Tolnai Népújság, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-02 / 280. szám

)zs :s?jj< 20 02. December 2., hétfő HAZAI TÜKÖR 3. OLDAL Budapest Az ellenzék kivonult az Or­szággyűlés költségvetési és pénzügyi bizottságának ülé­séről. Varga Mihály, a testület fideszes elnöke ezt azzal ma­gyarázta, hogy a költségveté­si vita méltatlan és megalázó volt az ellenzék számára. A parlamenti demokrácia sárba tiprásának nevezte Varga Mihály az Országgyűlés költségvetési és pénzügyi bizottságának pénteki ülésén történteket, mert az ellen­zéki képviselők a bizottsági ülé­sen kaptak meg 26 kormányzati indítványt, amelyekhez mind­össze két-két percben szólhattak volna hozzá. Méltatlan ilyen kö­rülmények között vitatkozni, eh­hez a parlamenti ellenzék nem asszisztál - indokolta Varga HOSSZÚ COMBOK ÉJSZAKÁJA. A II. Magyar Látványtáncsport Kupa nemzetközi versenyen Tatabányán mintegy 500 résztvevő állt színpadra, köztük jugoszláv, ukrán, osztrák, szlovák táncosok. A rendezvény egyben minősítő is volt a jövő évi európai szintű versenyekre fotó: 24 óra/kisst. József POLITIKUSOK NEPSZERUSEGI LISTÁJA NYUGATI ORSZÁGRÉSZ mmmSmm ­62 1+2 —+3____ Med gyessy Péter 4 7 Lamperth Mónika +9| +5j 9 Kuncze Gábor +3l__ +2 §r- - 1 1 Kovács László-5Í-2 48 13 Orbán Viktor 56+2 — 17 Jánosi György +2EIÍ1 + 1 46 19Balsai István I “31 Of 21 Csillag István-4 SS +iM 23 Kiss Péter-3ÜH ■2 41 gf 25Áder János Kóródi Mária 10 ___J-4 53 O Kovács Kálmán 12 ■51+2 ■54+1 Magyar Bálint 14 im Lendvai Ildikó 16 1+3 1+1 Kupa Mihály 18 ■H O 47 O Görgey Gábor 26 29 Csurka István Hat hónappal a választás után érdekesen rendeződik a politikusok népszerűségi listája. A szocialista-szabaddemokrata kormányzat politikusai az átlagosnál egy árnyalattal népszerűbbnek mondhatók. Kifejezetten népszerűtlen kormányoldali politikus nincs. Az e havi változások között Demszky Gábor és Kuncze Gábor szereplése a legfeltűnőbb, pontszámaik országosan és a Dunántúlon is jelentősen növekedtek, ez pedig észrevehetően módosítja helyezésüket. Orbán Viktor megítélése hektikusan változó. A választás óta csaknem egyenletes nép­szerűségvesztés figyelhető meg a Fidesz frontemberei közül csaknem egyedül „talpon maradt’ Áder János esetében: mostanában már mintegy 10-12 ponttal kevesebbet ér el egy évvel ezelőtti eredményénél. A csíkdiagram a népszerűségi adatokat tartalmazza. A világos számok az országrész, a feketék az ország adatait jelölik. Gyereknek lenni jó lesz Az Esélyt a jövőnek kormányprogramot értékeli az államtitkár Budapest A közvélemény a kormányza­ti intézkedéseket kedvezően fogadja, és ez azt igazolja, hogy a politika jó irányba ha­lad - állítja Szekeres Imre, a Miniszterelnöki Hivatal politi­kai államtitkára. A szocialista politikus úgy véli: a kormány második száznapos intézke­déscsomagja szebb, jobb, esélyteremtőbb világot for­máz. Olyan jövőt, amelyben gyereknek lenni jó, ahol a ver­senyképes tudást, az egyenlő esélyeket az állam különféle eszközökkel támogatja.- Véleménye szerint milyen a hu­szonegyedik század elején Ma­gyarországon gyereknek lenni?- Azt szeretnénk, hogy jó le­gyen gyereknek lenni. Ezért is fontos az Esélyt a jövőnek elneve­zésű kormányprogram, amely tu­lajdonképpen a fiatalságról szól. Nagyon sokan vannak, akik segít­ségre szorulnak, akiknek a napi létfeltételei is hiányoznak, vagy például soha nem jutnak el nya­ralni. És sokan vannak olyanok, akiknek az életük nem lehet olyan, mint amilyent a képessé­geik megengednének. Ezért hir­dettük meg az újabb száznapos programot, amelynek intézkedé­sei azért születtek, hogy jó legyen gyereknek lenni.- Egyre kevesebb gyerek szüle­tik. Az intézkedések jelentős része a gyermekvállalási kedv növelését szolgálja.- Fiatal házasoknál általában eldöntendő kérdés: gyerek vagy lakás. A költségvetésből több milliárdot szánunk arra, hogy amennyiben lehetséges, ez a kér­dés föl se merüljön. Az új szabá­lyok már élnek, ezek szerint de­cember 1-jétől egy gyerek után 500 ezer forint, két gyermek után 1,6 millió forint, három után 2,7 . millió forint, a negyedik gyermek után pedig 3,2 millió forint jár. Ennél még fontosabbnak tartom, hogy megelőlegezzük a majdan megszülető gyermekek után járó támogatást.