Tolnai Népújság, 2002. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-28 / 227. szám

2002. Szeptember 28., szombat KÉK 7. OLDAL T U K O R ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig KIFOSZTOTT JÁTÉKGÉP. Játékautomatát tört fel ismeret­len tettes tegnapra virradóra Szentgotthárdon. Az elkövető 400 ezer forintot zsákmányolt. A tettes zárás után bújt el egy büfében, majd az automata ki­fosztása után a villámhárítón mászott le az utcára, mti TŰZ. Tűz ütött ki egy villamos­remízben tegnap reggel a fővá­ros VIII. kerületében, a Török­becse utcában. A tűzoltók gyorsan eloltották a lángokat, személyi sérülés nem történt. A remíz elektronikus berende­zései kaptak lángra egy helyi­ségben. MTI HALÁLOS BALESET. Egy fia­talasszony elhunyt, ketten sú­lyos, ketten pedig könnyebb sé­rüléseket szenvedtek csütörtök este a 4-es főúton Hajdúszo­boszlótól egy kilométerre, ami­kor egy Opel Corsa és egy Peu­geot ütközött össze. A baleset körülményei eddig tisztázatla­nok. A két könnyű sérültet a tűzoltók szabadították ki a roncsok közül, mti SZATÍR. Szeméremsértés ala­pos gyanúja miatt keresi a Bu­dapesti Rendőr-főkapitányság a képen látható, egyelőre ismeret­len férfit. Az elkövető szeptem­ber 8-án este a főváros XVIII. ke­rületében, a Havanna utca mö­götti játszótéren két gyereknek mutogatta nemi szervét. A tettes 25-30 év kö­rüli, körülbe­lül 170-175 centiméter magas, köze­pes testalka­tú. Szemöldö­ke vastag, szőkésbarna haja tarkóig ér, arca keskeny. Nyaka bal oldalán 3-5 centiméter hosszú forradási heg van. A rendőrség kéri, hogy aki tud valamit a férfiról, hívja a 107-es segély­hívót. EUROPRESS FENYEGETŐZŐ. Csütörtökön este egy férfi berontott a százha­lombattai postára. Megtámadta az egyik ügyfelet, majd elővett egy műanyag pisztolyt, és pénzt követelt. A férfi ekkor a pultra tett egy tárgyat, és azzal fenye­getőzött, hogy felrobbantja a postát. A megtámadott ember megpróbálta őt megállítani, du­lakodni kezdtek, ekkor a tettes sapkája a földre esett. Végül a férfinek sikerült elmenekülnie. A kiérkező tűzszerészek meg­vizsgálták a pultra tett tárgyat, de robbanóanyagot nem találtak benne. A rendőrség még keresi a férfit, europress BETÖRŐ. A zalaszentgróti rendőrök őrizetbe vettek egy he­lyi férfit betöréses lopások gya­núja miatt. A tettes szerdára vir­radóra két családi házba is be­tört a városban. Mindkét helyről festményeket és porcelánokat lopott mintegy 1,25 millió forint értékben, europress KÚTRABLÓ. Puskának látszó tárgyal körülbelül 150-200 ezer forintot rabolt el egy ismeret­len férfi csütörtök éjjel egy pil- isvörösvári benzinkútról. Az el­követőt még keresi a rendőrség. A símaszkos támadó nem sok­kal éjfél után belépett a kút shopjába, és feltehetőleg puská­val a kezében arra kényszerí­tette az alkalmazottat, hogy adja át a napi bevételt, majd le­térdeltette a sarokba, és tarkón ütötte. A benzinkutasnak az ijedtségen kívül nem esett ko­moly baja. A kasszánál egyedül tartózkodó eladó nem látta, hogy fegyverrel vagy esetleg más tárggyal ütötték-e le. A pi­henőhelységből kilépő másik alkalmazott már csak a rabló menekülési útirányát tudta megmutatni, mti ________________■ Ko kain a pelenkaszállítmányban Hárommilliárd forint értékű kábítószer-szállítmányt lep­lezett le az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága Komárom-Esztergom megyé­ben szeptember 19-én. Az összesen 50 kilogrammnyi kokaint 17 hidraulikus hen­gerbe rejtették egy kilogram­mos csomagolásban. A 98 százalékos tisztaságú kábító­szer a kolumbiai Caliból