Tolnai Népújság, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-13 / 10. szám

10. OLDAL SPORT 2003. Január 13., Hétfő Aranyra válthat a Blatt-alakulat A címvédő szentgyörgyiek csak az ötödik helyről várják a tavaszt A VTV nyerte a Barátság-kupát A címvédő Play's még a dobogóra sem tudott felkapaszkodni Úgy tűnik, idén megtörik a Dunaszentgyörgy sorozata. Leg­alábbis erről tanúskodik a megyei I. osztályú bajnokság őszi tabellája, melyen a címvédő a Bölcske, Dunaföldvár, Tolna, Bátaszék trió mögött csak az ötödik helyet foglalja el, s ez bi­zony méltatlan produkció a legutóbbi két év aranyérmesétől. Labdarúgás Most kezdhetnénk azzal, hogy bezzeg mi előre megmondtuk. A rajt előtt készített hagyományos összeállításunkban lapunk is a bölcskeieket tette az élre, s szintúgy eltalálta azt is, hogy az első öt közé a Dunaföldvár, a Tolna, a Dunaszentgyörgy és Bátaszék csapatai kerül(het)nek. Igaz ugyan, hogy a tippek a bajnokság végeredményére vo­natkoztak .(vonatkoznak), de visszapillantva a ta­valyi pontvadászat őszi végeredményére, köny- nyen előfordulhat, hogy a végelszámolásnál ha­A bölcskeiek a címvédő Dunaszentgyörgy otthonából is három ponttal távoztak. Képünkön Weiszt (kockás mezben) Pokorni (hátul) és Tamási próbálja szerelni fotó: gottvald károly több gólját, szám szerint 57-et a fölváriak jegyzik. Ha már a leg­több gólnál tartunk érdemes em­lítést tennünk a legkevesebbről is. A harmadik helyezett tolnai­ak, remek hátsó alakzatuknak, és nem utolsó sorban kiváló kapusuknak Mausz Antalnak köszönhetően tizenöt mérkőzésen mindösszesen 12 gólt kaptak, s a meccsenkénü nem egészen egy gól bizony nem kis teljesítmény Kvanduk János gárdájától. A negyedik helyen az a Bátaszék áll, amely gárda cáak a 13. fordulóban ízlelte meg először a vereség ízét (a Tamásitól kaptak ki hazai pályán 2-0-'ra), s amely a tavalyi évhez képest az imént említett tolnaiakkal egye­temben óriásit lépett előre a tabellán. Az ötödik helyen telel a Dunaszentgyörgy csapata, pedig sokáig úgy tűnt, ez az év is a Horváth József diri­gálta Duna-partiakról szól majd. A kockás mezesek 11 fordulón át őrizték veretlenségü­ket, ám az utolsó négy körben négyszer is bot­lottak, s ezzel nemcsak az élről, de a dobogóról is lecsúsztak. A közép­mezőny élén - a szent- györgyiektől öt ponttal leszakadva - a Kniesz Mátyás gardírozta kakasdiak állnak, akik igencsak rapszodikus produkcióval rukkoltak elő. A gárda a kiugró teljesítmények mellett (a földváriak 8-1-es le­győzése) ugyanis ké­pes volt kikapni a nem túl acélos Simontor- nyától, és Tévéitől, s hi­ába büszkélkedhet az sonló sorrendben követik majd egymást a csapa­tok. De nézzük sorjában, mi is történt az őszi idényben. A Blatt Pál irányította Duna-parti egy­let elsőségéhez kétség sem férhet, hisz amilyen rosszul kezdte a csapat a bajnokságot, olyan re­mek sorozatot állított fel a folytatásban. A bátaszékiekkel hazai pályán játszott 1-1, és a