Tolnai Népújság, 2002. november (13. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-28 / 277. szám
12. OLDAL SZOLGA L T A T Á S 2002. November 28., csütörtök ' (|fMI * Wü A daganatos betegek optimális ellátása érdekében a Népegészségügyi Program irányozta elő, hogy a nagyobb megyei egészségügyi intézmények onkológiai centrumokat hozzanak létre. Ezeknek a centrumoknak része egy önálló onkológiai osztály és egy onkológiai gondozó is. A terv megvalósításaképpen a Tolna Megyei Önkormányzat Balassa János Kórháza IV. számú belgyógyászati osztályának onkológiai részlege december 5-től már mint önálló onkológiai osztály működik tovább, illetve ettől a naptól a járóbeteg-ellátás is egy onkológiai gondozó beindításával bővül. A centrumok feladata a daganatos betegségekben szenvedő fekvő és járó betegek eddigieknél is szervezettebb és szakszerűbb ellátása, gondozása. Tolna megyében a fekvőbeteg-ellátás hátterét az onkológiai osztály, a járó betegek ellátását pedig a gondozó fogja biztosítani. Az új szakrendelésen az emlő, valamint a gyomor- és bélrendszeri daganatos betegek részesülnek majd általános onkológiai ellátásban, viszont a szakmaspecifikus onkológiai gondozás továbbra is a megfelelő osztályokon - gégészet, urológia, tüdő- gyógyászat, bőrgyógyászat - zajlik majd onkológus szakorvosok bevonásával. A december 5-től működő szakrendelések profilja megoszlik az egyes napokon. Hétfőn: nőgyógyászati, kedden emlő onkológiai, szerdán nő- gyógyászati, csütörtökön általános (emlő, gyomor, bél) és pénteken ismét nőgyógyászati onkológiai gondozást biztosítanak. Ugyanitt bármely onkológiai problémával kapcsolatos szaktanács- adás, illetve konzultáció kérhető. A szakrendelések helyszíne minden esetben a szülészet-nőgyógyászat épületének földszintjén található, ahol az orvosok munkanapokon 8-tól 14 óráig várják a hozzájuk bizalommal forduló betegeket. Személyesen a rendelőintézet betegirányító ablakánál lehet jelentkezni, de a 06/74/501-688-as telefonszámon is igényelhető előjegyzés. A fekvőbeteg-ellátást biztosító új onkológiai osztálynak főként a hematológiai, de onkológiai tevékenysége is többéves múltra tekint vissza. (Megjegyzés.: A he- matológiában és az onkológiában sok a hasonló elem és igen széles a határterületük, bár több tekintetben különböznek is, mivel sok nem rosszindulatú hematológiai betegség is létezik.) A kórház IV. számú belgyógyászati osztályának hagyományos tevékenységébe 32 éve tartozik a hematológia, ahol szakorvosok, szakasszisztensek, valamint transzfúziós szak- asszisztens dolgoztak együtt a siker érdekében. A részleg tudományos tevékenysége is mindvégig jelentős volt, nemcsak orvosi, hanem ápolási területen is. Míg kezdetben csak az emlő-onkológia tartozott az osztály profiljához, az öt évvel ezelőtt kezdődött fejlesztéseknek köszönhetően mára az onkológia szinte teljes területét átfogja. A fejlődés személyi és tárgyi feltételeinek teljesülésével (pl.: a kemoterápiához szükséges műszerek, eszközpark, gyógyszerek, stb.) a betegforgalom megduplázódott, valamint magával hozta a kezeléseket követő gondozási tevékenységek bővítését