Tolnai Népújság, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-17 / 293. szám

10. OLDAL KÉK T Ü K Ö R 2002. December 17., kedd ________________Tolnában történt________________ KÉT SÉRÜLT. Iregszemcse és Nagykónyi között hétfőn 13 óra 30 perckor két személygépkocsi ütközött. A balesetnek egy súlyos és egy könnyű sérültje van. AKÁCFÁT VITTEK EL. Engedély nélküli fakitermelésről értesítették a rendőröket Szedresen. A helyszínen kiderült, hogy a területen is­meretlenek régebben vágtak ki akácfát. Az okozott kár néhány ezer forint. ÉGETT A CSALÁDI HÁZ. Hajnalban Szekszárdon kigyulladt egy családi ház. Szerencsére az épületben nem tartózkodott senki, így személyi sérülés nem történt. Az eddigi adatok szerint nem zárható ki a szándékos gyújtogatás sem. TETTLEG BÁNTALMAZTÁK. Súlyosan megsérült egy nő Kaposszekcsőn, egyik férfi ismerőse tettleg bántalmazta. A férfit a rendőrök előállították. NYARALÓT LÁTOGATOTT. Húszezer forintnyi kárt okozott egy is­meretlen elkövető, aki Gunarason behatolt egy nyaralóba, és onnan különböző használati tárgyakat tulajdonított el. ________________■ Si itü/IjJi ÍJ NETt mMfiligl Ha Ön elmúlt 14 éves, de még nincs 35, s szívesen bemutat­kozna, jelentkezzen játékunkra! www.tolnainepuisag.hu Küldjön be magáról minimum 4, maximum 12 darab fényképet, melyeket szívesen viszontlátna lapunkban és a világhálón, A jelenkezési lapot keresse a Tolnai Népújságban, illetve csütörtökönként a Tolnai Népújság Grátisz hasábjain. A fényképeket és a kitöltött jelentkezési lapot postázza címünkre: Tolnai Népújság, 7100 Szekszárd, Pf.: 71. A borítékra írja rá: „NETt hölgyek". NETt híi^kjcienike2ésí Jelentkezzen játékunkra! Küldjön be magáról minimum 4, maximum 12 darab fényképet, melyeket szívesen viszontlátna lapunkban és a világhálón. A fotókat a kitöltött jelentkezési lappal együtt küldje címünkre: Tolnai Népújság Szekszárd, Pf.: 71. A borítékra írja rá: „NETt hölgyek". (A képek megjelenés után szerkesztőségünkben átvehetők.) _________________Életkor; -------------------------------­Né v;___ Te lepülés; Értesítési dm: Telefon: (vaitmennyi kjtefprij kitől (emlő!) Nyilatkozat .Alulírott, jelen adatlap kitöltésével és jelen nyilatkozat aláírásával hozzájárulok, hogy a .NETt hölgyek" játékban az általam beküldött képek az Axel Springer- Magyarország Kft. (AS M Kft.) által kiadott lapokban, illetve a lapok internetes oldalán megjelenjenek. Kijelentem, hogy a fenti adatok a valóságnak megfelelnek. A fényképeimmel, illetve személyes adataimmal kapcsolatban semmilyen anyagi ellenszolgáltatásra nem tartok igényt. Kelt:. Aláírás 18 éven aluli személyek esetében a felügyeletet gyakorló szülők (szülő) aláírása is szükséges. Törvényes képviselőként hozzájárulunk gyermekünk fenti nyilatkozatához: Aláírás Aláírás www.tolnninepujsag.hu Apja-bátyja erőszakolta meg Döbbenetes vérfertőzésről vallott egy 12 éves kislány A rendőrségi vizsgálat eddigi megállapításai szerint egy 12 éves, szellemileg sérült lány a tanárának jelezte, hogy otthon bántja a testvére és az édesapja. Ám azt senki sem gondolta, hogy egy éve zaklatják szexuálisan. Bátmonostor A múlt héten derült fény a döb­benetes bűntényre. A feljelentés szövege szerint egy 12 éves bát- monostori kislány meghökken­tő titkot árult el osztályfőnök­ének a speciális iskolában. Eszerint otthon egy éve rend­szeresen molesztálja őt 16 éves bátyja és az édesapja. Testvére rendre megerőszakolja, hiába kiabál segítségért. Apja sem bánt sokkal különbül vele: rendszeresen zaklatta szexuáli­san. Az osztályfőnök ezek után elvitte a kislányt a bajai Gyer­mek- és Ifjúsági Mentálhigiénés Szakrendelésre, majd a nőgyó­gyászatra. A szakvélemények alátámasz­tották az állításokat. Ezek után ér­tesítették a Bács-Kiskun Megyei Gyermekvédelmi Szakszolgála­tot, s kérték a kislány gyámság alá helyezését. Ez már megtörtént. Az édesanya ugyanis elvált a fér­jétől, s gyermekei nélkül hagyta el a házat. A bíróság annak idején a gyer­mekeket az apánál helyezte el - tudtuk meg a bajai rendőrségen. - A kislány azt állítja, hogy már a közelben lakó édesanyjának is említette a szexuális erőszakot, s