Tolnai Népújság, 2002. november (13. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-30 / 279. szám

Ill 2002. November 30„ szombat SPORT 13. OLDAL Kojenec a dombóváriaké A fehérorosz center bízik a bentmaraddsban ____Kosárlabda_____ Sz erda este aláírta szerződését a Dom­bóvári VMSE új cen­tere. A 25 esztendős, fehérorosz Oleg Koje- nectől azt várják a klub vezetői, hogy a palánkok alatt hatékonyan segítse a NB I A-csoportjának jelenlegi „sereghajtóját” a ki­esés elkerüléséért vívott küz­delemben. A 208 centiméter magas középjá­tékossal pályafutásáról és tervei­ről beszélgettünk.- Mikor ismerkedett meg a sportággal?- Viszonylag későn, tizenöt éve­sen kezdtem el komolyabban fog­lalkozni a kosárlabdával. Szülőhe­lyemen, Minszkben egy sporttago­zatos középiskolába jártam, ahol remek edzők keze alatt dolgozhat­tam. Ők a fizikai felkészítés mellett a világon százmilliók által űzött sportág technikáját és taktikáját is elsajátíttatták velem. Az iskola csa­patában egyre jobban játszottam, amire a helybeli klubok szakembe­rei is felfigyeltek. Érettségi után a tanulmányaimat a belorusz főváros egyik főiskoláján folytattam és egy első osztályú gárdához kerültem. Az ott mutatott teljesítményemnek köszönhetően hamarosan a válo­gatottban is bemutatkozhattam.- Azután miként alakult a pá­lyafutása?- Rövid időn belül egy vissza­utasíthatatlan ajánlat ér­kezett az Amerikai Egyesült Államokból: Észak-Karolinába hívtak egyetemistának. Miköz­ben tanultam, a wilm- ingtoni együttes tagja­ként a NCAA-bajnokság legmagasabb osztályá­ban játszottam. A testnevelő taná­ri diplomám megszerzését köve­tően úgy döntöttem, hogy vissza­térek Európába. Profi pályafutáso­mat Németországban kezdtem, majd egy év után Lengyelország­ba szerződtem. Először a varsói Polonia csapatában pattogtattam (a gárda az Európai Bajnokok Ku­pájában azonos csoportban szere­pel a paksiakkal - A szerk.), majd a Slask Wroclaw gárdájához iga­zoltam, mellyel megnyertük a leg­utóbbi pontvadászatot.- Hogy került Magyarországra?- Az elmúlt hónapokban új együttest kerestem magamnak, több helyen is megfordultam, vé­gül Dombóváron kötöttem ki.- Mit várnak Öntől a DVMSE- nél?- Tudom, hogy egy nehéz hely­zetben lévő együtteshez kerül­tem, mely a bajnokság őszi sze­zonjában még egyszer sem tudott győzni. Most az új edzővel, Diny- nyés Attilával megpróbáljuk ki­harcolni a bentmaradást, ami na­gyon nehéz feladatnak ígérkezik. En a palánkok alatt fogok mindent megtenni azért, hogy vetélytársa- ink közül minél többet két vállra fektessünk. claub RÓBERT Kínos DVMSE-kupabúcsú Tizenegy pontos előny adtak le Spivey ék Kosárlabda Kiesett a Magyar Kupából a Dombóvári VMSE együttese, miután csütörtök este - lap­zártánk után - a 16 közé jutá­sért rendezett összecsapáson kikapott az NB I/B-s PVSK- Panthers csapatától. PVSK-Panthers- Dombóvári VMSE 78-77 (20-15, 16-32, 29-11, 13-19). Csütörtökön játszották. Pécs, 400 néző. V: Fekete, Makovsky. PVSK: BALOGH Z. (14/6), MÓ­RICZ (23/15), RADNÓTI (11/3), Miilei (-), MALICK (9). Csere: Buzogány (8/6), Hoffmann (10/6), Sági (3/3), Boldizsár (-). Edző: Zalay Zoltán. DVMSE: PUSKÁS (15), SPIVEY (30/15), Bódi (5/3), Panta (6), Csaplár- Nagy (12). Csere: Balogh L. (9/6). Edző: Dinnyés Attila. Az eredmény alakulása: 3. perc: 3-6, 6. p.: 10-9, 13. p.: 24-26,16. p.: 26-38,23. p.: 41-49, 26. p.: 47-52, 27. p.: 55-54, 33. p.: 65-60, 36. p.: 67-66. Kipontozódott: Buzogány a 37., Panta a 38., Balogh Z. a 40. percben. Miilei korai