Tolnai Népújság, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-24 / 299. szám
2002. December 24., Kedd MEGYEI TÜKÖR 5. OLDAL _______________Mondom A Magamét_______________ SZ ERI ÁRPÁD Megkövetés után Nyilvános bocsánatkérése szánta el magát - csak önmaga által kényszeríttetve - a televízióban az egykor volt popsztár. A hajdan híres énekes, akinek neve egy halálos kimenetelű gázolás miatt vált hírhedtté, mindenkitől elnézést kért, akit nagyképű viselkedésével valaha is megbántott. A gesztus értékét, ha túlbecsülni nem is szabad, lebecsülni is hiba lenne. A megkövetés, mint műfaj mindig is hiánycikknek számított mifelénk, nagy nyilvánosság előtt pedig kifejezetten ritkaságszámba ment. Honi politikusaink időnként ugyan felemlegetik a bocsánatkérés szükségességét - az úgymond becsapott választók, nép, nemzet okán -, persze rendre az ellenoldaltól várva ezt a cselekedetet. Egy hajdan körülrajongott, nyeglének és szeszélyesnek ismert énekes, jóllehet sok éven át tartó önvizsgálat után, de mégis kimondta: sok mindent sajnál tettei közül. A történet mélységes tragikuma, hogy ezt az egyébként őszintének ható pillanatot drámai előzmények váltották ki. Jól érezte ezt a megszólaló is, amikor elismerte: mit számít saját anyagi, magánéleti mélyrepülése, amikor a másik oldalon a mérleg serpenyőjét egy ember élete húzza le, végtelen súllyal. S mégis, talán ez a bocsánatkérés - maga az a tény, hogy egyáltalán képes erre - teszi lehetővé a kihátrálást abból a képzeletbeli, de a valódinál is jobban őrzött börtönből, amibe a közvélemény jelentős része helyezte. S ha elvagdalni talán nem is, de fellazítani csak így lehet a terheket tartó köteleket. „Vezet” a marihuána Drogkonferenciát tartottak Szekszárdon Tolna megye A megyében folyó drogmegelőzés és kezelés, illetve az ebben résztvevő szervek és szervezetek tevékenységének összehangolása volt a témája a Szekszárdon megtartott drogkonferenciának. Dr. Kis Mária, a konferenciát szervező Egészségért Alapítvány kuratóriumának elnöke az alapítvány által 1994 óta végzett kutatások eredményeit ismertette a résztvevőkkel. Mint elmondta, az eltelt évek alatt végzett felmérések alapján jó látható tendenciák mutathatók ki a középiskolás korosztály droghasználatáról. Míg 1994-ben a megkérdezett 10. osztályos középiskolások 10 százaléka nyilatkozott úgy, hogy kapcsolatba került már a droggal, ez az arány 1999-ben elérte a 30 százalékot, amely megfelel az országos átlagnak. Le kell tehát számolnunk azzal a nézettel, amely szerint a vidék kevésbé fertőzött, mint a nagyvárosok. A droghasználati „toplistát” a marihuána vezeti, sajátságos viszont, hogy az Extasy tablettától tartanak a fiatalok, mellőzik a használatát. Szomorú és egyben elgondolkodtató adat: 2000-ben 12. osztályosoknál ismételték meg a felmérést, s míg a néhány évvel azelőtti első tesztnél 10 százalékuk ismerte el a droghasználatot, a második alkalommal már 50 százalék. Szintén nagyon elgondolkodtató a vizsgálat egy másik megállapítása: minél magasabb a szülők iskolai végzettsége, annál inkább valószínű, hogy a gyermekük kapcsolatba kerül a droggal. Nyilván összetett okai vannak a jelenségnek, többek között bizonyára az, hogy a jól szituált családok gyermekei anyagilag jobban megengedhetik maguknak a drog kipróbálását. S ha már itt tartunk: a régebbi elképzelésekkel