is. A szakrendeléseken is az onkológiai osztályon dolgozó orvosok látják majd el a munkát, akik más osztályokról érkező szakorvosokkal (pl.: radiológus, patológus, illetve a daganatos szervek specialistái) együtt, egy orvos csoportot alkotva állapítják majd meg a betegek optimális kezelésének módját, amely során a beteg kívánságait is figyelembe veszik. _________________________________________146674) Gr atulálunk a nyerteseknek! A múlt heti számunkban megjelent, gyermekeknek szóló rejtvények helyes megfejtését beküldők közül könyvet nyerték: Nagy Sándor Pári, Nagy u. 16., Va- yerle Györgyiével, Fő u. 312., Vajda Teca Tolna-Mözs, Tolnai u. 16., Takács Kornél Pári, Nagy u. 121., Pilisi Krisztina Tolna, Lehel u. 30., Puska Ferenc Pusztahencse, Pozsonyi u. 54. A felnőtteknek szóló rejtvények megfejtéseinek beküldői közül könyvet nyertek: Tanosné Nyirádi Mária Szekszárd, Tartsay ltp. 20., Kristóf Boriszláv Alsónyék, Vasút u. 18., Bucher János Tolna, Foki-köz 3/1., Koroknai Róbert Bátaapáti, Táncsics u. 8., Tóth György Tolnanémedi, József A. u. 7., Patkó István Tolnanémedi, Dózsa Gy. u. 6. A héten megjelenő rejtvények megfejtéseit legkésőbb jövő hét keddig adják postára! A könyveket postán küldjük el. ■ Hajdan November 28-án 235 éve, 1767- ben az utolsó javadalmas apát, Rodt Ferenc Konrád kötött jobbágyszerződést a szekszárdiakkal. 155 éve, 1847-ben Jókai az életképekben ajánlotta olvasói figyelmébe Garay János Balatoni kagylók című versfüzérét. 125 éve, 1877-ben halt meg Varsádon Ványek Vencel uradalmi főerdész, aki cseh'létére a magyar szokásokat fölvette, kedvelte, sőt magyarul regényeket is olvasott. 105 éve, 1897-ben a Tolnamegyei Közlöny Eldöntetlen harc című vezércikkében a szőlőgyökértetű pusztítása utáni kétféle felújításról szól: a szekszárdiak csalódtak a rossz amerikai alanyokra tett oltásokban, ezért inkább európai vesz- szőt plántáltak. VÍZÁLLÁS-JELENTÉS Vízállások a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 261 cm, Paks 442 cm, Dombori 489 cm, Árvízkapu 859 cm. A Sió Palánknál 284 cm. (A Középdunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) _______Traffipax_______ 14 órától 21 óráig a 65-ös úton Harc, Zomba, Hőgyész és Tamási belterületén. Szekszárd, Panoráma, nagyterem: Jelek (15.30,17.30, 20.00). Kamaraterem: Hangyák a gatyában 2. (17.00, 19.00). Állandó Kiállítások PAKS. A városi Múzéumban és Paksi Képtárban az alábbi állandó kiállítások látogathatók hétfő kivételével naponta 10-18 óráig: Városi Múzeum: Paks történetének tanúi; Kőbe vésett múltunk; Pákolitz István emlékszoba; Népművészeti szoba. Paksi Képtár: Paks és környéke; Kortárs magyar képzőművészet; Scholcz Erik emlékszoba. ■ Ügyeleteseink NAPI SZERKESZTŐ: D. Varga Márta. ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ: Krasz nai Zoltán. Tel: 511-505. Fax.: 511-514. Bonyhád: Pál Ágnes 74/550-369 06/30/400-5450; Dombóvár: Glaub Róbert 460- 618; 06/20/9860-530; Paks: Rákosi Gusztáv, 75/510-790, 06/ 20/460-5008; Vida Tünde 06/ 20/398-4504. Tamási: Tóth Ferenc, 480705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660; 06/30/465-4615. Piaci árak BÁTASZÉK BONYHÁD DOMBÓVÁR DUNAFÖLDVÁR PAKS SZEKSZÁRD TAMÁSI TOLNA Burgonya 50 60-70 50-70 60 50-60 70 70 60 Vöröshagyma 80 120 120-140 100-120 90-100 50-150 100 90-150 Fokhagyma 400 450 450 400 400-500 450 450-500 450 Fehérrépa 200 220 150-220 220 150-200 140-200 150-200 250 Sárgarépa 100 150 90-150 120 80-150 150 150-200 90-150 Karfiol 100 110 99-120 220 150-200 100-120 180 90 Karalábé 50 110 120 90 50-70 50-60 60 Fejeskáposzta 80 80 79 100 80 70 80-100 75 Kelkáposzta 100 100 150 140 150 160 150 120 Bab 400 400-500 480-650-600-1000 500-700 450-500 380-680 Tojás 18 17-20 19-22 16-19 18-20 20 20 19 Paradicsom 300 180-300 180-300 360 180-250 250-450 380 320 Paprika 200 100-200 150-520 120-250 100-350 20-350 100-400 130350 Uborka 250 220 350 250 350 280-380 350 350 Alma 90-100 100-200 75-150100-160 100-160 80-120 65-220 Banán 250240 240 200-250 160-200 250 199 Narancs 320 280-300 220-250 300 220-300 260-350 220 220 Hová menjünk ma? Mit üzen az olvasó? Ma elküldi, holnap megjelenik (ROVATUNKBAN HIRDETÉS-JELLEGÜ SMS-EKET NEM KÖZLÜNK!) SMS számunk: 20/454-36-64 * Szia! Ne haragudj, a számom nem szeretném mindenkivel közölni. Szerinted, hogy tudnánk mégis megoldani, hogy talán együtt kereshessük a B0LD0GSÁG- ot. 27 vagyok. * Madocsára Baksai Attilának nagyon boldog szülinapot kívánunk: Fábián család. * 32 éves srác megismerkedne egy hasonló korú dombóvári kedves hölggyel tartós, komoly kapcsolat céljából. "1970". * Szerelmem, miért az árnyékból teszed az üziket? Jobb lenne a közvetlen kapcsolat, melyet ígértél is. Nem kell szomorúnak lenni, mert van remény a jövőben! Csak akarnod kell! Nem tudlak hívni, mert nem tudom a tel. számod. Puszi. * Tik-tak, tipeg fehér szőnyegén e drága óra mutatója, drága minden pillanat mi Tőled elfalaz. Mostanra toronnyá nőtt e fal és végtelen a sok pillanat, de várok én, hátha csenget majd e drága óra, s Te ott leszel. GeOrG. * Boldog szülinapot kíván Hőgyészre, Nyári Mónikának és Renátának, nővére Szandika, Anyukája és Apukája. * Horvát Pépének Kisdorogra (a Fő út 219-be): boldog 12. szülinapot!!! Üdv.: a Haverok. (Idővel mindenki felnő, te is, MAJD). * Komoly kapcsolatot keres egy 32/170- es srác. 06/70/250-0665. * Tyutyunak Kétyre boldog szülinapot kívánunk: Ági, Kriszti, Timi. * Helló! Ha nekem szólt az űzi, bocs. Azért írogattam, hogy elbűvölő szép szemed fényében megfürödjek, csak arra vágyom, ragyogó szemeidbe nézhessek! Mikor? Szeretlek. * Szia Remény, írtam választ, de csak a keddiben volt benne, remélem ezt az üzit olvasod majd és írsz nekem, egyébként tolnai fiú vagyok, sajna, azt lehagytam. ENIGMA. * Izménybe Sebestyén Bencének születésnapja alkalmából sok boldogságot és minden jót kíván mama, papa és Csabi. * Sebestyén Bencének születésnapja alkalmából sok boldogságot és vidám gyermekkort kívánunk: keresztszüleid, Dórika és Józsika. * Petrovics Stefániának névnapja alkalmából jó egészséget és nagyon sok boldogságot kíván: Betti, Dominik, Ricsi és férjed Feri!!! * Szia, Te kedves, „őszinte szerelem’’. Én nagyon örülök Neked, mert épp egy ilyen lányt keresek. Én 19 éves vagyok, kb. 165 magas, rövid barna haj, kék szem, 60 kg. És én is egy őszinte, komoly kapcsolatra vágyom. Kérlek, az elérhetőségedet írd le. „Magány” * S.O.S. SOS. Nem akarok egyedül kará- csonyozni! Olyan srácok jelentkezését várom, akik el tudnak fogadni egy 28 éves, molett lányt. „Ducus” Kossuth és Petőfi rádió Helyi műsorok Szekszárd t. TV 9.00 Megyei Jogú Város Önkormányzati ülésének közvetítése. 