Tolnai Népújság, 2002. október (13. évfolyam, 229-254. szám)

2002-10-05 / 233. szám

mmm 2002. Október 5., szombat HAZAI TÜKÖR 3. OLDAL Növekszik a reálbér Budapest 7 százalékos is lehet jövőre a reálbér-növekedés - jelentet­te be a munkaügyi miniszter. Kiss Péter a kormány ülését követően szólt arról, hogy a napokban csaknem 640 ezer közalkalmazottnak utalták át megemelt bérét.- A 3 százalékos reálbér-növeke­dés nem ajánlat volt a kormány részéről, csak számítás - jelentet­te ki Kiss Péter. A foglalkoztatás­politikai és munkaügyi miniszter a jelenlegi elemzésekre hivatkoz­va kifejtette: jövőre a gazdasági növekedésnek megfelelő reálbér- emelés érhető el a versenyszférá­ban a bruttó bérek 3-4,5 százalék közötti növelésével. Hozzátette: a nemzetgazdaság egészében en­nél is magasabb, 6-7 százalékos lehet a reálbér-pozíció javulása.- Túl vagyunk a nagy utaláson- mondta Kiss Péter a szeptembe­ri emelt közalkalmazotti bérek kifizetésére hivatkozva. Hozzá­tette: a 640 ezer közalkalmazott, illetve közszolgálatban dolgozó kétharmadánál a nettó illetmény meghaladja az 50 százalékot. A kifizetéseket folyamatosan el­lenőrzik, de az érintettek október 25-ig telefonon is tájékozódhat­nak, hogy bérüket helyesen álla­pították-e meg. Ezt a 06-80-204- 222-es zöld számon tehetik meg. A kormány döntött a bírósá­gok tehermentesítését segítő közvetítői tevékenység bevezeté­séről. Erre a peren kívüli, vita­rendező eljárásra négy hónap áll rendelkezésre. Közvetítő az le­het, aki felsőfokú végzettséggel rendelkezik és részt vesz az Igaz­ságügyi Minisztérium szakirá­nyú tanfolyamán. A kabinet határozott az egész­ségügyi törvény módosításáról. Az európai uniós elvárásoknak is megfelelő javaslat szabályozza a kötelező szűrővizsgálatok rend­szerét. Vizsgálatra kötelezik töb­bek között azokat, akik kábító­szert fogyasztanak, illetve ide­genrendészeti eljárás alatt állnak. A módosítás tartalmazza, hogy az egészségügyi dolgozók kötele­sek jelezni a gyermekvédelmi szerveknek, ha az általuk kezelt gyermek nincs megfelelően ellát­va, vagy sérülése bántalmazást feltételez. NAGY ESZTER DÓRA Nincs veszélyben a Balaton Siófok A Balaton vízszintje igen ala­csonyra süllyedt az idei nyá­ron. Tegnap tanácskozást tar­tottak a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium vala­mint a Balaton Fejlesztési Ta­nács szervezésében Siófokon, ahol a vízügyi és környezet­védelmi szakemberek úgy nyilatkoztak: ez az állapot veszélytelen és nem igényel beavatkozást. A turizmussal foglalkozók azonban vízpót­lást igényelnének.- Nem a tavat kell teljesen a mi igényeinkhez alakítani, hanem in­kább az emberek alkalmazkodá­sára van szükség - állapította meg dr. Mayer István. A Vízgazdálko­dási Tudományos Kutató Intézet vezérigazgató-helyettesének elő­adásából kiderült, hogy ő sem tá­mogatná idegen vizek Balatonba vezetését. Persze nem ő dönt er­ről; cégének feladata az volt, hogy a Balaton Fejlesztési Tanács megbízásából felmérje a lehető­ségeket. A talaj alatti illetve a talajvizek Balatonba vezetése túl drágának bizonyulna és a természeti kör­nyezetben is jelentős károkat okozhatna. Egyébként négy folyó jöhet számításba: a Duna, a Drá­va, a Mura és a Rába. Herényi Károly országgyűlési képviselő (MDF) szerint