Tolnai Népújság, 2002. november (13. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-26 / 275. szám
2. OLDAL VILÁG TÜKÖR 2002. November 26., kedd ________Hírek________ EL SÖPRŐ néppárti győzelem született Ausztriában az előrehozott választásokon. Az előzetes végeredmény szerint a Néppárt (ÓVP) a szavazatok valamivel több mint 42 százalékát kapta meg. Wolfgang Schüssel pártja csaknem négy évtized után szerezte vissza a vezető helyet a szociáldemokratáktól (SPÖ), akikre most a szavazók majdnem 37 százaléka voksolt. A Szabadságpárt (FPÖ) valamivel több mint 10 százalékát ért el. A negyedik helyen a zöldek végeztek a szavazatok csaknem 9 százalékával. Jörg Haider, aki már korábban átadta az FPÖ-ben pártelnöki posztját, most lemond karintiai tartományfőnöki címéről is, és kilátásba helyezte, hogy végleg visszavonul a politikától, mti KOLOZSVÁR Társaság néven új civil szervezet létrehozását kezdeményezi neves magyar értelmiségiek egy csoportja Erdély szellemi fővárosa, Kolozsvár egykori hírnevének visszaállítására, az ott élő magyarság működő civil társadalmának létrehozására. A kezdeményezés azon a találkozón született, amelyet Kolozsvárért, jövőnkért címmel rendeztek vasárnap a kolozsvári unitárius püspökség dísztermében, mti FRANCIAORSZÁGBAN a kamionosok elzártak több utat, miután a két legerősebb szak- szervezet nem fogadta el az éjszaka született bérmegállapodást. Ebben a munkál; tatók csak azt vállalták, hogy a béreket három év alatt 13 százalékkal emelik, de elzárkóztak az ezen felül követelt 13. havi bér megadásától. A tiltakozók teherautókkal és buszokkal állták el az országutakat Lille, Bordeaux, Rouen, Caen és Le Havre környékén. Sok benzinkútnál felvásárlás indult meg. Több településen korlátozták a benzin és a dízelolaj eladását Franciaországban, mti HALÁLOS találat ért hétfőn egy nyolcéves palesztin fiút a Ciszjordánia északi részén fekvő Nábluszban. Az izraeli hatóságok által bevezetett kijárási tilalommal dacolva több száz fiatal palesztin gyűlt össze hétfő reggel a város központjában, és kövekkel meghajigált egy elhaladó izraeli katonai terepjárót. Az izraeli katonák tüzet nyitottak, mit A VIZSGÁLAT eddigi megállapítása szerint egy villany- rezsó okozta azt a november eleji franciaországi vonattüzet, amelyben 12 személy, köztük egy magyar állampolgár életét vesztette. A szerencsétlenség november 6-án hajnalban történt: a Párizsból a Münchenbe tartó vonat azután kapott lángra, hogy elhagyta a keletfranciaországi Nancy pályaudvarát. MTI FOLYTATÓDIK a konfrontáció a brit kormány és a 16 százalékos béremelést követelő tűzoltó-szakszervezet között. A sztrájkoló közalkalmazottak követelésével szemben Tony Blair miniszterelnök kijelentette: a kormánynak keménynek kell maradnia, hogy az ország „gazdaságát, munkahelyeit és életszínvonalát” biztosítsa, europress AZ IRÁNI igazságszolgáltatás felülvizsgálja az istenkáromlás miatt november 17-én halálra ítélt Hasem Aghazsari reformszellemű értelmiségi ügyét, meghajolva Szajed Ali Hamenei, Irán legfőbb vallási és politikai vezetőjének utasítása előtt - jelentették be hétfőn Teheránban, mti ■ Ellenőrzik Irak őszinteségét Bagdad Megérkezett az iraki fővárosba hétfő délután az ENSZ fegyverzet-ellenőreinek első csoportja, hogy négyévi szünet után folytassák az ország esetleges tömegpusztító fegyvereinek felderítését. A 17 tagú misszió az ENSZ fegyverzet-ellenőrző bizottsága (UNMOVIC) 11, valamint a Nemzetközi Atomenergiai Ügynökség (IAEA) 6 képviselőjéből áll. Küldetésük sikerétől függhet egy Irak elleni amerikai katonai akció beindítása, illetve lefújása. A csoport a tervek szerint szerdán kezdi el az ellenőrzést. Legutóbb 1998 decemberében jártak