Tolnai Népújság, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-02 / 280. szám
2002. December 2., Hétfő SPORT 11. OLDAL Kovács bukaresti bronza Elco van der Geest megint kifogott a paksi dzsúdóson Cselgáncs Igazi gálával ünnepelt a dzsúdósport a hétvégén a román fővárosban. Az első ízben megrendezett Mesterek Tornájának egyetlen magyar részvevője, a paksiak olimpiai- és világbajnoka, Kovács Antal a harmadik helyen zárt a 100 kg-os súlycsoportban. Barcelona olimpiai és Hamilton világbajnoka, az Atomerőmű SE klasszisa ezúttal is ösz- szekerült a holland Elco van der Geesttel, s csakúgy, a maribori Európa- bajnokságon ezúttal sem bírt „tulipánország” szülöttével. Májusban a kontinensviadal elődöntőjében találkozott a két óriás, s bár Kovács tekintélyes előnyt harcolt ki, nem tudta azt megtartani a mérkőzés végéig. Egy apró hiba elég volt ahhoz, hogy az if- jabbik Van der Geest győztesen hagyja el a tatamit, a paksiak frontembere pedig az Európa- bajnoki bronzéremmel vigasztalódott. A bukaresti visszavágó első pillanataiban Kovács rögtön kényelmetlen helyzetbe került, ám sikerült kibújnia a leszorításból. Páros "intés következett, majd szabálytalan fogás miatt a magyar dzsúdós kapott büntetést. Alig két perc volt hátra, amikor a holland egy sikeres kontra- támadással a maga javára döntötte el a mérkőzést. „Rosszabbra számítottam. Ahhoz képest, milyen állapotban voltam még csütörtökön is, sikerült felvennem a harcot a hollanddal” - mondta Kovács, miközben fél szemmel már következő ellenfelét, a román Nichiteleát figyelte. A házigazdák junior vb-ezüstérmese ellen Kovács Anti igen harcosan küzdött a bronzéremért, s szinte lélegzethez sem engedte jutni fiatal riválisát. Előbb kétszer 'karfeszítéssel próbálkozott, majd egymás után háromszor „adta el” lábszárátforgatását, s ezek közül a harmadik már ippont ért.’ A Mesterek Tornájának egyetlen magyar indulója ezzel felléphetett a dobogó harmadik fokára. Eredmény, I. Mesterek Tornája. Férfiak, 100 kg. Elődöntő: E. van der Geest (holland) - Kovács Antal 10:0, Gill (kana- dai)-Nichitelea (román) 10:0. A 3. helyért: Kovács-Nichitelea 10:0. Döntő: Gill-E. van der Geest 10:0. ■ Törlesztett valamit a KSC A harmadik negyedben döntött a Szekszárd Kosárlabda Pénteken este (lapzártánk után) a BSE városmajori csarnokában lejátszott edzőmeccsen az Atomerőmű-KSC Szekszárd NB I-es női együttese 23 ponttal verte a házigazda piros-fehéreket. Király Sándor együttese ezúttal minden tekintetben felülmúlta ellenfelét, igaz, volt is mit törleszteniük a szekszárdiaknak, hiszen bajnoki mérkőzésen hazai pályán fájó, 25 pontos vereséget szenvedtek Kalmár-Nagyéktól. Nos, ezúttal - az első negyed közepét leszámítva - végig az atomosok irányították a találkozót, s valamennyi negyedet megnyerve magabiztosan győztek. A KSC különösen a harmadik tíz percben parádézott: remek védekezéssel és ponterős támadójátékkal ebben a periódusban állva hagyta a fővárosiakat. A szekszárdiaknál hatan is két számjegyű eredményt produkáltak. BSE-ESMA-Atomerőmű-KSC Szekszárd 70-93 (20-22, 18-20, 13-29, 