Tolnai Népújság, 2002. november (13. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-12 / 263. szám
2002. November 12., kedd KÉK TÜKÖR 7. OLDAL _______________ Tolnában történt______________ KÖ NNYEBB SÉRÜLÉSEK. Az esti órákban egy tehergépkocsi a 6- os úton hátulról nekiütközött az előtte haladó, de forgalmi okból lassító személygépkocsinak, majd a szántásba sodródott és felborult. A balesetben ketten könnyebben sérültek meg. TŰZIFA ÉS ANTENNA. Egy csibráki lakás teraszáról antennát, az udvarából pedig tűzifát lopott egy eddig ismeretlen személy. FELTÖRT PRÉSHÁZ. Színes tévét vittek el Kapospulán egy feltört présházból. A kár 40 ezer forint. TÜZET OKOZTAK A HAJLÉKTALANOK. Pakson, tegnap délelőtt 10 óra után, a Vasút utcában, egy téglaépületben, ahol hajléktalanok szoktak meghúzódni, tűzhöz riasztották a tűzoltókat. A szobában lévő ágy és egyéb limlom égett. Személyi sérülés nem történt. KÉSZPÉNZT VITTEK EL. Hétfőre virradóra feltörtek Szekszárdon egy italboltot. A játékautomatákból nyolcvanezer forintot vittek el. A RIASZTÓ MEGSZÓLALT. Szekszárdon egy horgászboltot megpróbáltak feltörni ismeretlen tettesek, de megszólalt a riasztó és a hí- vatlan látogatók elszaladtak._______________________________■ Ki zuhant a kilencedikről Súlyos, életveszélyes állapotban szállítottak kórházba egy Í2 éves kisfiút, aki hétfőn kizuhant egy budapesti ház kilencedik emeletéről. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek elmondta: a gyermek a kora délutáni órákban esett ki a XI. kerületi Andor utca egyik házának kilencedik emeletéről. A gyermeket több súlyos sérüléssel szállították el a mentők a Szent János Kórházba. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit. Ha apró, akkor tempó! Eladó az egész világ! tempó baranya, Somogy, tolna | Minden pénteken az újságárusoknál! Ingyenes apróhirdetések A-től Z-ig Az Ón hirdetési lapja! ingyenes lakossági hirdetési szelvényét nem kell bélyeggel ellátnia, ha az alább jelzett postaládák egyikébe dobja, továbbítjuk azt 1 Bátaszék, Perael u. 30. Vas Zoltán Nagymányok, Casinó Vendéglő, Petőfi u. Bogyiszló, Petőfi u. 13. Élelmiszerbolt Németkér, Honol kereskedés Merkl Krisztina, Paks, Tolnai u. 9. Zöldséges bolt Bonyhád, Qektro-Heidinger hirdetőiroda, Perael u. Paks, Kurcsatov utcai újságárus Bonyhád, Fáy üzletsor 100 Ft-os bolt, Fáy Itp. Paks, Poligon Kft, Deák F. u. Bonyhád, Mágel János, Kossuth u. 20. Pincehely Szentiné Bajnovics Beáta Vita Porta Bölcske, Pásztor Béláné, Esze 1. u. Sárszentlőrinc, Lengyel-bolt Dalmand Presszó-Falatozó Sióagárd, Kossuth u. Szódagyár Dombóvár, Ady E. u. Tiegel Utazási Iroda Szedres, Fő u. Vegyesbolt Dombóvár/új/ Hartung Vilmos Szedres, Széchenyi u. Szolgáltatóház VI. utcai újságos pavlon Szekszárd Bottyánhegyi Kisbolt Dombóvár-Kertváros Hóvirág ABC Szekszárd, Csatári torok - trafik pavlon Fadd, „Faház" Vegyes Bolt, Mátyás király út 35. Szekszárd, Kadarka u. M'mi-Mcrc ABC Gerjen Hajdú-bolt (nagybolt) Tamási Dolák Gyula Parti Tours Utazási Iroda Hőgyész, Fő u. 8/A Göglei Istvánná (trafik) Tamási Tours Tamási, Szabadság u. 57. Kajdacs, Tibai virágbolt (Penny Market) Kocsola Jim-Beam Büfé Tolna, Alkotmány u. Diszké ABC Medina, Kossuth u. Áfész-bolt Tolna, Árpád u. Élelmiszer-csemege Nagydorog, Sáfrány Ferenc, Vasvári u. 2. Zomba József Attila u. 2. Horváth Kálmán bolt Nagykónyi