Tolnai Népújság, 2002. október (13. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-14 / 240. szám
6. OLDAL MEGYEI T Ű K Ö R 2002. Október 14., hétfő Lackó László: „Haza, család, szeretet” Három ciklus óta Szekszárd polgármestere Kocsis Imre Antal. Az SZDSZ színeiben induló jelölt politikusi pályafutása előtt főiskolai oktatóként dolgozott. Két gyermeke van. (papa) A három ciklusból melyik a szívének a legkedvesebb?- A ciklusok a városi működés szempontjából abszolút különbözőek voltak. Ezt a város is jól érzékelte. Az első kettő a gazdasági fejlődésé és a helyi demokrácia alakulásáé, az utóbbi a gazdasági megtorpanásé és a politikai kulturálatlanságé volt. Ilyen esetben a polgármester lehetőségei között kizárólag a politikai ■ minta felmutatása áll rendelkezésre. (fejessáli) Nézi a Big Brothert? Ön kit szavazna ki a szekszárdi képviselő-testületből?- A Big Brothert legnagyobb sajnálatomra nem nézem, bár úgy feltételezem, hogy a szekszárdi valóság ennél sokkal színesebb és mozgalmasabb, és talán a konfliktusok is igazibbak. A képviselőtestület a népfelség elve alapján áll össze. Kérem a népet, ne szavazza be azt, aki nem tetszik neki. (kiváncsi) Nem gondolja, hogy most Önnek kellene visszalépnie Halmainé javára?- Egyáltalán nem gondolom, hiszen tavasszal az SZDSZ hetven helyen léptette vissza jelöltjeit az MSZP hét visszalépéséért. A kormányváltás megtörtént, most ön- kormányzati választások következnek. A kettőt keverni nem célszerű. (bika) Nem tart attól, hogy az MSZP „ellopja” az SZDSZ-től a liberális témák képviseleté ?- Nem tartok tőle. Itt arról szól a választás, hogy melyik csapatnak van nagyobb lehetősége megvalósítani Szekszárd fejlődési programját. Nagyon kedvezőnek tartom azt a konstellációt, amelyben dr. Braun Márton és Halmai Gáborné a parlamentben, én pedig a 12 éves kapcsolatrendszeremmel, a jelenlegi SZDSZ-es kapcsolataimmal a polgármesteri pozícióban szolgálom a város fejlődését. (oki) Én vagyok ajótiindér. Hármat kívánhat a városnak. Mi lenne a három kívánság?- Azonos a programunkkal: tiszta közélet, élhető és elérhető város, dinamikus fejlődés, azaz a XXI. század városa. Ha lehetne egy negyedik kívánságom, az még emellé beemelné a helyi politikába a derűt is. „Az emberek ennél bölcsebbek” Az MSZP szekszárdi polgármesterjelöltje, Halmai Gábor-né országgyűlési képviselő. Több mint két évtizeden át a művelődési házban dolgozott, és igazgatóként jött el. Két gyermek édesanyja. m- V s (voxi) Nem tart-e attól, hogy megosztják a baloldal erőit és végül Lackó Lászb lesz a polgármester?- Nem tartok tőle. Úgy gondolom, az emberek ennél bölcsebbek. (teso) Szeretném megtudni, hogy visszalép-e az Ön javára Kocsis Imre Antal?- Ezt tőle kellene megkérdezni. Én tavasszal megfogadtam a tanácsát, hiszen azzal érvelt, hogy egy városnak jó, ha a polgármestere egyben országgyűlési képviselő. Erről azóta én is meggyőződtem, hogy így van. (papa) Kicsit lehetett volna hangosabb az MSZP, amikor korrupció szagot érzett.- Nem hallgattunk, amikor korrupciót tapasztaltunk, számtalanszor vitattuk a döntéseket a bizottságokban, a közgyűlésben, a médiában, és azok az ügyek, amelyek akár jogi útra is terelhetők, ott fognak megoldást és nyilvánosságot találni. (dealer) Mit tenne másképp, mint a jelenlegi polgármester?