Tolnai Népújság, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)
2003-01-13 / 10. szám
8. OLDAL G A Z D A S Á G I TÜKÖR 2003. Január 13., hétfő - HM Hivatalból vizsgálják Budapest A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) hivatalból vizsgálja a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) tanácsadásra vonatkozó 33 millió forintos tárgyalásos tenderét, amelyet a Gaming Communications Kft. nyert el december közepén - közölte Nagyházi Gyula, a Közbeszerzések Tanácsának sajtófőnöke. A testület azért indított hivatalból vizsgálatot a tárgyalásos eljárással kapcsolatban, mert nem találta elég indokoltnak a nyílt eljárás mellőzését, illetve a sürgősséget. A kiíró ezt azzal indokolta a Közbeszerzési Értesítőben, hogy a május végén történt kormány- váltás miatt a törvényben előírt határidők nem lettek volna betarthatók. A közbeszerzés tárgya a kormány egyes kiemelt programjaival kapcsolatos stratégiai tervezés, tartalmi kidolgozás és velük kapcsolatos kommunikációs feladatok lebonyolítása. A 2002. és 2003. évi kiemelt programokra előirányzott ellenszolgáltatás összege 33 millió forint. A hirdetmény közzététele nélkül indított tárgyalásos eljárásra a MeH három céget hívott meg, a One Off Kft.-t, a Phenomenon Bt.-t és a nyertest, ám végül csak a győztes Gaming Communications Kft. adott be ajánlatot. A nyertes cég tulajdonosa Braun Róbert, az Index korábbi igazgatója és az SZDSZ egykori kabinetfőnöke, aki cégén keresztül a kormányváltás óta kommunikációs tanácsadóként dolgozik a miniszterelnöki kabinetben. Braun Róbert emellett felügyelőbizottsági tagja a Miniszterelnöki Hivatal tulajdonában lévő Millenáris Kht.-nek. Nincs vita Budapest A Matávnak semmiféle vitája nincs az egyetemes távközlési alap kapcsán a kormányzattal - mondtá Straub Elek, a Matáv Rt. elnök-vezérigazgatója. Egy internetes újság ugyanis azt írta, hogy a Matáv elnök-vezérigazgatója megfenyegette a kormányt, mondván, ha nem töltik fel az egyetemes távközlési alapot, akkor a társaság rendkívüli áremelést hajt végre. Straub Elek leszögezte: nem tett ilyen kijelentéseket, s a társaságnak nincs vitája a kormánnyal. Az elnök-vezérigazgató elmondta: a Matáv, illetve a helyi telefontársaságok egy évvel ezelőtt kötöttek külön-külön kétoldalú szerződést a kormánnyal arról, hogy a távközlési törvényben előírt egyetemes szolgáltatást nyújtanak az előfizetőknek, s befizetik az ezt finanszírozó távközlési alapba az árbevétel- arányosan rájuk eső részt. Az egyetemes szolgáltatási alapot a törvény azért hozta létre, mert a távközlési cégeknek a jogszabály szerint olyan területeken is szolgáltatniuk kell, ahol nem éri meg. A lényegesen költség alatti egyetemes szolgáltatások esetében a távközlési alapból pótolják a társaságok számára azt az összeget, ami a szociálisan rászorulók által fizetett előfizetési dij és egy valóban költségalapon számított előfizetési díj között van. Straub Elek rámutatott: a probléma abból adódik, hogy nem minden társaság szándékozik befizetni a kormányrendeletben rögzített árbevétel-arányos összeget az alapba. Az elnök-vezérigazgató hangsúlyozta: a Matáv eleget tesz befizetési kötelezettségének, ám ha a társaság, illetve más helyi szolgáltatók nem kapják meg a pénzüket, a megkötött kétoldalú szerződések érvényüket veszíthetik. Ebben az esetben pedig megszűnhetnek a szociális csomagok. ___________ ■ A sós utak vonzzák a vadakat A vaddisznók napi 1-4 kiló közötti takarmánymennyiséget fogyasztanak fotó: kovács tibor Csapatostól bóklásznak a szarvasok, az őzek az erdők melletti főutakon, nyalogatják az úttisztításhoz használt sót: megnőtt a vadveszély. Az erdészeteknek többletmunkát és előnyt is jelent a hólepel, és rengeteg pluszkiadást. A vadetetés nem olcsó. Kaposvar Intenzív etetés kezdődött az erdőkben. A vad már nem talál természetes táplálékot, az ember segítsége nélkül menthetetlenül elpusztul. Buzgó József, a Sefag Rt. vadgazdálkodási osztályvezetője azt mondta: az őz tápanyagszükséglete a legkevesebb, minden egyed naponta félkilónyi abrakot és egy kiló körüli szálas takarmányt képes elfogyasztani. A szarvasok - kortól függően - tíz kiló körüli szálas és lédús takarmánnyal érik be, amihez még szívesen elropogtatnak 3-5 kiló egyéb ennivalót. A vaddisznók napi 1-4 kiló közötti takarmánymennyiséget fogyasztanak. Az etetés mellett fontos a sózok feltöltése is. A vaddisznó éppúgy igényli a sót, mint az őz vagy a szarvas. Kint az erdőn megtalálják a szükséges mennyiséget, az utak mellé inkább a könnyebb közlekedés miatt járnak, mert félméteres hóban szinte mozgásképtelenné válnak.- A vadak út menti sónyalo- gatását ezért nem is lehet megakadályozni, pedig több száz etetőhelyünk van, amiket egész évben folyamatosan töltünk A HAZAI VADÁLLOMÁNY FAJOK SZERINTI NAGYSÁGA Magyarország egészében igen jó minőségű szabad területi vadállománnyal rendelkezik, amelynek fajok szerinti nagyságát az alábbi táblázat mutatja. Gímszarvas*: 82 600 Dámszarvas**: 22100 Öz: 319 600 Muflon: 9 600 Vaddisznó: 91000 Mezei nyúl: 582 500 Fácán: 824 800 Fogoly: 51400 * A köznyelvben szarvasnak nevezik " A köznyelvben dámként említik. (A legerősebb dámtrófeák általában hazánkban találhatók.) A fenti számok forrása az Országos Vadgazdálkodási Adattár, és a 2002. február végi állapotot tükrözik. Az évnek e szakaszában már visszafogták a vadászatot, a szaporodás viszont még nem kezdődött meg, így a fenti számok a törzsállomány _ nagyságát jelzik. 1 nyalósóval is - mondta Galamb| Gábor, a Somogy megyei Lábod-| Mavad Rt. vezérigazgatója. Éppen ezért fontos, hogy az| erdei utakat, nyiladékokat is jár-» hatóvá tegyék az erdészek. Más-| részt nekik is fontos, hogy a vad-1"" takarmány odaérjen az etetőhelyre. A hónak áldásos hatása is van az erdőkben: jót tesz a talaj vízFogalommeghatározások 1. vadászható állatfajok: a) nagyvadfajok: gímszarvas, dámszarvas, őz, muflon, vaddisznó, szika- szarvas, b) apróvadfajok: mezei nyúl, üregi nyúl, fácán, fogoly, vetési lúd, nagylilik, tőkés réce, böjti réce, csörgő réce, barátréce, kerceréce, szárcsa, erdei szalonka, balkáni gerle, örvös galamb. 