Tolnai Népújság, 2002. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-21 / 221. szám

2002. Szeptember 21., szombat KEK 7. OLDAL T U K 0 R Tolnában történt TYÚKLOPÁS. Magyarkesziben csütörtökről péntekre virradó éjsza­ka egy családi ház udvarán a tyúkólból 25 tyúkot vittek el ismeretle­nek. A kár 25 ezer forint. ÉHES VOLT ÉS UNATKOZOTT. Ozorán egy lakásból rádiósmag­nót és élelmiszereket vitt el egy hívatlan vendég, ezzel 12 ezer forin­tos kárt okozva. RONGÁLÁS. Kocsolán, mint kiderült, már hosszabb ideje látogattak ismeretlenek egy lakatlan családi házat. A betolakodók nem vittek el semmit, viszont 25 ezer forint rongálási kárt okoztak. ALKOHOL ÉS MOTOR. Feltehetően az elfogyasztott alkohol meny- nyisége is szerepet játszott abban a balesetben, amely Tolnán tör­tént: egy férfi a motorkerékpárjával zuhant az aszfaltra. VADAT LŐTT. Ismeretlen tettes lőtt ki egy dámvadat a gyulaji erdő­ben. A kár megállapítása még folyamatban van. PRÉSHÁZ FELTÖRÉSEK. Két présházba törtek be Magyarkeszi közelében. A tettesek mindkét helyen levágták a lakatot, majd külön­böző használati tárgyakat tulajdonítottak el néhány tízezer forint ér­tékben. EURÓT LOPTAK. Zombán ismeretlen tettesek behatoltak az egyik vállalat irodájába, és onnan mintegy 5 ezer eurót loptak el. TEVELI ÜTKÖZÉS. Kisteherautó ütközött motorkerékpárral Teve­len, az egyik kereszteződésben. A motoros férfi súlyosan megsérült. ÉGETT A BŐR. Simontornyán a bőrgyár udvarán öngyulladás kö­vetkeztében mintegy 300 négyzetméternyi bőrhulladék kapott láng­ra. A helyszínre a sárbogárdi tűzoltók vonultak ki és fékezték meg a lángokat. SZEMÉT-TÜZ. Alsónánán 30 négyzetméternyi szemét gyulladt ki a hulladéktelepen. A helyszínre a szekszárdi tűzoltók vonultak ki olta­ni. ■ Ha apró, akkor tempó! Eladó az egész világ! tempó baranya, somocjy, tolna | Minden pénteken az újságárusoknál! Ingyenes apróhirdetések A-tól Z-ig Az Ön hirdetési lapja! ingyenes lakossági hirdetési szelvényét nem kell bélyeggel ellátnia, ha az alább jelzett postaládák egyikébe dobja, továbbítjuk azt 1 Bátaszék, Perczel u. 30.Vas Zoltán Nagykónyi Autós Porta Kft. Bogyiszló, Petőfi u. 13.Éelmiszerbolt Nagymónyok, Casinó Vendéglő, Petőfi u. Merkl Krisztina, Németkér, Hanoi kereskedés Bonyhád, Bektro-Heidinger hirdetőiroda, Perczel u. Paks, Tolnai u. 9.Zöldséges bolt Bonyhád, Fáy üzletsor 100 ft-os bolt, Fáy Itp. Paks, Kurcsatov utcai újságárus Bonyhád, Mágel János, Kossuth u. 20. Paks, Poligon Kft, Deák F. u. Bölcske, Pásztor Béláné, Eszel. u. Pincehely Szentiné Bajnovio Beáta Vita Porta Dalmand Presszó-Falatozó Sárszentlőrinc, Lengyel-bolt Dombóvár, Ady E. u.Hegel Utazási Iroda Sióagárd, Kossuth u.Szódagyár Dombóvár, Teleki u. 1 -3.Bálintné és ISA Bt Szedres, Fő u.Vegyesbolt Dombávár/új/ Hartung Vilmos Szedres, Széchenyi u. Szolgáltatóház VI. utcai újságos pavilon Szekszárd Bottyánhegyi Kisbolt Dombóvár-Kertváros Hóvirág ABC Szekszárd, Csatári torok - trafik pavilon Fadd, „Faház” Vegyes Bolt, Mátyás király út 35. Szekszárd, Kadarka u.Mini-Max ABC Gerjen Hajdu-bolt (nagybolt) Tamási Dolák Gyula Parti Tours Utazási Iroda Hőgyész, Fő u. 8/A.Csöglei Istvánná (trafik) Tamási Tours Tamási, Szabadság u. 57. Kajdacs, Tibai virágbolt » (Penny Market) Kocsola Jim-Beam Büfé Tolna, Alkotmány u.Diszke ABC Medina, Kossuth u. Afész-bolt Tolna, Árpád u.