minden,- képp kell vízutánpótlás a Bala­tonba. Dr. Gruber Attila (Fidesz- MPP) azonban nem más vizek­ből, hanem a Sió-csatorna felduz­zasztásából biztosítaná a szüksé­ges pluszt négy zsilip építésével, amely számos más hasznosításra is lehetőséget adna. Dr. Heródek Sándor, a Magyar Tudományos Akadémia Tihanyi Limnológiai Kutató Intézetének igazgatója arról beszélt, hogy a magasabb vízszint nem jelent jobb minőségű vizet. Szerinte az élővilág szempontjából üdvös a tó vízszintjének ingadozása.- Előfordult, hogy évi két mé­tert is változott a víz magassága, az itteni élőlények ehhez alkal­mazkodtak. Az uszodáéhoz ha­sonló feszített víztükör gondot okozhat például a nádas életében. Dr. Dobozy Dániel, a Balaton- parti Fürdőegyesületek Szövetsé­gek elnöke rámutatott: az ország­nak nagyon sok pénzt hoz a Bala­ton mint turisztikai attrakció, megéri a befektetés.- Az ellentétes véleményekből sarjadhat ki az igazság - összeg­zett dr. Kolber István, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke. A víz­utánpótlás nem ökológiai kataszt­rófa, hanem a jólét igénye miatt merült fel. A tervek majd novem­ber végére készülhetnek el, s a tegnapi tanácskozás résztvevői­nek véleményét is figyelembe ve­szik. A megvalósítás elfogadott terv esetén is mintegy három évet igényel, amely idő felét az enge­délyeztetés veszi el. Szükség van széles körű társadalmi egyeztetés­re is; a térségben például tíz éve csaknem minden érintett egyetért az M7-es autópálya továbbépíté­sével, az mégis csak mostanában kezdődhet meg. czene attila Az állatok doktor „Királya” Király Péter állatorvos, a Rex Kutyaotthon alapítója Budapesten szüle­tett 1964. augusztus 16-án. Felesége: Király Katarin, operaének sza­kos hallgató a Szegedi Zeneakadémián. Gyermekei: Csenge (5 és fél éves), Bálint (másfél éves). Befogadott állatai: Kántor (kuvaszjellegű, keverék kutya), Floki (szoptatós korában kidobott, lelkileg súlyosan sérült foltos, keverék kutya) és a Bumeráng névre hallgató cica. Hob­bija: akvarelleket fest. Több mint egymillió kóbor kutya és macska él Magyar- országon. A nálunk fejlettebb állatvédelmi kultúrával ren­delkező országokban fele ennyi a gazdátlan négylábú - akikről október 5-én, az álla­tok világnapján nem feled­kezhetünk meg. Budapest Vannak állatorvosok, akik nem csupán a pénzért szeretik a „páci­enseiket”, hanem a cserben ha­gyott, kidobott állatokkal is törőd­nek. Király Péter nem csak állatott­hont alapított, de saját házába is befogadja a legrászorultabbakat. Az állatvilág iránti vonzalmának többnyire a családja issza meg a levét. Volt olyan reggel, hogy az édesanyja egy tarajos gőtével a párnája alatt ébredt.- Munkája során szomorú sorsú állatokkal is találkozik; mintha nem volna túl elrettentő az állat- védelmi törvényünk...- Sajnos Magyarországon leg­feljebb 150 ezer forintos pénzbír­ságot szabhatnak ki arra, aki bizo­nyítottan kidobta a kutyáját a tize­dik emeletről. Évek óta szorgal­mazzuk, hogy az állatkínzás - a nálunk fejlettebb állatvédelmi kul­túrával rendelkező országok gya­korlatához hasonlóan - kerüljön a Büntető törvénykönyvbe, mint szigorúan elítélendő bűntett. De jelentős az elmaradásunk az állat- védelmi törvényben előírt oktatás, felvilágosítás terén is. Már gyer­mekkorban meg kellene tanulni mindenkinek az állatok tiszteletét, a kulturált tartásuk szabályait.