kiválása megzavar­ta a hazaiakat - a center két perc után megsérült, és le kellett cse­rélni - ennek ellenére az első ne­gyedet mégis a négy triplát is el­süllyesztő Panthers zárta előn­nyel. Aztán a második tíz percben a DVMSE megmutatta, hogy miért is szerepel az A-csoportban, s elö- sorban a negyedben 15 pontig ju­tó Spivey vezérletével tíz pont fö­lé tornázta előnyét. A fordulás után gyökeres válto­zás állt be a játékba: a Spivey pro­duktumát megirigyelő Móricz ha­sonló teljesítménnyel rukkolt elő, a palánk alatt pedig Malick és Radnóti szinte minden labdát be­gyűjtött. A záró felvonásban a ha­zaiaknak már csak őrizniük kel­lett előnyüket, s hiába indult egy utolsó rohamra a „Vasút”, egyet­len pontocska megmaradt a pécsi­ek előnyéből. Dinnyés edző be­mutatkozása első tétmeccsén te­hát nem sikerült, a második vo­nalbeli baranyai gárda megérde­melten jutott a Magyar Kupa leg- jobb 16 együttese közé. _____imzi Vö rös és Fekete - aszfalton Az őcsényi pilóta az autókrosszról gyorsaságira vált Fekete Krisztián öt évvel ezelőtt kóstolt bele az autósportba, s a benzingőzös világ mindjárt rabul ejtette. Az őcsényi fiatal­ember előbb az autókrosszban, majd a raliban ért el sikere­ket, jövőre pedig a gyorsasági országos bajnokság formaautó kategóriájában is rajthoz áll. Autósport Fekete Krisztián öt éve egy Trabant volánja mö­gött debütált az autókrossz másodosztályában, s a megyénkben is zajló Duna Kupa fordulókban igazolta is tehetségét: már a második bajnoki esztendőben bronzérmet szerzett az 1000 köb­centi alatti kategóriában. Az őcsényi pilóta azon­ban csakhamar kinőtte a „zwickaui bestiát”, a ta­valyi idény már egy közel 200 lóerős Toyota Celica ülésében találta, s a japán versenygéppel immár nem csak autókrossz-viadalokon, de meg­hívásos raliversenyeken is rajthoz állt. Fekete az elmúlt években összesen 17 országos futamon indult, s mindössze három alkalommal maradt le a dobogó­ról. Az idén az autósport újabb szakágá­ban teszi próbára képességét. A buda­pesti székhelyű Brilliance Kft. segítségé­vel 2003-as szezonban a gyorsasági or­szágos bajnokság Formaautó-kategóriá- jában - itt versenyez a dombóvári Har­kányi László és fia, Zsolt is - is rajthoz áll egy Formula Metalex Mundiallal. Az 1995-ös gyári építésű cseh versenygép egy Forma-l-es Ferrarihoz, a „motorháztető” alatt azonban egy a szabályoknak megfelelően egy 1.6 literes - a Skoda Felicia Kit-carból ismerős - aggregát duruzsol. Az autóval a közel­múltban Fülöp Rajmund már bajnoki címet szerzett, az őcsényi pilóta - aki a tervek szerint kaposvári színekben in­dulna - először februárban, a Hungaroringen teszteli a ver­senygépet. Ha minden a terv szerint alakul, Fekete az idény­nyitón már - életében először - nyitott sportkocsival száguldhat, s az autókrossz és a rali után a 12-14 versenyzőt számláló Forma­autó kategóriában is leteheti a névjegyét. vörös „ruhájában” kísértetiesen hasonlít A Toyota Celica az idei szezonban remekül vizsgázott Kafelnyikov utolsó esélye A hétvégén francia-orosz Davis-kupa döntő a Sportl-en SPORT! első a sportban A hétvégén a tenisz elrabolja a „nagy­színpadot” a labdarúgástól a Sport 1- en, a sportcsatorna ugyanis három na­pon át élőben közvetíti a Davis-kupa döntőjét, amelyben a francia és az orosz válogatott találkozik egymással. A mindent eldöntő mérkőzés helyszíne a párizsi Bercy sportc­sarnok lesz, amelyre a franciák sa­lakot varázsoltak, abban a re­ményben, hogy ezen a felületen több esélyük van a szinte