Autós Porta Kft. Zomba, Fő u. Vegyesbolt, *43214* VASÁRNAPIJA®^ Tolnai Népújság A sokszínű, hétvégi olvasnivaló ........................................................................................»g MEGRENDELŐLAP (nyomtatott betűkkel kérjük kitölteni!) Megrendelő neve: Irányítószám: ................... Település:............................. Út , utca, tér:.....................................................Házszám: Telefonszám:................................................... | j Igen, szeretném a Vasárnap Reggelt előfizetni (325 Ft/hó) ajándék egy milleniumi Receptlexikon (415 Ft értékű) | | Igen, szeretném a Vasárnap Reggelt próbaolvasásra (2 lapszám) INGYEN megrendelni A megrendeléseket a Tolnai Népújság 7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3. alá szíveskedjék küldeni, vagy hívja a 74/511 -539-es telefonszámot munkanapokon 8-16 óráig. BALESET ÉS BLOKÁD. Az M3-as autópálya gyöngyös-horti leágazása közelében egy nyerges vontató belerohant az előtte haladó teherautóba, feltehetően azért, mert a vezető elaludt. A két, felismerhetetlen- ségig szétroncsolódott jármű teljes szélességében elfoglalta a sztráda főváros felé vezető oldalát, így több órán át csak terelőúton haladhatott a forgalom. Emiatt az alsóbbrendű utakon is hatalmas dugók alakul- tak ki. A két balesetet szenvedett teherautó három utasa közül senki sem sérült meg. fotó; suha peter Elhurcolták, fogva tartották Nyomozhatnak a vámosok Kaposvár Erőszakkal Kaposvárra hurcolt, majd ott napokig fogva tartott egy 18 éves lányt két férfi. Úgy tervezték: a lányt szexuális szolgáltatásokra kényszerítik. November 4-én Csökmő környékén autózott a két fiatalember, amikor a 47-es főútvonal mellett megláttak egy 18 éves lányt. Azt mondták neki: igényt tartanak szexuális szolgáltatásaira. A két férfi azonban úgy gondolta, némi jutalék fejében másoknak kínálják fel a lányt. Kaposvárra indultak. A lányt akarata ellenére oda hurcolták. A somogyi megyeszékhely egyik lakótelepén még aznap este kibéreltek egy lakást. A lányt napokig fogva tartották, rázárták az ajtót, egyikük állandóan őrizte. Az egyik újságban feladtak egy hirdetést, amelyben a lány szexuális szolgáltatásait ajánlották fel. A hirdetés még nem jelent meg, amikor a lánynak sikerült elmenekülnie, kilopta alvó őrzője zsebéből a kulcsot, és kiszökött a lakásból. A rendőrségen azt mondta: fogva tartói nem bántották, és szexuális aktusra sem került sor. A két férfit őrizetbe vették, személyi szabadság megsértése miatt indult ellenük nyomozás. jakab Budapest Új jogkört kap júliustól a vám- és pénzügyőrség. A VPOP munkatársai 2003 közepétől nyomozati jogosultságot kapnak a kábítószer- ügyek hatékonyabb megoldásának érdekében. A vámosok a rendőrséggel együttműködve szeretnének dolgozni a droghálózatok felderítésén. Az elmúlt években hazánkban nőtt a kábítószer-felderítések száma. 