Tolnai Népújság, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-12 / 289. szám

6. OLDAL MEGYEI TÜKÖR 2002. December 12., csütörtök ■■■ Vivien és Debóra, a kis polgárok Ajándék a település újdonsült lakóinak Díszoklevelet és négyezer forint értékű aján­dékot kapott Gősi Vivien és Kocsis Debóra. Nagydorog első két kis polgárát az egészség­házban rendezett szerény ünnepség kereté­ben tegnap köszöntötte Dobri István polgár­mester. Nagydorog A közel háromezres lélekszámú település lakói­nak száma lassan ugyan, de egyre fogy. Ez ösztö­nözte Dobri István polgármestert, hogy megvá­lasztása után azonnal javaslatot tegyen a „Nagydorog kis polgára” cím adományozására, mellyel szeretnék kifejezni, hogy minden újszü­lött fontos a település és annak jövője szempont­jából. A község egészségházában tegnap délután tartott ünnepség keretében adta át Dobri István az első két „Nagydorog kis polgára” címet Gősi Viviennek és Kocsis De­bórának, akik helyett természetesen a szülők vették át a díszoklevelet és a védőnők által ösz- szeállított csomagot. Gősi Viviven novem­ber hatodikán született, édesanyja és édesapja néhány hete költözött Nagydorogra. Albérlet­ben laknak, az ötesz­tendős Csaba és a két és fél éves Evelin mellett Vivien a család harma­dik gyermeke, éppen ezért nemcsak örömet, hanem nagy segítséget is jelent számukra az önkormányzat hasznos ajándéka. A Kocsis csa­lád hét éve telepedett le Gösi Vivien és édesanyja Kocsis Debóra édesanyjának gratulál Dobri István polgármester Nagydorogon, mert itt könnyebb volt a lakáshoz jutás, most épül családi házuk, ahol a november 26-án született Debórával együtt öt gyermeket nevelnek majd. Ar­nold 6, Edvin 4, Balázs 3, Zsófi pe­dig másfél éves. A Kocsis szülők örömmel fogadták a kislányuknak szóló „Nagydorog kis polgára” cí­met és a babaápolási szereket tar­talmazó csomagot. EVA-lázban a vállalkozók Sokan még gondolkodnak, a döntésig van még nyolc nap Szinte füstölnek az APEH ingyenesen hívható zöld telefonvo­nalai, az ügyfélszolgálati irodákban is lényegesen meg- növekedett az ügyfélforgalom. A pezsgés oka az egyszerűsí­tett vállalkozói adó választásának lehetősége, melynek határ­ideje december 20. SZEKSZÁRD HÍREK TOLNA. Ünnepváíó bábelő­adást tartanak holnap, pénte­ken 16 órától a tolnai Pitypang óvodában (Bartók B. utca) az intézmény óvónői. A rendez­vényre mindenkit szeretettel várnak. DOMBÓVÁR. Az Illyés Gyula Gimnázium nevelőtestülete az oktatási intézmény névadójá­nak tiszteletére tanulmányi ver­senyt rendez péntek délután két órától a helyi és a környék­beli általános iskolák negyedik évfolyamos diákjai számára magyar nyelv és irodalom, vala­mint matematika tárgyakból. DECS. Pénteken évzáró köz­gyűlést, majd szombaton 18 órától bált rendez a Csillagró­zsa Hagyományőrző Néptáncegyüttes a faluházban. DOMBÓVÁR. A Vasúttörténeti Alapítvány negyedik alkalom­mal hirdette meg országos fotó- pályázatát, melynek témája volt a vasúti közlekedés, szállítás, a vasút és a természeti környezet kapcsolata, a vasutasok élete és munkája. Idén 84 szerző 612 al­kotása került a zsűri elé, és a dombóvári Beles Lajos külön- díjban részesült. A vándorkiállí­tás anyaga a Vasúttörténeti Ala­pítványtól kölcsönözhető. NAGYMÁNYOK. A Széchenyi Házban december 13-án 10 órá­tól a Holló együttes ad német nyelvű gyermekműsort Nagymányok és a környező te­lepülések iskolásainak. A prog­ramon a gyerekek ingyen vehet­nek