érkezett. Budapest Az ORFK Szervezett Bűnözés el­leni Igazgatósága azért figyelt fel a vértesszőlősi babapelenka-áru- sítással foglalkozó magyar-olasz vállalkozásra, mert a cég címére 17 darab, több tonna összsúlyú, hidraulikus henger érkezett. Ez a szállítmány pedig tevékenységi körükkel nehezen összeegyez­tethető. A rendőrök a nemzetközi szervektől szerzett információk során kiderítették, hogy a szállít­mány egy nyugat-európai repülő­térre érkezett a kolumbiai Cali- ból. Onnan teherautóval Hegyes­halomnál került az országba, majd Vértesszőlősön keresztül egy foggiai pelenkagyárba vitték volna. Kiderült az is, hogy az olasz gyár ügyvezetője, Antonio M. úr egyben a magyarországi vállalkozásnak is többségi tulaj­donosa. Az Országos Rendőr-főkapi­Lebukott drogdílerek Kiskunhalas - Mélykút Csaknem két éven át árult dro­got fiataloknak diszkókban és klubokban az a kisszállási férfi, akit a napokban vettek őrizetbe a rendőrök. Hosszú nyomozás eredmé­nyeképpen került a rendőrök lá­tókörébe a 29 éves D. Zs. Mint ismert, idén januárban többen is lebuktak drogügyben Kiskunha­lason és környékén: jó pár fiatal­korú és felnőtt ellen indult eljá­rás kábítószerrel való visszaélés miatt. A most csütörtökön őri­zetbe vett kisszállási férfi is eh­hez a körhöz tartozott - derül ki a rendőrség hivatalos jelentésé­ből. Ellene is megindult az eljá­rás kábítószerrel való visszaélés miatt. D. Zs. az adatok szerint 2000 nyara és 2002 januárja kö­zött keceli és kiskunhalasi disz­kókban kínált megvételre vadk- enderszármazékot, illetve ebből készült cigarettákat és extasy tablettákat - tudtuk meg Horto­bágyi Istvántól, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől. Egyébként a minap egy mélykúti rutinellenőrzés során is extasyt és marihuánát talál­tak egy kocsiban az egyenru­hások. Az autóban ülő négy ember a helyi diszkóban akarta eladni a drogot. Az egyik fiatal­ember azt is elismerte, hogy egy hónapja rendszeresen árul kábítószert a szórakozóhelyen. A rendőrség házkutatást tartott az egyik utas társánál is, s na­gyobb mennyiségű drogra buk­kant. Hasispor, marihuána, LSD-bélyegek és extasy került elő. GERENCSÉR ZOLTÁN Őz helyett a társát találta el Kurd - Szekszárd Véletlenül lőtte le a társát S. Jenő múlt szombaton Kurd határában - jelentette be tegnap Szekszárdon Kö­kény András, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság nyo­mozó osztályának helyettes vezetője. S. Jenő beismerő vallomást tett, az adatok alá­támasztják a véletlen baleset tényét. Mint ismeretes, múlt szombaton este egy férfi tett bejelentést a Dombóvári Rendőrkapitányság ügyeletén. Elmondta: a Kurd melletti szőlő- és erdőrészen is­meretlen tettes lelőtte a barátját, B. Jánost. A bejelentő, S. Jenő verziója szerint társával azért mentek ki a területre, mert a ter­ménylopást akarták megakadá­lyozni. Egy lövést hallottak, s mi­közben ennek forrását keresték, B. Jánost halálos találat érte. A vizsgálat azonban kiderült, hogy a két barát valójában orvva­dászaton vett részt. A rossz látá­si viszonyok között S. Jenő rálőtt egy őzre, de mivel nem tudták, hogy célt ért-e a lövés, B. János odament megnézni. Kis idő eltel­tével S. Jenő ismét vadmozgást észlelt, s miközben emelte a fegyverét, elmondása szerint megcsúszott, így az véletlenül el­sült. A lövés, mint utólag kide­rült, B. Jánost érte. A rendőrök foglalkozás körében elkövetett - halált okozó - gondatlan veszé­lyeztetés alapos gyanújával adják tovább az ügyet az ügyészség­nek. A várható büntetési tétel ilyen esetekben 1-5 évig terjedő