Tolnai Népújság, 2002. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-23 / 222. szám

12. OLDAL S Z 0 L G Á L T A T Á S 2002. Szeptember 23., hétfő _______________________________Vonalban vagyunk _______________________________ Is mét a kórházi parkolási díjról A 06-80-200-398-as ingyenes zöld számunkon olvasónk elmondta, sokallja a kórházi parkolási díjat. Az anyósát látogatják a feleségével felváltva délelőtt és délután, s nagyon megterhelő számuk­ra az így fizetendő napi 400 forint. Gyalog saját betegségük miatt nem tudnak felmenni a bete­gükhöz. Mint már megírtuk, 200 a csak látogatók és 50 forint a beteget szállítók parkolási díja. Má­sik olvasónk azt panaszolta, hogy pénzét nem tudták felváltani, ezért két mankóval volt kényte­len begyalogolni a gipszcseréhez. Dr. Almási István főigazgató-helyettes részlete­iben és mélységében is bemutatta a problémát. Elmondta, hogy sok fejtörés előzte meg a parko­lási díj bevezetését, s igen nehéz mindenki szá­mára egyként igazságos rendszert kialakítani. Évente negyvenezres csak a fekvőbeteg-forgal­muk, ehhez jönnek a látogatók és szállítók, vala­mint a fekvőbetegnél sokkal több járó beteg. Ka­otikus állapotok alakultak ki a kórház területén a rengeteg parkoló autó miatt. Ez a nyomás a nyár elején bevezetett parkolási díjjal enyhült ugyan, de még mostanában is előfordul, hogy az álló au­tók miatt nem tudja megközelíteni a tartályt az oxigénpalackokat szállító jármű. Olvasónk azt javasolta, hogy a nyugdíjas iga­zolványt vegyék figyelembe, de erre a főigazgató­helyettes azt válaszolta, hogy közöttük is vannak, akik drága autókkal járnak be a kórházba látoga­tóba. Arra is volt már példa, hogy az alkalman­ként bejáró orvos kifogásolta a fizetendő díjat, s amikor a sétát javasolták neki arra hivatkozott, hogy a drága autóját nem akarja kint hagyni a nyilvános parkolóban A gipszes eset kapcsán pedig arról tájékozta­tott, hogy van belső szállítás, amit a portán lehet igényelni. A parkolási díjat hosszabb távon a kór­ház belső útjainak a javítására akarják fordítani. Mint mondta, azt elhatározták, hogy mindjárt az elején nem puhítják fel kedvezményekkel a rendszert, de a tapasztalatok értékelésére vissza­térnek. Ezért arra kéri a látogatókat, hogy esetle­ges panaszaikat írják meg a kórház vezetőségé­nek, mert akkor azokat a későbbi indokolt változ­tatások során figyelembe tudják venni. ______________________________________IHÁROSI IBOLYA A civilek szolgálatában 5. ClflL TOLNA MEGYEI NONPROFIT SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT TOLNA MEGYEI Ifjúság* ÉS A Civil Ház Szolgáltató Központ koordináló szerepet vállal a közalapítvány civil szervezetek és az önkormányzat között. Az együttműködések továbbfejlesztése érdekében szakmai segítséget nyújtunk mind a telepü­lési önkormányzatok, mind a civil szervezetek részére. Ezt bizonyítja, hogy közreműködünk Szekszárd Megyei Jogú Város civil koncepciójának elkészítésé­ben. A Közösségi Részvétel és Együttműködés (KÖRE) elnevezésű országos program­nak köszönhetően pedig felmérjük a megyében működő civil szervezetek együttműkö­désének eddigi tapasztalatait, erősségeit és gyengeségeit, a tényleges összefogás előmozdí­tása érdekében. »folytatjuk „Ifjúság - Európa - Emberi Jogok” A Budapesti Európai Információs Központ és a Mobilitás Információs Szolgálat 