Dunaföldvártól elszenvedett 3-2-es vereség után olyannyira összekapták magukat Fejesék, hogy a hátralévő 13 találkozón már egyetlen pontot sem hullajtottak el, miközben például a címvédőt sa­ját közönsége előtt tanították móresre (3-1). A csapat termelékenységére jellemző, hogy a föld­váriak után a liga második legtöbb gólját szerez­ték, s a góllövők között is egy bölcskei, a 25 talá­latot jegyző Fejes Zoltán áll az első helyen. A má­sodik helyen tanyázó Dunaföldvár szintén rosz- szul kezdett (2-0-ás vereség a Tolnától), ám kol­légájához hasonlóan Kindl Istvánnak is sikerült rendbe szedni játékostársait, s ha a hajrában nem csúszik be egy 8-1-es (!) kakasdi zakó, akár még Farsangék is állhatnának a tabella élén. Mint már fentebb említettük, egyvalamiben így a legjobb lett a DFC, mégpedig abban, hogy az osztály leg­osztály negyedik legjobb csatársorával, e kisiklá­sok miatt esélye sem volt a feljebb lépésre. Ugyancsak a középme?őnyhöz tartozik a Tamási, a Dunakömlőd, a hetedik fordulóban még dobo­gón álló Őcsény, a tavalyihoz képest alaposan visszaeső Tevel, és kis jóindulattal a Simontomya és a Nagymányok gárdája is. Ezeknek a csapatok­nak nem kell tartaniuk a kieséstől, ellenben az újonc Ozora, a Nagydorog, a Kéty és a még győ­zelem nélkül álló Kajdacs csapatai roppant nehéz tavasz elé néznek. Az ifjúságiaknál a felnőttekhez hasonlóan a Dunaföldvár, a Bölcske és a címvédő Tolna oszto­zik a dobogón, s rápillantva a tabellára nem vál­lalunk nagy kockázatot, ha kijelentjük: a végelszámo­lásnál is e há­rom együttes közül kerül majd ki a vég­ső győztes. (RÓNAI) A góllövőlista élmezőnye Felnőttek: 25 gólos: Fejes Zoltán (Bölcske), 14 gólos: Weisz József (Dunaszentgyörgy), Farsang János (Dunaföldvár), 13 gólos: Horváth László (Dunaszentgyörgy), Letenyei Gábor (Őcsény), 11 gólos: Szabadi Adrián (Bölcske), Molnár László (Tamási). Ifjúságiak: 37 gólos: Pesti Viktor (Tolna), 31 gólos: Lindinger Miklós (Dunaföldvár), 24 gólos: Horváth András (Tamási), 23 gólos: Hargitai Gergely (Bölcske), 20 gólos: Mészáros Gábor (Dunaföldvár), Zsolnai Péter (Tolna). Ifjúságiak 1. Dunaföldvár 15 14 Bölcske Tolna Ozora őcsény Tamási Bátaszék D.sztgyörgy 15 S.tomya 15 N.mányok Kakasa Kéty Tevel D.kömlőd Nagydorog Kajdacs 15 12 15 12 15 11 15 9 15 7 15 8 Megyei I. osztály Felnőttek 1. Böicske 15 13 1 1 53-15 40 2. Dunaföldvár 15 12 1 2 57-27 37 3. Tolna 15 11 1 3 44-12 34 4 Bátaszék 15 9 5 1 30-14 32 5. D.szentgyörgy 15 10 1 4 51-16 31 6. Rakasd 15 8 2 5 47-17 26 7. Tamási 15 7 3 5 34-23 24 8. Dunakömlőd 15 7 2 6 45-28 23 9. ócsény 15 7 2 6 32-31 23 10. Teve« 15 6 2 7 32-29 20 11. Simontomya 15 5 3 7 29-39 18 12. Nagymányok 15 4 3 8 21-35 15 13. Ozora 15 3 1 11 21-38 10 14. Nagydorog 15 2­13 18-86 6 15. Kéty 15 1 2 12 18-59 5 16. Kajdacs 15 Ip 1 14 8-69 1 1 106- 11 42 70- 26 38 98- 20 37 66- 33 33 4 58- 24 29 76- 33 25 66- 32 25 56- 36 23 44- 36 18 31- 49 18 15 5 2 8 42- 46 17 15 4 3 8 