- Mindjárt a ciklus elején fontosnak tartom kiépíteni a bizalmat a képviselők és a hivatal szakemberei között, összeegyeztetni a terveket a bejutottakkal, és ha együtt tudunk kialakítani egy hosszútávú programot, akkor később a döntéseknél fontos dolgok nem lehetnek politika alku tárgyai. (anna) Sajnálná Tónit ( sicc!), ha Ön nyerne?- Szerintem a polgármester úr jó képességű, ha Ön kedveli azt is tudhatja, hogy nem megélhetési politikus. Azt gondolom, hogy itt helyben a testületben, de ha ezt nem akarja, akkor a városban és az országban is tud képességének megfelelő állást találni. (Telefonon) Milyen alapon képzeli azt, hogy minden jelentős funkciót megragadhat?- A 22 éves közösségi munkám alatt szerzett ismereteimet, kapcsolataimat szeretném az Önök szolgálatába állítani. Az országgyűlési képviselői és polgármesteri funkciót jó munkamegosztással másutt is többen végzik, Csabai Lászlóné, Nyíregyháza polgármestere 2001-ben Az év polgármestere címét nyerte el. ■ Lackó László a Fidesz és az MDF közös jelöltje. Okleveles vegyészmérnök, nős, három gyermek édesapja. Az MDF szekszárdi szervezetének elnöke, megyei és országos választmányi tag. (fejessali) Milyennek látja az MDF jövőjét? Elképzelhetőnek tartja, hogy négy év múlva már egy pártban lesz Kövér Lászlóval, Orbán Viktorral?- A magyar politikai élet a két pólusú rendszer irányába halad, ám ez még korántsem tekinthető befejezett állapotnak. A politikai paletta jobbközép helye meglehetősen üres, itt van és lesz a jövőben is szerepe az MDF-nek. A Fidesz- MDF pártegyesítés szándéka jelenleg egyik pártban sincs kitapinthatóan jelen, ennek ezért én ma nem látom reális esélyét. (kiváncsi) Miért vállalta újra a jelöltséget?- 1994-ben minden előzetes közéleti szereplés nélkül, az MDF polgármester j elöltj e- ként 20 százalék szavazatot kaptam, közel annyit, mint az MSZP akkori jelöltje. Erre az eredményre még ma is büszke lehetek, semmi okát nem láttam annak, hogy emiatt most kitérjek a jelölés elől. (oki) Mi lenne a három legfontosabb dolog, amit egy éven belül meg kellene oldani Szekszárdon?- Erre a kérdésre nehéz válaszolni, mert három legfontosabb dolog mellett nem lenne nehéz másik három legfontosabbat is említeni. 1. A közterületek állapotának olyan megváltoztatása, ami jelentős javulást eredményez a köztisztaság és a rendezettség területén. 2. Nagyon lényeges a városközpont forgalomból eredő terheinek - zaj, levegő tisztasága - lényeges csökkentése. 3. Az előttünk álló ciklusban négy évére szóló út- és járdaépítési, felújítási programot kívánunk összeállítani, melyet már jövőre szeretnénk elkezdeni. (nagyember) Van-e politikus példaképe? És mi a három legfontosabb szó az életében?- Politikai példaképem Antall József, a rendszerváltás miniszterelnöke. Minden cselekedete mögött érzékelhető volt a nemzet jövője iránt érzett felelősség, saját személyes érdekének teljes háttérbe szorításával. A három legfontosabb szó számomra: haza, család, szeretet. ■ „Kevesen vagyunk, elegen leszünk” Dr. Tóth Csaba, a Magyar Igazság és Élet Pártjának szekszárdi polgármesterjelöltje. Nős, négy gyermek apja. Foglalkozása: orvos-vállalkozó. A MIÉP szekszárdi és megyei elnöke, ezen kívül a Bocskai Szabadegyetem megyei vezetője is. (nagyember) Jelölt úr! Ki a politikus példaképe? Kinek a stílusa áll Önhöz legközelebb?