Tolnai Népújság, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-09 / 286. szám
14. OLDAL ERRŐL A R R Ó L 2002. December 9., hétfő Magyar fotós Barcelonában Elefánttemető Rómában Újabb látnivaló az örök városban Róma nemcsak ókori romokkal csalogatja a turistákat: decembertől kezdve az érdeklődők történelemelőtti elefánttemetőt is látogathatnak az Örök Város közvetlen szomszédságában. A Via Boccea-n ugyanis megnyitotta kapuit egy több mint 900 négyzetméteres park, amelyben 350 ezer évvel ezelőtt élt elefántok, más korabeli emlősök, madarak és hüllők csontvázai tekinthetők meg. Olasz régészek 1984-ben találták meg a csont-' maradványokat és csaknem 17 éven át dolgoztak restaurálásukon. A Polledrara di Cercanibbio elnevezésű létesítmény Európa legjelentősebb történelemelőtti időket idéző parkja. Az egykori folyómederben és a környező mocsaras talajban ugyanis kiváló állapotban maradtak fenn a pleisztocén kor különböző állatfajtáinak csontvázai. A csontmaradványokat meghagyták eredeti helyükön és a látogatók magasított ösvényekről tekinthetik meg azokat - közölte a római műemlékbizottság szóvivője.- Az ásatások még távolról sem fejeződtek be és a terület jóval nagyobb, mint kezdetben feltételezték. Rengeteg kőszerszámot is találtunk, amelyek jól jellemzik a korai kőkorszak emberének élet- körülményeit ezen a tájon - jelentette ki Anna Paola Anzidei régész. Az elefánttemető előzetes bejelentés alapján régészeti vezetéssel is megtekinthető - jelentette a dpa. A befalazott holttest 44 évvel ezelőtt befalazta magát, majd lőfegyverével öngyilkosságot követett el az a férfi, akinek maradványaira a minap bukkantak a toscanai Lucca melletti Benabbio falu egyik lakóházának pincéjében. A férfi 1958. április 30-án azt mondta hozzátartozóinak, hogy kivándorol Amerikába. Azóta semmit nem hallottak az akkor 57 éves emberről. A ház felújítási munkálatai során akadtak rá kőművesek a holttestre - jelentette az olasz média. Mellette ráakadtak búcsúlevelére is egy palackban. Ebben súlyos betegségével indokolta Öngyilkosságát. Megtalálták végül a lőfegyvert és a kőműveskanalat is, rajta malternyomokkal - áll a dpa jelentésében. A dirigens furcsa bosszúja Akár öt év börtönt is kaphat mosómedvefej-küldésért egy férfi az Egyesült Államokban. Az 51 éves Donald Sullivan főállása mellett egy középiskolai zenekarnak a vezetője. Az iskolában szinte egész ősszel sztrájkoltak a tanárok, a tanintézet vezetője pedig Sullivan nélkül léptette fel a zenekart. Ez utóbbin dühö„Elnézte” a közönség egy öngyilkos nő holttestét egy berlini művészeti központban: azt hitték, hogy műtárgy. A 24 éves asszony egy ablakból vetette magát a mélybe. Az első látogatók a földön heverő test láttán arra gondoltak, biztos egy dött meg annyira a férfi, hogy egy levágott mosómedvefejet postázott el az igazgatónak. Az esetből rendőrségi ügy lett, Sullivan bevallotta, hogy ő1 volt 'áÚel'adö.' A küldemény eredetéről annyit mondott, hogy kocogása közben botlott a döglött mosómedvébe.' A férfit letartóztatták és megfélemlítéssel vádolják. kompozíció része, csak jóval később eszméltek rá, hogy valódi a halott. A rendőrség közlése szerint a halálugrás előtti este a nő művészek egy csoportjával az öngyilkosságról beszélgetett, a vitát videóra is felvették - jelentette a Reyters. Sztárparádé a „Tátikán” A botrányhős Eminem ezúttal szolidan viselkedett a színpadon A popszakma hazai és külföldi kiválóságai léptek színpadra a hét végén az általános iskolában megrendezett „Tátika” elnevezésű showmű- soron. Dalmand Az oktatási intézmény auláját zsúfolásig megtöltő közönség nem akart