az kérdőre vonta a volt férjet. A férfi ekkor feldühödött, és halá­los fenyegetéssel zavarta el volt nejét. Állítólag azt mondta: ha beszélni mer erről valakinek, ak­kor elvágja a torkát. A két férfit őrizetbe vettük. A fiatalkorú fiú ellen erőszakos közösülés és vér­fertőzés, az apa, a 42 éves V. J. el­len erőszakos közösülés alapos gyanúja miatt indítottunk eljá­rást. Az ügyészségnek javasoltuk a letartóztatásukat - nyilatkozta Vakulya Ottó alezredes, bajai rendőrkapitány. Információink szerint egyéb­ként az őrizetbe vett férfi indult ősszel a helyhatósági választáso­kon, de nem kapott elegendő sza­vazatot. BERKI ERIKA Eljött a fenyőlopások ideje Fokozottan ellenőrzik az ültetvényeket és a közutakat FOTÓ: SOMOGYI HÍRLAP/KOVÁCS TIBOR Kaposvár Somogybán évente tízmilliós károkat okoznak a fenyőfa­tolvajok. Az ünnepek köze­ledtével az erdőőrök, az erdé­szek és a rendőrség fokozot­tan őrzik a fenyveseket, a ma­gángazdák azonban többnyi­re védtelenek a tolvajokkal szemben. Több mint egymillió forintos kárt okoztak azok az ismeretlen tette­sek, akik egy buzsáki portán két hatalmas mamutfenyőt és tíz je­genyefenyőt csonkítottak meg. Egy kaposvári gazda fenyőültet­vényén ötszáz, 2,5-4 méteres, ér­tékes normann jegenyefenyőt gallyaztak le a tolvajok. Ez csak két eset az olyan bűncselekmé­nyek közül, amelyek karácsony közeledtével szinte mindennapo­sak Somogybán. Nádas József, az Állami Erdé­szeti Igazgatóság kaposvári igaz­gatóságának vezetője elmondta: Somogybán elsősorban Gyéké­nyes, Iharos, Őrtilos környékén jellemzőek a fenyőlopások, gal­lyazások, de egyre inkább elter­jedt a Zselicségben is. A nagyobb erdészetekben fokozottan őrzik ilyenkor, karácsonytájt a telepíté­seket, az erdőőrök és erdészek meghosszabbított járőrszolgá­latot tartanak a rendőrséggel együttműködve. Rosszabb a helyzet az erdőtömbökön kívüli területeken, a kisebb magánültet­vényeken, a zártkertekben, a csa­ládi házak kertjeiben. Rendsze­rint ezeket a helyeket szemelik ki a tolvajok, a fenyőlopásra szako­sodott társaságok. Van, ahonnan csak néhány díszfát visznek el, de az is gyakori, hogy szinte az egész telepítést kipusztítják. Még gyakoribb, hogy nem viszik el az egész fenyőt, csak legallyazzák, és viszik a koszorúkészítőkhöz. Öt évet kérnek Zalatnayra Budapest Öt év letöltendő börtönt kért Zalatnay Sarolta énekesnőre az ügyészség képviselője a Fő­városi Bíróságon tartott hétfői tárgyaláson. A vád szerint az énekesnő és két társa több tu­cat magánszemélytől vett fel 120 millió, illetve 70-70 millió forint kölcsönt, amelynek csu­pán 15-20 százalékát térítették meg az évek óta tartó eljárás alatt. Az ügyész a kiszabható kettőtől tizenkét évig tartó sza­badságvesztés középmértéké­hez közeli, végrehajtandó bör­tönbüntetést kért az ügy há­rom vádlottjára, köztük Zalatnay Saroltára. Az eljárás­ban a vádlottak jórészt beis­merték a terhűkre rótt cselek­ményeket. EUROPRESS Képünk illusztráció Főleg az értékesebb fajtákat - ezüstfenyőt, normannt, kaukázu­si jegenyét, duglászfenyőt - cson­kítják így meg a tettesek. Buzsáki Lajos rendőr őrnagy, a kaposvári rendőrkapitányság nyomozó alosztályának vezetője elmondta: az idén eddig két je­lentős kárt okozó lopás történt, a kaposdadai arborétum, illetve egy kaposvári kertészet díszcser­jéit gallyazták le. A rendőrség a Sefag Rt.-vei kötött szerződés A zsákmány: 50 millió forint Budapest Ötvenmillió forint volt annak a két fegyveresnek a zsákmánya, aki még szombat este rabolt ki egy pénzszállító autót Budapes­ten egy bevásárlóközpont lép­csőházában. Az áldozatok ezút­tal is a Group 4 alkalmazottai voltak, mint néhány nappal ko­rábban. A biztonsági emberek zárás után érkeztek meg a napi bevételért; a sofőr - ahogy a sza­bályok előírják - a helyén ma­radt, míg a társa egyedül elment a pénzért. A két felfegyverke­zett, sísapka mögé rejtőzött rab­ló a gazdasági bejárat lépcsőhá­zában hajtotta végre a támadást, az áldozatot egy csőhöz bilin­cselték, majd kereket oldottak. A biztonsági kamerák felvételei értékelhetetlenek. europress alapján évek óta részt vesz az er­dők őrzésében. A tetteseket leg­többször a közúti