2. vadhús: a vad minden olyan része, amely emberi fogyasztásra alkalmas; 3. tenyésztett vad: szárazföldi emlősök vagy madarak, amelyek nem háziállatok, de amelyeket úgy tartottak, mint a háziállatokat szokás; a zárt területen lévő, de a szabad vadakhoz hasonló szabadságot élvező vad emlősök nem tekintendők tenyésztett vadaknak; 4. tenyésztettvad-hús: a zárt térben sza- poritott, nevelt és levágott vad szárazföldi emlősök és vad madarak minden része, amely alkalmas emberi fogyasztásra; 5. vadbegyűjtő hely: az állat-egészségügyi hatóság által engedélyezett létesítmény, ahol az elejtett vadat az 1. számú ; mellékletben foglalt előírásoknak megfelelően tárolják; 6. vadhúsfeldolgozó üzem: az állategészségügyi hatóság által engedélyezett létesítmény, amelyben a vad feldolgozását, a vadhús kinyerését végzik, a 2. számú mellékletben foglalt előírásoknak megfelelően. háztartásának, a hideg pedig gyé- ríti a rovarkártevőket. bíró mária-szarka Ágnes Változatok bérlakásépítésre Budapest Ingatlanszakértők szerint a 8 százalékos hazai bérlakásarány jelentősen elmarad az EU 20-40 százalékos értékétől, ennek megközelítése végett évi 4-6 ezer bérlakást kellene építeni. A hazai lakásállománynak ma csupán 8 százaléka bérlakás, ezt az uniós arányok miatt 20-30 százalékra kellene emelni, ami évi 4-6 ezer lakás építésével optimális esetben tíz esztendő alatt megvalósítható - mondta egy rádióinterjúban Borsi László ingatlanszakértő. Kifejtette, az építtetőknek piaci alapon éri meg bérlakást építeni, ezért a bérlakásépítést - a piaci lakbérek alkalmazása mellett - kétféle ösztönzővel: a bérlőnek adott támogatással, illetve az építtetőknek, a vállalkozóknak adott kedvező hitelkonstrukcióval lehet előmozdítani, ami az állam feladata. A bérlakások aránya Nyugat- Európában jellemzően 20-40 százalék között mozog: Németországban csaknem 60 százalékos, Spanyolországban alig haladja meg a tízet. A bérlakásokon belül relatíve magas a szociális ingatlanok aránya, ami az államok többségében 23 és 45 százalék között alakul, ezen belül Hollandiában 75 százalékos, Nagy- Britanniában közel 70 százalék, ugyanakkor Portugáliában a 10 százalékot sem éri el - tájékoztatta az Europresst Matolcsy Károly, a Társaság a Lakásépítésért tudományos osztályvezetője. A bérlakásszektorra a magas mobilitás jellemző, ami a rugalmas munkahelyválasztást is megkönnyíti. A lakbérfizetést kevésbé támogató államok nagyobb mértékben dotálják a bérlakásépítést. A nyugat-európai lakbérek az ottani polgárok jövedelmének 20-52 százalékát teszik ki, ám az arány a lakbértámogatás után 10-28 százalékára csökken. így végül Nagy-Britan- niában a háztartások jövedelmének 10 százalékát, Franciaországban és Hollandiában 22-22 százalékát, Finnországban 25 százalékát, Németországban pedig a 28 százalékát kell lakbérként kifizetniük. dóczy Kétéves jótállás Budapest Hat hónapról két évre nőtt a kötelező szavatossági határidő július 1-jétől az EU-joghar- monizáció keretében. A polgári törvénykönyv közelmúltbeli módosításában szereplő új előírás esetleges árdrágító hatásával kapcsolatban a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium nem végzett előzetes vizsgálatokat. Az uniós jogszabály megszületése előtt az Európai Bizottság viszont felmérést készített, s arra a következtetésre jutott, hogy valószínűleg egyáltalán nem okoz többletinflációt a szigorítás. Ennek oka, hogy a kötelezőnél hosszabb szavatossági időt már jelenleg is versenyelemnek tekintik a gyártók, így sokan önként is hosszabb garanciát vállalnak termékeikre - mondta Roncsé Tamásné, a GKM főosztály- vezetője. A piaci tapasztalat ugyanis az, hogy a termékek zöménél a gyártónak a fogyasztói bizalom és ezen keresztül a forgalom növekedése révén megtérül a hosszabb garanciális idő alatt jelentkező