Tolnai Népújság, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-21 / 297. szám

6. OLDAL MEGYEI TÜKÖR 2002. December 21., Szombat t Ajándék a nagycsaládosoknak Tolna A Nagycsaládosok Tolnai Egye­sülete idén is kedveskedik kará­csonyi ajándékcsomaggal tagjai­nak. A csomagban megtalálha­tóak lesznek a Máltai Szeretet­szolgálat bajai csoportjától, illet­ve az egyesülettől származó ajándékok. A csomagokat hétfő­ig eljuttatják minden, az egyesü­lethez tartozó családhoz. A Mál­tai Szeretetszolgálattól gyermek cipőket és ruhákat is kapott az egyesület, ezeknek börzéjére ja­nuár 9-én, az NTE következő összejövetelén kerül sor. ■ A török kor tudorai SZEKSZÁRD Három éve hunyt el Szakály Ferenc történész, aki Szek- szárdon nevelkedett s mind­végig Tolna megyeinek val­lotta magát. Előtte tiszteleg­ve rendezte meg a szekszár­di Ady Endre Középiskola a Szakály Ferenc Történelmi Emlékversenyt. Az iskola magyar-történelem munkaközössége a hagyomány­teremtés szándékával hívta vetél­kedőre a megye általános iskoláit. Kilenc intézmény küldte el négy­négy fős csapatát. A felső tagoza­tos diákok a török korból bizo­nyíthatták tudásukat. A harma­dik helyen a kakasdiak, a máso­dikon a kisdorogiak végeztek. Az első helyezést a nagydorogiak szerezték meg: Hencz Szabina, Lázár Gabriella, Borbély Dávid és Horváth Máté felkészítő tanára Reimerné Csábi Zsuzsanna volt. Az iskola február közepén - janu­ár 10-i nevezési határidővel - a középiskolásokat várja. jszá­Massive A MASSIVE HUNGÁRIA Villamosipari Termelő Kft. 7090 Tamási, Szabadság u. 107. munkatársat keres IGAZGATÓSÁGI TITKÁRNŐI állás betöltésére. Feltétel: • középfokú iskolai végzettség • jó angol nyelvtudás • legalább alapfokú számítógépkezelői ismeret. A jelentkezéseket a kft. munkaügyi osztályára, MASSIVE HUNGÁRIA KFT. 7090 Tamási, Szabadság u. 107. lehet benyújtani. •61958' A szent család története Kicsi kezdet, nagy kiteljesedés Bonyhád A művelődési központban megtartott rendezvé­nyen Krähling Dániel evangélikus lelkész kö­szöntötte az iskola tanulóit. Amit most ünnepe­lünk, annak idején nem kerültek a lapok címol­dalára, s nemcsak azért, mert akkor még nem volt nyomtatott betű - mondta üdvözletében. Gyermek született, amelyről József, Mária tudott és a csillagászok. Kicsi kezdet, nagy kiteljesedés - folytatta. Gondolatai zárásaként áldott kará­csonyt és boldog új évet kívánt mindenkinek. A bevezető után a 10. osztályosokból szervező­dött színjátszó csoport Jézus születésének körül­ményeit bemutató jelenete óriási sikert aratott. A sok szereplőt fel­vonultató feldolgozást Schwarcz Judit magyar szakos pedagógus állította színpadra. A szent család történetét meg­elevenítő versek egymásutánja, a pásztorok aján­dékául szolgáló Wass Albert mese, a diákok elis­merésre méltó előadásmódja, a közreműködő énekkar tisztán csengő, gitárokkal kísért énekei különös atmoszférát varázsoltak a művelődési központ színháztermébe. A felemelő érzést fokoz­ta, hogy a kisdedet a néhány hónapos Scheidler Dávid alakította. A gimnázium ünnepi programja délután az iskola kollégiumának dísztermében hangversennyel folytatódott. A intézmény zeneis­kolás tanulói hangszerek sokaságát szólaltatták meg, az énekkar alkalomhoz illő dalokkal gondos- kodott a karácsonyi hangulatról. _______pál ágnes Fa lukarácsony Őcsényben Csütörtök este rendezték meg az őcsényi közösségi házban a hagyományos falukarácsonyt, a polgármesteri