Tolnai Népújság, 2002. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-25 / 224. szám

2002. Szeptember 25., Szerda MEGYE I T Ü K Ö R 5. OLDAL _____________Mondom A Magamét____________ SZ ERI ÁRPÁD Évszámok a táblán V égre egy újabb okos próbálkozás. A fővárosban a tervek szerint - idővel - valamennyi utcatábla névadója mellett, alatt ott szerepel majd foglalkozása, valamint születésének és halálának éve. Az ut­cákat, tereket járó, a különböző címeket kereső emberek így tehát óhatatlanul alanyai lesznek egyfajta, nem is haszontalan ismeret- terjesztésnek, méghozzá milliós nagyságrendben. A kezdeményezést feltétlenül érdemes lenne kiterjeszteni az egész országra, azon belül szűkebb pátriánkra is. Mert köztudott - ha meg nem, ezúton is közzé tesszük -, hogy Tolna megyében is szá­mos kiválóságnak ringott egykoron a bölcsője: ma már vagy isko­lai tananyagok, avagy a helytörténet jeles személyiségei valameny- nyien. Hogy ne menjünk messzire, a megye székhelyénél maradva, elég megemlíteni, kiragadni az itt napvilágot látott, leghíresebb írók, költők, Garay János, avagy Babits Mihály nevét. Természete­sen mindkettőjük tér, illetve utca névadója. Általában azt is tudja róluk mindenki, hogy mivel is foglalkoztak annak idején, de ha már a születési, avagy a halálozási dátum kerülne szóba, bizonyá­ra sokan gondban lennének. Az évszámok (1812-1853, bizony Garay János mindössze negyvenegy évet élt, illetve 1883-1941, ami­ből kitűnik, hogy Babitsnak még hatvan esztendő sem adatott meg) utcatáblákon való feltüntetésével óhatatlanul rögzülnének ezek az adatok is, melyeket nem felesleges tudniuk például a vizs­gázó diákoknak. Persze, nemcsak nekik, hanem másoknak sem. __________Megkérdeztük Olvasóinkat_________ Mi től várja a szerencsét? Szerencsésnek általában az tarthatja magát, aki jól érzi ma­gát a bőrében és nincs különösebb hiányérzete. Akiknél vi­szont ez nem így van, azok általában többször tartanak igényt Fortuna szolgáltatásaira. Deé László, ügyvezető, Szekszárd: - A feleségem egy napilap nye­reményjátékén vesz részt. Én inkább néha totózom, baráti körrel. Ti­zenkét évvel ezelőtt volt egy 1280 forintos nyereményem, de ez már akkor sem volt túl nagy összeg. Schatz Enikő, tanuló, Szekszárd: - Szerintem, vannak akik már eleve szerencsés emberek, és vannak olyanok, akik nem. Én inkább az utóbbiak közé tartozom. Szekeres Károly, asztalos, Dombóvár: - Heti rendszerességgel fotózok és ha nyernék egy nagyobb összeget - legalább 2-3 millió fo­rintot -, akkor abból bevezettetném a földgázt a házamba és a Tra­bantom helyett is vennék egy jobb autót. Simon István, rendőr, Dombóvár: - Nekem teljesen mindegy, hogy milyen formában, de végre találjon már meg Fortuna istenasz- szony és ajándékozzon meg tisztességesen. ______________________________■ El őző kérdésünk: Ön szerint megoldódott-e a bedőtanyai romák helyzete? Szavazóink nagy többsége, 77,8 %-a nemmel válaszolt kérdé­sünkre. IGEN 22,2% ueu nein 77,8% MAI KÉRDÉSÜNK: Ön szerint lesz-e 2008-ban foci Eb Magyarországon? Szavazhat az interneten: www-tolnainepuJsag.hu, és SMS üzenetben: 20/484-36-64 Mi vezetett a botrányhoz? A közigazgatási hivatalvezető a bedőtanyai ügy felelőseiről Előkészítetlen, átgondolatlan, felelőtlen. E három szóval jel­lemezte a megyei közigazgatási hivatal vezetője a bedőtanyai roma családok ügyében hozott paksi önkormányzati intézke­déseket. Paks polgármestere ezt visszautasította. Tolna megye Dr. Freppán Miklós tegnap sajtótájékoztatón ismer­tette álláspontját az átmenetileg otthontalanná vált bedőtanyai roma családok ügyében. A hivatalveze­tő kijelentette: a paksi önkormányzat a családokat érintő intézkedései teljesen jogszerűek voltak, ám kérdés, miért volt olyan sürgős a bedőtanyai életve­szélyessé nyilvánított lakások bontása, miért