Tolnai Népújság, 2002. október (13. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-31 / 254. szám
MEGYEI TÜKÖR 5. OLDAL 2002. Október 31., csütörtök MAUTHNER ILONA Halottak napjára A szélben bizonytalanul mozgó gyertya lángja, a hideg, november eleji szél mindig egy régi képet elevenít fel bennem. Libasorba lépkedtünk a korán lehullott hóban, ahogy a temető felé igyekeztünk, úgy harmincöt évvel ezelőtt, halottak napján. Apám ment elől, felfogta a testével a szelet és a hópelyheket, mögötte én. Kisgyermek voltam akkor, akár most a lányom, tíz éves. A temetőben már égtek a gyertyák és a kora esti sötétben olyan volt mind ez, mint ha a csillagos ég helyet cserélt volna a földtakaróval. Apám meleg kezét a vállamon érzem ma is, pedig váratlanul és régen elment már ő is. Fáj, hogy soha nem láthatta egyik unokáját sem. Ahogy az évek múlnak, egyre gyakrabban jár az ember a temetőbe, családtagokhoz, barátokhoz. Az idén nyáron, egy fülledt éjszakán csak álltunk és nem értettünk semmit. A szavak elvesztették értelmüket, egyik pillanatról a másikra megszűnt egy élet. Elment a nagypapa, a férjem édesapja. Reggel, amikor a kislányomnak próbáltam megmagyarázni, hogy mi történt, nem értette. Egy nappal előtte még együtt játszottak imádott nagypapájával, hogyan is értette volna. Akkor most hol van, hová lett, kérdezte dühösen. Akkor nem tudtam semmi megnyugtatót mondani neki. Ma már tudom, a szívünkbe költözött. És akire emlékeznek, akit emlegetnek az nem tűnhet el nyomtalanul. Itt él velünk, örökre része lett az életünknek. Milyen erős a szociális háló? Az ellátórendszer hatékonyságán még van mit javítani Dombóvár A városháza dísztermében tegnap tartott konferencián Tolna, Somogy és Baranya megyei települések önkormányzatainak és civil szervezeteinek a képviselői vettek részt, akik elsőként a szaktárca Stratégiai Tervezési Főosztályát vezető Oross Jolán előadását hallgatták meg a szociális szféra helyzetéről és elképzeléseiről. A tájékoztatóban elhangzott, hogy az említett terület intézményhálózata az elmúlt évek során nagyjából kiépült, ám annak hatékonysága még nem éri el az Európai Unió által megkövetelt színvonalat. A különféle segélyek adása helyett azokat az eszközöket szükséges előtérbe helyezni, amelyek esélyt biztosítanak a szociálisan hátrányos helyzetben lévők felzárkóztatására. Az eredményesség javítása érdekében a korábbiaknál jobban oda kell figyelni a foglalkoztatáspolitikára, az oktatásra, az egészségügyre és az infrastruktúra fejlesztésére, valamint a szegénység és a kirekesztés elleni küzdelemre. Jelentős változás csak akkor várható, ha partnerségen alapuló összefogás lesz az állam, az önkormányzatok, az intézmények és a civil szervezetek között. A szociális ellátó- rendszernek a jelenleginél rugalmasabban kell reagálnia a különböző élethelyzetekből adódó problémákra. Ez elsősorban úgy érhető el, hogy az illetékesek a valós igényeket kielégítő szolgáltatásokat minél közelebb viszik a segítségre szorulókhoz. A nagy érdeklődéssel kísért szakmai nap délutánján a dél-dunántúli régió szociál- és foglalkoztatáspolitikai stratégiájáról szekcióüléseken tárgyaltak a szakemberek._________________-grBrüsszelbe az év végéig juttatja el a kormány Magyarországnak az Európai Unióhoz való csatlakozását alapvetően meghatározó dokumentumát, a Nemzeti Fejlesztési Tervet, melynek a humán erőforrás-programját ismertette az Egészség- ügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium a Dél-Dunántúli Regionális Forrásközpont Szolgáltató Kht-val közösen. Megkérdeztük olvasóinkat Verhető-e a Stuttgart? Ma 17.30-kor az Üllői úton fogadja a Fradi a Stuttgart csapatát az UEFA Kupa második fordulójában. A telt házas mérkőzésen várhatóan nem lesz könnyű dolguk a zöld-fehéreknek, ráadásul, a hírek szerint, az ellenfélnél