2002. szeptember 28-án, szombaton nyílt napot rendez az Európai Információs Központban (Bp. Zivatar u. 1-3.). Aj programban szerepel kerekasztal-beszélgetés neves hazai és külföldi előadókkal az emberi jogok­ról az ifjúság szemszögéből, tematikus workshopok, kreatív kézműves műhely, emberi jogok témá­jú dokumentum-animációs és játékfilmek, mesemaraton, kiállítások szakmai és művészeti témák­kal. Részletes információ és jelentkezés: Mobilitás, tel: 438-1053, 06-40-20-00-21, Internet: www.mobilitas.hu TM GYIK - CIVIL HÁZ 7100 SZEKSZÁRD BÉLA TÉR 6. TEL/FAX: 74/416-160. e-mail: civilhaz@enternet.hu web: www.webmagazin.hu/civilhaz Hajdan Szeptember 23-án 125 éve, 1877-ben a koronás arany ér­demkereszt kitüntetést kapta Bobics (Bubics) Károly, jki az 1830-as években a Kapos-szabá- lyozás egyik mérnöke volt. 105 éve, 1897-ben avatták föl a szek­szárdi új zsinagógát, amely ma Művészetek Háza, így teljesíti az egykori kívánalmakat: „legyen örök időre a magyar kultúra fel­legvára”. 100 éve, 1902-ben Totth Ödön megvizsgálta a bonyhádi járási fogházat, s je­lentésében leírta: „a börtön tel­jesen tiszta, mert még rab sincs benne”. 60 éve, 1942-ben me­gyénk szülötte, Sárdy János elő­ször lépett föl a Fővárosi Ope­rettszínházban, és nagy sikert aratott Huszka Jenő Mária fő­hadnagy című operettjének bonvivánjaként. ____________■ Tra ffipax Reggel 8-tól 12 óráig Szek­szárd, Tolna belterületén, vala­mint Szedres, Jánosmajor belte- rületén lesz traffipax-mérés. ■ VÍZÁLLÁS-JELENTÉS Vízállások a Dunán tegnap reg­gel 7 órakor: Dunaföldvár -14 cm, Paks 127 cm, Dombori 136 cm, Árvízkapu 511 cm. A Sió Pa­lánknál 165 cm. (A Közép-du­nántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnöksé- gétől kapott adatok.) ________■ KK ■ Z ■ s S zekszárdi Panoráma, Nágyte­rém: Wasabi mar mint a mustár (15.30,17.30,20). Kamaraterem: A rettegés arénája (17,19). ■ Mit üzen az olvasó? Ma elküldi, holnap megjelenik (ROVATUNKBAN HIRDETÉ&JELLEGŰ SMS-EKET NEM KÖZLÜNK!) SMS számunk: 20/454-36-64 * Izménybe Sebestyén Vincének boldog születésnapot kíván: Vinci és Niki, Vinci. * Izménybe Sebestyén Vincének boldog születésnapot kíván: lánya, Melinda, veje Tamás és unokája Tamáska, * Korrekt fiatalember (25/165/80), keres kötetlen kapcsolatra, csinos, fiatal hölgyet! Paks és közvetlen körzetéből! Számom: 06/20/544-5885. * Összetört szív! Sajnos létezik olyan, amit írtál. 1 éve szerettem meg valakit, pár hó­nap „lángolás” után közölte: semmit nem érez. Bár nem volt jövőnk, de ma is fáj. Tinka. * Sziasztok! Várom 16-21 közti lányok sms-eit. Számom: 06/20/453-7244. * Sándor! Elérhetőségem: 06/30/360- 7019. Várom sms-ed! (Szilvi). * Szia Hugi! Ez a legkevesebb. Tudod, ő „csak” a fogadott Húgom. Sajna, ennyi van köztünk. Mást szeret, bár őt sem lehetne. De egy makacs, önfejű. Ez van. Lajos. * Kedves „összetört szív”. Tudok ilyen fiú­ról, én is ilyen voltam, de okom volt rá. Hogy mi, azt inkább nem írom le. Ha gon­dolod írj vagy hívj! A számom: W 469- 8341. * Röder Jánosnénak, Klárikának Závodra nagyon boldog születésnapot és jó egész­séget, sok örömet kívánunk: szomszédai. * Magányos fiú várja 17-20 éves lányok írását Szám: 20/453-7244. * Szia Méhecske! írj egy picit többet az új­ságba, aztán meglátjuk, hogy beporoz- hatsz-e. Bibe. * Születésnapja alkalmából sok boldogsá­got kívánunk a világ legjobb Anyukájának! Norbi és Nóri. * Porzónak üzenem: írjon magáról az új­ságba, számom: 0MP+APMPAPW. * „Összetört szívnek”! Habár én fiú vagyok, tökéletesen megértem a helyzetedet, Ez a fiú nem érdemel meg téged! Nyugi, jön majd valaki, aki szeretni fog! * Dekoratív, nőies, de nem üres fejű, 30-as nő vagyok. Keresem azt a jól szituált, intel­ligens, magas urat, aki már független és szeretne ismét szerelmet adni és kapni! Ide írj: 20/596-9315. * X! Hétfőn 1-kor hívj fel! A. * „Ketten könnyebb” jeligére küldenék egy számot: 06/30/234-7183. * Segítsetek! Szombaton az Incognitoban egy fekete, 3 gombos bőrkabátot kaptam a fekete, 2 zsebes, cipzáros, vékony bőrka­bátom helyett. Szeretném visszakapni! írj Bőrkabát jeligére. * Szia „összetört szív”! Szerinted van olyan, hogy 3 hónapig jársz egy lánnyal és egyik napról a másikra otthagy? Előtte meg milliószor elmondja, hogy szeret! Ber­talan. * Őszinte, igazi barátnőt-barátságot kere­sek. Olyan v. kit akiben megbízhat az em­ber. A mai világban létezik még érdektől, irigységtől mentes barátság? Ditti. ■ Vírusmentes magburgonyát! Fólia alatt termeszthető Mindenütt, ahol nincs nagy kiterjedésű burgonyatermesztés, illetve ahol a termőterület mentes a vírusfertőzésektől, fólia alatt termeszthető a magburgonya. Ennek előfeltétele a vírusfertőzés széleskörű megfigyelése és vizs­gálata (monitoring). A burgonya az első az emberi fogyasztásra al­kalmas zöldségfélék közül, ame­lyen megjelent a vírusbetegség. Történt mindez Angliában, a XVIII. század vége felé. Azóta sokféle vírusbetegséget ismertek fel a tudósok a krumplin és más zöldségeken, valamint gyümöl­csökön. Elfertőződhet a krumpliföld a gumóktól, az ültetvény a már fer­tőzött, sérült lombozaton keresz­tül, vagy más módon. Rendsze­rint a levéltetvek terjesztik a ví­rusfertőzést, de a be­tegség terjedhet lárvák, férgek és gombaspórák által is. Több mint 20 vírus­törzs okozhatja a be­tegségeket. Vírusmen­tes magkrumplit csak úgy állíthatunk elő, ha a külső fertőzés lehető­ségeit kizárjuk, vagyis védeke­zünk a levéltetvek és más hordo­zók ellen, és fertőtlenített talajon gondozzuk az egészséges növé­nyeket. A másik lehetséges megoldás a vírusbe­tegségekkel szemben ellenálló magkrumpli termesztése. Sajnos a vírusmentes krumpli nem mindegyik vírusbetegséggel szemben ellenálló. A három-négy éves ter­mesztési ciklusban ugyanarról a szaporító anyagról már jelentős fertőzöttséget mutat a tapasztalat. Fokozato­san a harmadára csök­kenhet a hozam és ap­róbbak lesznek a gu­mók. Törekednünk kell tehát a vetésváltás következe­tes betartására (3-4 évig ugyan­oda ne vessünk krumplit). Ezen­kívül mindig ellenőrzött, vírus­mentes vetőanyagot vásároljunk és tartsuk be a szigorú növényvé- delmi követelményeket._______■ Hová menjünk ma? SZEKSZÁRD______________________________________________ A Főiskola aulájában A XIX-XX. századi osztrák szecesz- szió című kiállítást 17 órakor dr. Barbara Lee-Störck, az Osztrák Kulturális Intézet igazgatója nyitja meg. A Művé­szetek Házában Imre Péter, Nagy Attila szobrászművé­szek és Czebe István iparművész kiállítása tekinthető meg az intézmény nyitvatartási idejében. A megyei kórház igazgatóságának épületében Kalotás Zsolt természetfotós leállítása látható. A tárlat október 11-ig tekinthető meg. A megyei könyvtár Porta Galériájában Koffán