ma­radtak a bontandó épületben holmik, miért kellett az egész épületet lebontani, amikor csak egy része vált életveszélyessé. A hivatalvezető szerint ha a paksi vezetés időben tájékoztatta volna őt, nem da­gad országos botránnyá az ügy. Elmondása szerint ugyanis az ő erőteljes közbelépése nyomán érde­kes módon igen rövid idő alatt meg tudta oldani a roma családok emberhez méltó átmeneü elhelye­zését a paksi önkormányzat. Dr. Freppán Miklós hangsúlyozta: az indulatokat nem etnikai feszült­ség gerjesztette. A bedőtanyai romák többsége tisz­tességes, köztük egy 10-12 tagú társaság viszont „közel áll a bűnözői életvitelhez”, rettegésben tart­ja a környéket. Ezen emberek beköltözése ellen til­takoztak a környező falvak lakói, igaz, a közvéle­mény végül megbélyegezte a tisztességes bedő­tanyai cigányokat is. A kialakult helyzetért felelő­sek a bedőtanyaiak, mert nem óvták lakásaik álla­gát, és mert egy csoportjuk az elfo­gadott társadalmi normáktól eltérő életvitelt folytatott. Felelős a paksi önkormányzat, mert nem vette fi­gyelembe, milyen következménye lesz annak, ha a bedőtanyai romák a környező településekre akarnak költözni. Véleménye szerint a németkéri vezetés sem állt helyze­te magaslatán, amikor a házrongá­lás történt a faluban.- Érdekes, hogy mihelyt meg­nyugtatóan meg tudtuk oldani a bedőtanyaiak elhelyezését, értesü­lünk arról, hogy a megyei közgyű­lés elnöke, majd a közigazgatási hi­vatal vezetője is segített a válság ke­zelésében - reagált Bor Imre pol­gármester a sajtótájékoztatón el­hangzottakra. - A valóság az, hogy ígértek megoldást: kataszt­rófavédelmi konténereket, illetve faházakat, de ebből nem lett sem­mi. Segített viszont a Paksi Atom­erőmű Rt., kölcsönadva saját konténereit. Hivatalvezető Úr minősítéseit határozottan visszautasítom. Kíváncsi lennék rá, miként lehet fe­lelősen előkészíteni egy épület leomlását? Az át­Adomány a rászorulóknak A Létminimum Alatt Élők Társasága egy te­herautónyi adományt juttatott tegnap Paks- ra, a volt Bedő-tanyai roma családok meg­segítésére. Molnár Gézáné, a társaság or­szágos elnöke elmondta: a mintegy száz zsák ruhaneművel, ágyneműkkel, több bú­torral és játékokkal szeretnének hozzájárul­ni a családok életkörülményeinek javításá­hoz. Az adományt lakossági felajánlások­ból gyűjtötték össze. gondolatlanságot viszont vállalom: valóban nem számítottunk arra, hogy a környező települések törvénysértő magatartást tanúsítanak. Jobb lenne most már inkább ezekkel a kérdésekkel foglalkoz­ni, és tudomásul venni, hogy a bedőtanyai ügy a paksi romák szószólója, Solt Pál, a Roma Polgárjo­gi Alapítvány elnöke, Horváth Aladár és a paksi polgármesteri hivatal együttműködésének köszön­hetően megoldódott - hangoztatta Bor Imre. -s­Elnézést kért a jogvédő Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány vezetője teg­nap reggel egy országos sugárzású televízióban elmarasz­talta a Tolna megyei napilapot az újság a bedőtanyai ügyben történő tájékoztatásával összefüggésben. Megkeresésünkre Horváth Aladár elnézést kért a laptól és olvasóitól. Szerinte azonban szeptember 19-i számunkban olyan pontatlan állítá­sok jelentek meg, amelyek rossz színben tüntették fel a bedőtanyaiak egészét. (Azt a jogvédő is elismerte, hogy a cikkben „egyes családok”-ról, „állítólagos” és „egyesek sze­rinti” vélekedésekről írtunk, de szerinte az emberek újságot olvasva nem a kötőszavakra figyelnek.) A roma jogvédő sze­rint ilyen feszült, a romákkal kapcsolatos ügyekben, a cik­künkben megjelentekhez hasonló mondatok felerősíthetik az előítéleteket. Hozzátette: a Tolnai Népújság korrekt, tisz­tességes tájékoztatást adott a bedőtanyai ügyről. Megelőzés és veszélyelhárítás Rugalmasabb rendszer ígért a belügyminiszter . Nehézkesen, későn és magas önerővel lehet csak hozzájutni