hivatal, a Vö­röskereszt, a nyugdíjas klub és az ÁMK szervezésében. Őcsény Az eseményen az általá­nos iskola 2/b és 6/b osztályának tanulói mu­tatták be karácsonyi műsorukat (képünk), majd Guzsván István polgármester adta át az „Őcsény községért” em­lékplakettet Csontos Károlyné dr. Erdélyi Etel­kának, a község egykori körzeti orvosának, köz­életi személyiségének. Rajta kívül, munkája el­ismeréseként ajándék Zsolnay porcelánvázát vehetett át Nagy Józsefné, a nyugdíjas ér­dekszövetség volt elnö­ke, Horváth István, a he­HIRDETMÉNY ÉRTESÍTJÜK TISZTELT ÜGYFELEI NKET, HOGY 2003. JANUÁR 2-TÓL BANKFIÓKJAINK NYITVATARTÁSI RENDJE AZ ALÁBBIAK SZERINT MÓDOSUL: Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Dunaföldvár Béke tér 11. 7.45-16.00 7.45-15.00 7.45-15.00 7.45-15.00 7.45-13.30 Tamási Szabadság u. 31. 7.45-17.00 7.45-15.30 7.45-15.30 7.45-15.30 7.45-13.30 Gyönk Dózsa György tér 6. 7.45-13.00 7.45-13.00 7.45-13.00 7.45-13.00 7.45-13.00 Hőgyész Kossuth Lajos u. 6. 7.45-13.00 7.45-13.00 7.45-13.00 7.45-13.00 7.45-13.00 Nagydorog Kossuth Lajos u. 7. 7.45-13.00 7.45-13.00 7.45-13.00 7.45-13.00 7.45-13.00 Tolna Kossuth Lajos u. 31. 7.45-17.00 7.45-15.00 7.45-15.00 7.45-15.00 7.45-14.00 Paksi Mini Fiók Kishegyi u. 44/A 8.30-18.00 8.30-16.00 8.30-16.00 8.30-16.00 8.30-12.30 További bankfiókjaink változatlan nyitva tartással várják tisztelt ügyfeleinket. Részletes Információval munkatársaink készséggel állnak rendelkezésére fiókjainkban. AZ OTPdlrekt ELEKTRONIKUS CSATORNÁI VALAMINT BANKJEGYAUTOMATÁI A NAP 24 ÓRÁJÁBAN A RENDELKEZÉSÉRE ÁLLNAK! www.otpbank.hu 06-40-366-666 Megértésüket, türelmüket köszönjük! OTP BANK RT. •65992* KARÁCSONYRA KÉSZÜLÜNK BÁTASZÉKEN december 21-én, szombaton este a Napsugár Nyugdíjas Egylet karácsonyi ze­nés, vacsorás estet rendez tagjai számára. * ** December 22-én, 18 órai kezdet­tel kerül sor a bátaszéki kórusok Karácsonyi Koncertjére a római katolikus templomban. Fellép­nek: Szent Cecília Egyházi Kó­rus, Pedagógus Kórus, Bátaszéki Kamarakórus és a Kajsza Kvar­tett. * * * December 22-én, vasárnap, 19 órakor Roma Karácsonyi Ünnep­ség lesz a művelődési házban. CSIKÓSTŐTTŐS. A Faluszépítő Egyesület december 22-én dél­után öt órától karácsonyi koncer­tet rendez a római katolikus templomban, ahol Moravcsik Ka­talin, a grazi konzervatórium nö­vendéke orgonán, Tóth Ada Esz­ter, a mágocsi zeneiskola tanuló­ja pedig fuvolán játszik. DOMBÓVÁR. Az Arany János téri római katoli­kus templomban december 22-én este hét órától tartja hagyomá­nyos karácsonyi hangversenyét a Kapos Kórus. A koncerten ven­dégként fellép a helyi Fanyűvő Kvintett. * * * A kórház parkjában lévő Maria Mater Dei templomban decem­ber '21-én délután négy órától a Baranya megyei Majs kórusa és zenekara ad karácsonyi koncer­tet. * * * A helybeli Somogyi György és fe­lesége vezeti azt a gyerekeknek meghirdetett játszóházat, ami de­cember 21-én délután három óra­kor kezdődik a kultúrotthonban. A népi kismesterségek két műve­lője óvodásokat és kisiskolásokat vár karácsonyi díszeket, valamint ajándékokat készítem a kézmű­ves foglalkozásokra. * *** December 21-én este hat órától a művelődési házban Jankovics Marcell meseíró tart A csodaszar­vas és a karácsony címmel isme­retterjesztő előadást, melyre gye­rekeket és szülőket egyaránt vár. * * * A Gyermekjóléti és Családsegítő Központ Szabadság utcai köz­pontjában december 23-án dél­előtt karácsonyi játszóházba