szabadságvesztés. krasznai Rendőrkézen a lakásbetörők Salgótarján Előzetes letartóztatásba he­lyezték azt a két fiatalkorút, akik alaposan gyanúsíthatók 37 rendbeli vagyon elleni bűncse­lekmény elkövetésével Salgó­tarjánban és a környező telepü­léseken. Némedi Gábor őrnagy, a Nógrád megyei kapitányság nyomozó osztályának elmond­ta: a két fiú a gyanú szerint 2000 októberétől lakások, vál­lalatok, közintézmények sérel­mére követett el betöréseket a megyeszékhelyen és a közeli Bátonyterenye két település- részén: Nagybátonyban és Kis- terenyén.- A régóta felderítetlen bűn­ügyek nyomozását segítette, hogy Salgótarjánban egy éjsza­ka alatt két betörés történt és egy autókereskedésből elloptak egy gépjárművet; a rendőrség forró nyomon indulva jutott el az autót vezető kisterenyei fiú­hoz, akinél házkutatást tartot­tunk - mondta el Némedi Gá­bor őrnagy. A lakásban több, a korábbi betörésekből származó tárgyat találtak a rendőrök. A 17 éves fiú elismerte az aznap éjszakai salgótarjáni bűncse­lekményeket. Társát, egy szin­tén 17 éves helyi lakost elfog­ták, ő 10 bűncselekmény elkö­vetését ismerte el. A rendőrség összesen 37 rendbeli vagyon el­leni bűncselekmény elköveté­sével gyanúsítja a két fiatalko­rút. Előfordult, hogy a betörés­ből származó videomagnót egyszerűen eldobták a fiúk, il­letve csak azért törtek fel egy autót, hogy zenét hallgassanak benne. mti Megerőszakolta a „földi mást” Lipcse Különös perben kell ítéletet hoz­nia a lipcsei bíróságnak. A 36 éves férfi minden jel szerint beszámít­ható, kivéve egyetlen „apróságot". Leküzdhetetlen vonzalmat érez ugyanis az egykori amerikai díva iránt, olyannyira, hogy egész mellét beborítja egy Matyiin Afonroe-tetoválás. Ha Steffen H. megpillantja ál­mai ■ asszonyának „földi mását”, nem bír magával, és az egyébként szelíd, férfi szexuális bűnözővé alakul át. A tárgyalás során, a na­pokban megtörte hallgatását, és bevallotta: öt évvel ezelőtti első cselekménye után „bízott” benne, hogy lebukik, ezért önként jelent­kezett DNS-vizsgálatra, ám a rend­őrség elengedte. Ha akkor rács mögé dugják, talán nem történik meg a második, majd a harmadik eset: „Önkívületi állapotban tettem”- vallott a nemi erőszakról a férfi, aki - mint mondja - „Monroe lát­tán” képtelen türtőztetni magát. Pedig első áldozata például, túl azon, hogy a haja szőke, egy na­pon sem említhető a hollywoodi sztárral. Susann H. akkor még csak 14 éves volt és érintetlen. Steffen H. késsel félemlítette meg, majd magáévá tette. A lipcsei tár­gyalóteremben a fiatal lány el­mondta: máig nem heverte ki a lel­ki sebeket. toronyi Hajléktalan-halál Dombóváron Dombóváron Két hajléktalan verekedett össze csütörtökön éjjel Dom­bóváron, nézeteltérésük egyi­kük halálával végződött. Az ügy előzményei közé tartozik, hogy a hajléktalanokat a lezárt MAV-pályaudvar épületéből pró­bálták meg kitessékelni a rendészek. Nem is lett volna különösebb probléma, ám az egyik hajlékta­lan, felháborodva az eljáráson, fenyegetőzni kezdett, mondván: hívja a rendőröket, majd azok se­gítenek nekik. Némileg meglepő módon, ezt elsősorban társa vet­te rossz néven. A nézetkülönbség végül tettle- gességig fajult: B. János társát kétszer is leütötte, aki holtan ma­radt a földön. Az ügyészség indít­ványt tett a gyanúsított előzetes letartóztatására, halált okozó tes­ti sértés alapos gyanúja miatt. Ké­sőbb ezt visszavonták, mert az igaszságügyi orvos szakértő megállapította, hogy a szeren­csétlen férfi halálát agyvérzés okozta. -KRz­Tolnában történt DARÁZSFÉSZEK. Tegnap szerencsére csak egyszer