- Jelentősebb, az állampolgá­rok széles körét érintő kormány­zati lépések előtt mintegy „meg­szondázzák” a társadalmat. Ez­úttal mit jeleztek a felmérések?- A fogadtatás rendkívül ked­vező, az érintettek körének 29 százaléka már jövőre igénybe szeretné venni a lakásépítési ked­vezményt, csaknem kétharma­duk pedig azt mondta, hogy vél­hetően így több gyereket vállal majd. A „papát a babáknak” jel­szót, vagyis azt a döntést, amely lehetővé teszi, hogy az újszülött édesapja gyermeke születését kö­vetően egyhetes fizetett szabad­ságra menjen, szintén örömmel vették az érintettek. A megkérde­SZEKERES IMRE 1950-ben született Szolnokon. Az MSZP elnökségi tagja, a Miniszter- elnöki Hivatal politikai államtitkára. A Veszprémi Egyetemen szerzett rendszermérnöki diplomát. Politikai tevékenységét az egyetemi KISZ- ben kezdte, 1985-ben a Veszprémi Városi Tanács tagjává, majd elnök- helyettesévé választották. 1989-től vesz részt az MSZP tevékenységé­ben; 1994 óta országgyűlési képviselő. Nős, egy fia és egy lánya van. zettek 72 százaléka élne a lehető­séggel. Ennek a programnak a tel­jes költségét az állam átvállalja a munkáltatótól. Ha az édesapa ott­hon maradhat a baba születését követően, s így az első élmények közösek lehetnek, az egy életre meghatározhatja a papa és gyer­meke kapcsolatát. Ezeken túl megteremtettük a lehetőségét an­nak, hogy az unokájukat gondo­zó nagyszülők - anélkül, hogy nyugdíjukat fel kellene adniuk - jogosultak legyenek a gyesre. A közvélemény-kutatási adatok szerint- a megkérdezettek üdvöz- lik az elképzelést, 79 százalékuk élne ezzel a lehetőséggel. Azok az anyák, akiknek valamiért fon­tos, hogy szülés után minél ha­marabb visszamenjenek a mun­kájukhoz, sokkal könnyebben megtehetik, mint eddig.- Milyen azonnali segítséget ígér a gyerekeknek a száznapos program?- Az illetékesek már szervezik, hogy 5000 rászoruló - elsősorban általános iskolás - a téli szünidő­ben egyhetes ingyenes üdülésen vehessen részt. Az iskoláktól, az önkormányzatoktól azt várjuk, hogy a december 15-i határidőig olyan gyerekeket ajánljanak, akik szüleik anyagi helyzete miatt nem jutnának el egy kis pihenésre.- Az esélyegyenlőség megterem­tését, a versenyképés tudáshoz va­ló hozzájutást is célozza több kor­mányintézkedés. Közülük melyek azok, amelyek már 2003-ban éreztetik hatásukat?- Minden középiskolásnak, aki sikeres számítógépes vagy számí­tógép-kezelői vizsgát tesz, kifizet­jük a vizsgadíját. Feltételezések szerint ez 240 millió forintos se­gítséget jelent a diákoknak. A kö­vetkező tanévtől, vagyis 2003 szeptemberétől szeretnénk átvál­lalni a diákoktól a gépjármű-veze­tői vizsgadíjak kifizetését, majd ezt követné az első nyelvvizsga- díj megtérítése.- Ma egy kistelepülésen élő hát­rányban van, a kistérségi iskolák állapota, felszereltsége, informati­kai ellátottsága sem teremt esélyt a jövő nemzedékének. A verseny- képes tudásért, az esélyegyenlő­ség megteremtéséért milyen lépé­seket tervez a kormány?- Az állam feladata megterem­teni az esélyegyenlőséget, megte­remteni a feltételeit annak, hogy a legkisebb településen élő diák is internethez jusson. Jövőre minden iskolás gyermeket nevelő szülő jövedelemadójából levon­hatja a számítógép beszerzésé­nek árát 60 ezer forintig, és min­den településen megteremtjük a számítógép és az internet közös­ségi hozzáférésének lehetőségét. Ezzel a kistelepülésen élők esé­lyei számottevően növekednek majd. Jövőre indul az 5,6 milliárd forintba kerülő iskolafelújítási program is, első körben száz in­tézményben kezdődnek komoly felújítási munkálatok, döntően vidéken. A kistérségi támogatási alap magának a településnek az esélyeit fogja növelni. Erre idén 1 milliárd forint jutott. Magyar- országon a 158 térségből 45 rend­kívül hátrányos helyzetű, szá­mukra szól ez a lehetőség, amely jövőre is folytatódik. A mikro- és a kisvállalkozások fejlődését, tal­pon maradását a kormány egy- milliárd forinttal segíti, ezenkívül a Foglalkoztatási és Munkaügyi Minisztérium egymilliárd forintot különített el 1000 új távmunka- hely létrehozására. Mindezen in­tézkedések egy része már az idén