részt egy eredményes pá­lyázatnak köszönhetően. DOMBÓVÁR. Az Arany János téri római katolikus templom­ban péntek este öt órakor kez­dődik az Erzsébet Óvoda kará­csonyváró műsora, ahol az in­tézménybe járó gyerekek, a pe­dagógusok és a Városi Művé­szeti Iskola növendékei lépnek fel. SZEKSZÁRD. Párválasztás, házasság. Vass Erika néprajzku­tató előadása december 13-án, pénteken 8 órától hangzik el Szekszárdon, a Wosinsky Mór Múzeumban, a középiskolások honismereti szakkörén. BONYHÁD. A Borbarát Kör tagjai december 13-án 17 órától évbúcsúztató bormustrát tarta­nak a Gyimothy vendéglőben. SZEKSZÁRD. Varga Róbert, Pasarét református lelkipászto­ra tart ma, holnap és holnap­után 17 órától evangelizációt Szekszárdon, a Bezerédj utcai Református Gyülekezeti Ház­ban. A résztvevők az evange- lizáció keretében Jézus Krisztus boldog mondásaival ismerked­hetnek meg. _______________■ Toln a megyében eddig több mint hétszázan érdeklődtek személye­sen vagy telefonon az egyszerűsí­tett vállalkozói adó (ÉVA) részlete­iről a regisztrációs időszak első tíz napjában, Szekszárdon, a megyei adóhivatalban, ületve annak városi kirendeltségem. Simonné Szabó Éva, az ügyfélszolgálat osztályve­zetője elmondta, december 10-ig 118-an jelentkeztek be az EVA-ra, ebből 89-en egyéni vállalkozók, 4 jogi személy, 25 jogi személyiség nélküli társaság. A bejelentkezet­tek többsége szakértői, tanácsadói, szállítási ügynöki, fordítói, orvosi, könyvvizsgálói, jogi,- és ügyvédi tevékenységet folytat. Az érdeklődők többsége arra kíváncsi, hogy választhatja-e az EVA-t, (személyes érdeklődés so­rán részletezi ki-ki a maga ese­tét), hogyan lehet áttérni az egyé­ni vállalkozói körből, a feltételek­nek hogyan lehet megfelelni. Az idő azonban sürget, hiszen de­cember 20-a után már nincs vá­lasztási lehetőségük a társaságok­nak, és az egyéni vállalkozóknak. A postai úton érkező kérelmek feldolgozását a hivatal a héten megkezdte, néhány jellemző hiá­nyosságra hívja fel az adózók fi­gyelmét Simonné Szabó Éva osz­tályvezető. A szakember elmondta, hogy előfordul, hogy a 15 milliós brut­tó határértéket hagyják figyelmen kívül a kérelmezők, illetve megfe­ledkeznek azokról'a kitételekről, amelyek szerint adótartozással, illetve rendezetlen bevallással nem lehet az egyszerűsített vál­lalkozói adót választanai. (Az AHEP ingyenesen hívható zöld száma: 06-80-63-00-63). MAUTHNER Jövő péntek a határidő A bejelentkezéssel kapcsolatos fontos tudnivaló, hogy de­cember 20-a jogvesztő határidő, utána már nincs mód a re­gisztrációs lap beadására sem személyesen, sem pedig pos­tán. Szakemberek szerint az egyszerűsített vállalkozói adót azoknak az egyéni vállalkozóknak, társas vállalkozásoknak ér­demes választani, melyek kis költségszint mellett működnek. A maximum bruttó 15 millió forintos árbevétel után a válasz­tóknak 15 százalék adót kell fizetniük, függetlenül költségeik­től. A főfoglalkozású vállalkozó a minimálbér után fizeti a tb-t, egészségbiztosítási- és nyugdíjjárulékot. A kiegészítő tevé­kenységet folytató egyéni vállalkozó járulékalapját az adóalap 10 százalékában határozzák meg. Csökkenteni kell az adósságot Takarékossági tervet dolgoz ki az önkormányzat Dombóvár Huszonegy téma megtárgya­lása után befejezte kétnapos ülésszakát a város képviselő­testülete. Több - a város lakó­inak bukszáját is érintő - kérdésben döntöttek a képvi­selők. Pénzügyi szempont­ból a következő év is nehéznek