hinni a szemének, amikor egymás után léptek színpadra a fiatalok és az idősebb korosztály tagjai áltál kedvelt sztárok. A magyar- országi slágerlistákat vezető csapatok - a Fresh, a Bubble Gum, az Irigy Hónalj mirigy, a Desperado, a Groo- vehouse, a Princes, a Safri Duó, valamint Soltész Rezső és Délhúsa John - mellett eljött a gálára a nem éppen „szalonképes” dalszövegeiről el- híresült Eminem is, aki ezúttal igen szolidan viselkedett. A remek hangulatú műsor egy fillérjébe sem került az általános iskolának, ugyanis az említett énekesek Hazai és külföldi sztárokat utánzó diákok léptek színpadra a „Tátikán’’ és zenekarok ingyen vállalták az előadást. Az évek óta hatalmas sikerrel futó „Tátika” ezúttal is elnyerte a diákok tetszését. A hazai és külföldi sztárok hangját kölcsönző gyerekek szüleik és pedagógusaik segítségével hetek óta készültek a nagy megmérettetésre: jelmezeket varrtak, hangszereket gyűjtöttek és táncolni tanultak. A Bondomé Nagy Ibolya polgármester által vezetett zsűri és a több mint száz fős közönség kitűnően szórakozott a majd kétórás shown. Az alsósok közül a második, a harmadik és a negyedik osztályosok kaptak elismerést, a felsősöknél valamennyi évfolyam egy- egy csoportja nyert díjat. Ha horkol a pasi... Horkoló férfiaknak kevésbé van kedvük szexre, mint a nem horkolóknak, ha viszont felriadva mégis feltámad a vágyuk, akkor alighanem nagyobbak az esélyeik az utódnemzésre. A Hamburgban megjelenő „Men's Health” férfimagazin szerint ugyanis haifai kutatók rájöttek, hogy a horkolók szervezete kevesebb tesztoszteront termel, mint a csendesen alvóké. Ennek pedig az a következménye, hogy csökken a nemi vágyuk. Ugyanakkor a horkolók által előnyben részesített testhelyzet, a háton fekvés ideális a spermák háfékóftyságára hézVe -állapították meg a németországi Giessen egyetemének tudósai. A 35 Celsius fok a legmegfelelőbb hőmérséklet a herék számára. Aki az oldalán fekve alszik, többnyire kevesebbet horkol ugyan, ezzel szemben egy fokkal melegebb, tehát kevésbé hatékony spermával rendelkezik - olvasható az AP jelentésében. Olvastam - Láttam - Hallottam KRASZNAl ZOLTÁN Hofferek közt Nem vagyok egy gyors reagálású hadtest, talán ezzel tudnám magyarázni, miért csak az 1156. résztől kapcsolódtam be aktívan a Barátok közt szereplőinek mindennapjaiba. Sajnos, hamar kiderült, a sorozatban lévő konfliktusokat túlságosan a szívemre veszem - és akkoriban még ORTT-karikák sem figyelmeztettek -, ezért pszichológusom tanácsára az 1158. epizódtól lemondtam az örömszerzés e módjáról. Most viszont, hiányosságaimat bepótolandó, egyszersmind ve- zeklésképpen megvettem az Ellenségek közt című könyvet, amelyben az időközben kiírt Hoffer-család kétharmada, Konta Barbara és Halász Gábor mondja el meglátásait. A két ismert fiatal hatabmmáni- ás producerről, porig alázott színészekről, változatos megfélemlítési technikákról meséi A lártak alapján úgy tűnik, a Barátok közt-pro- jekt működési mechanizmusa nem sokban különbözik egy dd-kínai riisszortírozó üzemétől, talán csak annyiban, hogy utóbbinál hatékonyabb a munkavállalói érdekképviselet, és gyakoribb a fizetésemelés. zmnak idején a sorozat készítői médiatörténeti eseményként hirdették: Hoffer Misi képében megalkották az első szeretetre méltó, homoszexualitását nyíltan felvállaló magyar szappanopera-karaktert. Erről a Misit játszó Halász Gábor most is büszkén vall, ecsetelve a jellemábrázolás buktatóit és finomságait. Ehhez képest ákönyv viszonylag mérsékelt eleganciával azzal nyit, hogy közli a producer szexuális hovatartozását. Nyilván csak azért, hogy az olvasó képben