kellett a tűzol­tóknak kivonulniuk Tolna megyében. Pakson a Deák Ferenc Általá­nos Iskolában a redőnytokba fészkelte be magát egy darázscsalád. A darázsfészket a tűzoltók eltávolították. r I ÁLKULCSOS. Szakadáton álkulccsal hatoltak be egy lakásba, majd ott az egyik szekrényből 400 ezer forint értékű takarékbetétkönyvet emeltek el. MOBILTRÜKK. Nagydorogon egy meghibásodott autót hagyott az út szélén a gazdája. Amíg elment segítségért, a kocsi tetején felejtett mobiltelefonját valaki elvitte. „BIZTONSÁGOS” AUTÓK. Az egyik szekszárdi közintézményből tettek bejelentést a rendőrségen, hogy eltűnt két autójuk. Később ki­derült, hogy csak a biztonsági őrök vették kölcsön a járműveket. Ha apró, akkor tempó! Eladó az egész világ! baranya, somogy, tolna po Minden pénteken az újságárusoknál! Ingyenes apróhirdetések A-tól Z-ig Az Ön hirdetési lapja! ingyenes lakossági hirdetési szelvényét nem kell bélyeggel ellátnia, ha az alább jelzett postaládák egyikébe dobja, továbbítjuk azt I Bátaszék, Perezd u. 30.Vas Zoltán Bogy'tszló, Petőfi u. 13.Ödmiszerbolt Merkl Krisztina, Bonyhád, Bektro-Heidinger hirdetőiroda, Pertzel u. Bonyhád, Fáy üzletsor 100 ft-os bolt, Fáy Itp. Bonyhád, Mágel János, Kossuth u. 20. Bölcske, Pásztor Béláné, Esze T. u. Dalmand Presszó-Falatozó Dombóvár, Ady E. u.Tiegel Utazási Iroda Dombóvár, teleki u. l-3.Bálintné és ISA Bt Dombóvár/új/ Hortung Vilmos VI. utcai újságos pavilon Dombóvár-Kertváros Hóvirág ABC Fadd, „Faház" Vegyes Bolt, Mátyás király út 35. Gerjen Hajdu-bolt (nagybolt) Hőgyész, Fő u. 8/A.Csöglei Istvánná (trafik) Kojdocs, Tibai virágbolt Kocsola Jim-Beam Büfé Medina, Kossuth u. Afész-bolt Nagydorog, Sáfrány Ferenc, Vasvári u. 2. Nagykónyi Autós Porta Kft. Nagymányok, Casiná Vendéglő, Petőfi u. Németkér, Honol kereskedés Paks, tolnai u. 9.Zöldséges bolt Paks, Kurcsatov utcai újságárus Paks, Poligon Kft, Deák F. u. Pincehely Szentiné Bajnovics Beáta Vita Porto Sárszentlőrinc, Lengyel-bolt Sióagárd, Kossuth u.Szádagyár Szedres, Fő u.Vegyesbolt Szedres, Széchenyi u. Szolgáltatóház Szekszárd Bottyánhegyi Kisbolt Szekszárd, Csatári torok - trafik pavilon Szekszárd, Kadarka u.Mini-Max ABC lamási Dolák Gyula Parti lours Utazási Iroda Tamási Tours Tamási, Szabadság u. 57. (Penny Market) Tolna, Alkotmány u.Diszke ABC Tolna, Árpád u.Öelmiszer-csemege Zomba József Attila u.2. Horváth Kálmán bolt Zomba, Fő u. Vegyesbolt, Ötven kilogramm kábítószert találtak a hengerekben tányság Kábítószer-bűnözés Elle­ni Osztálya munkatársai figyel­ték a szállítmány sorsát. Amikor az néhány napi pihenés után Vértesszőlősről útjára indult, még Komárom megyében feltar­tóztatták. A 17 darab, egyenként 180 ki­logramm súlyú, 80 centi magas hidraulikus hengerekből 50 kilo­gramm kokain került elő. A szak­értők megállapítása szerint a vegytiszta, 98 százalékos kábító­szer négyszeres hígítással 200 ezer pakett árusítására alkalmas. Forgalmi értéke több mint há- rommilliárd forint. A nyomozók elfogták az ép­pen ebben az ügyben Magyar- országra érkező Antonio M.-et is. Az olasz üzletember azt állította, hogy barátja kérésére tette lehe­tővé vállalkozásainak felhaszná­lását a tranzakció lebonyolításá­ra. Segítségével a szállítmány ko­lumbiai eredetét akarták eltitkol­ni. Antonio M. tagadja, hogy köz­reműködött volna a kábítószer­csempészetben, szerinte csak az uniós importszabályok megsér­tésében vett részt. A férfit elő­zetes letartóztatásba helyezték. A nyomozás az érintett országok rendőrségeivel együttműködve tovább folyik. KOÓSTAMÁS

Next

/
Thumbnails
Contents