ígérkezik az önkormányzat számára, így nem is lehet más célja a képviselőtestületnek mint az, hogy a költ­ségvetés egyensúlyának megőr­zésével fenntartsa a város műkö­dőképességét. Egy takarékossági terv kidolgozása után meg kell kezdeni az adósságállomány csökkentését. A bevételek növe­lése érdekében minél több pályá­zat benyújtása szükséges. Az önkormányzattól lakást bérlőknek jövőre az ideinél 7%- kal kell többet fizetniük. A gépjár­művek minden megkezdett száz kilogrammja után 900 forint adó „leszurkolása” kötelező 2003- ban. Az ivóvíz köbmétere a lakos­ságnak és az intézményeknek 199 forintba, a vállalkozóknak pe­dig 223 forintba fog kerül­ni. A szennyvíz-elvezetés és tisztítás díja áltagosan 5,5 %-kal nő. A képviselőtestület úgy döntött, hogy a fűtőmű va­gyonkezelésére és város­üzemeltetési feladatok ellá­tására néhány évvel ezelőtt létrehozott Dombhő Kft-t beolvasztja a Dombóvár és Kör­nyéke Víz- és Csatornamű Kft-be. Az ülés végén az önkormány­zati tulajdonban lévő cégek fel­ügyelő-bizottsági és az alapítvá­nyok kuratóriumi tagjait hívták vissza, majd a helyükre újakat delegáltak. Gazdaság, föld, egészség Két megyebizottság is ülésezett tegnap Tolna megye A megye két bizottsága is ülést tartott tegnap. Elsőként a gazdasági és mezőgazdasá­gi, majd a szociális és egész­ségügyi bizottság tagjai adtak egymásnak találkozót Szek­szárdon, a megyei önkor­mányzat hivatalában. Az Erős András vezette gazdasági és mezőgazdasági bizottság, ügy­rendjének elfogadása után, szak­mai vélemények összegzése mel­lett jóváhagyólag terjesztette a közgyűlés elé a jövő évi költség- vetési koncepciót. A munkatervet áttekintve a résztvevők egyetér­tettek abban, hogy fel kell tárni a kitörési ponttá válható területe­ket: azaz a gazdaság, benne a me­zőgazdaság szereplői számára hasznos kapcsolódásokat, javítva a megye helyzetét. A bizottság részt kíván vállalni abból a mun­kából, melynek révén a nemzeti földalap irodák tevékenysége tá­rulhat az érdeklődők elé. A dr. Vöröss Endréné vezette szociális és egészségügyi bizottság a jövő évi - elfogadott - költségve­tési koncepcióval kapcsolatban sürgette a szekszárdi kórház mű­tőblokkjának mihamarabbi átadá­sát. A testület meghallgatta dr. Brázay Lászlónak, az ÁNTSZ igaz­gatójának tájékoztatóját, mely a megye népegészségügyi helyzetét taglalta. Az ANTSZ megyei intéze­te, ahogy eddig, a jövőben is ki­váltképp figyelemmel kíséri a gyermekétkeztetést, azt, hogy a kellő tápanyag biztosítás mellett érvényesüljenek a szigorú higié- nés követelmények is. ______-szá­Sá rköz mentiek együtt Januárban új tagok lépnek a társulásba Tolna megye Továbbra is együtt képzeli el a jövőt a Sárköz Menti Önkor­mányzatok Társulásában lé­vő tíz település - hangoztat­ták tegnap Sárpilisen az érde­kelt polgármesterek. Az összejövetelen elhangzott, hogy további három község - Al­sónyék, Báta, Pörböly - jelezte be­lépési szándékát. Dr. Szilák Mi­hály, Tolna polgármestere, egy­ben a szervezet elnöke lapunknak elmondta: mivel a társulás mögött nem áll munkaszervezet, az el­múlt időszakban nagyrészt lobbi­zásra korlátozódott a tevékenysé­gük. Leginkább az egyedi önkor­mányzati kezdeményezéseket tá­mogatták társulási szinten. Tegnap döntöttek arról is a résztvevők, hogy legközelebb ja­nuár közepén Várdombon talál­koznak, a megújulás szándéká­val - fogalmazott Szilák Mihály. Várhatóan felveszik az új jelent­kezőket, meghatározzák a műkö­dési