- Mit tegyünk, ha kidobott álla­tot találunk1- Az állatvédő szervezetek tele­pei túlzsúfoltak. Ezért többnyire azt kérjük, hogy a megtalálók leg­alább átmenetileg fogadják be az otthontalanokat. A településeken működő gyepmesteri hálózatok tevékenységének színvonala több­nyire távol áll az európai uniós el­várásoktól. Az általuk befogott ál­latok többsége sajnos két hét ka­rantén után általában a dögkutak- ban végzi.- Mi a véleménye a panellakás­beli állattartásról?- Egy kertes házban is szenved az állat, ha magányos, ha nem tö­rődnek vele. Ugyanakkor a panel­ban, ahol szeretet övezi és napon­ta háromszor-négyszer hosszabb sétára viszik, bizonyos, hogy bol­dogabb. Persze; az állatok szem­pontjából a kertes ház volna az ideális.- Újabban divat az egzotikus ál­lat tartása...- Fontos lenne, hogy mindenki alaposan tájékozódjon, mielőtt bármilyen állatot befogad. Külö­nösen igaz ez az egzotikus fajok­ra, amelyeknek sokszor csak a leg­alapvetőbb életfeltételeket lehet a fogságban biztosítani. Az állatok­nak sajátos viselkedésük miatt a fizikai szükségleteiken túl olyan igényeik is vannak, amelyekre nem árt felkészülni anyagilag is. Az állatok védelme mellett a biz­tonságos tartásuk sem olcsó mu­latság. Vannak, akik veszélyes ma­dárpókot vagy hüllőt tartanak la­kótelepen. Az alapítványunk kam­pányt indított az állatkereskedé­sekben fellelhető durva állat- és emberellenes tranzakciók miatt.- Egyre több az ember elleni ku­tyatámadás. Kell-e félnünk az álla­toktól?- A modern szemléletű állatvé­delem egyben élet- és embervéde­lem. Inkább az állatok szorulnak rá, hogy megvédjék őket az embe­rektől, a sok-sok gonoszságtól és a kínzásoktól. Németh zsuzsa Kihívások előtt az oktatás Panasz a névért Budapest Az Országos Választási Bizott­sághoz fordul panasszal a Szo­ciáldemokrata Párt (SZDP), mert szerintük a Magyar Szo­cialista Párt (MSZP) jelöltjei a szociáldemokrata névhaszná­lattal tudatosan félretájékoztat­ják a választókat, megtévesztik őket és kárt okoznak az SZDP- nek. Nyakó István, az MSZP szóvivője méltatlannak tartja, hogy erről vitatkozzanak az SZDP-vel, mivel az elmúlt évek tapasztalatai megmutatták, mi­lyen az, amikor a pártok elne­vezésükről vitáznak egymás­sal. A szociáldemokrata pártok­kal való viszonyukról azt mondta: a Magyarországi Szo­ciáldemokrata Párt egyik repre­zentánsa, Kapolyi László, az MSZP országgyűlési képviselő- csoportjának tagja. ________mti Bud apest Míg Nyugat-Európában az emberek életük folyamán átlagosan 4-6-szor váltanak szakmát, nálunk az oktatási rendszer nem hajlandó ezzel a kihívással szembenézni. Ennek szomorú következmé­nye, hogy az olvasás- és szö­vegértés alacsony szintje. A Tanulás fejlesztése című szak­mai konferencián beszélt a szak­tárca vezetője is. A diákok túlter­heltek, az iskolarendszer nem a képességek-készségek kifejleszté­sére készteti a tanulókat, nem a gondolkodás, a problémamegol­dás áll a pedagógiai programok középpontjában - fogalmazta meg előadásában Magyar Bálint. A diákoknak a jelenlegi 4 év he­lyett 6 évet kell adni az alapkész­ségek elsajátítására, hiszen ennek ■hiányát egy egész életen át cipelni kényszerülnek. Továbbá a lexiká­lis