elindult,- többségének bevezeté­sére jövőre kerül sor, de pénzügyi fedezetét a jövő évi költségvetés már tartalmazza. HORVÁTH MAGDOLNA _________HÍREK_________ TIS ZTÚJÍTÁS. Szabó Zsolt 27 éves közgazdászt választották meg az IDF új elnökének a szervezet tisztújító közgyűlé­sén. Az MDF ifjúsági szerveze­te tiltakozó álláspontot foglalt el a kábítószertörvény készülő módosításával kapcsolatban. Dávid Ibolya, az MDF elnöke a közgyűlésen kifejtette: a tör­vénymódosítás tervezete álsá­gos módon lényegében a dílerek tevékenységét segíti, mivel azok a kábítószer terjesz­tése mellett egyben fogyasztó­ként mentesülhetnek a büntető­jogi felelősségre vonás alól. mti VIZSGÁLAT. Újhelyi István, az MSZP médiapolitikusa vizs­gálatot kezdeményez, és az Or­szágos Rádió és Televízió Tes­tülethez fordul, mivel úgy véli, hogy a médiatörvény gyakorlati alkalmazásakor a testület által bevezetett piktogram kivívta a szakma és a lakosság rosszallá­sát. A szocialista politikus arra kéri a médiahatóságot, hogy finomítsa szabályozását, és vál­toztasson a piktogramok meg­jelenésének formáján úgy, hqgy azok ne rontsák a műsorok él- vezhetőségét. mti CSATLAKOZÁS. A külügy­miniszter megismételte, hogy az uniós csatlakozásról szóló népszavazást a szerződés alá­írása előtt kell megtartani. Kovács László a szocialista párt Baloldali Tömörülés Platformjá­nak tanácskozásán megalapo­zatlannak nevezte azokat a vé­leményeket, amelyek szerint a népszavazás időpontjáig nem lehet megismerni a csatlakozási szerződés tartalmát. A népsza­vazás időpontjáról ma dönt az integrációs nagybizottság, mti CSALÁS VÁDJA. Stumpf István szerint a kormánypártok részéről durva kísérlet folyik arra, hogy az elmúlt négy évet kitöröljék a magyar politika- történetből, ennek módja pedig az, hogy kriminalizálják az elő­ző kabinet működését. Az Or- bán-kormány kancellária- minisztere szerint stratégiai hiba volt, hogy a Fidesz nem szólította meg a középen lévő, bizonytalan szavazókat, illetve nem vették komolyan azt, hogy a szocialisták tudatosan készül­nek választási csalásra a szava­zóköri aktivisták mozgósításá­val. Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője reményét fejez­te ki, hogy a Fidesz utoljára melegítette fel a választási csalás rágalmát, mti HANUKA. A zsidóság nyolc na­pon át tartó ünnepe alkalmából Mádl Ferenc köztársasági elnök köszöntő levelében egyebek mellett azt írta, hogy az ünnep nemcsak a magyar zsidó közös­ség, hanem a szabad vallás­gyakorlatot garantáló új magyar demokrácia számára is törté­nelmi jelentőségű, mti TANÁCSKOZÁS. Fontos áttö­résnek nevezte Fodor Gábor az MSZP-vel történt megegyezést, amelynek értelmében az ösz- szes, egykori állambiztonsággal kapcsolatos irat egységesen kerülhet át egy újonnan létre­hozott levéltárba. A szabad- demokrata politikus az SZDSZ Országos Tanácsának ülését követően jó és hasznos meg­egyezésnek értékelte a héten ismét a parlament elé kerülő, az úgynevezett ügynöktörvé­nyekkel kapcsolatban született megállapodásokat, mti FÜRDŐAVATÁS. Szombaton átadták a 4 milliárd forintos be­ruházással épült sárvári gyógy­fürdőt. A fürdőkomplexumot Pál Béla, a Miniszterelnöki Hivatal turizmusért felelős államtitkára avatta fel, az ün­nepségen részt vett Jürgen Koppén, az Európai Unió ma- gyarországi nagykövete is. mti ■ 4 < Ellenzéki kirohanás A kormánypártok korlátozták a vita idejét Mihály, hogy az ellenzék végül éjjel egy órakor kivonult a testü­let üléséről. A kormánynak pén­tek éjfélig kellett beküldeni azo­kat a javaslatokat, amelyek a tá­mogatott indítványokat tartal­mazták. A bizottság elnöke szerint ezt meg is tették annak ellenére, hogy nem várták meg a bizottsági ülés végét. A költségvetési bizottság ülé­sén látható volt: az ellenzéki kép­viselők arra „játszanak”, hogy a testület éjfélig ne tudja befejezni munkáját - mondta Veres János. Állítása szerint ezért volt szükség arra az ügyrendi indítványra, amely 2-2 perces időkeretet sza­bott a hozzászólásoknak. így még éjfél előtt sikerült meg­tárgyalni azokat a javaslatokat, amelyeket a költségvetési bizott­ság benyújtott az Ország- gyűléshez^ _________________■

Next

/
Thumbnails
Contents