22- 61 15 15 4 - 11 22- 80 12 15 3 2 10 29- 83 11 15 - 2 13 23-113 2 15 - 1 14 8-134 1 A Városi Televízió sikerét hozta a bonyhádi sportcsarnokban 9. alkalommal megrendezett Barátság-kupa. Az egykori kitű­nő edző, Losonci István emlékére kiírt viadal szombati döntő­jében a tavalyi bronzérmes az elmúlt évi kiírást második he­lyen záró Ti-Be Kamarai Pengék nevű formációt győzte le ma­gabiztosan. Teremfoci A húsz együttest felvonultató, há­rom napos viadalon (a csoport- mérkőzéseket -az elmúlt hét szombatján és vasárnapján ren­dezték) rendre „táblás” ház előtt játszottak a csapatok, s a játéko­sok meg is hálálták a lelkes publi­kum biztatását. Szebbnél szebb gólok, izgalmasnál izgalmasabb csaták váltották egymást - egy­szóval újra közönségsikert aratott a torna. A selejtező kör négy cso­portgyőztese, a Köz-meg-vill (A), a Ti-Be Kamarai Pengék (B), a Vá­rosi Televízió (C), és a Szignó Bt. (D) a papírformának megfelelően került a hatosba, hozzájuk csatla­kozott a címvédő Play's és a Ferplast együttese. A döntőbe vé­gül a Küllővel, Fehérrel és a Máté- testvérekkel megerősített Városi TV és a Ti-Be Kamarai Pengék ju­tott, s ahogy azt a közönség na­gyobb része szerette volna, a ha­zai pálya előnyét élvező tévések hódították el az elsőséget. A har­madik hely a Ferplasté lett, így a címvédő ezúttal még csak a do­bogóra sem tudott fellépni. Üde színfoltot jelentett a Parlament válogatottja és a szervezők csapa­tának összecsapás, melyen amo­lyan baráti 5-5-ös döntetlen szü­letett. Eredmények, az 5. helyért: Szignó Bt-Köz-meg-vill 6-4. A harmadik helyért: Ferplast- Play's Bt. 5-2. A döntőben: Városi TV-Ti-Be Kamarai Pengék 4-2. A torna legjobb játékosának Máté Norbertét (Városi Televí­zió), legjobb védőjének Antal Lászlót (Ferplast), legjobb kapu­sának pedig Görföl Zsoltot (Ti-Be Kamarai Pengék) választották. A gólkirályi címet az elődöntőben és a fináléban összesen 6 gólt szerző Kárpáti Zoltán (Ti-Be Ka­marai Pengék) szerezte meg. A torna legsportszerűbb csapata a Sipos FC lett, s különdíjat kapott a legidősebb (Hüber Ádám, Let's Go Bús), és a legfiatalabb (Link Tamás, VFC Bonyhád) játékos. Sumsodo élmezőnyök Tolnán Alaposan kiegyenlítődtek az erőviszonyok az Alta Ripa tornán Alaposan összerázódtak az élmezőnyök a legutóbbi for­dulóik) ban a tolnai városi sportcsarnokban zajló XVII. Alta Ripa teremlabdarúgó tornán. Teremfoci Az első és harmadik vonalban mindössze két pont a különbség az éllovas, és üldözője között, a második osztályban pedig ennél is szorosabb a vetélkedés, hisz itt a Ber-Tar és a Dynamic gárdája azo­nos pontszámmal áll az élen. Az elitliga legutóbbi két fordulójából a Két Kovács csapata jött ki győz­tesen, hisz miközben a Bitoma ponto(ka)t vesztett a Dinamo Al­lah ellen, a szentgyörgyi formáció- elsősorban a két meccsen 5 gólt szerző Bencze Balázs vezérletével- mindkét meccsét megnyerte, így újra nyílttá tette a versenyfutást az aranyért. A forduló