Óelmiszer-csemege Nagydorog, Sáfrány Ferenc, Vasvári u. 2. Zombo József Attila u.2. Horváth Kálmán bolt *43214* Zomba, Fő u. Vegyesbolt, HALÁLOS ZUHANÁS. Autóbalesetben életét vesztette egy rendőr Budapest határában csütörtök este. A 2-es úton a fővárosból kifelé haladt egy Fiat. Az autó eddig tisztázatlan körülmények között áttért az út menetirány szerinti bal oldalára, majd ott egy körülbelül 6 méter mély, fákkal-bokrokkal tűzdelt árokba zuhant. Az ütközés következtében a gépkocsi vezetője kizuhant az autóból, és életét vesztet­te. Az áldozat egyedül utazott az autóban. A kocsit daru emelte ki árokból. Bartha László, a BRFK sajtóügyeletese elmondta: a baleset áldozata egy budapesti rendőr, aki saját kocsijával közlekedett, és nem volt szolgálatban. ________________________________ mti Bo mba nélküli riadók Tegnap délelőtt a Szombathelyi Városi Bíróságot kellett kiürí­teni, mert egy ismeretlen férfi telefonon közölte a bíróság köz­pontosával, hogy bombát helyezett el az épületben. A bomba­riadót bejelentő telefonok többnyire vaklármának bizonyul­nak. A rendőrség által elfogott „vicces” telefonálók veszélyes fenyegetés szabálysértését követik el, amelyért akár 100 ezer forintos pénzbírság is kiszabható. Budapest - Szombathely Egy-egy bombariadó közintéz­mények életét bénítja meg több órára, nem is beszélve arról, mennyibe kerül a kiszállás a rendőrségnek. Eddig bírósági épületben robbanószerkezetet sohasem találtak. Egy esetben azonban a Hevesi Városi Bíróság épületének folyo­sóján dobtak el egy Molotov-kok- télt, két éve pedig a Veszprémi Városi Bíróság egyik bírójának la­kásajtajára hajítottak hasonló szerkezetet. Az ilyen rendkívüli események felborítják a bíróság életét, tárgyalásokat kell elhalasz­tani, ami tovább késlelteti az ügyek befejezését. Dolgozatírás, érettségi vizsga előtt az iskolákba is több bejelentés érkezik, de a tűzszerészeknek akadt már dol­guk* hasonló ok miatt bevásárló­központban is. A rendőrségnek megvannak az eszközei arra, hogy a gyanús telefonokat kiszűrve elfogja a fe­lelőtlen telefonálót, akire - ha személyi sérülés, vagy valami­lyen kár nem történt - veszélyes fenyegetés szabálysértése miatt pénzbüntetés vár. Fiatalkorú ese­tén természetesen a szülő felel gyermeke cselekedeteiért, a pénzbírság is őt sújtja, akadt azonban már olyan iskola is, ahol a többször telefonáló diákot eltanácsolták. A hatóságok minden esetben megteszik a szükséges intézke­déseket: kiürítik az épületet és aprólékosan átvizsgálják. NenT tehetik meg, -hogy a nyilvánvaló telefonbetyárságot ne vegyék komolyan. HORVÁTH MAGDOLNA Fecskendő volt a fegyvere Berlin Két hét alatt tizenkét berlini boltot rabolt ki fényes nappal egy férfi; az eladónőket AIDS-esnek mondott véres injekciós fecskendővel fenyegette. A férfi szeptember 4-e óta tu­catnyi kisebb boltot rabolt ki az­zal a trükkel, hogy vérnek látszó folyadékkal teli injekciós fecsken­dővel fenyegette meg áldozatait, kivétel nélkül nőket. Azt állította, hogy a fecskendőben