19.00 Híradó. 19.25 Mezőgazdasági magazin. 20.00 Híradó. 20.25 Ismerős?! - Petries József. 21.00 Híradó. 21.20 Halálos mulatság (amerikai film). 23.00 Híradó. Kossuth Rádió 12.02 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.30 Római katolikus félóra. 14.04 Társalgó. 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni krónika, 16.20 „Magyarországról jövök...”. 17.05 Vállalkozásklinika. 17.45 Kék bolygó, 18,00 Esti krónika, 19.05 Határok nélkül. 19.30 Sportvilág. 19.50 Esti mese. 20.04 Aranyemberek. 20.35 Dzsigerdilen avagy A szív gyönyörűsége... 4. 21.04 Hétvégi műsorajánló. 21.10 A 20. század titkai. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Iskolapélda - iskolaügyekről csak felnőtteknek. 23.00 Hírek. Kenó. 23.04 Önarckép - hangokkal. 24.00 Közlekedés Patöfl Rádió_______ ___________ 8.4 5 Sportreggel. 9.00 Petőfi-délelőtt. 9.16 Riport-interjú-stúdióbeszélgetés. 9.52 Apró- cseprő. 10.10 A vélemény szabad,.. 10.45 Zenesarok. 11.05 Sporthírek. 11.15 Szép, szebb... 11.45 Korkérdés. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Verkli. 14.00 Kabarécsütörtök. 17.00 Csúcsforgalom. 18.01 Kölyökrádió. 18.30 Gordiusz-játék-tér. 19.04 Sportpercek. 19.15 60 éves lenne... - Emlékezés Jími Hendrixre. 20.00 Fülönfogva, avagy hogyan hallgassunk z»nét. 21.04 Mindentudás Egyeteme. 22.00 Modem idők. 22.30 Drogér(i)a. 23.00 Sporthíradó. 23.15 A Stúdió 11 dzsesszfelvételeibői. 24.00 Éjfél után... A Magyar Rádió Pécsi Stúdiója az FM 107,1 és 71,03 MHz-en az AM 873 kHz-en. 5,30- 9.00 Hajnaltól reggelig. 13.00-09.00 Hírsáv. 19.00- 22.00 Estidőben. 22.00-22.30 Késő esti krónika. Altom Rádió ___________________ 91 ,1 MHz non-stop. Hírszolgálat: 6.00, 7.00, 8.00, 10.00, 12.00, 14.00, 16.00, 17.00, 18.00, 20.00. 6.00-13.00 Lapszemle, útin- form, születésnaptár, évforduló, naptár, bűnügyi krónika, helyi hírek, állásajánlatok, programajánló, könyvajánló. 9.00 A nap híre, a nap vendége. 10.30 Élő kívánságműsor. 13.00- 21.00 Zenei műsorok, információk, érdekességek. 15.00 Nap híre. Kamarai percek: információk vállalkozóknak és szolgáltatóknak. 19.00 Élő kívánságműsor. 21,00-06.00 Non-stop zenerulett. Rádió Antritt FM 105,1 MHz. 6.0Ú9.00 Reggeli információs magazin. 9.00-12.00 Napközben: zenés magazin. 12.00-18.00 Délutáni Turmix, 18.00- 24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.00- 06.00 Könnyűzenei összeállítások. Fortuna Rádió, Paks ____ ________ 00 .00-6.00 Csak zene. 6.00-9.00 Élesztő. 6.30.7.30.8.30 Fortuna hírek. 10.20 Tőzsde. 10.30 Fortuna hírek. 11.20 Pletykóra. 12.30, 14.30.16.30 Fortuna hírek. 15.25 Pletykóra plussz. 17.00-19.00 Kívánságműsor. 19.00 Rajtszám. 20.00 Gazdasági magazin. 20.35 Sportmagazin. 21.00 Lemezpárbaj. 