a partfal- és pinceveszély elhárításához szükséges pénzhez. A belügyminiszter a rendszer felülvizsgálatát és rugalmasab­bá tételét ígérte tegnap a parlamentben, a Halmai Gáborné kérdésére adott válaszában. Budapest Először szólalt meg az Ország- gyűlés plenáris ülésén Halmai Gábomé Tolna megyei képviselő, aki az MSZP megyei listájáról ju­tott be a parlamentbe. A belügy­miniszterhez intézett kérdést. En­nek lényege, hogy a korábbi jól működő pince és partfalveszélyt elhárító tárcaközi bizottság he­lyett a címzett és céltámogatások hatálya alá került az e célra szánt pénz. Ennek következtében meg­szűnt a veszély-elhárítási jelleg, hiszen az a törvény a fejlesztési beruházásokat támogatja. Meg­kérdezte, hogy egy országos főút­vonalat és egy települést veszé­lyeztető partfal védelmében mi­ért kell a településeknek 20-40-60 százalékos önrészt fizetni. Az igénylés bonyolult, az odaítélés elhúzódik. Mindezek miatt elő­fordul, hogy az önkormányzatok nem is pályáznak erre a pénzalap­ra, hanem megvárják, míg a 've­szélyhelyzet bekövetkezik. Akkor ugyanis a vis major alapra lehet pályázni, mert annak nincs önré­sze. Mint a képviselő elmondta, erre az alapra nem tervezeték be az évi 15-20 pincebeszakadás, 20- 50 partfalomlás következményei­nek elhárításához szükséges ösz- szeget, ezért a települések csak a szükséges összeg egy részéhez juthatnak hozzá. A képviselő azt kérdezte a belügyminisztertől, hogy tervezi-e a tárca a vészhely­zetek megkülönböztetését, vagy pedig korábban 26, majd négy évig bizonyítottan jól működő rendszer modernizált felújítását vállalja. Lampen Mónika belügyminisz­ter válaszában azt mondta, igaza van a képviselőnek abban, hogy a rendszert rugalmasabbá kell tenni, hogy az igényeknek jobban megfe­leljem ______________________________________-i­HÍ REK BONYHÁD. Potápi Árpád or­szággyűlési képviselő vendége lesz Ader János szeptember 26- án. A FIDESZ frakcióvezetője ezen a napon 16 órától előadást tart a művelődési központban. A rendezvény a F1DESZ-MDF-MKDSZ önkor­mányzati választások kam­pánynyitó nagygyűlése. BUDAPEST. Tegnap a fővárosban adták át a Pick ínyencségek és magyar borok országos versenyének díjait Az Angelo sonka kategóriában a Márkvárt Kft. Szekszárdi Cabernet sauvignon 2000 bora első helyezést ért el. TOLNA MEGYE. Az illetékes helyi önkormányzatoknál szeptember 30-ig tehetik meg kárbejelentésüket azok a káro­sultak, akiket a Duna és a mel­lékfolyóin lezajlott árvíz sújtott. Mint ismeretes, a kormány ren­deletben intézkedett a nem la­kás céljára szolgáló ingatlanok­ban keletkezett károk helyreál­lításának támogatásáról. E sze­rint kedvezményes kölcsön igé­nyelhető a lakások rendeltetés- szerű használatához szükséges melléképületek, melléképítmé­nyek helyreállításhoz. Ezek kö­zé tartoznak a 10 millió forint forgalmi értéket meg nem hala­dó üdülő célú ingatlanok, a sportcélú ingatlanok, valamint a telephelyként nyilvántartott épületek. KAPOSPULA. A szlovákiai Feketenyékről pénteken érkezik meg dr. Lukovics István polgármester vezetésével az az önkormányzati delegáció, mely részt vesz a magyarországi partnerközség hétvégi szüreti fesztiválján. MEDINA. Ma, szerdán délután tartja a választások előtti utolsó ülését a medinai képviselő-testület. Az esemé­nyen az aktuális kérdések mel­lett az elmúlt négy év értékelé­se szerepel. DOMBÓVÁR. A Kulturális Örökség Napjai alkalmából a hét végén közel kétszázan keresték fel a dombóvári F. Bodó Imre Fekete István relikvi­áit tartalmazó magánmúzeu­mát, ahol a híres író emlékét méltóképpen őrző agrármérnök mutatta be nekik a napról nap­ra gyarapodó gyűjteményét. SZEKSZÁRD. Az Illyés Gyula Megyei Könyvtár 20 órás alapfokú számítógép kezelő és Internet használati tanfolyamot indít. A képzés egy héten át zajlik a délelőtti órák­ban. További információt kérni és jelentkezni a könyvtár gaz­dasági hivatalában lehet: 74/528-100. Kapospula őrizze meg az önállóságát! Díszpolgári címet vehetett át Buda Józsefné dr. Avas Matild A közélettől huszonhárom év után visszavonuló Buda Józsefné dr. Avas Matildot díszpolgári címmel tüntette ki a kapospulai önkormányzat. Az oklevelet és a község címeré­vel díszített aranygyűrűt a testület legutóbbi ülésén Markovits Géza polgármester nyújtotta át.