az eddig sérült Balakov is játékra jelentkezett. Falusi János Endre, mérnök-tanár, Szekszárd: - Természetesen a magyaroknak szurkolok, de a nagyobb tudás a Stuttgart mellett szól. Egy vagy két góllal kikapunk, sajnos. Dobos Zoltán, teniszoktató, Szekszárd: - Garami József nagyon jól összerakta a csapatát, ezért egy góllal jók leszünk. Sok múlik Gerán, ha valamelyik figurája bejön, akkor tuti nyerő a Fradi. Sok a drogot „látó” gyermek Kortársak a szenvedélyek ellen Három napos tréninget szervezett a Jövő drogok nélkül Alapítvány. Középiskolások tanulták meg, miképp segíthetnek a velük hasonló korúaknak a szenvedélybetegségségek leküzdésében. Paks A képzés vezetője, Lőrincz Norbert tatabányai szociális munkás szerint sok volt a „látó” gyermek a középiskolások közül. Ismerik a droggal kapcsolatos problémákat, tudják, hogy cselekedniük kell, ezt a vágyat szándékoznak átformálnia tréning során mindennapi készséggé. A konkrét segítési módok, a konfliktusok kezelése, a közvetítő szerepének betöltése állt a tréning középpontjában. Varjú Linda, a Vak Bottyán Gimnáziumból egyetért a szándékokkal. Feltétlenül meg kell szerezni társaink bizalmát - mondja. - De ezt nehéz lesz elfogadtatni. Senki nem szereti, ha a magánéletébe belelátnak. A drogok használatát láttam baráti környezetemben, a leggyakoribb a marihuánás cigi, bulikon, társaságban. A segítségem hatása attól függ majd, mennyire hajlanak a segítségre, akik rászorulnak. Farkas Dániel, az ESZI diákja, dolgozni szándékozik a drogok ellen. Előszállásról jött, az ottani általános iskolába kíván előadásokat tartani a képzésen hallottakról. Ő szerencsére nem ismer drogosokat, a környezetében élők nem .élnek ezzel - mondja. Azt azonban tudja, Magyarországon nem ritka a kábítószer, éppen ezért tartja fontosnak, hogy küzdjön ellene. __________ RÁKOSI Ha ltelepítések a horgászvizekbe A horgászegyesületek Tolna Megyei Szövetsége a következő napokban végzi a kezelésében lévő horgászvizeken a haltelepítést. November 2-án, szombaton a keselyűsi Holt-Sión 25 mázsa méretes ponty kerül a vízbe. Emiatt egyhetes általános horgászati tilalmat rendelnek el, azaz 2-án 0 órától 8-án 24 óráig tilos itt a pecázás. Fadd-Domboriban szintén 2- án, szombaton 10 mázsa méretes ponttyal, vasárnap pedig mintegy 40 mázsa kétnyarassal gyarapodik a tó halállománya. Horgászati tilalom itt nem lesz. Ide tartozik még, hogy a napokban fejezték be a holtág ökológiai egyensúlyát veszélyeztető busa szelektáló halászatát, összesen 1200 kg busát fogtak ki, 8 kg-os átlagsúlyban. A Szálkai tározón is szombaton lesz haltelepítés, 10 mázsa új fajta, P34-es elnevezésű, nyurga pikkelyes pontyot engednek a tóba. Itt egyébként már október 24- étől pontyra horgászati tilalom van egészen az év végéig. ■ ŐCSÉNY. A tavalyi 120 millió helyett idén 180 miihó forintot osztottak szét a dél-dunántúli régió turizmusának támogatására. Ezt tegnap a Dél-Dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság őcsényi kihelyezett ülését követő sajtótájékoztatón jelentették be. Tolna megye 24 pályázat révén közel 40 millió forinttal részesült ebből az összegből. Három módon lehetett pályázni: termékfejlesztés, rendezvények és marketingtevékenység támogatása címen: SIMONTORNYA. Illyés Gyulára emlékeztek születésének századik évfordulója alkalmából tegnap Simontomyán. A költő egykori lakóházának és iskolájának falán elhelyezett emléktáblánál megtartott koszorúzás után a Vak Bottyán Gimnázium diákjai irodalmi műsort adtak. Juhász András, Paks:— Itthon 1-0 lesz az eredmény, kint 3-1. így nem jut tovább a Fradi, bár lélekben bizakodom, mert hiszek az 50- 50 százalékos esélyben. Hahn Szilvia, Paks: - Akkora a különbség a német és magyar futball között, hogy nem sok esélyünk van. Ennek ellenére azt mon- dom, a remény hal meg