vár­ják a gyerekeket, akik szeretteik­nek különféle ajándékokat ké­szíthetnek karácsonyra. FADD. Holnap, vasárnap 18 órá­tól, a faddi katolikus templom­ban rendezik meg a községi kará­csonyi ünnepséget. Az ünnepi koncert vendégei Lukács Enikő, Papp Krisztina és a faddi szárma­zású Szuprics Edit, a pécsi szín­ház művészei, illetve Schiffler Lilian, Miklós Gerda és Csokona Péter. Zongorán kísér Forgó György. A rendezvény díjtalan, mindenkit szeretettel várnak. KURD. A Nyugdíjas Klub de­cember 21-én délután négy órá­tól az általános iskola ebédlőjé­ben tartja karácsonyi ünnepsé­gét, ahol a Csedő István karnagy által dirigált Nyugdíjas Kórus ad műsort, majd Gombik Ferenc el­nök mond köszöntőt, a vacsora után pedig szolid mulatság lesz, melyen az önkormányzat vezetői is rész vesznek. SZEKSZÁRD. Tegnap véget ért az év az óvodákban, iskolákban, mától két hét téli szünidő vár a gyerekekre. Előtte persze még mindenütt megtartották a kará­csonyi ünnepségeket. Szekszár- don, a főiskola gyakorló óvodájá­ban - ahol felvételünk készült ­sok szép ajándéknak örülhettek a kicsik. SZEDRES. Az általános iskolá­ban a hagyományoknak megfele­lően az idén is a karácsony jegyé­ben telt el az utolsó tanítási nap. Ablakfestéssel, díszek készítésé­vel, osztály- és fenyőágdíszítéssel telt el a nap, melyet az iskolai ün­nepség, az irodalmi színpad és a citerazenekar műsora tett emlé­kezetessé. TAMÁSI. Ma 14 órakor kezdődik a Diákcentrum karácsonyi ren­dezvénye, amelyen az Iglice nép­dalkor karácsonyi dalokat éne­kel, a szekszárdi Tücsök Klub a Dzsungel könyve című zenés da­rabot mutatja be, s díjazzák a Ka­rácsonyi asztaldíszek című pá­lyázatra beérkezett munkákat. A karácsonyi játszóház tizenöt helyszínén díszeket, ajándéko­kat, mézeskalács figurákat ké­szíthetnek a gyerekek. VARSÁD. A Varsádért Ifjúsági Klub tagjai adnak műsort ma dél­után három órakor a Falukará­csony rendezvényén a helyi mű­velődési házban. A községben a német nemzetiségi néptánccso­port mellett magyar táncegyüttes is alakult Lovász Gabriella veze­tésével. Autó Motor Ajándékozzon előfizetést! Közelednek az ünnepek! Gondolt-e már arra, hogy mivel lepi meg szeretteit, barátait és munkatársait? Most itt egy remek ötlet, ajándékozzon lapelőfizetést. Amennyiben december 10-ig a mellékelt szelvényen megrendeli a , úgy az előfizetés mellé egy, az előfizetés időtartamára szóló ajándéklapot és az ajándékozást tanúsító okiratot mellékelünk. Kizárólag új előfizetéssel jár! Beküldési cím: Tolnai Népújság kiadója 7101 Szék szórd, Pf: 71. Megrendelem a Tolnai Népújságot Q három hónapra 3885 Ft-ért, [_] hat hónapra 7770 Ft-ért tizenkét hónapra 15.540 Ft-ért és kérem az ajándéklapot, valamint az okiratot Kérem, hogy kézbesítőjük keressen fel az előfizetési díjért. A megajándékozott neve: : ófrne: i—II ...Ü...i...I_______________________________________________________ ______________________________telefon,_________________ Az előfizető ajándékozó neve: Címe: telefon: Kelt: 2002. Aláírás Lakáskultúra Lakáskultúra Kiskegyed Konyha lOOxSzép Az egyházi fenntartású Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázi­umban különös jelentése van a karácsonynak. Ennek jegyé­ben ünnepeltek együtt diákok és pedagógusok. lyi sportkör leköszönt vezetője, valamint Zala István, a nyugdíjas klub volt elnöke. Az iskola 2/b és 6/b osztályának tanulói mutatták be karácsonyi műsorukat

Next

/
Thumbnails
Contents