19-22). Budapest, 50 néző. V: Görgényi, Mocsai. KSC: Da- rida (9/6), Vass (2), Csontos (21), Anitics (12), Emeagi (12). Csere: Fuzaro (11/6), Hofmann (16/6), Nieuwveen (10), Hegyi (-). A BSE legjobb dobói: Andó (18), Dzsu- ver (16), Kalmár-Nagy (12). ■ Közel volt a bravúrhoz a SZAC Súlyos vereséget szenvedett a KSI vendégeként a Fastron AC Mesterhármasok az őszi idényzárón Labdarúgás Kettős fordulót rendeztek a hétvégén a női NB I-ben. Megyénk két reprezentánsa közül a Szekszárd AC szombaton roppant értékes pontot szerzett a bombaerős Orosháza ellen, míg vasárnap könnyedén gázolt át az Érdért csapatán. A Fastron AC az első napi, Egerben aratott sikere után azonban összeomlott, és súlyos vereséget szenvedett a KSI otthonában. Asztalitenisz Szekszárd AC-Orosházi MTK 9:9 Ahhoz képest, hogy Sáth Sándor szakmai igazgató a találkozó előtt kiegyezett volna egy döntetlennel, a három és fél órás csata végén a Szekszárd csakis önmagát okolhatta, hogy egy már megnyert meccset engedett ki a kezéből. Az esélytelenek nyugalmával, de annál nagyobb lelkesedéssel játszó szekszárdi hölgyek ugyanis a két páros találkozó, és az első egyes kör után már 5:l-re vezettek. Marcekova és Láss szinte meg sem izzadt a tavaly még Szekszárdon ütögető Karádi és a légióséletet a nyáron feladó Kacsándi alkotta formáció ellen (3:1), s ha Herczig és Pata nem könnyelműsködik, kevesebb mint fél' óra mindkét partit letudhatta volna a SZAC. A hazaiak (papíron) második számú duója azonban 2:1- es vezetésről kis híján elbukta a csatát, még szerencse, hogy a fiatal Li Bin és Szvitán nincsenek hozzászokva a nagy izgalmakhoz. Az utolsó szettet végül könnyedén ll:8-ra hozták Patáék, s ezzel igencsak kedvező helyzetbe került a Szekszárd (2:0). A lélektanilag sokat érő előnnyel aztán jól sáfárkodott a Sáth-csapat, így csak annak volt meglepő, hogy egy kör után már 5:l-es hazai vezetés állt az eredményjelzőn, aki nem izgulta végig a találkozót. Sőt, akár a 6:0-ás hazai vezetés sem lett volna meglepő, s ehhez más nem is kellett volna, mint, hogy Lass az első szetthez (13:11) hasonló nyugodt játékát hozza Szvitán ellen. A szekszárdiak fővárosi légiósa azonban a folytatásban érthetetlenül összeroppant, Szvitán pedig van annyira rutinos, hogy kihasználja az ellenfél megingásait. A második kör végére aztán alaposan feljöttek a vendégek, köszönhetően annak, hogy hazai oldalon csak Marcekova tudott nyerni (Kacsándi ellen), s hogy Lass egy az előzőhöz hasonló csatát veszített el Li Bin ellen (6:4). Az előnyből azonban még így is maradt két pont, ami a harmadik kör után sem csökkent. Ekkor Marcekova mellett már Lass is hozta a maga mécsesét (Kacsándit verte 3:2-re), így még az is belefért, hogy Herczig és Pata még szettet se nyerjen Li Bin, illetve Szvitán ellen (8:6). A mérkőzés előtt csak remélt döntetlenhez szükséges egyetlen sikert aztán Marcekova a kör elején hozta is Szvitán ellen (3:2), a SZAC pedig azzal a tudattal folytathatta a találkozót, hogy már nem hagyhatja el vesztesen a termet. Hogy a meglepetés mégsem lett nagyobb, arról Kacsándi gondoskodott, aki