Irakban az ENSZ fegyverzet-ellenőrei. Bagdad az ENSZ BT határozatának megfelelően ígéretet tett, hogy december 8-ig teljes mértékben számot ad valamennyi fegyverkezési programjáról, és hogy az ENSZ-ellenőröknek szabad bejárásuk lesz minden létező fegyverraktárba és telephelyre. Az ellenőrök második csoportját éppen erre a napra várják Irakba. A missziónak 2003. január 27-ig kell első jelentését bemutatnia a BT-nek. Nem sokkal a küldöttség érkezése előtt Tony Blair őszinteségre intette Irakot. A brit miniszter- elnök szerint mindenféle hamis nyilatkozat az ENSZ Biztonsági ENSZ-misszió Irakban a the economist karikatúrája Tanácsa 1441. számú határozatának megsértését jelentené, ami nem maradna következmények nélkül. Egyúttal figyelmeztette Szaddám Húszéin iraki elnököt, „Vihar” fenyegeti Huszeint Kenneth M. Pollack Közel-Kelet-szakértő új könyvet jelentetett meg The Threatening Storm (Fenyegető Vihar) címmel. A könyv egy esetleges iraki támadás lehetőségeit mérlegeli. A szerző, aki korábban az amerikai hírszerzésnek is dolgozott, úgy véli: nem elkerülhető a háború. New York-Budapest Kenneth M. Pollack Közel-Kelet-szakértő szerint nem az a kérdés, lesz-e háború Irakban, hanem az, hogy mikor. A Perzsa-öböl hadi történéseinek ismerője, aki korábban a CIA alkalmazásában is állt, kijelentette ugyanakkor: véleménye nem a Bush-kormányzat álláspontja. Mindazonáltal elmondta: a politikai eszközöket kimerítették, az egyetlen lehetséges mód Szaddám Húszéin megdöntésére, ha csapást mérnek Irakra. Az időpont még kétséges, hiszen sok múlik az egy hete megérkezett ENSZ-ellenőrök munkáján. A Bush-kormányzatnak elsősorban arról kellett meggyőződnie, hogy az amerikai társadalom támogatna-e egy újabb Öböl-háborút, mivel ennek költsége nem hanyagolható el, főként ha figyelembe vesszük, hogy ezúttal végső csapást kell(ene) mérni az iraki diktátorra. Tavaly szeptember 11-e óta azonban a kormány biztos lehet abban, hogy az amerikaiak támogatnának egy ilyen lépést. Mindenki tudja, hogy nem elsősorban Irak a terror melegágya - bár az al-Kaidának vannak kapcsolatai itt is -, ám egy diktátor, aki vegyi fegyverek bevetésétől sem riadna vissza, semmiképp sem a legkívánatosabb személy ezen a politikailag instabil, de gazdaságüag igen fontos területen. A Bush-adminisztráció legfőbb érve Szaddám megbízhatatlansága. A diktátor felrúgott eddig minden olyan nemzetközi szerződést és egyezményt, amelyet valaha aláírt, és bár ezúttal engedett a nemzetközi nyomásnak és kaput nyitott az ENSZ-ellenőröknek, a vizsgálat eredménye kétséges. A szakértő szerint csak az tekinthető bizonyítéknak, amit megtalálnak. Vagyis ha az ellenőrzés eredményeképp nem találnak vegyi illetve tömegfegyvert vagy atomtöltetet, az nem jelenti azt, hogy ezek nem is léteznek. Az amerikai vezetés is ezzel a feltevéssel operál, amikor azt mondja, hogy az egyetlen út a háború. A kritikus elem a nemzetközi jog, bár sokat javít Bush helyzetén egyrészt az, hogy a nagy európai országok - Nagy-Britannia, Franciaország - mögötte állnának egy esetleges támadáskor, másrészt, hogy egyelőre úgy látszik, türelemmel kivárja az ellenőrzés eredményét. Ugyanakkor nem árt tudni: ha az ellenőrök találnak valamit Irakban, nem kell újra összeülnie a Biztonsági Tanácsnak. Nincs második kör, a támadás azonnal megindulhat. Mindebből kitetszik, hogy Húszéin szempontjából szinte mindegy, milyen eredménnyel zárul az ENSZ-ellenőrzés. Ha Amerika támadni akar, támadni fog. STEINER KATA Visszaadhatják a könyveket Az orosz házelnök Medgyessy Péter látogatásáról Közeledett egymáshoz a két kulturális tárca álláspontja, mégsem lezárt kérdés a második világháború végén a Szovjetunióba hurcolt