Tolnai Népújság, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-06 / 284. szám

HI 2002• December 6., péntek PÁLYÁVÁ L A S Z T Á S 7. OLDAL KOLPING KATOLIKUS SZAKKÉPZŐ ISKOLA A KOLPING Katolikus Szak­képző Iskolát a Szekszárdi Csa­ládi Egyesület alapította 1991- ben. Az állami feladatokat ellá­tó, keresztény szellemű intéz­mény működését a Magyar Kolping Szövetség, az Oktatási Minisztérium, illetve a Szek- szárd Megye Jogú Város Önkor­mányzata biztosítja. CÉLUNKAT - a hátrányos hely­zetű tanulók képzését, nevelé­sét - a németországi Kolping is­kolák oktatási, nevelési elveinek hazai és helyi viszonyokra való alkalmazásával kívánjuk elérni. Ebben alapításunk óta erkölcsi és anyagi segítséget kapunk az ausburgi Kolping Szövetségtől. AZ ISKOLA filozófiáját a követ­kező jelmondat jellemzi: „Szí­vünket zálogba kell adni a reánk bízottakért” (A. Kolping) VALLJUK: minden emberben rejlik érték, ezt meg kell találni és a lehető legnagyobb mérték­ben kibontakoztatni. Adolf Kolping céljait követve a fiatalok fizikai, mentális, szociális és in­tellektuális nevelését szeret­nénk megvalósítani. Az iskolánkban folyó képzések: Képzési formák: A 9-10. osztály szakközép is­kolai rendszerben történik. Szakképzés (OKJ szerint): A10. osztály elvégzése után a tanulók a következő szakmákra jelentkezhetnek: asztalos, ker­tész, parkgondozó, nőiruha-ké­szítő, szakács, szociális gondo­zó, -és ápoló, virágkötő, üvege­ző- és képkeretező. Szakközépiskolai érettségi képzés: A 10. osztály sikeres elvégzé­se után a tanulók kétéves, érett­ségire felkészítő képzésben ve­hetnek részt. Érettségi utáni szakképzés: eu­rópai üzleti asszisztens A sikeres érettségi bizonyít­vány megszerzése után tanuló­ink újabb szakmát tanulhatnak. Az- európai üzleti asszisztens képzés keretében alapfokú szá­mítógép-kezelői bizonyítványt kapnak, idegen nyelvet, könyve­lést és titkári ismereteket sajátít­hatnak el. ■ Elkötelezett tantestület 1991 óta Köntösné Rajnai An­namária vezeti az intéz­ményt. Munkáját két igazga­tó-helyettes és egy gazdasági vezető segíti. Az iskola dogo- zói létszáma 53 fő. Tanári diplomával alapítója vol­tam az ’ 1990-ben megalakult „Kolping Család Egyesületnek”. Ebből a szervezetből nőtte ki magát az iskola 1991-ben. A ve­zetéssel engem bíztak meg. Megszerettem ezt a munkát, úgy gondolom, érdemes tenni az em­berekért. Emberként és keresz­tényként is célom, hogy a hátrá­nyos helyzetben lévő gyerekek esélyeit javítsam. Ebben a mun­kában nagy segítségemre van egy elkötelezett tantestület. 1991-ben hármam dolgoztak itt, ma 43 pedagógus tanít az intéz­ményben. Sajnálattal tapasztalom, hogy egyre több az olyan család, me­Melegágy a palánki kertészetben kólánkban, és ezt elmondják la­kókörnyezetükben is. A beérkező diákokkal sok prob­lémánk van, megható látni, hogy 4-6 év után milyen fejlődésen mennek keresztül. Azok a tanu­lók, akik a 8. elvégzése után nem akartak, nem tudtak továbbtanul­ni, a szakma megszerzése után önszántukból akarnak érettségiz­ni. A többség nihilista világnézete megváltozik és már akar tenni a saját boldogulása érdekében. Az egyéni képességek felfede­zését segítik a különböző rendez­vények és a szakkörök. Mivel minden tanulónk valamilyen problémával (családi, mentális, tanulási nehézségek) érkezik, en­nek kezelése és megoldása a tan­testülettől különleges figyelmet igényel. A testület minden tagja elkötelezett, akiknek nemcsak a pénzkereseti lehetőség a pedagó­gusi pálya, de hivatásuk is. A ha­gyományos tanítás mellett a tan­anyagot szinte egyén­re szabottan kell átad­ni a tanulóknak. Sok­szor a tanulókon ke­resztül a család gond­jaival* is foglalkoz­nunk kell. A tanítás mellett sokszor nehe­zebb feladatot jelente­nek a neveléssel kap­csolatos teendők. Ha valaki szívesen ismerné meg köze­lebbről intézményün­ket, annak erre lehe­tősége lesz a decem­ber 9-én, és 10-én. A nyílt napunkon tan­termi és műhelymun­kákba tekinthetnek be az érdeklődők. Köntösné Rajnai Annamária - az intézmény vezetője lyek önerőből nem képesek saját életükön jobbítani. Ezért ilyen nagy mértékű iskolánk után az érdeklődés. A másik nagy vonz­erőt az jelenti, hogy a itt tanuló diákjaink jól érzik magukat az is­Gyakorlás a számítógépteremben Adolf Kolping - a névadó Adolf Kolping (1813-1865) 