javítási többlet- költség. A garanciális termékek, elsősorban a műszaki cikkek piacán olyan éles a verseny, ami az Európai Bizottság szerint valószínűsíti, hogy a garanciális idő kiterjesztésének pluszköltségét a gyártók nem tudják áthárítani a fogyasztókra. Ráadásul egyre inkább terjed az a gyakorlat, hogy a garancia érvényesítésekor is inkább javítják az árut a gyártók, mintsem kicserélik. Köncse Tamásné szerint is elmondható, hogy azok a cégek, amelyek figyelmet fordítanak a fogyasztóvédelemre, versenyelőnyhöz jutnak a piacon. A hazai fogyasztóvédelmi joganyag gyakorlatilag teljes mértékben harmonizált már az unióssal. ÚRKUTI GYÖRGY A közpénz négy csatornája A nagy költségvetési hiányt alapvetően a versenyképesség növekedésének lelassulása, az erős forint, az export lanyhább bővülése és az erőteljes béremelkedés idézte elő - mondta lapunknak Chikán Attila. A Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetem rektora eredményként értékeli, ha a hiányt sikerül a bruttó hazai termék 5 százalékára csökkenteni. Budapest A 2002-es évben a bruttó hazai termék (GDP) 9 százalékát is meghaladta a költségvetési hiány, amely érték Magyarországon szokatlan, és az Európai Unió által meghirdetett célkitűzésekhez sem illeszkedik. Fontos kérdés tehát, hogy idén sikerül-e az előirányzatnak megfelelően, 4,5 százalékosra mérsékelni a hiányt. Az erre vonatkozó prognózisok eltérnek, ám a független elemzők 5-5,5 százalékos deficittel számolnak. Chikán Attila számottevő javulásként értékeli, ha idén 5 százalék körül alakul a hiány. Tavaly év vége felé romlott a fizetési mérleg, ami egyebek mellett a szolgáltatási piacok - főképp az idegenforgalom - negatív folyamatai idéztek elő, illetve a profitrepatriálás gyorsuló üteme, mivel a külföldi tulajdonosok rendszerint év végén utalják haza a nyereségüket. Mindezek az export és az import dinamikus növekedése mellett következtek be. Az idegenforgalomra negatívan hatott, hogy késik a gazdasági fellendülés, márpedig a Balatonra és sok más honi üdülőhelyre általában a vékonyabb pénzű külföldi turisták érkeztek, akiket érzékenyen érint a recesszió. A klasszikus közgazdaság törvényei szerint a fizetési mérleg romlását a forint gyengülésének kellene követnie, de ennek egyelőre a nyoma sem látható. A BKÁE rektora ezt leginkább a kisbefektetők magatartásával magyarázza, akik a jelek szerint optimistábbak, mint az elemzők. A kisbefektetők ugyanis csak akkor vonják ki a pénzüket, ha már láthatóvá válnak a gazdasági problémák - ám akkor tovább mélyítik azokat a pénzkivonással. A gazdaságpolitika hosszú távú célja az infláció csökkentése, mert az ad biztonságos hátteret a gazdaságnak - ezért nincs értelme lerontani a 4,5 százalékosra tervezett inflációt. Chikán Attila figyelmeztet, hogy sem az infláció, sem a költségvetési hiány szerepét nem szabad túlértékelni. Kétségtelen, hogy a költség- vetés helyzetét javítja a magasabb infláció, ami kísértés a mindenkori kormányzat számára - különösképp akkor, ha kicsi a gazdasági növekedés. (A növekedés beindítása forrásokat igényel, a magas infláció pedig többletbevételt ad a büdzsének.) Az idei gazdasági növekedést szintén 4,5 százalékosra tervezte a kormány - e téren az a fő gond, hogy lelassult a termelékenység növekedési üteme, és nem láthatók a további