meccse címet az Áfész' Tolna-Tolnabau találko­zó érdemelte ki, melyen hiába ve­zetett négy perccel a vége előtt a Tolnabau, a lefújás előtt öt másod­perccel szerzett góllal a „boltosok” zsebelhették be a pontokat. A má­sodosztályban a Dynamic legyőz­te a Ber-Tart, s ezzel nemcsak szo­rossá vált az élmezőnyt, de újabb csapat mondott búcsút veretlensé­gének. A harmadik vonalban to­vábbra is nagy a harc a feljutó he­lyekért. A tolnai ifik a Misó ellen aratott sikerükkel már ott vannak a legjobbak között, míg az egyet­len üres helyre az 1. FC TWT és a Viliár Pi pályázik. Eredmények: I. osztály, 10. forduló: Dinamo Allah-Bitoma 0-0, Két Kovács-Brilliance 8-2, Áfész Tolna-K.O. 4-0, Tolnabau- Ép-Fém 6-2. 11. forduló: Két Kovács-K.O. 6-2, Bitoma-Brilliance 5-1, Dina­mó Allah-Ép-Fém 0-0, Áfész Tolna-Tolnabau 9-8. Az állás: 1. Bitoma 27, 2. Két Kovács 25, 3. Áfész Tolna 22, 4. Tolnabau 19, 5. K.O. 16, 6. Dina­mó Allah 9, 7. Ép-Fém 4, 8. Bril­liance 1 ponttal. A góllövőlista élmezőnye: 15 gólos: Bencze B. (Két Kovács), 13 gólos: Papp A. (K.O.), 12 gólos: Aradi G. (Két Kovács), Ruff D„ Bárdos L. (mindkettő Tolnabau). II. osztály: Solio-Tolnatej 2-2, A2-Gemenc Bau 6-2, Dynamic- Ber-Tar 2-1, Fadd SE-Golden Boys 8-7, Fritt Kft-Atomix 7-3. Az állás: 1. Bér Tar 26, 2. Dynamic 26, 3. Fritt Kft. 24, 4. Solio 17,5. Tolnatej 16,6. A2 13,7. Golden Boys 12,8. Gemenc Bau 9, 9. Fadd SE 9,10. Atomix 4 ponttal. A góllövőlista élmezőnye: 20 gólos: Karip I. (Fritt Kft.), Smolek S. (Fadd), Vida T. (A2), 17 gólos: Nagy I. (Ber-Tar). III. osztály: Rózsaszín Párduc Söröző-Sördögök 5-1, Cerbona- Bor Bányász 14-1, Tolna VFC ifi-Misó FC 5-3, Aranynád-Rom- car Travel 10-2, Csabagyöngye-1. FC TWT 5-4, Viliár Pi-Favorit 4-2. Az állás: 1. Csabagyöngye 26, 2. Aranynád 24,3. Cerbona 22,4. Misó FC 20,5. Tolna VFC ifi 19,6. 1. FC TWT 13, 7. Viliár Pi 13, 8. Rózsaszín Párduc Söröző 10, 9. Favorit 9, 10. Sördögök 9, 11. Romcar Travel 9,12. Bor Bányász 3 ponttal. A góllövőlista élmezőnye: 28 gólos: Aradi G. (Csabagyöngye), 18 gólos: Zsolnai P. (Tolna VFC ifi), 16 gólos: Balogh Á. (Viliár Pi), Pál K. (Cerbona). Szeniorok: Dunaszentgyörgy- Ber-Tar 1-0, Öreg Lövészek-Fadd szenior 2-0. Az állás: 1. Öreg Lövészek 23, 2. Fadd 16, 3. Dsztgy 15, 4. Ber- Tar 14, 5. Anonymus 1 ponttal. A góllövőlista élmezőnye: 12 gólos: Nagy S. (Fadd), 9 gólos: Tarjáni Gy. (Ber-Tar), Lampek J. (Fadd). _____________ ■ Mai s portműsor TEREMFOCI: XVII. Alta Ripa teremtorna a tolnai városi sport- csarnokban (II. osztály) 17. ■ Totóeredmények A 2. heti szelvényen szereplő mérkőzések eredményei: 1. Empoli-Torino 1-1 x 2. Brescia-Lazio 0-0 x 3. Bologna-Milan 0-2 2 4. Como-Atalanta 1-1 x 5. Juventus-Reggina 5-0 1 6. Piacenza-Parma 1-1 x 7. Roma-Chievo 0-12 8. Udinese-Perugia 0-0 x 9. Liverpool-Aston V. 1-1 x 10. Man. City-Leeds 2-1 1 11. West Brom-Man. Utd. 1-3 2 12. West Ham-Newcastle 2-2 x 13. Tottenham-Everton 4-3 1 Pluszmérkőzés: 