- Mahatma Gandhi és Martin Luther King. A legnehezebb, de a legszebb dolgot valósították meg. (telefonon) Mi a véleménye az eddig felhalmozott 700 milliós adóságról?- Kormányzati támoga- tású önkormányzati vezetés részéről csak akkor tudom elfogadni, ha a pénzt olyan beruházásra költötték, amely megtérül, sajnos azonban az a gyanúm, hogy egyszerűen föléltük. De jó lenne pontosan tudni, hova lett a pénz. (Hanna) Véleménye szerint mi a reahtása annak, hogy egy nem parlamenti pán tagjaként eredményeket érjen el, mint polgármester?- Függetlenek is tudnak mindenféle párttámogatás nélkül eredményt elérni. A mi bázisunk viszont nagyon határozott, stabil eszmeiséggel bír: kevesen vagyunk, elegen leszünk. (fejessali) Milyen a kapcsolata a helyi jobboldal többi pártjával?- Tényszerűek a kapcsolatok, tulajdonképpen egyetlen hivatalos kapcsolat volt: a választás előtti egyezkedés, ahol a Fidesz-szel sikerült, az MDF azonban elvetette a megegyezés lehetőségét. Ezért is indulunk külön. (tanárbácsi) Ön szerint miért nem mer a Fidesz nyíltan szövetségre lépni a MIÉP-pel, noha tudja, hogy ezzel szavazatok százaitól esik el?- A MIÉP nem kirekeszt, a MIÉP-et akarják kirekeszteni, de nem azok a fajták vagyunk, akiket meg lehet szüntetni. Kétségtelen, a jobboldal pártjai elhatárolódnak, nem mernek nyíltan vélünk szövetségre lépni, mert nem ismerik fel, hogy számukra ez lenne az egyetlen hosszútávú lehetőség az életben maradásra. Jelen helyzetben amikor teljes jobboldali összefogásra bíztat a Fidesz vezetősége, akkor nem megtenni ezt az összefogást, valóban alkalmatlanságot mutat. ■ Helyhatósági jelöltek Tolna A múlt héten lezajlottak az MSZP tolnai önkormányzati képviselő- jelöltjeinek bemutatkozó fórumai Tolnán. A szocialisták tolnai jelöltjei körzetenkénti sorrendben a következők: Bitterné Joósz Anna, Reiter Antalné, Hochsteiger János, Schäffler Ádám, Herczig Zoltán, Németh István, Néber Tibor, Krekó György, Dömény Zsuzsa, Schíitzné Vígh Mária. Az MSZP polgármester-jelöltje dr. Szilák Mihály. Ugyancsak a múlt héten tájékoztatta az írott sajtót a tolnai SZDSZ szervezet a helyi szabad- demokrata jelöltekről, akik választási körzetenként a következők: Takács János, Ellermann József, Barina József, Törkőné Ulrich Mária, Keceli Imre, Schalli Ádám, Bauer Ferenc, Pilisi Istvánná, dr. Letenyei Róbert, Cservári József.-ESTermészet - turizmus Mohács-Béda A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága másfél millió forintot szán Béda Nagypartosra. Rönkasztalokat, padokat és tűzrakóhelyeket alakítanak ki, a beruházást a Világ Vadvédelmi Alap (WWF) is támogatja. A táborozásra, főzésre és pihenésre alkalmas helyek között lesz két nagyobb, csoportok, és több kisebb, családok részére. A táborhelyeken a védett terület élővilágát bemutató táblákat is elhelyeznek. A nemzeti park célja Nagypartos bekapcsolása a turisztikai vérkeringésbe. Az