tudás rovására időt kell nyerni olyan új ismeretek - nyelvtanulás, informatikai ismeretek - meg­tanulására, amelyek nélkül nem boldogulhatnak a jövő Európá­jában. Az oktatási miniszter erősen kétségesnek tartja, hogy az emelt szintű érettségi bevezethető 2005- ben. Véleménye szerint az érettsé­gi követelmények olyannyira túl­zó szakmai maximalizmust tük­röznek, hogy azok egyes esetek­ben akár a felsőbb szintű tanul­mányokat is kiválthatnák. Az ok­tatási tárca tervei szerint három éven belül valamennyi iskolát rákapcsolnak az internetre, és el kell érni, hogy 10 gyerekre leg­alább egy számítógép jusson. HORVÁTH Fővárosi táblabíró kerestetik Budapest Folynak a tárgyalások a Pénz­ügyminisztérium (PM) és az Országos Igazságszolgáltatá­si Tanács (ÓIT) között arról a 2,6 milliárd forintról, amely elengedhetetlen az ítélőtáb­lák felállításához, működé­sük beindításához. A pécsi és a szegedi ítélőtábla élére igen, a fővárosi táblabírósá­géra azonban még nem sike­rült elnököt választani. f Amennyiben megkapják a szük­séges költségvetési támogatást a törvény szerint 2003 január 1-jé- től felálló ítélőtáblák, 112 bírói állásra lesz szükség - mondta Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bí­róság (LB) és az ÓIT elnöke. Het­venhét bíró a várhatóan legtöbb ügyet tárgyaló fővárosi táblán (15 ezer ügy), a többi a Pécsen, illet­ve a Szegeden felállítandó fel­lebbviteli fórumon ítélkezik majd várhatóan 2-2 ezer ügyben. Lomnici Zoltán szerint gon­dok adódhatnak abból, ha a költ­ségvetés nem biztosítja a bírósá­gok működéséhez szükséges 2,4 milliárd forintot. Az LB épületé­ben nincs üres munkaszoba, a fővárosi táblának máshol kell bé­relni épületrészt, amelyre egyelő­re az OIT-nál nincs fedezet. A fővárosi ítélőtábla elnöki tisztére kiírt pályázatra mindösz- sze hárman jelentkeztek. Közü­lük egyik sem kapott 50 száza­lékot meghaladó támogatást az ÓIT titkos szavazásán, így új pá­lyázatot írtak ki, november 11-ig szóló határidővel. A pécsi ítélő­tábla élére Lábady Tamás volt al­kotmánybírót, a szegedi táblabí­róság vezetőjének pedig Heidrich Gábort, a Csongrád Megyei Bíró­ság elnökét választották. Meg­bízatásuk 2008. december 31-ig SZÓl. HORVÁTH MAGDOLNA Csökkenés nő Budapest A kormányzati ciklus végéig kö­zel egymillió embert kell bekap­csolni a felnőttképzésbe. Bene­dek András, a Foglalkoztatási és Munkaügyi Minisztérium helyettes államtitkára egy buda­pesti tanácskozáson azt is mondta: könnyíteni akarják a vállalkozások saját munkaválla­lóinak képzéséről szóló szabá­lyozást. Tavaly a vállalkozások 2,3 milliárd forintot költöttek ilyen típusú képzésekre, ame­lyekbe 46 ezer ember kapcsoló­dott be. Benedek az adótörvé­nyek változására utalva azt mondta: a tervezett jogszabály­módosítás értelmében a felnőtt- képzési ráfordítások 30 százalé­ka 60 ezer forintig leírható len­ne az adóból. Ez ugyan másfél milliárd forintos adókiesést je­lenthet, de 50 ezer embernek tenné lehetővé, hogy bekapcso- lódjon a felnőttképzésbe. ■ DR. SZEGŐ TAMÁS-DÍJ. Tegnap Budapesten átadták az idei díjat illetve ösztöndíjakat azoknak a fiatal újságíróknak, akik publikáció­ikban kiálltak az elesett, érdekeik érvényesítésére képtelen emberek mellett. A képen (jobbról): Kurucz Adrienn (Hölgyvilág) - I. díj, Fekete G. Kata (Békés Megyei Hírlap), Farkas Attila (Roma Sajtó- központ) II.