Tolnai Népújság, 2002. november (13. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-06 / 258. szám

6. OLDAL MEGYEI TÜKÖR 2002. November 6., szerda Két bizottsággal kevesebb Átadták a Pro Űrbe díjakat Paks Az eddigi hét bizottság helyet csak öt lesz a paksi képviselő- testületben - igaz Hajdú Já­nos polgármester ígérete sze­rint ebben változás lehetsé­ges. Az alakuló ülésen átad­ták a Pro Űrbe díjakat. Mint tegnap megírtuk, az MSZP és az SZDSZ hét képviselője elhagyta az termet hétfőn este a testület ala­kuló ülésén, a bizottságokról szó­ló döntés után. Ezt megelőzően, az ünnepélyes eskütétel után még a teljes létszámú testület előtt adta át az idei Pro Űrbe díjakat Hajdú János polgármester. Még az előző testület döntött arról, hogy a váro­sért kifejtett munkásságuk elisme­réséül dr. Széchenyi Attila belgyó­gyász szakorvos, volt önkormány­zati képviselő, alpolgármester, Frast Antal a Tolna Megyei Ruha­ipari Szövetkezet nyugalmazott el­nöke és a Paksi Sportegyesület ré­szesül a díjban. A bizottságok ösz- szetételéről már csupán tízen sza­vaztak, ez a hét képviselő távozá­sa után került napirendre. Az eddi­gi hét bizottságból kettőt-kettőt összevont az új testület. így ala­kult a pénzügyi és gazdasági bi­zottság Barnabás István vezetésé­vel, valamint a városépítő és a kör­nyezetvédelmi bizottság összevo­násából a városfejlesztési, amely­nek elnöke Bor Imre lett. Az okta­tási bizottság elnökévé dr. Potoczky Ivánt, az egészségügyi élére Pálmai Klárát, a jogi és ügy­rendi bizottság elnökévé dr. Bencsik Lajost választották. Rákosi A családterápiás kezelésről Bonyhád Az egészségügyben dolgozó szak­embereknek, az ÁNTSZ Bonyhád Városi Intézete által szervezett drog-prevenciós tanfolyam kereté­ben november 7-én 16 órai kezdet­tel Kály Kullai Károly, a Sziget Droginformációs Alapítvány ügy­vezetője tart előadást a művelődé­si központban. Az előadás témái: A szakemberek szakmai segítség- nyújtási lehetőségei. Családterápi- ás kezelés, szituációs játékok. ■ Faluról, falura DÖBRÖKÖZ. A Dédász Rt. befe­jezte a falu közvilágításának kor­szerűsítését. Á szakemberek a villanyoszlopokra a korábbiaknál több fényt kibocsátó lámpákat szereltek. A16 millió forintba ke­rülő a beruházást az önkormány­zat az energia-megtakarításból származó pénzből tíz év alatt tör­leszti az áramszolgáltató cégnek. SZAKOS. A szekszárdi székhe­lyű T-Bau Kft. bízta meg a képvi­selő-testület azzal, hogy a koráb­bi iskolaépületből 66 millió forin­tért alakítsa ki az idősek ottho­nát. A cég a munkát a héten kez­di el. A helyi és a környékbeli nyugdíjasok bentlakásos ellátá­sát szolgáló szociális intézmény létrehozásához a község önkor­mányzata 52 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Gazdasági Minisztériumtól. CSIKÓSTŐTTŐS. A német ki­sebbségi önkormányzat alakuló ülésén a képviselők Kreb Imrét választották meg a nemzetiségi testület elnökévé. Gyöngyből szőtt ékszerek A sárközi gallérok szerelmese A Völgységi Múzeumban folytatódik a „Mesterségek tüköré” című sorozat. Oláh Márta népi ékszer készítő a gyöngyszövés tudományával varázsolt el gyermeket és felnőttet a legutóbbi bemutatón. Bonyhád A Völgyégi Múzeumban néhány hetes nyári szünet után folytatódik a népsze­rű „Mesterségek tüköré” elnevezésű sorozat. Leg­utóbb Oláh Márta, a Nép­művészet Ifjú Mestere, Népi Iparművész mutatta be a gyöngyszövés tudo­mányát. Az ékszerek, használati tárgyak a gyere- A mester és „tanítványai” keket és az őket kísérő fel­nőtteket is ámulatba ejtették. Oláh Márta pedig szemléletesen mesélt nekik történetről, fogások­ról, e nagy türelmet igénylő mesterség szépségei­ről.- A gyöngyfűzés legtöbb embernek a gyermekko­rához kötődik. Ön mikor kezdett foglalkozni vele?