ellentétben nem csak azok a fiatalok nyúlnak a kábítószerhez, akiknek problémái vannak. A megkérdezetteknek 25 százaléka hivatkozik okként különféle problémákra, 40 százalékuk azonban a jó hangulat, a buli, a szórakozás kedvéért próbálta ki a drogot. A legújabb trend tehát a szórakozás, nem pedig a problémák feloldása. Az alapítvány rendkívül óvatos vizsgálatot indított az általános iskolákban is, de mint kiderült - sajnos - felesleges volt az óvatosság, már ez a korosztály is igen tájékozott a drogok területén, ugyanakkor semmiféle veszélyérzetük nincs a kábítószerfogyasztás káros hatásait illetően, s ez ismét nyugtalanságra adhat okot. A konferencia további részében ügyész, rendőr, pszichológus, pszichiáter és más szakemberek tartottak előadást a témában, amelyet konzultáció követett. A konferencia konklúziója: igen sok még a tennivaló ezen a területen, mert nem vagyunk elég felkészültek a probléma kezelésére, ugyanakkor gyermekeink egyre fiatalabb korban és egyre nagyobb számban ismerkednek meg a testet-lelket romboló kábítószerekkel, venter Kérdezőbiztosok kopogtatnak Magánháztartásokat is felkeresnek a KSH összeírói TOLNA MEGYE- Miért, milyen céllal kopogtatnak az MmÍ összeírok a lakások ajtaján? - kérdez- tűk Pintérmé Grósz Dojnát, a KSH Tol- na Megyei Igazgatóságának társada- * lomstatisztikai osztályvezetőjét.- A lakosságtól az 1950-es évektől gHILjjl kérünk és kapunk adatokat a háztartások költségvetésével kapcsolatban, 1991-től pedig a munkaerő-piaci helyzetről is érdeklődünk.- Kiket kérdeznek meg és mi okból?- A népszámlálást követő években új települések, új megkérdezettjei jelentik a KSH számára a reprezentatív mintát, így 2003-tól változnak a felkeresett háztartások, állampolgárok. A kérdezőbiztosok a lakosságból véletlenszerűen kiválasztott címeket keresik meg. A feldolgozás-során az ott lakó családok válaszai tükrözik a teljes népességet, a kapott adatokat a KSH hivatali titokként kezeli. Az eredmények név és egyedi adatok nélkül, összesített statisztikai táblázatokban jelennek meg és hatékony segítséget nyújtanak a gazdasági, társadalmi élet kutatói, döntéshozói számára.- Hogyan zajlik egy ilyen információ kérés?- A háztartási költségvetési felvétel során véletlenszerűen kiválasztott háztartásokat keresünk meg és kérjük meg a családtagokat, hogy kiadásaikat egész hónapon keresztül vezessék, illetve válaszoljanak néhány kérdésünkre. A válaszok alapján képet kapunk a háztartások összetételéről, a családok élet- és lakáskörülményeiről, jövedelméről, fogyasztási szokásairól. A jövő évtől ilyen információgyűjtés Szekszárdon, Dombóváron, Pakson, Bonyhádon, Dunaföldváron, Faddon, Gerjen- ben, Iregszemcsén, Kisszékelyben, Pálfán és Várdombon lesz.- Ugyanígy vizsgálják a munka- ■ erőpiaci helyzetet is?- A munkaerőpiaci helyzet vizsgálata 1S|| véletlenszerűen kiválasztott településeid ken, illetve címeken történik kérdőíves SiiÉ kérdezéssel. Ez esetben másfél éven ke- ■"** resztül negyedévenként keressük meg a kijelölt háztartásokat és kérdezzük meg a családokat munkaerőpiaci helyzetükről, hogy mennyi időt töltenek munkavégzéssel, ha nem dolgoznak, keresnek-e munkát, részt vesznek-e valamilyen oktatásban? A felmérés révén reális képet kaphatunk a foglalkoztatási helyzetről, a munka- nélküliségről, az ország különböző területein élők munkaerőpiaci esélyeiről. Az eredmények segítséget nyújtanak a foglalkoztatás- és szociálpolitikai döntések meghozatalában. Ilyen irányú információgyűjtés 2003-tól Tolna megyében Szekszárdon, Dombóváron, Pakson, Bonyhádon, Dunaföldváron, Tamásiban, Bátaszéken, Simontornyán, Tolnán, Bogyiszlón, Cikón, Csikóstőttősön, Decsen, Faddon, Fácánkerten, Gyönkön, Kakasdon, Kaposszekcsőn, Kismá- nyokon, Kölesden, Lengyelen, Madocsán, Szedresen és Váralján lesz.