Tolnai Népújság, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-10 / 8. szám

2003. Január 10., péntek K É K 9. OLDAL Ü KÖR Autótolvajnak álcázott csalók Akár kétszer is pórul járhatnak azok az autósok, akiknek sze­mélygépkocsiját ellopják. Az utóbbi időben ugyanis elszapo­rodtak az olyan bűncselekmények, amelyek áldozatai újság- hirdetésben tudatták a világgal, hogy szívesen visszavásárol­nák ellopott tulajdonukat. A hirdetésre azonban nem a valódi tolvajok jelentkeznek, hanem csupán a pénzre vágyó csalók. Budapest A szakemberek azt tanácsolják, hogy az érintettek minden eset­ben jelezzék a hatóságoknak, ha valaki felajánlja, hogy pénz fejé­ben visszaszolgáltatja ellopott autójukat. Ilyenkor a rendőrség intézkedik, hogy a pénzátadás­nál lefülelje a tetteseket, így gya­korlatilag nem marad magára az autós. Többnyire nem az igazi elkövetők jelentkeznek a káro­sult hirdetésére. A trükkös tolva­jok csupán a lapokat böngészve, illetve a kereskedelmi rádiók adásait hallgatva szemelik ki az önként jelentkező károsultat. Már többféle módszert is ki­dolgoztak az átverésre. A csalók egyik csoportja a közzétett leírás alapján ismerteti a tulajdonossal a gépkocsi főbb jellemzőit, majd megadnak egy helyszínt a pénz átadására. A hiszékeny áldoza­tok többsége sajnos „besétál a kelepcébe”, és követi a bűnözők r krimikből jól ismert - útmuta­tását. A távolból, egy rejtekhely­ről telefonon utasítják az autóst, hogy mit tegyen, merre hajtson tovább, és hogy hol dobja ki a kocsiból a cigarettás dobozba rejtett pénzt. Természetesen a kocsi „váltságdíjának” átadása után a tulajdonos bottal ütheti a nyomát az ellopott autónak, a megadott helyen ugyanis nem találja meg négykerekűjét. A legújabb módszer szerint nem készpénzt kérnek az autója megtalálásában reménykedő tu­Képünk illusztráció FOTÓ: EUROPRESS/KALLUS GYÖRGY lajdonostól, hanem arra buzdít- non olvassa be a csalóknak. A ják, hogy több tízezer forintért kocsi persze ilyenkor sem kerül mobiltelefon-feltöltő kártyát vá- elő. sároljon, és azok kódját telefo- _____ europress Koponyát találtak a favágók Noszvaj A település közelében lévő Bor­da-hegyen fakitermelés közben emberi koponyára bukkantak az erdei munkások január 6-án dél­előtt. A favágók azonnal értesí­tették az Egri Rendőrkapitány­ságot, amelynek munkatársai a helyszíni halottszemle során to­vábbi testrészeket - comb- és la­pocka-, valamint egy kisebb mé­retű, csöves szerkezetű csontot - találtak. A rendőrorvos elsődle­ges megállapítása szerint feltehe­tően egy idősebb nő földi marad­ványairól van szó, akinek a halá­la 1-15 évvel ezelőtt következhe­tett be. A helyszínen egy fehér színű, 43-as méretű, Bosta márkájú sportcipőt, egy Boss, illetőleg egy fekete alapon zöld mintás pulóvert, valamint egy zöldes­barna, erősen használt állapotú jégerfelsőt találtak. A csontokon és a ruhákon állatharapás nyo­mai láthatók,'ezért feltételezhe­A pulóvert a helyszínen találták tő, hogy a holttestet az erdei -va­dak időközben széthordták. A rendőrség kéri mindazok je­lentkezését, akik az öltözék alap­ján az elhalt személy kilétéről ér­demi felvilágosítást tudnak adni, hívják fel az Egri Rendőrkapitány­ság Vizsgálati Osztályán Árvái La­jos rendőr őrnagyot a 36/522-111- es telefonszám 15-61-es mellékén. SZILVÁS ISTVÁN Minden csizma 50%-kal olcsóbban kapható! A kedvezmény a polccímkén feltüntetett árból jön le. b II í TESCO /i ói Félbarna kenyér Gazdaságos liszt 5 kg Hólánc létra mintás, többféle méretben Áraink az áfát tartalmazzák, ajánlatunk a késztet erejéig érvényes. ____________ Tolnában történt_______ Cs úszós utak Dúzs és Csibrák között gázpalackokat szállító teherautó borult az árokba tegnap délelőtt. A dombóvári tűzoltók műszaki mentés keretében szabadították ki a járművet az árokból, személyi sérülés nem történt. Késő délután a medinai elágazónál busz csúszott az árokba, a medinai laktanyában szolgáló katonák segédkeztek a men­tésben. Személyi sérülés itt sem történt. Mobil telefon A Dombóvári Rendőrkapitányságon tették a bejelentést tegnap, miszerint még a hét elején egy iskolába menő fiatal lány kezéből kivették mobiltelefonját, és az elkövetők gyorsan elszaladtak vele a helyszínről. A kárt 15 ezer forintra becsülik.