utoljára. ___________________________■ Em lékezés Illyés Gyulára Szavalóversenyt tizennegyedszer, rajzversenyt ötödször hirdetett a pálfai Illyés Gyula Emlék- bizottság, hogy továbbörökítse Illyés szellemiségét. Idén a szavalóversenyt négy megyében - Baranya, Fejér, Somogy, Tolna - hirdették meg. November hatodikén a felsőrácegresi Iskolamúzeumban rendezik meg a versmondó versenyt. A zsűri elnöke Bitskey Tibor Kossuth-díjas színművész lesz. A rajzverseny eredményhirdetése, a beküldött alkotásokból rendezett kiállítás megnyitója november másodikán lesz. Ezen a napon emlékeznek a költő születésének századik évfordulójára. Délelőtt 11 órakor Felsőrácegresen az Illyés Gyula szülőháza helyét jelölő kopjafánál koszorúzás lesz. Délután 14 órakor kezdődik a rajzverseny eredményhirdetése, majd a „Van egy hazám...” című emlékműsor. VT Együttműködési megállapodás Pakson Herczeg József és Bagdy László lesz az alpolgármester A választások után elmúlt időszakban nyilvánvalóvá vált, hogy az MSZP-SZDSZ csak szavakban képviseli a széleskörű összefogás érdekét és nem hajlandó együttműködni a többi törvényesen megválasztott szervezettel - áll Hajdú János közleményében. Paks Az elmúlt időszakban a Polgári Összefogás és az MSZP-SZDSZ között zajlott tárgyalások során nyilvánvalóvá vált, hogy a szocialisták és a szabaddemokraták csak szavakban képviselik a széleskörű összefogás érdekeit és nem hajlandóak a többi törvényesen megválasztott szervezetekkel együttműködni a város érdekében - mondta el Hajdú János polgármester a tegnap esti sajtótájékoztatón. - A Paksi Lokálpatrióták Egyesülete törvényesen megválasztott képviselői kirekesztésének követelésével a szocialisták és szabaddemokraták szembehelyezkedtek az ideológiai, pártpolitikai szempontokat mellőző, nyugodt vezetés igényével. A baloldal által követelt egyeztetési, városvezetési konstrukció a polgármester tevékenységének ellehetetlenítéséhez vezethetne. Az eddigi tárgyalások tapasztalatai alapján, miszerint a MSZP-SZDSZ újabb és újabb követélésekkel áll elő, már nem látunk lehetőséget arra, hogy az alakuló ülésig hátralévő rövid időn belül a további tárgyalások eredményre vezethessenek. Ezért a város irányíthatósága miatt szükségesnek látjuk egy más, széles platformú, a választók hetven százalékának akaratát figyelembevevő együttműködés kialakítását. Ennek alapján a Polgári Összefogás, a Paksi Lokálpatrióták Egyesülete, Bor Imre képviselő és Herczeg József képviselő részvételével együttműködési megállapodás születtet tegnap. Az együttműködési megállapodás alapján alpolgármesternek fogom javasolni Herczeg Józsefet és Bagdy Lász- lót - mondta Hajdú János. ■ LÁPAFŐ. Vasárnap este hét órától a községháza dísztermében tartja alakuló ülését az új képviselőtestület. A választási bizottság beszámolója, az eskütétel és a megbízólevelek átadása után Németh Csaba polgármester ismerteti programját, majd javaslatot tesz helyettesére és a vagyon- nyilatkozati bizottság tagjaira. CSIKÓSTŐTTŐS. Péntek este hat órakor az I. és a II. világháborúban elesettek tiszteletére állított Hunyadi téri szobornál megemlékezés kezdődik a Halottak Napja alkalmából, ahol előbb az evangélikus és a katolikus egyházközség képviselői tartanak ünnepi beszédet, majd a falu önkormányzatának és a német nemzetiségi testületnek a vezetői, valamint a településen működő civil szervezeteknek az elöljárói koszorúznak. „Kizökkent” a címer Baloldali koalíció a város élén Frakciók alakulnak Egy képviselő tisztsége összeférhetetlen A csapatok harcban állnak Dévai Dénes lemond mandátumáról Tolna A tolnai választások egyéni körzeteiben elért jelentős MSZP-győzelem révén létrejött kisebb politikai földcsuszamlás úgy tűnik, a városháza falait is „megrengette”: az új testület alakuló ülésén a díszteremben lévő címer szemmel