- A bütykölés, kötés, horgolás kisgyermek ko­romtól izgatott, de gyöngyöt fűzni felnőtt korom­ban kezdtem. Decsen élek és köztudott, hogy ott a népviselet nélkülözhetetlen kelléke a gyöngygal­lér. Sokáig csodáltam, míg először megpróbáltam lerajzolni, elkészíteni. Aztán oda merészkedtem Oláh Éva nénihez, a híres gyöngyözőhöz, aki nyolcvan évesen, önzetlenül vezetett rá a mester­fogásokra. Sokat köszönhetek neki. A Népművé­szét Ifjú Mestere címet 1993 au­gusztusában kaptam, ő sajnos áprilisban örökre eltávozott kö­zülünk, így nem ér­hette meg, hogy át­vehettem, pedig biztos büszke lett volna rá. Bizonyo­san ő és lakóhe­lyem határozta meg azt is, hogy mindent szeretek csinálni, de örök szerelmem a sárkö­zi gyöngyfűzés lett.-Mi a különbség a gyöngyszövés és a gyöngyfűzés kö­zött?- Csupán különböző technikákról van szó. Amikor szövünk, fonalak közé fűzzük a gyöngy­szemeket, s az elkészült tárgy szövetszerű lesz. Rengeteg technikát tudnék sorolni. Én is naponta tanulok újat, az elkészítés módjában korlátlanok a lehetőségek. A baj csak annyi, hogy ennek a mesterségnek nincs jó szakirodalma.- Ma vannak-e, akik szívesen foglalkoznak ez­zel a mesterséggel?- Újra divat a gyöngyből készült, gyönggyel díszí­tett használati tárgy, ékszer. A készítése után is sokan érdeklődnek. Nyáron a szálkai művésztelepen har­minchét tanítványom volt. Közülük ketten pályáznak a Népművészet Mestere címre. Remélem, tudtam ne­kik armyit_segítenUrogyj^ ______-pál­Há ny alpolgármester lesz? A ma esti megbeszélésen várhatóan megállapodik az MSZP és az SZDSZ frakciója abban, hogy milyen működési struk­túrát alakítanak ki, hány alpolgármester lesz, főállásban vagy tiszteletdíjért, illetve kik kerülnek ezekre a posztokra. ki. Konszenzus látszik abban is, hogy kettővel, vagyis hatra csök­kentik a bizottságok számát. Az a következtetés sem látszik elhamarkodottnak, hogy mindket­ten alpolgármesterek lesznek. Nincs még megállapodás az alpol­gármesterek számáról, illetve ar­ról, hogy tiszteletdíjasként, vagy főállásban tölték-e be a tisztsége­ket. Elképzelhető vegyes felállás is. Hírek A DOMBÓVÁR környéki falvak közül Várongon Dukai József, Kocsolán Hartung Aranka, Kur- don Lankó Ferenc, Kapospulán pedig Gál József kapott megbí­zást a képviselő-testületek ala­kuló ülésein az önkormányzat­ok tagjaitól az alpolgármesteri teendők ellátására. IREGSZEMCSE. Alpolgármes­tert választott az iregszemcsei és a nagyszokolyi képviselő-tes­tület múlt heti alakuló ülésén: Regszemcsén változatlanul Ba­konyi Erzsébet tölti be a tisztsé­get, a pénzügyi bizottság elnö­ke ismét Ötvös László lett. Nagyszokolyon Illés Györgyöt választották alpolgármesternek. SÁRSZENTLŐRINC. Megtar­totta alakuló ülését a település önkormányzata. A régi testület­ből ketten maradtak, öt új tagja van. Az alpolgármester Varga István lett, két új bizottságot hoztak létre: a szociálist és a te­lepülésfejlesztésit. MEDINA. Mester Béla maradt a medinai képviselő-testület al­polgármestere az új ciklusban is. Az ügyrendi és számvizsgáló bizottság elnökévé Siklósi Andrásnét, a szociális és ifjú­ságvédelmi bizottság vezetőjévé Szokics Eleknét választotta az új medinai képviselő-testület. SIMONTORNYA. November 9 én, szombaton rendezi a Baba- Mama Klub Simontornyán az utóbbi években hagyományossá vált Apák Napját. A játékos csa­ládi nap a városi sportcsarnok­ban délelőtt féltízkor kezdődik. BONYHÁD. A Vöröskereszt Bonyhád Városi Szervezete no­vember 6-án 16 órakor ünnepé­lyes keretek között mond kö­szönetét a segítséget nyújtó vér­adóknak. MONSANTO A Monsanto Kereskedelmi Kft. TERÜLETI ÉRTÉKESÍTÉSI MENEDZSERT keres TOLNA megye területére FŐBB FELADATOK: Hl • a cég ügyfeleinek (nagykereskedők, végfelhasználók) látogatása, a cég termékeinek értékesítése • vevői igények felkeltése (szakmai prezentációk tartása) AMIT VÁRUNK: • felsőfokú, agrár végzettség (vetőmag és / vagy növényvédelmi szakképesítés) • mezőgazdasági gyakorlat • megbízható, felhasználói szintű számítógépes ismeret • kimagasló kommunikációs és tárgyalási készség • dinamikus, nyitott kezdeményező személyiség • 2-5 éves (hasonló munkakörben szerzett) értékesítési tapasztalat előnyt jelent • társalgási szintű angol nyelv tudás előnyt jelent AMIT NYÚJTUNK: • kimagasló kereseti lehetőség egy dinamikusan fejlődő nemzetközi cégben • felelősségteljes, önálló munkavégzés • lendületes, nagy szakmai tudással rendelkező csapat • folyamatos képzés Fényképpel ellátott magyar nyelvű önéletrajzokat a megjelenéstől számított egy héten belül várjuk az alábbi postai, illetve e-mail címen vagy fax számon: MONSANTO KERESKEDELMI KFT. • 1023 Budapest, Vérhalom u. 12-16 / B Fax.: 06/1 345 0679 .63693. istvan.szanyi@monsanto.com Hogy tetszik az Almanach? Farkas Sándor, a kurdi álta­lános iskola igazgatója:- Túl sok újdonságot ahhoz ké­pest már nem tudok elmondani, mint amit a korábban megkérde­zettek dicsé­retként említettek a szép kivitelű és tartalmas kötettel kapcsolat­ban. Persze nekem is nagyon te­szik. Jó szívvel ajánlom mind­azok figyelmébe, akik szeretnék megismerni a megye más telepü­léseit, az ott élők örömeit és gondjait. Valamennyi könyvtár polcain ott kellene lennie az Al­manachnak, hogy a helytörténet és a közélet iránt érdeklődő diá­kok, valamint felnőttek könnyen hozzáférjenek. Männer Róbert, dombóvári zenetanár:- Örömmel tölt el, hogy a Tolnai Népúj­ság Almanach meglepően gazdagon számol be a megye váro­sainak és fal­vainak hagyo­mányairól, illetve a kulturális élet sokszínűségéről. Rengeteg érde­kes hobbit űző emberről olvas­tam a könyvben. A napilapban is megjelent cikkek többnyire olyan fiatalokat, középkorúakat és idő­seket mutatnak be, akik már ed­dig is sokat tettek a településük fejlesztéséért, az ott lakók életmi­nőségének javításáért és a közös­ségépítésért. Azokat is megismer­tem, akik ötleteikben bízva egy­előre még csak keresik a lehető­ségeket és leendő partnereiket. Nemes László, gyulaji pol­gármester: Azért ajándékoztam meg ezzel az értékes könyv­vel az október 20-i helyható­sági választá­sok előtt lekö­szönő képvise­lőtestület min­den tagját, mert az elmúlt négy év Tolna megyei történéseinek remek összefoglalóját találtam meg benne az értékek bemutatá­sa mellett. Jónak tartom, hogy a települések vezetőm kívül az új­ságírók azokkal a közöttünk élő és valami miatt különlegesnek tartott „kisemberekkel” is ripor­tokat készítettek, akik töretlen hittel és hangyaszorgalommal dolgoznak céljaik megvalósítá­sán. Remélem, hogy ez a kötet egy sorozatnak az első darabja! 40? f MEGRENDELŐ | Alulírott...................................................................................................., ..................................................................................................alatti lakos megrendelem a Tolnai Népújság Alma na eh 2002 kiadványt .....példányban. A kiadvány ára példányonként 4.990 Ft*, de igényt tartok a kedvezményes előfizetői árra, mely kötetenként [** A kiadvány árát utánvéttel fizetem Q | * plusz csomagolási és kézbesítési költség j** A kiadványt a kiadóban [Szekszárd, Liszt. E tér 3.) veszem át. LJ aláírás !** kérjük, szándékát a megfelelő kockába frtX-szel jelezze! Dátum:................................................. A megrendelőt a következő címre küldje: Tolnai Népújság, 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. \ i __________SZEKSZÁRD__________ A két delegációvezető Halmai Gábomé és Németh Zoltán a tár­gyalások részleteiről nem kívánt nyilatkozni. Úgy tűnik, hogy nincs is mit „üzenniük” egymás­nak, hisz mindketten azt mond­ták: közel állnak nemcsak a mos­tani, hanem egy hosszabb távra szóló megállapodáshoz is. Egyfor­mán fogalmazták meg azt is: az a cél, hogy racionális és hatékony működési struktúrát alakítsanak

Next

/
Thumbnails
Contents