1998 óta 917 esetben majdnem 4233 kg különféle kábítószert foglalt le a vám- és pénzügy- őrség (VPOP). Bár hazánk egyre inkább célországgá válik, az ország területére érkező kábítószer 90-95 százaléka még mindig csak „átutazik”. Jövő év közepétől a VPOP is nyomozhat a kábítószerrel való visszaélés tényállását megvalósító ügyekben. Ezek elsősorban a behozatalt, a kivitelt, a Magyarország területén történő átszállítást, valamint a kábítószer készítésének elősegítését és annak terjesztését jelenti. A VPOP a törvényi felhatalmazással 2003. július elsejétől a kábítószerügyeknél is alkalmazhat majd titkos- szolgálati eszközöket. A titkos információgyűjtés mellett nemzetközi kapcsolatok is segítik a vámosok felderítő tevékenységét. Jelenleg húsz érvényben lévő kétoldalú megállapodás keretében dolgoznak együtt a magyar vámosok más országok vámigazgatóságával, és még húsz hasonló egyezményt kötnek meg a közeljövőben. Ezenkívül a VPOP szorosabbra kívánja fűzni együttműködését a hazai rendőrséggel is a kábítószer-felderítési ügyek területén. A VPOP tábornoka, dr. Bencze György elmondta: nem az a fontos, ki deríti fel az ügyeket. Júliustól közös szakapparátust szeretnének létrehozni a rendőrséggel, illetve a rendőrség jelenlegi kábítószer-szakembereit is bevonnák a munkába. Bencze elmondta: Magyarország feladata a nyugati államok védelme is, és ez a feladat még nagyobb jelentőséggel bír majd uniós csatlakozásunk után. A hatékonyság növelésére a VPOP szeptember végén szerzett be három mobil röntgen- készüléket, amelyeket egy-egy kamionra telepítettek, és amelyek - legénységükkel együtt - a nap huszonnégy órájában bevethetőek. A teherautók röntgenkapuja alatt áthaladó járműveket körülbelül öt perc alatt világítja át a berendezés. Ilyen berendezéseket használnak a vámosok Franciaországban, Angliában, Olaszországban és Lengyelországban is. steiner kata Hétszer gyilkolt a hideg Budapest A hideg idő beköszöntével napról napra nő a fagy áldozatainak száma. A rendőrség adatai szerint az elmúlt hetekben már hét ember halálát okozta a kihűlés, öten vidéken, ketten a fővárosban vesztették életüket. Évente mintegy 70-80 áldozatot követel a fagy. A novemberi fagy egyik áldozatát, egy negyvenéves férfit a hét végén találták meg szomszédai a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ibrányban. A közhiedelemmel ellentétben az áldozatok nem minden esetben hajléktalanok. Győrfi Pál, az Országos Mentő- szolgálat kommunikációs vezetője szerint vannak, akik a saját házukban vagy a szőlőjükből hazafelé tartva a földön fekve fagynak meg. Ilyenkor többnyire az alkohol is szerepet játszik a szervezet lehűlésében. A mentőtiszt hangsúlyozza: az ittasság azért is veszélyes a hideg időben, mert az alkohol hatására „kikapcsol” a szervezet természetes védekező mechanizmusa, emiatt megszűnik a belső hőtermelés, és fél órán belül bekövetkezhet a halál. Az italozó ember tehát sokkal rövidebb idő alatt meghal a hidegben, mint az, aki nem fogyasztott alkoholt. A pálinká- zás szívmelegítő hatása inkább csak népi tévhit. Hideg időben is a baj megelőzése lenne a legfontosabb. A hajléktalanoknak legalább a fagyos éjszakákon be kellene menniük valamilyen fűtött menhelyre. Arról is megoszlanak a vélemények, hogy van-e elég férőhely az ilyen szállókon. Egyesek szerint a rászorulók ódzkodnak attól, hogy társaikkal összezárva töltsék az éjszakát. Mások szerint viszont kevés a hajléktalanszálló az országban. Amikor a mentőket utcán fekvő emberhez hívják, eleve felkészülnek arra, hogy lehűlt beteget kell ellátniuk. Amennyiben nem találnak betegségre utaló jeleket, akkor sem hagyják magára az utcán fekvőt. Az őszi, téli hónapokban a szolgálat számára jelentős többletterhet jelent, hogy fedelet keressenek az általuk ellátott hajléktalanoknak. Előfordul az