Károly festő­művész, ifj. Koffán Károly grafikusművész és Cyránski Mária szobrászművész kiállítása látható. DOMBÓVÁR ■____________________________________________ A művelődési házban tekinthetik meg az érdeklődők szep­tember 27-ig Szentkirályi Attila helyi festőművész tájké­pekből és portrékból válogatott tárlatát, mely a Magángyűj- , temény címet viseli. TAMASI __________________________________________________ Ka izler Gitta festő kiállítása látható a tamási Városi Műve­lődési Központban szeptember 29-ig.________________■ Vá rható időjárás: Tolna megye # (£5 <£Z> derült napos felhős # ♦ <£b párás ködös borult 0 0 0 zápor zivatar esős 0 0 0 havas eső hózápor havazás Többnyire borult lesz az ég, csak kevés helyen véko­nyodik el, szakadozik fel át­menetileg a felhőzet. Sok­felé valószínű ismétlődő eső, zápor, időnként meg­élénkül az északkkeletl szél. Az átlagosnál több fokkal hidegebb időre van kilátás. Köztekedésmeteorológia az Allianz Hungária Biztosító támogatásával . i Vizes utakra, vízátfolyásokra kell számítani. Átmenetileg romlanak a \j látási viszonyok. A reakcióidő hosszabb lesz az átlagosnál. Kiállítás Bonyhádon A Völgység-Hegyhát Takarék­ban tekinthető meg Börcsök Zsuzsa és Minker Tibor olajfest­ményeiből nyílt kiállítás. A Bárka Művészeti Szalon két alkotójának tárlata szeptember 25-ig látható. Ügyeleteseink Napi szerkesztő: D. Varga Már­ta Ügyeletes újságíró: Szeri Ár­pád. Tel: 511-526. Fax.: 511-514. Bonyhádi Pál Ágnes 74/550-3 69 06/30/400-5450; Dombóvár: Glaub Róbert 460-618; 06/20/ 9860-530; Paks: Rákosi Gusztáv, 75/510-790, 06/20/460-5008; Vida Tünde 06/20/398-4504. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660; 06/30/465-4615. ■ Kossuth és Petőfi Rádió - Helyi műsorok Ko»uth Rádió _______ 4. 30 Hírek. Időjárás. 12.02 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv, 13.05 Vendég a háznál. 13.30 Görög kato­likus félóra. 14.04 Zene-szóval. 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni krónika. 16.20 „Magyarországról jövök...”. 17.00 Közlekedés. 17.05 Pénz, piac, profit. 17.45 Kék bolygó. 18.00 Esti krónika. 19.00 Köz­lekedés. 19.05 Határok nélkül. 19.30 Sportvilág. 19.50 Esti mese. 20.04 Arany­emberek - Válogatás a sorozat legsikere­sebb darabjaiból. 20.35 Rádiószínház: Utas és holdvilág 1.21.05 A Szabó család. 21.35 Értsünk szót! 22.00 Késő esti króni­ka. 22.30 Felhang. 23.00 Kenő. 23.04 Le­mezmúzeum. 24.00 Közlekedés. PutaiRáiHó 8.45 Sportreggel. 9.00 Petőfi-délelőtt. 9.16 Riport-interjú-stúdióbeszélgetés. 9.52 Apró-cseprő. 10.10 A vélemény szabad... 10.45 Szimbólumok hétről hétre. 11.05 Sporthírek. 11.10 Gordiusz plusz. 11.15 Élj jól! 11.38 Zöldjelzés. 11.48 Kor­kérdés. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Verkli. 13.50 Vízállásjelentés. 14.00 Kívánságműsor. 17.00 Háztól házig. 18.01 Kölyökrádió. 18.30 Gordiusz-játék-tér. 19.04 Sportpercek. 19.15 Unikum. 20.00 Váltóhang. 21.04 A zene varázsa. 22.00 Szálkák. 23.00 Sporthíradó. 23.15 Tele- stúdió. 24.00 Éjfél után... 3.03 Ismert dalla­mok, népszerű előadók. 4.03 Verbunko­sok, csárdások. AHKaRMó______________ 91,1 MHz non-stop. Hírszolgálat: 6.00, 7.00, 8.00, 10.00, 12.00, 14.00, 16.00, 17.00, 18,00, 20.00. 6.00-13.00 Lap­szemle, útinform, születésnaptár, évfordu­ló, naptár, bűnügyi krónika, helyi hírek, ál­lásajánlatok, programajánló, könyvajánló. 