rendet, valamint elnököt is választanak. A társulás mellett működő, magánszemélyekből álló Sárköz Menti Fejlesztési Egyesület is folytatja tevékenységét - határoz- tak a szervezet tagjai. _____-krz­Ak ik nem tűrik a kötöttségeket Rábeszélik őket, hogy fogadják el a segítséget Éjjel-nappal hívni lehet a szekszárdi férfi hajléktalan szállót az 511-392-es telefonszámon. Aki ismer a környezetében ellá­tatlan hajléktalant, jelezze. Takarókra, meleg ruhára is szük­ség lenne. SZEKSZÁRD A bővítés, felújítás ideje alatt is teljes kapacitással üzemel a szek­szárdi hajléktalan szálló. A mun­kálatok várhatóan január végére fejeződnek be. A részletekről, il­letve a hajléktalanok helyzetéről Nyírő Árpádot, az intézmény ve­zetőjét kérdeztük.- A nagy hideg miatt most az a legfontosabb, hogy mindazok ér­tesítsenek bennünket, akiknek a környeztében élnek hajléktala­nok, s vélhetően nem részesülnek ellátásban. Ez az állapotukon nyilván meglátszik. E tekintetben az utóbbi években jók a tapaszta­lataink, kapunk telefonokat. Min­den bejelentésre azonnal kime­gyünk és igyekszünk segíteni. Az 511-392-es telefonszámon éjjel­nappal elérhetőek vagyunk.- Esetleg milyen más segítségre van szükség?- A nagy hideg miatt több hasz­nált takaróra és ruhára, főként me­leg férfiruhára lenne szükségük a hajléktalanoknak. Akinek ilyen van, kérjük hozza el a szállóra.- Mennyi a hajléktalanok szá­ma a megyeszékhelyen? Elegen­dő-e a hely?- Folyamatosan 80-100 körül lehetnek azok, akik gyakorlatilag hajlékta­lanok, akkor is ha vala­miféle összetákolt fa­házban meghúzzák magukat. Amennyien elmennek innen, annyi utánpótlás is érkezik. A gond nem a hellyel van, hanem éppen ellenkezőleg, rá kell venni a rászorulót, hogy ve­gye igénybe a segítséget. A lecsú­szás okai között szerepel a csalá­di háttér, bizonyos antiszociális .személyiségvonások és természe­tesen az alkoholizmus. Vannak emberek, akik képtelenek elvisel­ni a kötöttségeket és a 17. elvonó­kúra után is visszaesnek. A szál­lót 18 évesnél idősebb férfiak ve­hetik igénybe. A népkonyhát és a nappali melegedőt nők is. Iratok nem szükségesek. A szálón húsz férőhely van, a népkonyhán negy­ven embert tudunk ellát­ni. Most telt ház van.- A többiek hol van­nak?- Egy részük a homok­bánya körül él faházak­ban, embertelen körülmények kö­zött. Parásztán, Szőlőhegyen is él­nek olyanok, tanyákban, akiket is­merünk, s el is látjuk őket amennyi­re lehet. Viszünk ki élelmiszert, ta­karót, ruhát, van aki naponta gya­log bejár ebédelni, de ragaszkodik a „szabadságához”. A városban épü­letek alagsorában, szeméttárolók­ban is vegetálhatnak akiket nem is­merünk, s ezért még ellátatlanok.- Előfordul, hogy valaki kórház­ba menekül? Új szárny épül a hajléktalanszállóhoz- Ez is éppen fordítva van, in­kább az a gond, hogy az orvossal, a kórházzal sem akarnak együttmű­ködni, hiszen ott is házirend van, bizonyos szabályokat be kell tarta­ni. Igyekszünk motiválni a rászoru­lókat, hogy vegyék igénybe az or­vosi ellátást, az elvonókúrát. Kény­szeríteni senkit sem lehet, legfel­jebb, ha súlyos fertőző betegség­ben szenved az illető. Aki nagyon súlyosan megsérti a házirendün­ket, azt kénytelenek vagyunk kitil­tani a szálóról, de együttműkö­dünk a környező megyék hasonló intézményeivel, s azért igyekszünk megoldani a helyzetüket legalább arra az időre míg a fagy sokuk szá­mára közvetlen életveszélyt jelent. IHÁROSI IBOLYA

Next

/
Thumbnails
Contents