sárospataki könyvtár köteteinek visszaszolgáltatása - mondta az Állami Duma elnöke. Moszkva Gennagyij Szeleznyov újságírók előtt hangsúlyozta: az orosz parlament alsóháza akkor tanúsít majd konstruktív magatartást a magyar műkincsek ügyében, ha Budapest is hasonlóan jár el. Emlékeztetett arra, hogy az orosz fél magyar katonák által elhurcolt kulturális értékek visszaadásához kötné a restitú- ciót. „A magyar fél erre a felvetésre mindig azt válaszolja, hogy legfeljebb magánkézben lehetnek ilyen műkincsek, akkor viszont a magyar állam kutassa fel és vásárolja meg ezeket” - jelentette ki a duma elnöke. A magyar szándék értelmében a sárospataki könyvek visz- szaadására már Medgyessy Péter miniszterelnök decemberi moszkvai látogatása idején sor kerülhet, megfigyelők szerint ehhez az aktushoz az orosz jogszabályok alapján nincs szükség a duma hozzájárulására. Az egyéb műkincsek sorsáról folytatott tárgyalásokon a magyar fél többször kérte Moszkvát, nevezze meg a háború során Magyarországra került műkincsekről, ha tud róluk. Ezeket a magyar állam kész megvásárolni és visszaszolgáltatni; ilyen lista azonban mindmáig nem érkezett. A magyar kormányfő útjához kapcsolódó sajtóértekezleten Szeleznyov kiállt az orosz törvényhozás sajtótörvény-módosítása mellett, mely a terrorizmus elleni harcot hivatott szolgálni. Érvei között az is szerepelt, hogy a moszkvai túszdráma napjaiban több tömegtájékoztató eszköz felelőtlenül járt el; kiszivárogtatta például, hogy az Alfa kommandó a Dubrovka színház belső elrendezését tanulmányozza. Azért is hibáztatta a sajtót, amiért a nyugati médiumokkal ellentétben nem hajlandók katonai, nemzetbiztonsági tanácsadók fogadására a hasonló esetek felelős kezelése érdekében. ■ ÁRPÁSI ZOLTÁN Mind naggyá lettek! Ami nem történt meg a pártállami időkben, az megesett szilárduló demokráciánkban: az Országgyűlés úgy határozott, a jövőben a kormány szót - amennyiben köztársaságunk kabinetjéről van szó - nagybetűvel kell írni. Valószínű azért, mert kormányon lenni nagy dolog. Aki kételkedik ebben, az vegye tudomásul, hogy mostantól ez a rend. Punktum. Azoknak is punktum, akiknek realitásérzéke megszólalt a T. Házban. Mindössze hatan akadtak ilyenek: két MSZP-s, három fideszes és egy MDF-es képviselő. Ha másik oldalról nézzük a kérdést, úgy tetszik, egyetértés közeli - divatos szóval: konszenzus közeli - állapot alakult ki. Ennek örülni lehet, hiszen a választások óta először fordult elő, hogy kormánypártiak és ellenzékiek közös nevezőre jutottak egy nagy(betűs) ügyben. Lám-lám, lehet itt közösen és felelősen gondolkodni! Csak olyan témákat kell napirendre tűzni! Dönteni lehetne például arról, hogy Irak nevét a jövőben kisbetűvel írjuk, Kubáét dettó, sőt Fidel Castróét is. Ezzel szemben az amerikai csillagháborús program nagybetűvel kezdődhetne, a német egyesítés úgyszintén. Idővel aztán fel lehetne oszlatni az MTA, a Magyar Tudományos Akadémia Helyesírási Bizottságát, úgyis sült hülyék ülnek ott - ha már a parlamentnek kellett állást foglalni a k, illetve a K ügyében. A honatyák, mint „szakemberek” elvégeznék helyettük a finomításokat: kiiktatna, beiktatna, nagybetűzne, kisbetűzne, ahogy a hatalom pülanatnyi érdeke kívánná. Jó lenne persze tudni: mit szól ehhez az MTA? És mit szólnak az újságírók? Mameluk módjára átveszik a nagybetűs „kormányozást”, vagy továbbra is tartják magukat a mértékadó akadémiai helyesírási szabályokhoz? Jevtusenko, szovjet-orosz költő írta egy versében: „Naggyá nem lenni - gyalázat. / Mind naggyá legyetek!” A mieink naggyá lettek. Boldog lehet az a nemzet, amelyiknek ilyen nagybetűs) kormánya van. EGYETÉRTEK: 06-90-330-303 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90430404 ____________ÁLLÁSPONT_____________ LE NGYEL JÁNOS Vezérváltók Rövid a hír: leváltották dr. Gönczy Jánost, a Balatoni Halászati Rt. vezérigazgatóját, aki majdnem egy évtizedig vezette a társaságot, miközben két évig volt a Szamos és a Tisza kormánybiztosa is. A legtöbb embernek talán innen ismerős a név. Hívták, mert nagy volt a baj. Jött a cián, megmérgezték a Tiszát, leírhatatlan volt a pusztulás. Kormánybiztosnak hívták. Kritikusainak hangja akkor erősödött föl igazán, amikor munkához látott. Amíg a feladathoz keresték az embert, nem volt nagy a túljelentkezés. Őt ez sem érdekelte. Vitte magával a tudását és több évtizednyi tapasztalatát, hiszen ahogy mondani szokták: végigjárta a szamárlétrát; tudta és tudja, mikor mit tettek és éreztek azok az emberek, akiknek a víz adott évtizedeken át kenyeret. Gönczy János 1959-től 1964-ig dolgozott a szarkavári, a fo- nyódi, majd a keszthelyi halászbrigádban, miközben végezte az egyetemet. Otthagyta keze nyomát a gödöllői kutatóintézetben, s gyakorolta a „mindenható” szakember szerepét a halászati felügyelőségnél. Brazíliában három évig a nagy víztározók, a természetes vizek szakértőjeként dolgozott. Életeleme valóban a víz, és mindene a Balaton. Augusztusban betöltötte a 63. életévét. Tegnap megjelent Siófokon a tulajdonos, az Állami Privatizációs és Vagyongazdálkodási Részvénytársaság képviselője, hogy tudassa vele: mennie kell. Ahogy az állami vállfátoknál ilyenkor lenni szokott, lecserélték a teljes vezérkart. Az új igazgatóság és felügyelőbizottság tagjainak egy részét még a szalunabeliek sem ismerik. A rendkívüli közgyűlésen kiderült: az rt.-ből hamarosan közhasznú társaság lesz, mert valamit kezdeni kell a félmilliárd forintos adóssággal. A tulajdonosi jogok gyakorlója feladatokat szabott, a következő lépés az ingatlanok és a tógazdaságok egy részének az értékesítése lesz. Új műsorhoz pedig új férfi kell. EGYETÉRTEK: 06-904330422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90430423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430-as telefonszámon meghallgathatja. A hívás díja: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. Hatalomból hatalomba Lemondott a montenegrói államfő Podgorica Milo Djukanovics bejelentette: lemond államfői posztjáról, és ismét elfoglalja Montenegró miniszterelnökének bársonyszékét. A kisebbik jugoszláv tagköztársaság elnöke hétfőn sajtótájékoztatón közölte, hogy még a nap folyamán lemond, mert át kívánja venni a kormányfői posztot, az öt héttel ezelőtti választásokon ugyanis az őt jelölő Szocialisták Demokratikus Pártja egyértelmű győzelmet aratott. Djukanovicsot 1990 végén Predrag Bulatovics akkori államfő jelölte miniszterelnöknek (így lett 29 évesen Európa legfiatalabb kormányfője); 1993-ban és 1996- ban újabb mandátumot kapott. Montenegró függetlenségének híve: ezzel a programmal szorította ki a köztársasági elnöki székből hálátlan módon Bulatovicsot, ám önállósodási törekvéseiről nemzetközi nyomásra - három esztendőre - lemondott. Ellenfelei azt vetik a szemére, hogy a Jugoszlávia elleni ENSZ- embargó idején különféle törvénytelen ügyleteket folytatott, és hatalmas vagyonra tett szert cigarettacsempészetből. Néhány hónapja az olasz sajtó megszellőztette, hogy Bari város ügyészsége vizsgálatot indított ellene a nemzetközi cigarettacsempészmaffiával fenntartott állítólagos kapcsolatai miatt. Rómában hivatalosan azóta sem erősítették meg a lapértesüléseket, Djukanovics pedig szemlátomást nem sokat törődik az időről időre visz- szatérő vádakkal. EUROPRESS * i hogy „ne rejtegesse tömegpusztító fegyvereit”. Az iraki vezetés tagadja, hogy rendelkezne bármilyen tömegpusztító fegyverrel. ■