22.00- 00.00 Csak zene. Joker Rádió, Dombóvár _________ 6.00- 10.00 Ébredjen velünk! - aktuális hírek, időjárás-jelentés, és sport egy adag mókával. 10.00- 15.00 Napközben - közérdekű információk és játékok sok zenével. 15.00-20.00 Délutáni koktél - színes hírek, játékok, kívánságműsor, slágerlisták. SZEKSZÁRD A megyei könyvtár Porta Galériájában Érzelmes hátrapil- lantás címmel nyílt kiállítás. Könyvek, kéziratok, fotók idézik fel a 100 éve született Illyés Gyula alakját. DOMBÓVÁR A kultúrotthonban Varga Géza Ferenc - fiatalon elhunyt - | dombóvári szobrászművész emlékkiállítása tekinthető meg. GYÖNK A művelődési házban Mözsi Szabó István festményeiből látható kiállítás november 30-ig. SIMONTORNYA A Fried Napok programja a Fried Művelődési Házban: 17 órakor Haza a magasban címmel Illyés Gyula műveiből ad elő Császár Angéla, Erdélyi György és Bognár Szilvia. TAMÁSI A Tamási Galériában Szemereki Teréz keramikusművész alkotásaiból nyílt kiállítás. Tolna megye & derült napos felhős mm <£b 1 párás ködös borult # 00 zápor zivatar esős <£> <3 <£> havas eső hózápor havazás Készített«: (Gyakran változik majd a felhőzet, emellett legalább rövid időszakokra mindenütt kisüt a nap, eső sehol sem valószínű. Reggel, kora délelőtt még többfelé erősen párás, foltokban ködös lesz a levegő, ezeken a területeken gyengül a nappali felmelegedés Xőzlekedésmeteorológla az Allianz Hungária Biztosító támogatásával Reggel helyenként előfordulhatnak ködfoltok, az ország nagy ré- P? szén azonban egész nap jók lesznek a közlekedés időjárási feltételei. Tolnai Népújság az Axel Sprlnger-Nlagyarország Kft. Tolna Megyei Irodája Irodavezető-főszerkesztő: kamarás Györgyné Felelős szerkesztő: Hangyái János Online szerkesztő: Árki Attila A szerkesztőség és a kiadó címe: 7100 Szekszárd Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/511-510, Szerkesztőségi telefax: 74/511-514 Kiadói telefax: 74/511-500 E-maíl cím: tolnai.nepujsag@axels.hu Készült: Déli Nyomda Kft., 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72/326-480. Telelax: 72/332-099. Felelős vezető: Futó Imre ISSN szám: 0865-9028. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyaror- szág Kft. Tolna Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztési vezető: Szabó Ferenc Telelőn: 74/511-538 Előfizetés a kiadónál: telefon: 74/511-503, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra: 1170 Ft, negyed évre 3510 Ft, fél évre 7020 Ft, egy évre 14 040 Ft. Hirdetésvezető: Stiener Lajosné, telefon: 74/511-523. Hirdetésfelvétel: Telefon: 74/511-534. E-mail: hird.tolna@axels.hu Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft.,Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft.. Népújság Kft.) Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült A MATESZ által auditált. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Tolnai Népújság bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Tolnai Népújságra hivatkozva lehel A lapban közölt, másoktól átvett adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. V 1 A Megyei Onkológiai Centrum a Balassa János Kórházban Új szakrendelés indul decembertől Szekszdrdon