úgy győzte le 3:2-re Hercziget, hogy a mindent eldöntő utolsó játékban 9:9-re is álltak a felek. Az orosházi pontszerző-akciót Karádi fejezte be, aki meglepően könnyedén bánt el Lássál (3:0), így megmentette csapatát a kudarctól. Sáth Sándor szakmai igazgató tavaly még megtapsolta volna a produkciót, ezúttal azonban nem tudott örülni „Kara” győzelmének. A Szekszárd három és fél órás csata végén roppant fontos ponttal gazdagodott, s játékosai bebizonyították, hogy a lelkesedés olykor képes legyőzni a nagyobb tudást. Győztesek: Marcekova 4, Pata, Herczig, Lass, a Marcekova-Lass és a Pata-Herczig pár, illetve Szvitán 3, Li Bin 3, Karádi 2, Kacsándi. irónaii Viera Marcekova (jobbról) Lass Marianna! ellentétben nem kérte az égiek segítségét az Orosháza ellen fotó: bakó jenő Egri Áfész-Fastron AC Tolna 7:11. A jóval esélyesebb tolnaiak semmit sem bíztak a véletlenre, s bár az első kör után még 3:3-ra álltak a felek, a folytatásban a kitűnően játszó Majzik vezérletével könnyedén hozták a kötelezőt. Győztesek: Fajcsák 3, Demeter 2, Beniczki, a Fajcsák-Deme- ter pár, illetve Majzik 4, Wittinger 3, Ackermann 2, Guld, valamint az Ackermann-Guld pár. Szekszárd AC-Erdért 18:0. Változatlanul tartja jó formáját a szlovák Viera Marcekova, aki a szombati, OMTK elleni csatához hasonlóan ezúttal sem talált legyőzőre. Ugyancsak kitett magáért a 17 éves Czebe Lívia, aki annak ellenére, hogy csak idén mutatkozott be a SZAC felnőtt csapatában, még csak meg sem izzadt négy sikeréért. Győztesek: Marcekova 4, Czebe 4, Herczig 4, Lass 4, és a Marcekova-Lass és a Herczig-Czebe pár. KSI-Fastron AC Tolna 13:5. A tolnaiakat mindössze az vigasztalja, hogy kulcsjátékosai sérüléssel, betegséggel bajlódva vállalták a hétvégi kettős fordulót, a súlyos vereség tényét azonban ez sem halványíthatja el. Győztesek: Major 4, Galiotti 3, Erdélyi 3, Iváskó 2, és a Major-Iváskó pár, illetve Majzik 2, Wittinger, Ackermann, a Majzik-Wittinger pár. _____________________■ Az utolsó őszi fordulót rendezték hétvégén a Borsodi Ligában. A kör érdekessége, hogy két játékos is mesterhármast ért el: Debrecenben Bajzát Péter, Zalaegerszegen Radu Sabo vette be háromszor az ellenfél kapuját. Debrecen-Győr 3-1 (2-1). Debrecen, 2500 néző. V: Hajdó. G: Bajzát a 35., a 43. és a 64., illetve Nicsenko a 44. percben. Videoton-Békéscsaba 1-3 (0-1). Székesfehérvár, 1000 néző. V: Fábián. G: Róth a 88., illetve Gavrilovics a 31. és a 72., Keresztúri a 49. percben. Sopron-Kispest 4-2 (3-1). Sopron, 2500 néző. V: Kiss B. G: Tóth M. a 6., Csiszár a 15., Javrujan a 44., Somogyi (11-es- ből) a 71., illetve Bárányos a 11., * Borgulya a 81. percben. Zalaegerszeg-Újpest 3-3 (3-2). Zalaegerszeg, 7000 néző. V: Szarka. G: Sabo a 17., 20. és a 39. (utóbbi 11-esből), illetve Horváth F. a 4. és a 60., Kovács Z. a 22. percben. Kiállítva: Simek a 81. percben. Dunaferr-Siófok 0-0. Dunaújváros, 800 néző. V: Világi. Kiállítva: Gaál a 43. percben. Az MTK-Ferencváros „örökrangadót” lapzártánk után rendezték. NB I 1. MTK 16 12 2 2 34-14 38 2. Ferencváros 15 10 2 3 30-11 32 3. Újpest 17 9 