is, hogy valamely egészségügyi intézményben, kórházban kénytelenek elhelyezni az utcára kényszerűiteket. némethzsuzsa ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig ELÍTÉLT BAJNOK. Két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Farkas Péter birkózó olimpiai bajnokot első fokon a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A sportoló 2001 márciusában Budapesten, a Baross utcában szabálytalanul parkolt. A birkózó megpróbálta megakadályozni, hogy az intézkedő rendőr elszállíttassa a kocsiját. El akart hajtani a helyszínről, a rendőr azonban útját állta. A sportoló mégis elindult, és veszélyesen közel került a rendőrhöz. Az ügyész tudomásul vette az ítéletet, a védő viszont fellebbezett elsősorban Farkas felmentése, másodsorban az ítélet enyhítése érdekében, mti CSONTVÁZ A KERTBEN. A DNS-vizsgálat segítségével sok minden kiderül arról a csontvázról, amelyre saját kertjében bukkant egy fát ültető férfi a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kótajban. Először a koponyát fordította ki a földből ásójával, majd előkerült a teljes csontváz. Az elsődleges vizsgálatok szerint több mint ötven éve volt a föld alatt a felnőtt ember teteme. Később várhatóan kiderül az elhunyt neme, életkora, és feltehetően a halál okára is következtetni lehet majd. europress LÁNGOLÓ BUSZ. Kiégett egy csuklós trolibusz tegnap reggel Budapest X. kerületében, a Zách utcai trolibuszgarázsban. A tűzoltók a garázs munkatársaival együtt néhány perc alatt eloltották a lángokat. Az egyik tűzoltó könnyebb égési sérülést szenvedett. Az anyagi kár tetemes, mti LABDÁT LOPTAK. A létavérte- si rendőrőrs nagyobb értékre elkövetett lopás gyanúja miatt eljárást indított M. S. és társai ellen. Az érintettek a gyanú szerint november 5-én éjszaka és 6-án hajnalban Létavértesen betörtek a sporttelep épületébe, és elloptak több futball-labdát és egy zsebrádiót. Ezután behatoltak egy használtruhakereskedésbe, ahonnan elemelték a pénztárgépet, majd egy „100 forintos” vegyesboltból élelmiszert, műszaki cikkeket és illatszereket vittek el. A bűn- cselekmények után pár órával a rendőrök őrizetbe vették a gyanúsítottakat, europress TETTEN ÉRT TOLVAJ. A letenyei rendőrök tetten értek egy fiatalembert, amikor éppen be akart törni a helyi diákotthonba. A 22 esztendős zajki fiatalember már jó ideje ott ólálkodott a környéken. A férfi egy tűzoltószekrényben lévő csákányt vett magához, ezzel akarta az intézmény ajtaját befeszíteni, amikor elfogták. A fiatalember a múlt héten is járt az otthonban, a gyanú szerint akkor egy kerékpárt lopott el az udvarról, europress ELTŰNT KISFIÚ. Még mindig keresi a rendőrség a 10 éves Kiss Zoltán Csabát, aki vasárnap reggel ment el egy debreceni nevelőotthonból. A fogyatékos gyermekre különös veszélyt jelent a hideg, eltűnésekor ugyanis nem viselt téli ruhát. A fiú térben és időben nem tud tájékozódni. A gyerek először október elején tűnt el nyíregyházi lakásukból, október 11-én helyezték el a szolnoki Bartal gyermekotthonban. Innen három alkalommal szökött meg. Legutóbb október 28- án szállt fel a Szolnokról Debrecenbe közlekedő vonatra, a városba érkezve lakásotthonban helyezték el. A szolnoki otthon értesítette a szülőket, hogy fiuk Debrecenben van, de ők nem jelentkeztek érte. A 140 centiméter magas, kreol bőrű fiúról nincs fénykép, europress