itteni, szervezett kirándulások kombi- nálhatók hajótúrával, és a szürkemarha gulya is megtekinthető lesz. b. b. Tolna megyei Emberek Szövetsége a Tolna megyei emberekért a 2002. évi megyei önkormányzati választásokon A szövetséget támogató polgármesterek, polgármester jelöltek: Attala - Kalocsa Jenő, Belecska - Dr. Jakab Róbert, Bikács - Varga János, Bonyhádvarasd - Csaba Józsefné, Bölcske - Kiss József, Cikó - Forray Gellért, Csikóstőttős - Pintér Szilárd, Dalmand - Bondorné Nagy Ibolya, Decs - Biczó Ernő, Dombóvár - Tóth Attila, Dunaföldvár - Nagy Gáborné, Felsőnyék - Ács István, Gyönk - Fekete József, Győré - Csorna József, Gyulaj - Nemes László, Iregszemcse - Túrós László, Jágónak - Máté János, Kakasd - Illés Ferenc, Kajdacs - Lengyel János, Kapospula - Markovits Géza, Kaposszekcső - Tóth Imre, Keszőhidegkút - Nagy Aranka, Kisdorog - Höffler János, Kismányok - Bíró Andrásné, Kisvejke - Höffler József, Kocsola - Horváth Zoltán, Koppányszántó - Niklai János, Kölesd - Kocsis György, Kurd - Szentpáli Antalné, Lápafő - Németh Csaba, Lengyel - Rózsa József, Medina - Szalai László, Mucsfa - Sinn János, Nagykónyi - Csató Iván, Nagymányok - Teleki István, Nagyszokoly - Nagy Károlyné, Nak - Kovácsné Gruber M., Németkér - Mihályi Józsefné, Paks - Herczeg József, Pálfa - Balogh László, Pörböly - Gayer János, Regöly - Dávid Sándor, Sárpilis - Hegedűs János, Sárszentlőrinc - Hetesi Károly, Simontornya - Csőszné Katz Edit, Szakadát - Laszk Gábor, Szakcs - Braun Attila, Szárazd - Várkonyi Henrik, Szedres - Koleszár Mihály, Tengelic - Nagy Ferencné, Tevel - Kitanits Lajos, Tolna - Szilák Mihály, Udvari - Peszt Attila, Várdomb - Vilii Ferenc, Várong - Brunner Dezső, Varsád - György Ferenc A szövetséget támogatja:- a Tolna Megyei Szociális Intézmények Egyesülete, - a Szövetség Dombóvárért Egyesület- A Völgységi Ipartestület, - a Szekszárdi Civil Szervezetek Közösségének 28 szervezete: „Tájak-Korok-Múzeumok” Egyesület, Szekszárdi Nagycsaládosok Egyesülete, Mozgássérültek T. M. Egyesülete, T. M. Társtalan barátok Egyesülete, Bartina Néptánc Egyesület, Gemenc Természetvédő- és Sport Egyesület, Horgász Egyesület, II. Világháború Halottaiért és Áldozataiért Egyesület, Siketek és Nagyothallók T. M. Egyesülete, Tolna Megyei Siketek Sportegyesülete, Művelődési Intézmények és Egyesületek Tolnatáji Szövetsége, Tolna Megyei ILCO Egyesület, T. M. Honismereti Egyesület, Városi Mentálhigiénés Egyesület, Társadalmi Egyesülések Tolna Megyei Szervezete, Dicenty Dezső Kertbarát Kör, Szálkai Falusi Turistaparadicsomért Alapítvány, ART “999” Képző- és Iparművészeti Egyesület, Vállalkozói Szalon, Rotary Club, Önálló Életért Alapítvány, Szent Erzsébet RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat, Cukorbetegek Klubja, Clark Ádám Flottilla Klub, Nyitni- Kék Egyesület, Chance a Tolna - Esélyt Tolnának Alapítvány, Art Contakt Kortárs Művészeti Egyesület. Listavezetőink tízezer fő alatti településeken: Biczó Ernő, Decs Stocker Antal, Zomba Koleszár Mihály, Szedres Fekete József, Gyönk Forray Gellért, Cikó Balogh László, Pálfa Brunner Dezső, Várong Nagy Gáborné, Dunaföldvár Túrós László, Iregszemcse Kovácsné Gruber