____________________■ ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig Megfagyott az idős asszony Holtan találtak a gondozók egy 89 éves, egyedül élő asszonyt hitet­len lakásában tegnap Ináncson. A szemle során idegenkezűségre utaló nyomot nem találtak. Az orvos szerint az asszony kihűlt, mti Ágyban dohányzott Kiégett egy panellakás Ózdon tegnapra virradóra, mert a tulajdonos valószínűleg az ágyban dohányzott. A nőt másodfokú égési sérülé­sekkel szállították kórházba. A vizsgálat eddigi adatai szerint a nő el­aludt, az égő cigarettától pedig meggyulladt az ágynemű. A tűzoltók­nak sikerült megfékezniük a lángokat, mielőtt azok a konyhai gáz­palackot elérték volna, mti Sorozatbetörők Betöréssorozat és rablás tetteseit vették őrizetbe a székesfehérvári rendőrök. A nyomozók egy szerdán felfedezett dégi betörés után bukkantak a duó nyomára. Egy férfi jelentette, hogy az ellopott szer­számokhoz hasonlóakat kínált neki megvételre egy helyi fiatalem­ber. A rendőrök felkutatták a férfit, aki beismerő vallomást tett és bűntársát is megnevezte. A bűnözők tavaly novemberben és decem­berben Őspusztán és Enyingen összesen kétmillió 255 ezer forint ér­tékű holmit zsákmányoltak, Dégen pedig hetvenezer forint értékű elektromos szerszámot loptak. Ezenkívül tavaly novemberben Ala­pon bántalmaztak, késsel megfenyegettek egy idős asszonyt, és há­romszázezer forintot raboltak tőle. mti Műhibákra gyanakszanak Fokozatosan emelkedik az orvosiműhiba-gyanús esetek száma Győr-Moson-Sopron megyében. Egyre több a beteg, illetve a hozzá­tartozó, aki feljelenti kezelőorvosát a rendőrségnél. Az eddigi ügyek tapasztalatai azt mutatják, hogy nem mindig bizonyosodik be az or­vosok hibája. Akadnak olyan páciensek is, akik csupán a kártérítés reményében élnek a jogi lehetőségekkel, europress Igazgató bíróság előtt A Szombathelyi Városi Ügyészség vádat emelt a Markusovszky- kórház volt gazdasági igazgatója ellen. A vádirat szerint a vezető csaknem 14 millió forintos vagyoni hátrányt okozott az intézmény­nek az .onkológiai központ beruházása során, europress Halálos mentőbaleset Mentőautóval ütközött egy személygépkocsi tegnap Győr térségé­ben. A személyautó 67 éves utasa életét vesztette, a mentőkocsiban szállított betegek közül ketten könnyebben sérültek. A Győrből Pér felé haladó Lanciát nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette egy 38 éves nő. A jármű megcsúszott, keresztbe fordult, s összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő mentőautóval. A sofőr édesanyja a helyszínen meghalt, mti Borospincéket fosztogatott Egy évig fosztogatta a vas megyei Gencsapáti hétvégi házait és a perertyei szőlőshegy borospincéit az a férfi, akit most fogott el a rendőrség. Az alkalmi munkákból élő 20 éves perenyei férfi közel húsz helyszínen járt, volt, ahova többször is visszatért. Gyakran itta­san „látott munkához”. Sokszor az ablakok kitörése árán hatolt be a házakba, ahol evett-ivott, az ellopott tárgyakat általában hazafelé elrejtette, de másnap nem emlékezett a rejtekhelyekre. A lopási összkár mindössze százezer forint, ám a rongálási kár ennek több­szöröse. MTI ■

Next

/
Thumbnails
Contents