minden pályán kiváló oroszok ellen. A szakemberek szerint is inkább a vendégek a találkozó esélyesei, annak ellenére, hogy harmadik és negyedik számú emberük enyhén szólva sem tartozik a világ élvona­lába. Samil Tarpiscsev szövetségi kapitány Juzsnijt és Sztoljarovot válogatta be a „tartalék” és a „tar­talék tartaléka” posztra, ám meg­tehette, hiszen a másik két helyen két igazi világklasszisra építhet: Marat Szafinra és Jevgenyij Kafel- nyikovra. Ők ketten játsszák majd pénteken és vasárnap az egyese­ket, és szintén ők alkotják a szom­bati párost. Kettőjük közül Kafelnyikovra illik figyelni, hiszen Zsenya beje­lentette, hogy ha nyernek, akkor visszavonul a válogatottból. Ő ugyanis ott volt az 1994-es és az 1996-os elveszített Davis-kupa­fináléban is, és azt mondta, hogy egy harmadik kudarc után már nem lenne ereje az újrakezdésre. Kafelnyikovot - akinek az idei éve enyhén szólva is felejthető volt - egyébként már a döntő másnap­ján, Zürichben megműtik, mert rendbe kell hozni egy eret a lábá­ban, ám ő maga erről a sérülésé­ről azt nyilatkozta, hogy semmiképpen sem akadályozza majd a hétvégén. A Kafelnyikov, Szafin kettős - a franciák remé­nyeivel szemben - alig­ha jön majd zavarba a salakon, hiszen előbbi 1996-ban megnyerte a Roland Garrost, utóbbi pedig idén elődöntős volt Párizsban. Ráadásul még a statisztika is az oroszok mellett szól, mert a franciák ugyan a címvédők, ám tavaly Ausztráliában nyerve hódították el a trófeát, míg a legutóbbi hazai pályás döntőjüket ­miben bízik Guy Forget, a franciák szövetségi kapitánya, az egykori kiváló játékos? Abban, hogy bár az ő négyesé­ben nincsen Kafelnyikov- vagy Szafin-szintű tehetség, ám a Gros- jean, Clement, Escude, Santoro kvartett kiváló erőkből áll, és a já­tékosok remekül kiegészítik egy­mást. Ha pedig így lesz, és a gal­lok otthon tartják a salátástálat, akkor hétfőn Kafelnyikovnak nem elsősorban a műtét fog fájni, ha­nem a szíve szakad majd meg... 1999-ben, szintén az ausszik ellen - elveszí­tették. Hogy akkor mégis Szafin az orosz együttes egyik sztárjátékosa ■ Sportműsor szombat Asztalitenisz: Női NB I: Szek- szárd AC-Orosháza, Eger-Fast- ron AC Tolna 11. NB II: Bere- mend-Szekszárd AC II11. Kézilabda: Magyarország- Horvátország női nemzetközi serdülő-válogatott mérkőzés a szekszárdi városi sportcsarnok­ban, 16.45. NB II, férfiak: Simontornyai TC-PEAC 17. Nők: Láng Vasas-Cece-Simontornya KC 14.30. Labdarúgás: Magyar Kupa, U-19: Iregszemcse-Bonyhád (Kardos), Felsőnyék-Dombóvár (Nagy Gy.), Decs-Szekszárd (Ódor), Fadd-Paksi ASE (Vin- cze) 10.30. Teremfoci: Olip-UFC-kupa utánpótlás torna a szekszárdi városi sportcsarnokban, 9-14. VASÁRNAP Asztalitenisz: Női NB I: Szek- szárd AC-Erdért, KSI-Fastron AC Tolna 11. NB II: Kanizsa Sör­gyár I-Fastron AC Tolna II 11. Kézilabda: Magyarország- Horvátország női nemzetközi serdülő-válogatott mérkőzés a tolnai városi sportcsarnokban, 11. Női NB I/B: Fino-Tamási KC-Győri ETO KC II, Postás Ma- táv-Tolna KC 11. NB II, nők: Pécsvárad-Varga Trans-Fer UK- SE Szekszárd 16. Férfiak: Pécsvárad-Dombóvári KSK 11.15. Kosárlabda: Férfi NB II: Bonyhádi KSE-Mór 16. ■ Jó tanulók, jó sportolók Tamási Kilenc diáknak adta át novem­ber 28-án a Jó tanuló, jó sportoló díjat Hajdics József, Tamási pol­gármestere. Idén Barth Zoltán, Gyánó Johanna, Stemler Mag­dolna, Tímár Bálint és Tóth Dá­niel (atléták), Kocsis Anita, Ko­csis Gergő és Szollár Márton (ke­rékpárosok), valamint Pájtli Pé­ter (kosárlabdázó) vehette át az oklevelet