1853. december 8-án született szegény pásztorcsalád ötödik gyermekeként. A szűkös anyagi­ak miatt cipészsegéd lett, így is­merte meg közelebbről az iparos legények fizikai és szellemi éle­tét. Egy örökség segítségével to­vábbtanult, teológiát végzett és elberfeldi káplán korában, 1845- ben megalapította az első segély­egyletet, melybe összegyűjtötte azokat az iparosokat, akik egy közös cél érdekében (saját életük jobbítása) hajlandóak együtt munkálkodni. Az általa épített és működtetett legényegyleti házak­ban célja volt a fiatal kézműve­sek zűrzavaros életébe rendet és erkölcsi tartást vinni. Kolping a tagok elé négy fon­tos feladatot tűzött ki.- Légy jó állampolgár- Légy jó családanya, családapa- Légy szakmád kiváló mestere- Légy jó keresztény ________■ Az iskoláról 1991-ben 43 tanulóval indult el a képzés, 2002-ben 630 fő az is­kola létszáma. A jelentkezések nagyarányú növekedése is mu­tatja a társadalom igényét az in­tézményben folyó képzés iránt. Az iskolában folyó képzések­re a folyamatos minőségi és mennyiségi fejlődés jellemző, hiszen az intézményt szakisko­lából mára szakképző iskolává minősítették. 1996-ban - az or­szágban elsőként - kapták meg # o v* AV .7* % EFQM v % % > ß az eu- rópai minő- ség- bizto- sítási program önértékelési rendsze­rét alkalmazó szakképző intéz­mény tanúsítványt (EFQM), melyet minden évben felülvizs­gálnak. Ezzel a minősítéssel az országban mindössze hat iskola büszkélkedhet. „Egy Orsós is lehet valaki” Orsós Katalin már a hetedik éve jár az intézménybe. Házvezető­nő szakmát tanult és annyira jól érezte magát az iskolai közös­ségben, hogy elhatározta: továb­bi szakmát szerez. A szakácsko­dás két éve sok boldogságot ho­zott számára. Most már az érett­ségire készül, és fejébe vette, hogy a vendéglátó üzletvezető szakot is elvégzi. Mint mondja, itt nem foglalkoznak a cigány származásával, emberként keze­lik. Ő pedig szeretné megmutat­ni a világnak, hogy „egy Orsós is lehet valaki”. mellett jut idő a szórakozásra is. A találkozó záróeseménye a nagy sikerű hagyományőrző Kolping - bál. Minden képzés végén államilag elismert bizonyítványt adunk, de ennek eléréséhez szinte minden tanulónk esetében más-más út vezet. Az egyéni bánás­móddal, korrepetálá­sokkal, személyköz­pontú neveléssel se­gítjük tanulóinkat ezen célok elérésé­ben. Az egyéni prob­lémák, melyek lehet­nek testi, mentális, vagy tanulási zava­rok, egyedi feldolgo­zását segíti az is, ismerjék képességeiket és ösztö­nözzük őket a becsületes mun­kára. Hátrányunk, hogy nincs saját kollégiumunk, amire nagy szük­ség volna tanulóink hátrányai­nak további csökkentése és az egységes nevelés megvalósítása érdekében. A város kollégiumai­ban jelenleg 140 diák kapott he­lyett. Az oktatás három épületben történik. Központi épületünk a Pázmány téren van, műhelyek és tantermek itt és a palánki épületben, kerté­szetünk szintén Palánkon van. Miben más a Kolping? A KOLPING KATOLIKUS SZAKKÉPZŐ Iskolában felvé­teli és tandíj nincs! A gyakorlati oktatás az iskola sa­ját tanműhelyében történik. Az iskola mellett közalapítvány is működik, amelynek egyetlen cél­ja az iskolai munka támogatása. Az iskola pénzügyi lehetőségeit pályázatokból, illetve szakképzé­si alapok begyűjtéséből is bizto­sítja. A teljes emberré váláshoz a kulturált szórakozás is hozzátar­tozik, ezért szervezzük tanulóink szabadidős programját is: számos szakkörben tölthetik el szabad­idejüket úgy, hogy közben isme­reteiket is bővítik. Az egészséges életmód elsajátí­hogy iskolánkban szociálpedagó- gusok is dolgoznak, akik segíte­nek a tanulóknak az önismeret­ben, az egyéni képességeik meg­találásában, illetve nyomon köve­tik a diákok hiányzásait. Nálunk á hittan tantárgy. Ezzel is igyekszünk erkölcsi tartást adni tanulóinknak. Iskolánk előnye az is, hogy rendelkezünk tanmű­helyekkel, jó kapcsolatunk van a vállalkozókkal. Élethez közeli képzésben részesülnek a diákja­ink. Sokszor pótolni kell a csalá­dot is. Nagyon sokat kell tevé­kenykednünk azért, hogy a hoz­zánk beiratkozott tanulóink fel­tása érdekében minden évben sí­oktatást szervezünk diákjaink­nak. Szintén évente rendezzük meg - Adolf Kolping boldoggá avatásának évfordulóján - a Kolping Iskolák Országos Találko­zóját, ahol a szakmai versenyek

Next

/
Thumbnails
Contents