legyen. Hallani sem akart a pénzéről! Furcsa eset történt Bécsben: egy férfi, akitől 65 ezer eurót raboltak el, a pénzre véletlenül rábukkanó rendőröktől nem fogadta el a tetemes összeget, hanem durván melegebb tájakra küldte őket. A 40 éves áldozat apja után örökölt nagyobb vagyont, s azóta nagy energiával fáradozik azon, hogy túladjon rajta. Történt, hogy egy pakisztáni és egy indiai utcai újságárus a kávéház ablakán át látta, amint a férfi száz eurós bankjeggyel fizetett egy. szendvicsért, a vissza járó több mint 90 eurót borravalóként hagyta maga után. Elkezdték figyelni a férfit, s augusztusban kirabolták az akkor éppen kapatos illetőt, megszabadítva őt 65 ezer eurótól. A rablók a zsákmányból egy keveset küldtek otthon élő családjaiknak, s egyikük később a maradékkal osztrák barátjához fordult, hogy fektesse be pénzét. Az osztrák azonban megijedt és értesítette a rendőrséget, amelynek sikerült biztonságba helyezni a 65 ezer euró javát, és őrizetbe venni a két tettest. Nagy volt a csodálkozás, amikor a pénzről hallani sem akart. A fura áldozat édesanyja elmondta: kissé labilis fiának nagy gyakorlata van már abban, hogy nagyobb összegektől értelmetlenül megszabaduljon: Párizsban egyszer közel félmillió schillinget loptak el tőle. Humor Főzőcske Egy pesti anyós meséli:- Képzeld, a beteg vejemnek egy héten át naponta^ küldtem ebédet és vacsorát. És tudod, mivel viszonozta a hálátlan?- Mivel?- Küldött egy szakácskönyvet. Szemüveg- Tehát ön három szemüveget visel?- Igen, kérem. Az egyiket íráshoz, a másikat olvasáshoz használom, a harmadikkal pedig az előző kettőt szoktam megkeresni... Légy résen Két légy sütkérezik az ablaküvegen. Azt mondja az egyik:- Hatalmas állatok az elefántok, de szerintem tökéletlenek.- Miért?- Hát még arra se képesek, hogy az ablaküvegen mászkáljanak. Neheztelés Két krokodil beszélget az állatkertben.- Most az egyik ápoló biztosan neheztel rám.- Honnan veszed? Miért neheztelne?- Mert lenyeltem. Nyekergő papagáj Berkenye panaszkodik Lukácsnak:- Borzasztó, mit művel az a papagáj, amit magától kaptam. Aludni se lehet tőle, mert egész éjszaka az ajtónyikorgást utánozza. Mit csináljak vele?- Szerintem olajozza meg! ■ Lakáskultúra Kiskegyed Konyha Autó Motor 'A' ■ : lOOxSzép Popcorn Ajándékozzon Tolnai Népújság előfizetést! Közelednek az ünnepek! Gondolt-e már arra, hogy mivel lepi meg szeretteit, barátait és munkatársait Most itt egy remek ötlet, ajándékozzon lapelőfizetést. Amennyiben december 10-is, a mellékelt szelvényen megrendeli a Tolnai Népújságot, úgy az előfizetés mellé egy, az előfizetés időtartamára szóló ajándéklapot és az ajándékozást tanúsító okiratot mellékelünk. Kizárólag új előfizetéssel jár! Beküldési cím: Tolnai Népújság kiadója 7101 Szekszárd, Pf: 71. Megrendelőszelvény Megrendelem a Tolnai Népújságot három hónapra 3885 Ft-ért, O hat hónapra 7770 Ft-ért tizenkét hónapra 15.540 Ft-ért és kérem az ajándéklapot, valamint az okiratot Kérem, hogy kézbesítőjük keressen fel az előfizetési díjért. A megajándékozott neve: _________________________________________________ Cf ene: _Í._:LÍ..I Az előfizető ajándékozó neve: Címe: ■ .l„ '■ .! telefon: Kelt: 2002. Aláírás „Elnézték” a halottat Barcelona egyik turisztikai és szórakozó negyedében, a Poble Espanolban magyar vonatkozású fényképkiállítás nyílt. Mint Gulyás András barcelonai magyar főkonzul elmondta, a december 15-ig nyitva tartó bemutatón olyan fotók láthatók, amelyeket Gabriel García Márquez Nobel-díjas kolumbiai író magyar fordítója, Székács Vera készített, s amelyek a latinamerikai író világát idézik fel. ___________________■