kerülnek havonta, négyzetméterenként, míg az egyéb helyiségek havi díja 253 Ft/négyzetméter + ÁFA. ■ Civil szövetség a kerékasztalból? Elhalasztották az alakuló ülést Január végére tervezték a civil szövetség megalakítását, ám egyelőre elnapolták az alakuló ülést a paksi civil szervezetek, mivel még nem sikerült minden kérdést tisztázni. pAKS asztal szóvivője azzal indokolta az elhatározást, hogy a civil szer- November végén a művelődési vezetek az elmúlt években meg- központban találkoztak a paksi erősödtek, számos fórumon halcivil szervezetek képviselői - ti- látják szavukat. Indokolt, hogy ez zenhárman a mintegy nyolcvan a folyamat tovább tartson, ezért alapítvány, egyesület közül - időszerű a szövetséggé alakulás, hogy a Civil Kerekasztalt hivata- Az alapszabály tervezete is elké- losan is bejegyzett szövetséggé szült, amellyel kapcsolatban váralakítsák. Pokorni József a kerek- ták az egyes szervezetek véleményét, javaslatait. Akkor valamennyien egyetértettek a szándékkal, elhatározták, hogy január végén tartják a szövetség alakuló ülését. Erre azonban egyelőre nem került sor, mert, mint Pokorni József lapunknak elmondta több részkérdést még nem tudtak egyeztetni. A szövetség megalakítását ezzel nem adták fel, az alakuló közgyűlést az alapszabály és a célkitűzések pontosítása után a közeljövőben megtartják. RÁKOSI Összeköttetés az elkerülő úttal Fel-lehajtó szakasz készül a szekszárdi felüljárónál SZEKSZÁRD Fel-lehajtó útszakasz épül Szekszárdon a Damjanich utcai felüljárónál. A beruházás megvalósulása után az autósok a felüljáróról közvetlenül tudnak majd le-, illetve felhajtani a megyeszékhelyet elkerülő útra. A Széchenyi Plusz Program keretében készülő, megközelítően 500 millió forintba kerülő beruházás kivitelezője .a MAHID 2000. Rt. (ez a részvénytársaság építi a szekszárdi Duna hidat is). A munkák az elmúlt év őszén kezdődtek és az ütemterv szerint haladnak, tájékoztatta lapunkat Dobó Gábor, a részvénytársaság főmérnöke. Tavaly a fel-lehajtó ág alapozása, a cölöpözés történt meg és elkészültek a pillérek. Most a munkások a monolit vasbeton vázszerkezet állványozását, vas szerelését, zsaluzását végzik, a betonozás a fagyok elmúltával, tavasszal kezdődik. A beruházást a tervek szerint június 30-án adják át. r. kováts Fel-lehajtó útszakasz épül FOTÓ: BAKÓ terns TOVÁBBKÉPZŐ KFT TOLNA MEGYEI KÉPVISELETE Minden kedves érdeklődőt szeretettel vár az ÁLLAMI SZAKKÉPESÍTŐ BIZONYÍTVÁNYT NYÚJTÓ TANFOLYAMAIN! ÖNKÖLTSÉGESEK részére RÉSZLETFIZETÉSI KEDVEZMÉNY, munkanélküliek részére MUNKAÜGYI KÖZPONTI TÁMOGATÁS adható! G YES-en, GYED-en levők részére támogatás adható! IDEGENFORGALOM Idegenvezető és hostess, idegenforgalmi menedzser,] degenforgalmi ügyintéző, fizetővendéglátás, falusi turizmus, valutapénztáros és ügyintéző, megújítok részére is. KERESKEDELEM Kereskedelmi menedzser, marketing- és reklámmenedzser, marketing- és reklámügyintéző NYELVTANFOLYAMOK Kezdő és haladó szinten: angol, német, francia, olasz, spanyol ÁLLAMILAG ELISMERT ÁLTALÁNOS ÉS KITEX KERESKEDELMI SZAKMAI NYELVVIZSGA: BELKERESKEDELEM, KÜLKERESKEDELEM. VENDÉGLÁTÁS és IDEGENFORGALOM TERÜLETÉN. ÚJDONSÁGOK: Aláírásazonosítási grafológiai, kulturális menedzser, élelmezésvezető, mixer tanfolyam. További szolgáltatások: Az idegenforgalom, vendéglátás, kereskedelemmel kapcsolatos szakkönyvek kedvezményesen vásárolhatók! Jelentkezés és felvilágosítás: •. 7100 Szekszárd, Arany J. u. 17-21. (bejárat a Találka tér felől) | Telefonfax: 74/418-779 fí-Js/y ff ■if/'f-f/'f/ óbban 2003. február hónapban is a megjelenő PR cikkekre I HIRDETÉSI KEDVEZMÉNY! Érdemes kiPRóbálni! 74/511-534 FELHÍVÁS ■m.I9ISSS8888F ■*?#■ tps? *** 'wm- sje ’NgsgsggssF A Tolnai Népújság hirdetésfelvevő helyeinek bővítéséhez jutalékelszámolásos rendszerben keres üzlethelyiséggel rendelkező uállalkozásokat a megye egész területén Jelentkezés és további infrmáció: 74/511-523 AdÓ1%-a témájú hirdetéseit 2003. FEBRUÁR 3-án és 10-én megjelenő mellékletünkben H í p r> F T F S I m mmm WmsW mmexi i§ msmx* ’VíxatW Hi KEDVEZIVIÉIUNYEL