3 5 37-26 30 4. Debrecen 17 7 8 2 34-25 29 5. Győr 17 8 3 6 28-23 27 6. Siófok 17 7 5 5 23-22 26 7. ZTE 17 7 4 6 33-29 25 8. Sopron 17 4 4 9 22-31 16 9. Videoton 17 3 6 8 16-27 15 10. Dunaferr 17 3 5 9 21-32 14 11. Békéscsaba 17 4 1 12 23-44 13 ÍZ Kispest 16 3 3 10 21-38 12 Tavaszig élen a Pécs Az NB I/B 19. fordulójában: Haladás-PMFC 1-1, Diósgyőr- REAC 2-1, Balassagyarmat- Vasas 2-0, Tatabánya-Demecser 4-0, Kaposvár-Bük 3-1, Százha- lombatta-Celldömölk 3-0, Szolnok-Fót 1-0, Kecskemét- Nyíregyháza 3-2, BKV Előre- Monor 4-1, Pápa-Hévíz 5-2. Az őszi végeredmény: 1. Pécs 42,2. Bük 37,3. Haladás 35 (31-13), 4. Diósgyőr 35 (42-27), 5. REAC 32 ponttal. _________■ Ke ttős magyar győzelem Tolnában Listavezetőt vert a Tamási A Postás idei gólcsúcsát a tolnai fiatalok bánták A magyar serdülő leány válogatott szombat este Szekszárdon, tegnap délelőtt pedig Tolnán látta vendégül a horvátok korosztályos nemzeti együttesét. Csenki Györgyné és Papp György tanítványai mindkét összecsapást magabiztosan nyerték déli szomszédaink ellen. Kézilabda A hétvégén ismét rangos nemzetközi mérkőzéseknek adott otthont a megyeszékhely, illetve Tolna városi sportcsarnoka: a 13-14 éves kézisekből álló magyar és a horvát válogatott mérte össze erejét két találkozón. Csenki Györgyné szövetségi kapitány és Papp György edző egy bővebb, közel 30 fős, „mozgó” kerettel dolgozik együtt. Miután a serdülő korosztály számára nem rendeznek nagy nemzetközi tornákat, így a 2004-es ifjúsági Európa-bajnoksá- gig van idő a kiválasztásra, a csapatépítésre. A lányok zöme vidéki kluboktól, így a Dunaferr, a Győr, a Debrecen csapatától érkezett. A magyar gárda Tolna megyei bemutatkozása remekül sikerült, hiszen gólgazdag mérkőzéseken mind Szekszárdon, mind Tolnán legyőzték a horvátokat. Magyarország-Horvátország 29-24 (14-13). Szekszárd, 120 néző. V: Bacs, Dravecz. Magyar- ország: Triffa- Földes 1, Dórnak 6, Bognár 6 (2), Forczek, Tömöri 5, Krizsán 1. Csere: Kiss (kapus), Smidéliusz 3, Lutter 5 (4), Kolos, Ruzicska 1, Reubl 1, Kovács. Szövetségi kapitány: Csenki Györgyné. Edző: Papp György. A horvátok legjobb dobói: Martinovic 7 (1), Kniezevic 4, Zovko 4 (2), Ma- tesa 3. Hullámzó játékot hozott a találkozó. A mieink kezdtek jobban, Triffa kapus bravúrjainak köszönhetően az első félidőben végig irányították a játékot, de hézagos védekezésük miatt nem tudták lerázni ellenfelüket. A fordulást követően is többször megugrottak a magyarok, hogy azután Martinovics góljaival újra és újra visszakapaszkodjanak a horvátok. Szerencsére Bognárék az utolsó tíz percben is tudtak újítani, s elsősorban a kisemberek, Lutter és Dórnak góljaival eldöntötték a mérkőzést. Jók: Bognár, Dórnak, Triffa, Lutter, Kiss, illetve Martinovic, Kniezevic, Grubi- sics. Magyarország-Horvátország 34-29 (19-15). Tolna, 80 néző. V: Bacs, Dravecz. Magyarország: Kiss- Kolos, Kamik 1, Tömöri 8 (1), Lutter 5 (2), Bognár 6, Reubl 2. Csere: Triffa (kapus), Smidéliusz 1, Földes 4, Dórnak 4, Krizsán 2, Ruzicska, Forczek 1. A horvátok legjobb dobói: Medimorec 8 (6), Matesa 6, Kniezevic 5. Kihagyott