ellenőrzések során sikerül lebuktatni - így már az idén is kerültek rendőrkéz­re fenyőtolvajok. Az ilyenkor amúgy is fokozottabb közúti el­lenőrzés után a fenyőfát, gallya­kat szállító teherautókat, kiste­herautókat megállítják, ellenőr­zik a szállítólevelet és a szárma­zást bizonyító papírokat. JAKAB EDIT Életfogytiglan kettős gyilkosságért Nyíregyháza Életfogytig tartó fegyházbünte­tésre ítélt első fokon a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Bíróság hétfőn egy kettős gyilkost. Ba­logh János 2000. március 31-én Szakolyban 12 késszúrással gyilkolt meg egy 64 éves em­bert, hogy értékeit megszerez­hesse. Tettéért 15 év börtönbün­tetést kapott, annak letöltése közben azonban kiderült, hogy korábban, 1999. december 18- án Budapesten megerőszakolt, majd megölt egy 67 éves nőt. A nyomozók a helyszínen vett DNS-minta alapján gyanúsítot­ták meg Balogh Jánost. A Legfel­sőbb Bíróság a két ügyet össze­vonta és visszaadta büntetőeljá­rásra a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróságnak, europress ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig RABFOGÁS. Elfogták azt a ra­bot, aki Állampusztáról szökött meg hétfő kora reggel. A férfi, aki mindössze néhány órát tölt- hetett szabadlábon, hótakarítás közben lépett meg az Állam­pusztai Országos Büntetés­végrehajtási Intézetből, kutyás nyomkövetőkkel azonban né­hány óra múlva megtalálták az 52-es főúton, Solttól két kilo­méterre. A fogoly nyolc hóna­pos börtönbüntetését tölti lopás és jármű önkényes elvétele miatt, mti NYOMOZÁS. A rendőrség nyomozást indított a Magyar Fejlesztési Bank előző vezetése alatt lezajlott devizakötvény-ki­bocsátás ügyében. A volt elnök­vezérigazgató, Baranyay László a nyomozás tárgyát képező, másfél milliárdos veszteséget okozó ügylet miatt nem jutha­tott 150-200 millió forintos végkielégítéséhez, europress FÜSTHALÁL. Holtan találtak lakásában egy házaspárt az abaúji Kányban hétfő reggel. A hagyományos kályhával fűtő 46 éves asszony és 45 éves fér­je halálát az elsődleges meg­állapítások szerint szén-mono- xid-mérgezés okozta, mti HAMIS PÉNZ. Hamis húsz- J ezer forintos bankjeggyel fize­tett egy ismeretlen személy szombaton az egyik nyíregyhá­zi újságos pavilonnál. Az eladó­nak csak a vásárló távozása után lett gyanús a bankjegy, és értesítette a rendőrséget. A lefoglalt pénz közepes minő­ségű, fénymásolóval készült hamisítvány, mti ŐRIZETBEN. Őrizetbe vette a rendőrség a vasárnapi, kisvár- dai halálos baleset okozóját, egy 23 éves dunakeszi lakost, mert a tragédiát a fiatalember ittassága és gyorshajtása okoz­ta. A felső-szabolcsi városban a 23 éves férfi által vezetett autó áttért a szembe jövő sávba, ahol járművével összeütközött egy szabályosan közlekedő gépkocsival. Az utóbbi autóban utazó család tagjai közül a 33 éves anya az ütközés következ­tében a helyszínen meghalt, egyik kiskorú gyermeke súlyo­san, a másik, valamint az autót vezető apa könnyű sérüléseket szenvedett, mti KARAMBOL. Összeütközött két autó hétfő reggel a 3-as főúton Mezőkövesd és Bükk- ábrány között, egy ember a helyszínen meghalt, négy súlyos sérültet pedig a miskolci kórházba szállítottak a mentők. Egy Opel a havas, síkor úton megcsúszott, átsodródott az úttest másik oldalára, ahol egy szabályosan haladó Wartburg­gal ütközött. Az Opel hátsó ülé­sén utazó apagyi fiatalember meghalt, a két autó utasai közül négyen súlyosan meg­sérültek. MTI SIKKASZTÓ. Húszmillió fo­rintot fizetett ki egy el nem végzett munkáért a sásdi pol­gármester, ezért az ügyészség feljelentést tett ellene. A gyanú szerint az önkormányzati veze­tő a település kasszáját hasz­nálta erre a célra. Az érintett közhasznú társaság vezetője le­mondott, majd eltűnt, europress BALESETEK. Az elmúlt héten bekövetkezett 382 közúti köz­lekedési baleset közül 25 halá­los kimenetelű volt, 149 sú­lyos, 208 pedig könnyű sérü­léssel járt. A helyszíni adatok alapján megállapítható, hogy a halállal végződött balesetek többsége azért következett be, mert a járművezetők nem az út- és látási viszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedtek, europress

Next

/
Thumbnails
Contents