-II. díj és Domaniczky Tivadar (Népszabadság) - emlék­érem. FOTÓ: EUROPRESS/KALLUS GYÖRGY Hírek INGATLANOK. A honvédelmi célra feleslegessé vált ingatlanok közül 17 kerül térítésmentesen önkormányzati tulajdonba a kö­zeljövőben, 2002 első felében további mintegy 100 ilyen objek­tumot adnak át foglalkoztatás­politikai, szociálpolitikai, ifjú­ságpolitikai és iparfejlesztési célok megvalósítása érdekében - közölte tegnap Vári Gyula és Bóth János szocialista ország- gyűlési képviselő, mti BERUHÁZÓK. A bajorokat nemcsak vendégként érdekli Magyarország, hanem befek­tetőként is hajlandók részt venni a magyar gyógy- és egészség­turizmusban; erről Lasztovicza Jenő, az Országgyűlés Idegen- forgalmi Bizottságának fideszes elnöke beszélt pénteken Budapesten, mti HÚZÓÁGAZAT. A turizmus fejlesztése pártoktól független, kormányzatokon átívelő folya­mat, mert a turizmusnak a magyar gazdaság húzóágaza­tává kell válnia a jövőben. Erről Edelényben a háromnapos Bódva Expo alkalmából rende­zett regionális turiszükai konferencián beszélt Pál Béla, a Miniszterelnöki Hivatal turiz­musért felelős politikai állam­titkára. MTI KÖZGAZDÁSZOK. Intézmé- nyék evolúciója és a tudásgaz­daság címmel kétnapos nemzet­közi konferencia kezdődött pén­teken a Debreceni Akadémiai Bizottság székházában, mti JAVASLAT. Országgyűlési hatá­rozati javaslat benyújtását terve­zi az SZDSZ a családon belüli erőszak megfékezésére irányuló jogi feltételek megteremtése és a kormányzati feladatok kijelölése érdekében - közölte Kuncze Gá­bor pártelnök, miután pénteken Budapesten megbeszélést folyta­tott Morvái Krisztina büntető- jogásszal. MTI SZAKÍTÁS. A Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövet­sége (MCDSZ) azonnali hatály- lyal felmondta a Lungo Drom- mal (LD) három és fél éve létre­jött, az önkormányzati választá­sokig szóló együttműködési megállapodást. Ezt Farkas Elem­ér, az MCDSZ általános orszá­gos alelnöke pénteken jelentette be. A szervezet azért döntött az együttműködési megállapodás felmondása mellett, mert állás­pontja szerint Farkas Flórián 2001-2002 fordulóján „felelőtle­nül, személyes indíttatásból és politikai ambícióból”, a cigány­ság érdekeit figyelmen kívül hagyva járt el, s „a mai napig is azon szorgoskodik, hogy rasz- szista elveket valló pártok szűk érdekszférájának megfelelően a cigányságot kiszolgáltassa”, mti CSALÁDTÁMOGATÁS. Már ebben az évben annyi plusztá­mogatáshoz jutnak a gyerme­kes családok, hogy az fedezi az iskolai tankönyvek be- - szerzését - áll a Kormányzati Kommunikációs Központ köz­leményében. A 2003. esztendő­től a három- és többgyermeke­sek számára az első négy osztályban már ingyenes lesz a tankönyv, 2004-től pedig az első nyolc osztályban. Vár­hatóan 2006-tól minden gyer­mekre kiterjesztik a nyolcadik osztályig járó ingyenes tankönyvellátást, europress PÁLYAELHAGYÓK. Egy felmérés szerint az utóbbi tíz évben jelentősen csökkent az orvosi pálya népszerűsége. Évről évre több a betöltetlen állás, és csökken az egyetemre jelentkezők száma is. A prak­tizáló doktorok közül az inter­netes felmérés során minden negyedik bevallotta: megbánta pályaválasztását, europress

Next

/
Thumbnails
Contents