AIDS-es vér van, és beléjük szúrja a tűt, ha nem adják át a bevételt. Szerencsére a rabló senkit sem sebesített meg. Amikor elfogták, megtalálták nála a „fegyvert”, há­tizsákjából több tű is előkerült. A hatósági vérvizsgálat dönti majd el, valóban HIV-fertőzött-e a férfi. Elfogta a német főváros rendőrsé­ge a fecskendős fenyegetőt. A Reinickendorfer Straße-i metró­aluljáró civil nyomozóinak sze­rencsét hozott a 13-as szám: a ká­bítószerfüggő román férfinak épp a 13. rablási kísérletét sikerült meghiúsítaniuk. A 26 esztendős tettes azonnal fölismerte remény­telen helyzetét és nem tanúsított ellenállást. Miközben megbilin­cselték, kijelentette: „Igen, én vagyok, akit köröznek...” Letartóztatása előtt nem sokkal Wedding kerületben fosztott ki egy kozmetikai szalont. Egy mat- racszaküzletből zsákmány nélkül menekült, mert az eladónő túl hangosan kiabált segítségért. A berlini ügyészség a főváros­ra kiterjedő körözést bocsátott ki a fecskendős ellen. Egy 53 fős rendőrkülönítmény tette tűvé érte a várost. A fecskendős a 12 rablótámadással több ezer eurót zsákmányolt. A pénz arra kellett, hogy kifizesse tartozásait, és újabb kábítószerhez juthasson. A férfit egyébként kisebb-na- gyobb lopások miatt már egy ide­je körözte a berlini rendőrség. (KULCSÁR) Sorozatos gyújtogatások Budapest Újabb gyújtogatás történt Budapesten, a Gazdagréti út környékén egy hétvégi ház­ban. Egy hónap alatt ez volt a hatodik ilyen eset a XI. ke­rületben. Péntek hajnalban egy óbudai gyógyszertárat is fel akartak gyújtani. Tegnapelőtt éjjel egy közös tel­ken két hétvégi ház égett a XI. ke­rületben, valamint felrobbant egy propánbutángáz-palack, szemé­lyi sérülés azonban nem történt. Nagyon valószínű, hogy szán­dékos gyújtogatásról van szó - mondta Halasi Jenő alezredes, a tűzoltóság tűzvizsgálója. A tűzol­tók gyújtogatás nyomait fedezték fel további két szomszédos telken lévő faházban, de azok a házak nem égtek. Az alezredes szerint a helyszínre érkezéskor senkit nem találtak a telek környékén.- Egy hónap alatt hat gyújtoga­tás történt a környéken. Az egyik esetben egy vödröt teleraktak gyúlékony anyagokkal, de sze-' rencsére a tűzoltók időben érkez­tek, és a tűz nem terjedt el a ház­ban. A tűzvizsgálónak az anyagi kárról nem voltak pontos in­formációi, de a házak általában bútorozottak voltak. Érdekesség, hogy másfél évvel ezelőtt a Gaz­dagréti úttól mintegy másfél kilo­méterre szintén hasonló gyújto­gatások történtek, s az elkövető akkor sem került elő. Péntek hajnalban egy harma­dik kerületi gyógyszertár is égett. Az elkövetők a bejáratnál a rá­csok közé papírt és gyúlékony anyagot helyeztek, az ügyeletes gyógyszerész azonban észre­vette, és kimenekült az épületből. A kiérkező tűzoltók megfékezték a lángokat, így a tűz nem terjedt tovább az épület többi részére. Személyi sérülés nem történt, az épület hátsó részében azon­ban rengeteg recept égett el, és lángra kaptak az ajtóhoz közeli bútorok is. Halasi Jenő szerint a gazdagréti gyújtogatás, valamint a gyógyszertári tűzeset között nincs összefüggés. PRIVACSEK ANDRÁS ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig MEGKÉSELTE. Mellkason szúrta nyolcéves