növekedés erőforrásai. A termelékenység alapvetően a teljesítmény növelésével vagy a munkaráfordítás csökkentésével javítható. A rendszerváltozás óta ez utóbbi játszotta a fő szerepet, ám az ezt előidéző átalakulási folyamatok mára befejeződtek. A közszféra dolgozóit érintő nagyarányú béremelések hatását szintén közvetlenül megérezte az államkassza. Az is kedvezőtlen folyamatokra utal, hogy a beszerzési menedzser index november-decemberben nagyobb mértékben esett, mint az előző évek végén. A csökkenés nem drámai, de - a reálszférából érkező - figyelmeztetésként értékelhető. Tehát a versenyképesség növekedési ütemének lassulása, az erős forint, az export gyengébb növekedése és az erőteljes béremelkedés egyaránt a költségvetési hiány emelkedését idézte elő, és a deficit mérséklésére irányuló erőfeszítések sikerességét is befolyásolja, hogy az idei évben miként alakulnak e tényezők. DÓCZY LÁSZLÓ Borúlátó büdzséelemzés Laza volt a választási év fiskális politikája Budapest Csak lassan mérséklődő költségvetési és folyó fizetési mérleghiányt, az inflációnak a forint erősödése által segített lassulását és a külső adósság jelentős mértékű emelkedését jósolja Magyar- ország számára az Economist Intelligence Unit (EIU) az idei és a jövő évre. A választási év laza fiskális politikája visszahozta a kettős deficit problémáját Magyarországon: a költségvetés hiánya a becslések szerint elérte a GDP 9, a folyó fizetési mérlegé pedig meghaladta annak 5 százalékát - emeli ki a 2003. január havi országkockázati elemzésében az EIU. A kormányzati költekezés segítette ugyan a kereslet fenntartását a külső piacok gyengélkedésének körülményei között, az EU átlagát jóval meghaladó infláció azonban tovább gyorsult 2002 utolsó negyedében. A politika eredményeként megnőtt külső deficit finanszírozása a privatizáció lezárultával lelassult külföldi tőkebeáramlás mellett ráadásul egyre nehezebben biztosítható. • Az EIU úgy véli, hogy az idei évi költségvetési hiány a kormány 4,5 százalékos, GDP-ará- nyos célkitűzését mintegy egy százalékponttal haladja majd meg. A londoni elemzők borúlátásukat a közszféra tavalyi béremeléseivel, a nyugdíjemelésekkel, valamint az oktatásra, az egészségügyre és a védelemre fordított kiadások növelésére tett ígéretekkel magyarázzák. A költségvetési célok teljesülését az is alááshatja, hogy a 2003-ra 4,4 százalékos GDP-bővülést tervező kormányzati becsléssel szemben az EIU mindössze 3,9 százalékos növekedést vár. A kutatóintézet a Nemzeti Bank előtt álló legnagyobb kihívásnak azt tartja, hogy összeegyeztethetetlennek bizonyulhat az inflációs és az árfolyamra vonatkozó célkitűzés. Az EIU arra számít, hogy a világpiaci energiaárak potenciálisan meredek emelkedése 2003 első felében - amikor Magyarországnak meg kell kezdenie a hazai kiskereskedelmi árak közelítését a nemzetközi szinthez - azt eredményezi majd, hogy az infláció 5 százalék felett marad. Az EIU szerint 2003-2004-ben sem számíthatunk a külső környezet lényeges javulására, amelyet az exportpiacok gyenge kereslete, valamint a forint erősödése és a béremelkedések révén romló versenyképesség jellemez. Az elkerülhetetlennek látszó külföldi hitelfelvételek nyomán az EIU szerint 2004-re nyolcmilliárd dollárral, 41 milli- árdra nő az ország külső adósságállománya.