hétméteresek, kapufák, két gól itt, két gól ott - vagyis valóban eseménydúsan teltek az első percek (4. p.: 2-2). A nagy rohanásban mindkét csapat sokat hibázott - a horvátok többet -, így nem volt meglepő, hogy 30 perc alatt 34 gólt jegyezhettünk fel. A mieink közül leginkább Bognár és Tömöri villogott, míg a horvátok- ban Medimorec és Matesa tartotta a lelket. A „pörgés” a szünet után sem csökkent, a pirosban játszó magyarok egy hullámvölgytől eltekintve (40. p.: 23-20) biztosan őrizték előnyüket, s ha a mieink nem vétenek elemi hibákat (labdaeladások, lépéshibák), akár fölényesebb is lehetett volna a magyar siker. Jók: Bognár, Tömöri, Lutter, Földes, Dórnak, illetve Basic, Medimorec, Matesa, Kniezevic. Kézilabda A női NB I/B Nyugati csoportjában nagy bravúrt hajtott végre a Tamási, amely hazai pályán legyőzte az éllovas győrieket. Fino Tamási KC-Győri Graboplast ETO II 28-21 (14-13). Tamási, 250 néző. V: Kovács, dr. Vaskó. Tamási: Nagy- Filótás 2, Hingyi 2, Pavelekné 11 (1), Szabó Bakos 3, Varga 2 (1), Kondor 1. Csere: Siklósi (kapus), Vágvölgyi, Suga 4, Agócs Adrienn 3, Jurasits, Gruber, Agócs Anett. Edző: Varga László. Fantasztikusan kezdett a Fino a tíz-forduló után is még veretlen Győr ellen (3. perc: 3-0), az éllovas azonban újabb öt perc elteltével fordított (9. perc: 4-6). Varga mester támadásban a sérüléséből felépült Suga Ágnest küldte csatába, s a balkezes lövő két góljával egalizált a Tamási. Védekezésben a Vágvölgyi-Hingyi duó vette vállára csapatát, és a kapuban Nagy Erika is kezdett belemelegedni (25. perc: 11-11). Szabó Bakos és Pavelekné találataival a Fino zárta előnnyel az első játékrészt. A második félidő maga volt a csoda! Nagy kapus elképesztő bravúrokat mutatott be, társai pedig egymást múlták felül védekezésben. A listavezető erejéből 19 perc alatt mindössze két gólra futotta. Támadásban iskolajátékot mutatott be a Szabó Bakos-Hingyi- Suga-Pavelekné-Agócs Adrienn quintett (50. perc: 23-15). A győriek hibáik miatt már nem tudtak újítani, így a végén már közönségének is játszott a Fino. Kiemelkedő kapusteljesítménnyel és védekezéssel, szemet gyönyörködtető támadójátékkal fektette két vállra a listavezetőt a Tamási. Jók: Nagy E. (a mezőny legjobbja), Suga, Vágvölgyi, Szabó Bakos, Pavelekné, Hingyi). ihorváthi Postás-Matáv-Tolna KC 51-21 (24-9). Budapest, 100 néző. V: Brillena, Szabó. Tolna: Gödrei- Pirgi, Simon 7, Nagy A. 1, Horváth Sz. 11, H. Szabó, Takács 2. Csere: Újvári (kapus), Fauszt, Reisch, Oravecz A. Mb. edző: Schell Ferencné. A Taksonyit, és Némethet nélkülöző Tolna mindössze öt percig tudta tartani a lépést (4-3), a folytatásban a végül 20 (!) gólig jutó Jónás vezérelte fővárosiak kíméletlenül megbüntették a fiatal vendégcsapat valamennyi megingását, s elsősorban leindí- tások után tetszés szerint érték el góljaikat. A mélyen tudásuk alatt játszó tolnaiak a Győrött elszenvedett 31 (!) gólos zakó idei második katasztrófális vereségüket szenvedték el. Jók: Újvári, Horváth Sz., Takács. ■ A magyarok játékmesterét, Bognárt hiába „gyilkolták” a horvátok ______fotó: bakó jenő