14. Birmingham-Arsenal 0-4 2 Kleinschmidt feladta a versenyt A Palik-Darázsi duó a 61. helyen zárta a Dakar 11. szakaszát Motorhiba miatt feladni kényszerült a 25. Dakar Ralit a viadal 2001-es győztese, a tavalyi második német Jutta Kleinschmidt. Autósport A Volkswagennel induló kölni ver­senyző - aki a nők közül egyedül­álló módon tudta megnyerni a si­vatagi száguldást - a 11. szakasz második ellenőrző pontja előtt tíz kilométerrel állt meg. Klein- schmidt összetettben a negyedik helyen állt az autósok között. A szakaszt a négykerekűeknél az összetettben is élen álló francia Stéphane Peterhansel, Jean-Paul Cottret (Mitsubishi) kettős, a moto­rosoknál az olasz Fabrizio Meoni nyerte. A mezőnynek vasárnap a lí­biai Szerűből az egyiptomi Szívába kellett eljutnia. A Kis Sándor, Czeglédi Péter duó Nissanját a csapat kamionja vontatja a célba. Az autó az első el­lenőrzési ponton még túljutott, ek­kor azonban a váltó felmondta a szolgálatot. A magyar párosnak ép­pen jókor jön a hétfői pihenőnap, így ugyanis vélhetően lesz idő a ja­vításra. A Palik László, Darázsi Gá­bor páros a szakaszgyőztestől 3 óra 40 perccel lemaradva a 61. he­lyen ért célba, s továbbra is ver­senyben van. Ákna robbant az egyik kamion alatt. Az osztrák Pichlbauer és Reif, valamint az olasz Nicoli által irányított jármű súlyosan megron­gálódott, személyi sérülés azon­ban nem történt. A baleset az egyiptomi hatóságok által ellenőr­zött területen, a határátlépésre ki­jelölt mintegy 30 méter széles sáv­ban történt. A robbanás után a te­rületet biztonsági okokból lezár­ták, így a mintegy 60 Líbiában re­kedt jármű személyzetének való­színűleg ott kell töltenie az éjsza­kát. A térségben egyébként sok, még a második világháborúból, il­letve a '70-es évekből származó akna található. A Dakar Rab törté­netében nem ez az első ilyen eset, hét évvel ezelőtt Marokkó déb ré­szén halálos áldozatot követelt egy hasonló robbanás: az egyik kísérő­kamion francia utasa, Laurent Gueguen halt bele sérüléseibe. Eredmények, autósok: 1. Peterhansel, Cottret (francia, Mi­tsubishi) 3:32:53 óra, 2. Alphand, A motorosoknál az olasz Fabrizio Meoni nyerte a szakaszt FOTÓ: EPA Stevenson (francia-brit, BMW) 1:30 perc hátrány, 3. Maszuoka, Schulz (japán, német, Mitsubishi) 2:26 p. h„ ...61. Palik, Darázsi (To­yota) 3:40:31 óra h. Az összetett állása: 1. Peterhansel, Cottret 27:54:13 óra, 2. Maszuoka, Schulz 16:32 perc h., 3. De Mevius, Guehennec (belga-francia, BMW) 1:31:47 óra h., ...57. Pahk, Darázsi 28:33:02 óra h. Motorosok: 1. Meoni (olasz, KTM) 3:45:52 óra, 2. Sainct (fran­cia, KTM) 9:33 perc hátrány, 3. Despres (francia, KTM) 11:17 p. h. Az összetett állása: 1. Sainct 31:20:52 óra, 2. Despres 12:47 p. h„ 3. Meoni 28:01 p. h, _______■ f..•«■..í.wk........r.................................................__;................... A szervezők a döntő előtt megmérkőztek a Parlament válogatottjával

Next

/
Thumbnails
Contents