- Honnan lehet felismerni a KSH összeíróit?- A felsorolt településeken a mintába került háztartásokat fényképes igazolvánnyal ellátott munkatársaink keresik meg. Kérünk mindenkit, fogadják bizalommal munkatársainkat és segít- sék őket munkájuk elvégzésében. f. kováts Karácsony az idősek otthonában VÁRALJA Az átmeneti szállást nyújtó Őszikék Idősek Otthonában egy napon két karácsonyi ünnepséget tartottak. Az intézmény lakói hosszú hetek óta készültek a programra: meséket feldolgozó jelenetek szövegeit tanulták, jelmezeket készítettek. A rendezvényekre meghívták a falu idős embereit, az idősek klubjának tagjait. Többen hozzátartozóikat is meginvitálták. Délelőtt a gondozottakat és vendégeiket Bovári Ferencné, az otthon vezetője köszöntötte, majd Schaller Bernadett evangélikus lelkész a Biblia segítségével idézte a karácsony békét és szeretetet adó hangulatát, valamint Tóth Máté A polgármester és lelkészek köszöntötték a váraljai idősek otthonának lakóit. A gondozottak irodalmi összeállítással ajándékozták meg sorstársaikat és vendégeiket, hozzátartozóikat. mesét mutatattak be, Cz'akó István József Attila verssel, Ilia JánöSné a Szeressétek az öregeket című költeménnyel lepte meg a közönséget. Délután Filczinger Hírek TOLNA. A Nagycsaládosok Tolnai Egyesülete három busznyi küldöttséggel utazik az országos nagycsaládos karácsonyi ünnepségre, amelyet Szekszárdon rendeznek, pénteken. A tolnaiak buszai 11 órakor indulnak a rendezvényre. DOMBÓVÁR. A III. utcai körforgalomnál lévő római katolikus templomban december 27- én este hat órakor zenés áhítat kezdődik. IREGSZEMCSE. Nem választott háziorvost a képviselő-testület múlt heti ülésén az 1. számú orvosi körzetbe a távozó dr. Szántó Mónika helyére. A körzetre ketten pályáztak. Az ön- kormányzat új pályázatot ír ki, az állást legkorábban április 1- től tölthetik be. CSERENC-PUSZTA. Téli tér mészetismereti és madárgyűrűző tábort szervez a Decs melletti Cserenc-pusztán a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Tolna megyei csoportja. A december 27-től 31-ig tartó programban téli madáretetés, odúkészítés, megfigyelés és gyűrűzés, esténként diavetítés szerepel. TAMÁSI. Közel ötvenmillió forintos költséggel újíthatják fel a vasút- és autóbusz-állomáshoz vezető Vasút utca burkolatát, ha a Nemzeti Területfejlesztési Hivatal támogatja az önkormányzat pályázatát. A támogatást Tamási, mint a negyvenkét legkedvezőtlenebb helyzetű kistérség egyik önkormányzata nyerheti el. Ezzel egyidőben kezdeményezték a az út önkormányzati tulajdonba adását is. FÁCÁNKERT. A Fácánkerti Nyugdíjas Klub vasárnap délután tartotta hagyományos karácsonyi ünnepségét, meghitt hangulatban, gyertyafény mellett, a községháza épületében levő klubhelyiségében. A rendezvényen a társaság ez évi tevékenységének összegzése mellett a klubtagok megajándéko- ’ zására is sor került. IREGSZEMCSE. Hatvan