- Kapospula és Attala „házassága” milyen nehézségeket okozott az Ön nek a közös tanács elnökeként?- A megválasztásom utáni két évben sok energiám ment el arra, hogy megpróbáltam „elsimítani” a nézetkülönbségeket. Azt hiszem, hogy erőfeszítésemet siker koro­názta, ugyanis a következő idősza­kot békés egymásmellett-élés jel­lemezte.- A rendszerváltáskor a szom­szédos falvak útjai elváltak egy­mástól.- Az elmúlt tizenkét év eredmé­Névjegy 1972-ben vette át agrármérnöki diplomáját, férje Buda József, házasságukból két gyer­mek született. A termelőszövetkezetnél, azu­tán a Dombóvári ÁFÉSZ-nál dolgozott. 1979- ben az attalaival közös tanács tagja lett, négy évvel később elnökké választották. A tisztsé­get a rendszerváltásig főállásban látta el, majd Kapospula tiszteletdíjas polgármesterévé vá­lasztották. 1994-ben újból bizalmat kapott, négy év múlva kép­viselő lett. Az Apáczai Csere János Szakközépiskolában tanít.- Milyen útravalót fogalmaz meg utódai számára?- Dombóvárral szinte „közösen lélegzik” a falunk, ám arra kérem a következő képviselőtestületeket, hogy őrizzék meg a dinamikusan fejlődő Kapospula önállóságát.-GR­SlMONTORNYA Mintegy harminc családot érint Simontornyán, hogy a DDGÁZ Rt. késedelmesen épí­ti ki a gázvezetéket. Az Arany János utcában egy orvosi ren­delő is fűtetlen. Az utca lakásai a Simontornyai Bőrgyár fűtési rendszeréről vál­tak le, és a nyár elején megkezdő­dött az önálló fűtés kiépítése. A DDGázzal szerződést kötöttek, hogy szeptember 30-ig kiépítik a hálózatot. A lakástulajdonosok azért kételkednek a határidő be- ' tartásában, mert eddig még nem kezdődött el a vezeték lefekteté­se az utcában. A DDGáz ráadásul olyan kedvezményt ígért, hogy áld e határidőig megkezdi a fű­tést, harmincezer forintot elenged nyei bebizonyították, hogy jól dön­töttünk. Az önkormányzatok élni tudtak a törvény adta lehetőséggel és saját kezükbe vették sorsukat.- Milyen változásokon ment ke­resztül Kapospula?- Elsőként a járdákat tettük rendbe, majd új telkeket alakítot­tunk ki a Jókai utcában, melyeken szép házakat építettek. Bekapcso­lódtunk a telefonhálózat bővítésé­be, a 61-es számú főút rekonst­rukciójába, a földgáz-vezetékrend­szer kiépítésébe, a szervezett sze­métszállításba. Elkészült az új or­vosi rendelő és néhány szilárd burkolatú út, korszerűsítettük a közvilágítást, renováltuk a polgár- mesteri hivatalt, felállítottuk a te­metőben a világháborús hősök emlékművét és a lélekharangot, Alsóhetényben pedig a ravatalozó és az imaház is megszépült. Fűteni szeretnének A szakhatóságok miatt késik a gáz a száznegyvenezer forintos hoz­zájárulásból. A lakásokban idő­sek, és gyermekes családok is él­nek, ráadásul egy orvosi rendelő­ben sincs fűtés. Egy panaszos el­mondta, eddig hiába érdeklődtek, azzal nyugtatták őket, hogy el fog készülni a hálózat. Hambus Zsolt, a DDGáz Rt. tamási irodájá­nak értékesítési munkatársa el­mondta, a kivitelezővel már meg­kötötték a szerződést, a vezeték lefektetése a szakhatósági enge­délyek miatt késik, és várhatóan két héttel később tudják átadni. Hozzátette: a szerződés egyik pontja kimondja, hogy ha a szak- hatósági hozzájárulásokat későn kapják meg, a szerződési határ­időt módosíthatják. Ha emiatt ké­sik a gázvezeték átadása, meg­hosszabbítják a kedvezményes akció határidejét. ___________________u

Next

/
Thumbnails
Contents