9.00 A nap híre, a nap vendége. 10.30 Élő kívánságműsor. 13.00-21.00 Zenei műso­rok, információk, érdekességek, 15.00 A nap híre. Kamarai percek: információk vál­lalkozóknak és szolgáltatóknak, 19.00 Élő kívánságműsor. 21.00-06.00 Non-stop zenerulett. Rádió Antritt FM 105,1 MHz. 6.00-9.00 Reggeli informá­ciós magazin. 9.00-12.00 Napközben: ze­nés magazin. 12.00-18.00 Délutáni Tur­mix. 18.00-24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.00-06.00 Könnyűzenei összeállítások, Pécsi Rádió ___________________ A M agyar Rádió Pécsi Stúdiója az FM 107,1 és71,03MHz-enazÁM873 kHz-en. 5.30-9.00 Hajnaltól reggelig. 13.00-09.00 Hírsáv. 19.00-22.00 Estidőben. 22.00- 22.30 Késő esti krónika. Fortuna Rádió, Paks_____________ 00 .00-6.00 Csak zene. 6.00-9.00 Élesztő. 6.30, 7.30, 8.30 Fortuna hírek. 10.20 Tőzsde. 10.30 Fortuna hírek. 11.20 Pletykóra. 12.30,14.30,16.30 Fortuna hí­rek. 15.25 Pletykóra plusz. 17.00-19.00 Kí­vánságműsor. 19.00 Rajtszám. 20.00 Gaz­dasági Magazin. 20.35 Sportmagazin. 21.00 Lerpezpárbaj. 22.00-00.00 Csak ze­ne. Joker Rádió, Dombóvár 6.00-10.00 Ébredjen velünk! - aktuális hí­rek, időjárás-jelentés, és sport egy adag mókával. 10.00-15.00 Napközben - köz­érdekű információk és játékok sok zené­vel. 15.00-20.00 Délutáni koktél - színes hírek, játékok, kívánságműsor, slágerlis­ták. ■ Tolnai Népújság Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodája I rodavezető-f őszerkesztő: Kamarás Györgyné Felelős szerkesztő: Hangyái János Online szerkesztő: Árki Attila A szerkesztőség és a kiadó címe: 7100 Szekszárd Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/511-510, Szerkesztőségi telefax: 74/511-514 Kiadói telefax: 74/511-500 E-mail cím: tolnai.nepujsag@axels.hu Készült: Déli Nyomda Kft., 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72/326-480. Telefax: 72/332-099. Felelős vezető: Futó Imre ISSN szám: 0865-9028. Az előfizetői példányok kézbesí­tését az Axel Springer-Magyaror­szág Kft. Tolna Megyei Irodájá­nak terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztési vezető: Szabó Ferenc Telefon: 74/511-538 Előfizetés a kiadónál: telefon: 74/511-503, valamint a területi ügynökségeknél és a ki­adó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra: 1170 Ft, negyed évre 3510 Ft, fél évre 7020 Ft, egy évre 14 040 Ft. Hirdetésvezető: Stiener Lajosné, telefon: 74/511-523. Hirdetésfelvétel: Telefon: 74/511-534. E-mail: hird.tolna@axels.hu Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akciókon és rejtvénypályázato­kon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerül­nek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érde­keltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft.,Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvki­adó Kft., Népújság Kft.) Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését telje­sítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Kéziratokat és fotó­kat nem őrzünk meg és nem kül­dünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült A MATESZ által auditált. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Tolnai Népújság bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Tolnai Népújságra hivatkozva lehet. A lapban közölt, másoktól átvett adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk.

Next

/
Thumbnails
Contents