rászoruló gyermeknek adtak át a község általános iskolájában élelmiszercsomagot a közelmúltban. A segítség a Gyermek- étkeztetési Alapítvány karácsonyi csomagküldő akciójának köszönhető. TAMÁSI. A bizottsági elnökökkel azonos tiszteletdíj jár a frakcióvezetőknek - döntött a város képviselő-testülete. A jövőben tanácskozási joggal vehet részt a pénzügyi, valamint a humánpolitikai bizottság munkájában a cigány és a német kisebbségi ön- kormányzat egy-egy delegáltja. MESEMONDÓ VERSENY. Hagyományosan az adventi időszakban tartják mesemondó versenyüket a szedresi kisdiákok. Idén Éberling Gyula (a képen jobbról a második) bizonyult a legjobbnak, Kőszegi Kármen és Kasza Katinka Mária (balról első és második) állhatták a képzeletbeli dobogó második foká- ra, míg a harmadik helyen Nyerges Balázs Dávid végzett. _____________________________________■ Tő késtárs: az állam Befektetés kis-és közepes vállalkozásokba Több Tolna megyei céggel - köztük a Tamásiban működő Interplus Kft.-vel - is tőkeemelésről tárgyal az állami tulajdonú Beszállítói és Befektetői Rt., a korábban a Széchenyi Tervre érkezett pályázatokat koordináló Regionális Fejlesztési Holding tagja. Az rt. célja, hogy a kis- és közepes vállalkozások a csatlakozást követően sikerrel vegyék fel a versenyt az uniós konkurenciával. Budapest, Tamási A Beszállítói és Befektetői Rt.-t a Gazdasági Minisztérium azzal a szándékkal hozta létre, hogy a kis- és közepes vállalkozások a EU-csatlakozás után képesek legyenek felvenni a versenyt a konkurenciával - mondta Batizi András, a Befektetői Rt. vezérigazgatója, hangsúlyozva, hogy nem válságmenedzselésről, hanem meglévő működő vállalkozások ösztönzéséről van szó. Bizonytalan piaci helyzetű és eleve veszteséges vállalkozásokba nem tudunk, és nem is akarunk befektetni - fogalmazott. A társaság maximum 250 millió forintos, átmeneti tőkeátadása olyan lépéshez, például technológiai fejlesztéshez nyújt segítséget, amelyet az adott cég saját erejéből nem képes megtenni. Amikor a cég eléri azt a hatékonyságot, hogy ki tudja termelni a befektetés összegét, az rt. kivonja a tőkét, és hagyja a vállalkozást egy magasabb szinten működni. Batizi András hozzátette: nem a profit maximalizálását várják el, hiszen a haszon kivonása nem érné el a célt, továbbá nem feltétel, de kívánatos a versenyképesség és a munkahelyteremtő képesség növelése. A Befektetői Rt. hat hónapos működése alatt mintegy százhatvan céget vizsgált meg. Az első körben megvizsgált 115 cégből négy öt volt alkalmas arra, hogy a tőkét fogadja. Az rt. több Tolna, megyei vállalkozással is kapcsolatba került, köztük tárgyal a Tamásiban közel száz főt foglalkoztató Interplus Kft.-vel, amely autógyárak számára állít elő mosóberendezés-alkatrészeket. T. F. A képen az othhon lakói egy jelenet előadása közben Miklós novellájával és Babits Mihály versével kedveskedett a jelenlévőknek. Az Őszikék lakóiból alakult alkalmi színjátszó körök két tréfás Ágnes, Váralja polgármestere és Tardy György református lelkész kívánt boldog karácsonyt gondozottaknak és gondozóknak egyaránt ___________________-PÁLAz intézményektől, cégektől kért információk mellett a Központi Statisztikai Hivatal összeírói rendszeresen magánháztartásokat is felkeresnek. Melyik településen és kik számíthatnak ilyen látogatásra, ennek jártunk utána.