Marianna, Nak * Kérjük, hogy a szavazólapon a 9-es számot jelölje! Listavezetőink tízezer fő feletti településeken: Tóth Attila, Dombóvár Brauer János, Bonyhád Rikker Józsefné, Tolna Herczeg József, Paks Selmeczy Éva, Dombóvár Illés Tamás, Szekszárd Pusztai Károly, Decs Baka Ferenc, Szekszárd Milánkovics Ibolya, Dombóvár Sterczné Asztalos Zsuzsanna, Tolna Kérjük, hogy a szavazólapon a lO-es számot jelölje! Dolgozzunk együtt a szakmaiság, összefogás és béke jegyében! Tolna Megyei Emberek Szövetsége, Tolna Megyei Szociális Intézmények Egyesülete 2425* (politikai hirdetés) Partner volt a két önkormányzat Eredményes négy évet zár a német nemzetiségi testület A helyhatósági választások előtti utolsó ülését a polgár- mesteri hivatal dísztermében tartotta a német kisebbségi önkormányzat, ahol a nemzetiségi testület négyéves munkáját értékelték a képviselők. Dombóvár- A város önkormányzatával szerencsére gyorsan sikerült a közös hangot megtalálni, ami bátorítást adott a számunkra ahhoz, hogy megvalósítsuk az általunk kitű: zött célokat - mondta Tigelmann Péter elnök. Számos feladatot fogalmaztunk meg, melyeket kivétel nélkül teljesíteni tudtunk. Kezdeményezésünkre ma már 288 gyerek vesz részt német nemzetiségi nyelvoktatásban, tanul népismeretet és táncot. Pályázatainkkal több mint tízmillió forintot nyertünk. Közösségi házzá alakítottuk át a galériaépületet, ahol a Deutschklub otthonra talált. Többszáz érdeklődőt vonzó hagyományőrző rendezvényeinkkel színesítettük a település életét. Minden évben egy-egy hangszer vásárlásával támogattuk a zeneiskola fűvósegyüttesét. Másfél millió forint értékű bútort és műszaki cikkeket ajándékoztunk a Szabadság utcai Idősek Klubjának. A közeljövőben létre kívánunk hozni egy ifjúsági szervezetet, művészeti csoportot szeretnénk alakítani és a Dombó Pál utcai közösségi házunkban kiállításokat, koncerteket, irodalmi esteket, filmvetítéseket, ismeretterjesztő előadásokat, kézműves foglalkozásokat, valamint klubösszejöveteleket akarunk tartani.-GRUtolsó ülés Őcsényben Ciklust értékeltek a képviselők ŐCSÉNY Az őcsényi képviselő-testület legutóbbi ülésén elfogadta Guzsván István polgármester beszámolóját az elmúlt három év munkaprogramjának teljesítéséről. A településfejlesztés témakörében kiemelt szerepet kapott a szennyvízhálózat kiépítése: a Deccsel közös beruházás mintegy egymilliárd forint értékű. Ebben a ciklusban készült el a sportpálya öltözője, 2001-ben újították fel az óvoda épületét, és adták át a gyermekorvosi ren- delő-védőnő-gyermekj óléti szolgálati komplexumot. Őcsényben kikerülhetetlen a repülőtér kérdése: önkormányzati tulajdonba került tavaly, és megkezdődhettek az ezzel kapcsolatos fejlesztési projektek. Jelenleg is fut egy 100 milliós fejlesztés: az iskola konyhájának építése. Ugyanakkor hiányosságként értékelte a beszámoló, hogy szolgálati és szociális lakások egyáltalán nem épültek a községben. Ezzel kapcsolatban hangzott el az, miszerint egyre több a hajléktalant településen. A vártnál lassúbb ütemben haladt a járdaépítés is, valamint a forgalmasabb utcák sávszélesítését sem sikerült megoldani. KRASZNAI Polgármester, a XXI. századi városért