és a serleget. Dravecz Károly, a Tamási KC női kézilab­dacsapatának korábbi vezető­edzője és Kocsis Zsigmond, a Ta­mási Kerékpáros Alapítvány ku­ratóriumi elnöke Tamási Testne­veléséért és Sportjáért kitüntető címben részesült. ■ Csak röviden TEREMFOCI. Tegnap kezdő­dött, és vasárnap fejeződik be a mohácsi sportcsarnokban az a teremtorna, melyen 24 együttes, köztük a parlamenti válogatott és az újpesti öregfiúk gárdája is szerepel. A tegnapi és mai elő- csatározásokat követően a dön­tőre vasárnap 16.40-től kerül sor. A torna fénypontja a vasárnap 15 órakor kezdődő Parlament válogatott-újpesti Öregfiúk ösz- szecsapás lesz. _____________■ Cs ontos hat gólja ________Labdarúgás Ma gyar Kupa, U-19 megyei se­lejtezők. A-csoport: Iregszem- cse-Dombóvári FC 2-4 (1-0). G: Csető, Varga, illetve László, Dán, Vajai, Szabó. Felsőnyék-Bonyhád VLC 1-4 (1-1). G: Sütő, illetve Bac- hus 2, Illés, Brant. A csoport állása: 1. Bonyhád 3, 2. Dombóvár 3, 3. Iregszem- cse 0,4. Felsőnyék 0 ponttal. B-csoport: Fadd-Szekszárdi UFC 0-11 (0-3). G: Csontos 6, Molnár 3, Czalka, Péter. Decsi KSE-Paksi SE 0-6 (0-3). G: Laszkóczkí 2, Hor­váth, Kozák, Böde, Béda. A csoport állása: 1. Szek­szárd 6 (14-0), 2. Paksi ASE 3 (5-0), 3. Paksi SE 3 (6-3), 4. Fadd 0 (0-11), 5. Decs 0 (0-11) ponttal. A Szekszárd, a Paksi SE és a Decs két mérkőzést játszott. Hazai siker az emléktornán Nyolcadszor emlékeztek az egykori kitűnő testnevelőre Labdarúgás Immár tizenkét esztendeje, hogy Garamvölgyi László tanár úr iskolai feladatának teljesítése közben várat­lanul elhunyt. A Csapó Dániel Me­zőgazdasági Szakképző Intézet a né­hai testnevelő emlékére csütörtökön immáron nyolcadik alkalommal rendezett teremlabdarúgó emléktor­nát középiskolás fiúk számára. A pa- lánki sportcsarnokban zajló vetélke­désen nyolc csapat vett részt, az el­sőséget a vendéglátó Csapó iskola hódította el, megelőzve a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázi­um, és a paksi Vak Bottyán Gimnázi­um csapatát. Az emléktoma legjobb mezőnyjátékosának Töttös Lászlót (Petőfi), a legjobb kapusának Kocsis Gábort (Csapó) választották, a gólki­rályi címet pedig Kovács Adrián (Pe- A világos mezes paksi Vak Bottyán Gimnázium, csapata dobogóra állhatott fotó: g. k. tőfi) szerezte meg. ■ MTK-FTC örökrangadó Thomas Sowunmi a Ferencvárost választotta Labdarúgás Szombaton és vasár­nap a 17. forduló mér­kőzéseivel zárul a labdarúgó NB I őszi idénye, a pontvadá­szat - eltekintve a 13. körből elhalasztott, s december 6-án bepó­tolandó Kispest-Ferencváros találkozótól - márciusban folytatódik. A legnagyobb érdeklődés a má­sodik játéknap összecsapását kí­séri: a 38 ponttal éllovas MTK Hungária az ősi rivális, jelenleg második Ferencvárost (32) fo­gadja. A zöld-fehérek egy mécs­eséi kevesebbet játszottak, s ha győznek, esélyük nyílik arra, hogy az első helyről várják a ta­vaszi szezont. A két együttes ed­dig 184-szer csapott össze, legutóbbi mér­kőzésükön, szeptem­ber 1-jén a kék-fehérek nyertek 1-0-ra az Üllői úton. A 17. forduló műso­ra, szombat: Sopron- Kispest-Honvéd, Duna- ferr-Siófok, ZTE-Újpest 13, Videoton-Békéscsaba 14, Debrecen-Győr 18. Vasárnap: MTK- Ferencváros 17. Sowunmi a Fradié Két és féléves szerződést kötött pénteken a Ferencvárossal Tho­mas Sowunmi. A 24 éves váloga­tott csatár dunaújvárosi megálla­podását a liga bontotta fel, mivel klubja nem fizette ki járandósá­gát. A támadó a tavaszi idénytől léphet pályára új csapatában. * i 4

Next

/
Thumbnails
Contents