láthatóan elmozdult a helyéről. A tréfásnak szánt bevezető ellenére komoly, a - választó és a nem voksoló - polgárok érdeklődésére egyaránt számot tartó dolgok történtek tegnap. Megemelték a polgármester - 2001 júliusa óta nem módosított - illetményét, 360 ezerről 390 ezer forintra. Megválasztották a két alpolgármester, a mözsi elöljáró ismét Rikker Józsefné lett, míg a másik polgármester-helyettesi tisztséget Herczig Zoltán tölti be. Mindketten 90 ezer-forintos tiszteletdíjban részesülnek. Döntöttek a bizottságok összetételéről is. A hat bizottság (közte egy új, a vagyon- nyilatkozati) elnöke közül négy MSZP-s, egy FIDESZ-es és egy SZDSZ-es. Két-két bizottsági helyet kapott három MSZP-s képviselő, továbbá egy SZDSZ-es, egy FIDESZ-es, egy MDF-es, valamint egy független városatya. Egy-egy bizottsági hely jutott egy független, két FIDESZ-es és két nyugdíjas érdekszövetséges képviselőnek. A nyitóülésen Herczig Zoltán alpolgármester bejelentette, hogy az MSZP és az SZDSZ megállapodott „a város érdekében történő együttműködésről”. A két párt a 19 fős testületben 10 szavazattal rendelkezik. -sTamási Bejelentették frakcióalakítási szándékukat az új képviselő- testület alakuló ülése előtt a Fidesz-MDF-Fidelitas támogatásával mandátumot szerzett önkormányzati képviselők Tamásiban. Szintén új, hogy az eddigi öt bizottság helyett három alakul majd. A tamási önkormányzat történetében először alakulnak frakciók a képviselő-testületben; a szándékot a' Fidesz-MDF-Fidelitas támogatását élvező képviselők jelentették be. A tegnapi alakuló ülésen dr. Bericze Gábor, a választási bizottság elnöke adta át a megbízó levelet a mandátumhoz jutott képviselőknek és Hajdics József polgármesternek. A polgármester köszöntőjében kijelentette: a frakciók működésével a helyzet egyszerűbb és bonyolultabb is, nem a város fejlődését szolgálják, ha a frakciók nem tanúsítanak megfelelő önmérsékletet. A testület határozott a bizottságok megalakításáról és létszámáról is. Az eddigi öt bizottság helyett három alakul: az öt tagú ügyrendi, a kilenc tagú pénzügyi és a hét tagú humánpolitikai bizottság. Az ülés végén Hajdids József bejelentette: összeférhetetlenség megszüntetését kezdeményezi Fellinger Károlyné, a Fidesz-MDF-Fidelitas képviselője esetében, akinek körjegyzői tisztsége a törvény szerint nem egyeztethető össze a képviselői megbízással. Nagykónyi és Nagyszokoly körjegyzője munkatársunknak kijelentette: a törvényes harminc napon belül megszünteti az összeférhetetlenséget. T.F. ŐCSÉNY Egy képviselő szóban már le is mondott, alpolgármestert nem sikerült választani, a polgármester fizetésemelését leszavazták. Ez az őcsényi képviselő-testület alakuló ülésének mérlege. A település lapzárta előtt azért még nem esett el. Bár az ülésen nem jelentették be, lapunk megtudta, Dévai Dénes képviselő tegnap Fóliák Csaba jegyzőnek bejelentette: visszaadja a mandátumát. Telefonon sikerült elérnünk az egykori alpolgármestert, aki távozását a testület nem megfelelő összetételével magyarázta. Elmondta: az általa elképzelt „csapatból” egyedül ő jutott be, így nem látja lehetőségét a konstruktív munkának. Az alakuló ülésen - melyen egyébként jelen volt dr. Braun Márton országgyűlési képviselő is - kis túlzással csak az eskütétel zajlott zökkenőmentesen, a lényegi témáknál keresztbe szavaztak a képviselők. Guzsván István polgármester tiszteletdíj-emelését ezúttal is leszavazta az ellenzék, csakúgy mint alpolgármester-jelöltjét, Dávid Kálmánt. Olvasóinknak szívesen beszámolnánk az elhangzott érvekről pro .és kontra, de Őcsényben úgy tűnik, különös szertartás szerint zajlanak a döntések: érvelések ugyanis nem igen hangzanak el. Aránylag nagy csend van a kényes témáknál, ilyenkor csak a szavazó kezek suhogása hallatszik. Nehéz idők jöhetnek Őcsény- re.- KRASZNAI -