fiát egy hajdúhadházi férfi péntekre vir­radóra. A gyermeket életveszé­lyes állapotban szállították kór­házba. Gyulai József, a Hajdú- Bihar Megyei Rendőr-főkapi­tányság sajtóreferense elmond­ta: a férfi egy családi vita után szúrta le a gyereket. Támadásá­nak eredeti célpontja a fiú édes­anyja volt, akinek sikerült elme­nekülnie a lakásból. Az apa ha­ragja ekkor a fiú ellen fordult. A rendőrség őrizetbe vette a fér­fit, és emberölési kísérlet miatt eljárást indított ellene, europress KIESETT A VONATBÓL. Kiesett a vonatból egy fiatal nő Vecsés közelében csütörtök este. A 20 éves lány azonnal életét vesztette. A budapesti L. Edit a fővárosból Cegléd felé közlekedő személyvonaton utazott. Amikor a vonat Vecsés felé közeledve lassított, kinyi­tott a szerelvény egyik ajtaját, és kiállt a lépcsőre. Ezt köve­tően megcsúszott, és a még mozgó vonat alá esett, mti FRONTÁLIS ÜTKÖZÉS. Egy embert meghalt, kettő pedig megsérült tegnap a 41-es szá­mú főúton Baktalórántháza és Besenyőd között, amikor két személyautó frontálisan ütkö­zött. A Nyíregyháza irányából érkező román rendszámú autó eddig tisztázatlan okból neki­ütközött a vele szemben közle­kedő ukrán rendszámú jármű­nek. Az ukrán autó sofőrje a helyszínen meghalt, két utasát pedig súlyos sérülésekkel szál­lították kórházba, mti ERŐSZAK. Több civil szerve­zet, Csillag Ádám fümrendező, Baló György újságíró, és a né­hány hete apja által meggyilkolt kisfiú édesanyja és nővére teg­nap írásban felszólították az Or­szággyűlést, a kormányt, az or­szágos rendőrfőkapitányt, a leg­főbb ügyészt és a Legfelsőbb Bíróság elnökét, hogy még eb­ben az évben hozzanak a nem­zetközi normáknak megfelelő intézkedéseket a családon belü­li erőszak visszaszorítása, és az áldozatok védelme érdekében. Mint megírtuk, az apa, miután végzett gyermekével, a HÉV alá ugrott és szörnyethalt. A férfi éveken át bántalmazta gyerme­keit és feleségét, europress TOLVAJOK. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság őrizetbe vett hat embert nagy értékű üzemi lopás gyanúja miatt. Egy multinacionális elektroni­kai cég képviselője augusztus 16-án jelentette a rendőrségen, hogy ismeretlen tettesek ellop­tak zalaegerszegi üzemük terü­letéről 100 ezer darab IC-t (in­tegrált áramköri elemet) mint­egy 130 millió forint értékben. A nyomozók szeptember 18-án öt gyanúsítottat vettek őrizet­be. A gyanú szerint ők csem­pészték ki az elemeket az üzemből, míg 19-én elfogott társuk értékesítette a lopott alkatrészeket, europress DÍJKITÜZÉS. Budapest rend­őrfőkapitánya 500 ezer forin­tot ajánlott fel annak, aki egy budapesti gyilkosság elköve­tőinek nyomára vezeti a rend­őrséget. Az elkövetők augusz­tus 14-én 18 óra és augusztus 15-én 13 óra között a Buda­pest XXII. kerületében, a Bar­tók Béla utca egyik családi házában olyan súlyosan bán­talmaztak egy 76 éves férfit, hogy áldozatuk a helyszínen belehalt sérüléseibe. A rend­őrség kéri, hogy aki tud vala­mit a bűncselekményről vagy a tettesekről, hívja a 107-es, 112-es segélyhívót. A rendőr­ség a díj kitűzés visszavonásá­nak jogát fenntartja, a nyom­ravezető személyének kilétét bizalmasan kezeli, europress ■

Next

/
Thumbnails
Contents